Bejelentés



Mesék, történetek gyerekeknek

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.










Gani Zsuzsa: Hu- hu Bagoly

2022. 10. 08.

 

Hu- hu Bagoly azaz én a Bükk hegységben lakom, az Istállós-kői barlang közelében egy fenyőfa tetején az ágak közti fészekben. Itt szoktam bújócskázni társaimmal. Szeretek itt lenni, sok a barátom. Gyakran játszunk hu-hu-huhogós játékot is: Hu- hu- hu, hu- hu- hu… Nagyon izgalmas. Igaz főként éjszaka, de kicsit nappal is szoktunk. Te kipróbáltad már? Ha nem, próbáld ki, majd meglátod milyen érdekes. Menj be egy alagútba, vagy egy üres szobába, ott próbáld ki. Tél volt. Süvített a szél, csontomig mart belém a zord hideg. Amennyire csak tudtam, behúzódtam a jó meleg fészkembe. Már a társaim sem huhogtak, inkább sóhajtoztak. Ha lett volna foguk, az biztosan vacogott volna, mint a tiéd ilyenkor. A harkály sem kopogott, gerle se burukkolt, inkább reszketett, didergett úgy fázott. Jó sokáig itt piszmogott, szöszmötölt az az ordas, dermesztő orkán, aztán lassan elbattyogott. A gyengéd nap is előmerészkedett a felleg mögül, így én is vettem a bátorságot és kicsoszogtam a legfelső ág szélére. - Jaj, nem látok semmit! Ó, biztosan megvakultam! Olyan nagy a fény, hogy elvakítja a látásom! - Kialtottam ijedten. - Jujj,jujj! Hallom, hogy veszély közeleg. Pont erre röppen az a csibész sebes sólyom, mert éles hangon vijjog. Csak észre ne vegyen, mert akkor, jaj, lesz nekem! Ilyenkor nappal, ha észrevesznek, mindig üldöznek, kergetnek hangos rikácsolással a madarak. Ezt pedig nem szeretem, mert félek: tőlük és a hangjuktól. Meg se mozdulok, még a fejemmel se fordulok se jobbra, se balra, akkor talán nem vesz észre az a fránya sólyom. Még az a jó, hogy időben meghallottam a hangját. - De jó! Tovaszállt. Nem vette észre, biztosan a kéregmintázatú tollazatom miatt. Most fellélegezhetek, megnyugodhatok. Lám, a szomszédom is előmerészkedett, így hogy felengedett egy kicsit a fagy, s hogy elmúlt a veszély. Folytattuk hát az abbamaradt beszélgetést. - A minap meglátott egy kicsi gyermek és azt mondta a pajtásának, hogy én milyen okos és bölcs vagyok. Nagyon jól esett. Vajon kitől hallotta ezt? – kérdeztem. - Biztosan a szüleitól: az anyukájától és az apukájától. - Lehet- válaszoltam. - Nekem meg azt mondták, hogy nagy fejem van, ami olyan kerek, mint a labda, mint a lufi. Meg azt, hogy a szemem kidülledt, nagy gülü. - Igen, így van. Bár mondhatták volna finomabban is, az igaz. De ne bántódj meg ezen drága szomszédom, hisz ezért látunk olyan jól a sötétben is. Az egyik éjjel egy vadmacska próbált a közelembe férkőzni. Még jó hogy kiváló a látásom, a hallásom, így időben el tudtam röppenni. Csak a farktollamba kapott bele éles karmával, de nem sikerült elkapnia. Persze bevallom azért nagyon megijedtem. - El is hiszem drága, Hu- hu barátom- mondta a szomszédom együttérzően. Nekem meg az egyik fiókámat akarta megszerezni az a gézengúz. De nem adtam oda! Megvédtem! Foggal- körömmel, azaz csörrel és karommal harcoltam egészen addig, amíg nem sikerült egy sebet ejtenem rajta. Akkor fújással és hangos nyávogással, dühösen elment. Remélem, hogy nem jön vissza többé! - Talán nem!- feleltem. Hamar besötétedett. Az égen is megjelent az ezüstszínű korong, a Hold, meg sok- sok apró csillag. Úgy lüktetett, mint a szívem. Ekkor észrevettem, hogy valaki mocorog a közelben. - Nézd! Egy vörös bundás ólálkodik a fa alatt. Vajon mire készül? Még jó, hogy nem tud fára mászni! Ekkor megszólalt:


Szervusz bagoly, van fiókád?

Ha igen, akkor légy szíves

küldd ide most az egyiket,

hoztam neki friss itókát.

 

Nincs fiókám, de ha lenne se küldeném le, mert tudom, hogy rosszban sántikálsz. Tovább állt hát a róka. Most a szomszédomnál próbálkozott.

 

Szervusz bagoly, van fiókád?

Ha igen, akkor légy szíves

küldd ide most az egyiket,

hoztam neki friss itókát.

 

- Van fiókám több is, de nem küldöm le, mert tudom, hogy rosszban sántikálsz.

- Dehogy sántikálok, dehogy sántikálok! Négy lábamon állok.

- Tudod, hogy nem úgy értettem!- mondta a szomszédom a ravaszdinak, aki sehogy se tágított:

 

Bölcs bagoly, hol a fiókád?

Szép szóval kérlek: légy szíves

küldd ide most az egyiket,

hoztam neki friss itókát.

 

- Mondtam már, hogy van fiókám több is, de nem küldöm le, mert tudom, hogy rosszban sántikálsz. De hiába mondta a kedves szomszédom, a róka csak mondta a magáét. Megunta ezt hallgatni a közelben fészkelő UHU pár és nekilendült, hogy megtámadja és megszerezze magának a vörösbundás zsákmányt. Ám neki se kellett kétszer mondani, nyaka közé szedte a lábát és elnyargalt árkon- bokron, erdőn- mezőn, hegyen- völgyön, talán még az Óperenciás tengeren is át. Sose látták többé. Közben pirkadni kezdett, eleredt a hó, s mi is elcsöndesedtünk. Nagy pelyhekben szállt le a fázó földre. Csodálattal néztem, ahogy egyre jobban kifehéredik a táj: a fák, a bokrok, a föld. Gyönyörű lett. Aztán ismét fújni kezdett a szél és megfagyasztotta a földet. A fákra hegyes fogú zúzmarákat csipkézett, a házak ablakaira jégvirágokat festett, az ereszre jégcsapokat aggatott, a földre, a tóra jeget. Csillogott- villogott tükörsima felülete. Néztem, ahogy egy népes család elsétál alattam. Szilvásváradtól, a Fátyol-vízesésig, majd egészen az Istállós-kői barlangig bandukoltak. Közben elhaladtak a Felső-tó és a Szalajka-forrás mellett is. Az Istállós- kő egy olyan hegy, amelyen egy istálló van, ami egyben egy barlang, egy forrásbarlang. Miután mindent megtekintettek, megcsodáltak, az egész család játszani kezdett a friss ropogós hóban. Csúszkáltak, hógolyóztak, hóangyalkáztak és gurultak benne önfeledten, kacarászva. Meghatottan, boldogságtól kipirultan néztem őket, míg végül el nem szenderedtem.


Gani Zsuzsa: Őzike a bükkben

2022. 10. 09.

 

Gani Zsuzsanna: Őzike a bükkben Tél volt. A mező csendes volt és nyugodt. Pihe- puha hó takarta a földet, fákat, bokrokat. Ahogy az erdőben kószáltam, éreztem, ahogy ropogott a hó a patáim alatt. Észrevettem, hogy a nyomaim is megmaradtak. Tetszett, hogy azok egyre hosszabbak lesznek. Örömmel ugra- bugráltam benne. Az egyik fa ágán egy kis veréb gubbasztott. Néha megborzongott a hideg miatt. Ám engem, ez a hűvös cseppet sem zavart. Lassan visszaballagtam az erdőbe, mert az égre is feljött közben a Hold. Az egyik bokron a csipkebogyókat megcsipkedte a dér. Megkerestem az etetőt. Finom, friss magvak, gyümölcsök, zuzmók, gombák vártak. Falatozni kezdtem őket, közben a többi őz is megérkezett. Miután jól laktam, tovább álltam. A táj szépsége, a nyugalom szinte rabul ejtett. Nyomomban jöttek a falkatársaim is. Legalább nem voltam egyedül. A játék is izgalmasabb volt társakkal. Nagyokat ugrottunk, szökkentünk széles árkokon, patakon, magas cserjéken, bokrokon fürgén, könnyedén. De jó volt! Nem veszekedtünk, nem vitatkoztunk semmin se. „Beő, beő, bő, bő, bő” – mondogattuk egymásnak. Egyszer csak megzörrent a bokor. Fülelni kezdtünk. Az egyik bak pajtásom, nagy veszélyt érezve elsőként illant el mellőlünk. Nagyot néztem, mert eszébe se jutott az, hogy a nőstényét és borjait védelmezze. A suta bezzeg gondosan elrejtette a kicsinyeit. Lábával dobbantva jelet adott, mert nagy veszélyt érzett. Sőt rövid, zizzenő, zizegő hangot is hallatott. Valóban egyszer csak feltűnt a róka, a farkassal karöltve. Jó cimborák lehettek. Ekkor mindenki futni, szaladni kezdett amilyen gyorsan csak tudott. Odaértünk a Garadna és a Szinva völgyének kereszteződéséhez. Aztán nyargaltunk, vágtáztunk, cikáztunk, szinte repültünk, mint a madár hátra se nézve. A Hámori-tó partjához érve, amikor lemaradt az ordas és a ravaszdi, mi is abbahagytuk a vágtázást. Szívünk a torkunkban dobogott a félelemtől. Aztán lassacskán megnyugodtunk, így én is. De még nem volt vége a megpróbáltatásainknak. Hirtelen a semmiből lecsapott közénk egy sas és az egyik kicsi bakot magával akarta ragadni fentről a levegőből. Csak a vak szerencsén múlott, hogy nem sikerült neki. Mire újból lecsapott volna, mi már a rejtekadó erdőben voltunk. Végre elmúlt minden veszély. Fellélegeztem. Megéheztem. A hó alól mellső lábaimmal kapargatva keresgéltem a számomra fogyasztható, finom, ízes ennivalókat, így a terméseket, hajtásokat, rügyeket is. Aztán egyszer csak felnéztem. Szállingózott a hó. Az egyik pihe az orromra szállt, majd azon nyomban el is olvadt. Ám nagyon megcsiklandozott. Ekkor egy nagyot tüsszentettem. „Beő, beő” – bőgték a többiek.


Gani Zsuzsa: Luca

2022. 12. 01.

 

Egyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy Luca nevű kisleány. Épp a mezőn játszadozott, fogócskázott Tacsi kutyájával. Hosszú, bongyor aranyhajába olykor belekapott az őszi szél, ami színes leveleket perdített táncra a földön. A nap gyengéden cirógatta a kislány arcocskáját. Egyszer csak itt- ott hosszú szárú búzát fedezett fel. Valószínűleg a szél fújhatta ide, belekerült a földbe és kihajtott- gondolta. Nagyon megörült neki, hisz eszébe jutott, hogy apukája nem is olyan régen mesét neki arról, hogy búzából lesz a kenyér. Így hát amennyit csak talált, egy jó nagy csokorral leszedett. Örömmel futott be a házba. Tacsi farkat csóválva követte. - Nézd anyukám mit találtam! Kiszedegetem majd a kalászból a szemeket és elteszem télire. Ebből még úgyse tudunk kenyeret sütni, mert ahhoz kevés. - Igazad van kislányom! Mit fogsz kezdeni a szemekkel?- kérdezte érdeklődve, Luca tekintetét fürkészve. - Luca napján, pont, amikor a névnapom lesz, elültetem, hogy Karácsonyra szépen zöldelljen. - Jól van kislányom, tedd azt! – mondta az édesanyja. Telt- múlt az idő, a napok, a hetek. Egyre csípősebben fújt a szél, deresebbek lettek a reggelek. A lehullott színes avar rozsdásra színeződött. Eljött Luca napja. A kislányt a szülei egy szép képeskönyvvel lepték meg. Nagyon örült neki, illendőképpen megköszönte és azon nyomban besietett vele a szobájába, hogy lapozgassa, nézegesse. Egy idő után eszébe jutott a búza. Megkereste azt a cserepet, amit pár napja nagy gonddal kidíszített és a puha földbe beleszórta a szemeket, majd meglocsolta és az ablakba tette. Attól kezdve minden nap figyelte és gondozta. Közben leesett az első hó. Nem sok ugyan, de megmaradt. Nagyon szép volt a közeli rét. Luca jó melegen felöltözött és Tacsival kiment játszani. Az anyukája természetesen, mint mindig most igy figyelte. Éjjel fagy volt, így jókat csúszkált rajta, ahogy fogócskázott a kutyussal. Olykor megcsúszott és a popsijára esett. De nem volt baj! Még ha kicsit sajgott is neki a feneke, fürgén felpattant és kacarászva játszott tovább. A gyengéd nap is előbújt, felolvasztotta a fagyos földet. Előbújt alóla a zöld fű, itt- ott kikukucskált egy-egy gomba és az avar is kilátszott, sőt még egy lepke is megjelent, aki fogócskára csábította őket. Boldogan mentek bele. De a lepke villámgyorsan váltott irányokat: jobbra, balra, előre, hátra, fel és le, és sehogy sem sikerült elkapniuk. Igazából nem is akarták bántani, csak olyan jó volt játszani vele. Egy idő múlva a lepke tovaröppent. Parányi cinkék fütyörésztek, verebek csiviteltek vígan az ágakon. Aztán újra beborult az ég és elkezdett szállingózni a hó. Csönd lett. Luca tenyerére is hullt egy- egy pihe és azon nyomban el is olvadt. Mikor édesanyja hívta, kipirult arccal ment be a házba. Tacsi most is a nyomában. Luca mindenben segített a szüleinek, amiben csak tudott, és amire kérték. Utána pedig játszott. Mikor mivel, mihez volt éppen kedve. Így volt ez szinte mindig. Egyszer csak eljött a Luca nap. A búza gyönyörű, üde zöld lett. A cserép alját díszes selyempapírral vonta be és arany piros szalaggal tekerte körbe. Szép masnit kötött rá és az asztal közepére helyezte. Az adventi koszorú belsejébe éppen befért. Nagyon szép volt! - Nézd, édesanya milyen dús a búza! Biztosan jó lesz a termés jövőre!- mondta kitörő örömmel, lelkesen. Az anyukája egyetértett kislánya szavaival. Így telt el ez a nap. Kint újból esni kezdett a hó. Az ablakon jégvirágok nyíltak, az ereszen egyre hosszabb lett a jégcsap, amit a zord, északi szél növesztett. A fákra, bokrokra hegyes fogú, szépséges zúzmarákat hímzett, s a föld is hófehér lett. Csodaszép volt a téli táj. Már ében, korom színű lett a világ odakint, amikor Luca egy világító szempárra lett figyelmes. Ahogy erősen odafókuszált, erősen nézte észrevette, hogy egy róka kószál arra. Az megállt, nézett erre, meg arra, aztán tovább ment. Később egy vaddisznó család csörtetett arrafelé. Meg se álltak, csak haladtak egymás mögött nagy röfögéssel tova. Közben Luca is elálmosodott. Vacsora és a tisztálkodás után ágybabújt. Egy kicsit lapozgatta még a könyvét, majd az édesanyja meséje, jó éjt puszija után lassan álomba szenderült. Biztosan szépeket álmodhatott.


Gani Zsuzsa: Karácsony a Mecsekben

2022. 12. 21.

 

Milyen szép volt ez a tél! A Mecsekben hatalmas, derékig érő hó szundikált békésen a földön. Aztán meg olyan hideg szél fújt, hogy megdermesztette a földet. Az csak úgy ripegett- ropogott, ha járt rajta valaki. A fákon hosszabb- rövidebb jégszakáll csüngött. - De szép ez a téli világ!- álmélkodtak az ott ugrabugráló nyuszik. Muszáj volt nekik folyamatosan mozogni, hisz hiába volt vastag bundácskájuk, hócsizmácskájuk, farkasordító volt a zimankó. - Hogy vagytok? – kérdezték tőlük az ott szökellő őzek. - Köszönjük szépen jól. Várjuk és érezzük, hogy közeledik valami csoda. Nem tudjuk, hogy mi az, de valami megmagyarázhatatlan, megfoghatatlan hangulat hatja át mostanában a nappalainkat és éjszakáinkat. Ezért járkálunk, keresgélünk erre- arra. - Látjátok ezt a gyönyörű, havas fenyőfát?- kérdezték tőlük az épp arra rudlizó szarvasok, akik a fa láttán megtorpantak egy pillantásra. - Igen, látjuk. Meseszép!- Mondták áhítattal, rácsodálkozva a többiek. Egyszerre azt érezték, hogy szinte lelassult körülöttük a világ. Egy darabig álltak a varázslatosan szép fa körül és gyönyörködve nézték. Aztán leszállt az est, feljött a Hold és a csili- vili csillagok. Így világítva be, megcsillantva a tisztást. Közben megérkezett a róka, a vaddisznó csorda, a farkasfalka, az éjjeli bagoly és még sorolhatnám. Mindegyik megállt a réten. Az illendő köszöntések után sóvárogva, vágyakozva gyönyörködtek a látottakon. Egyszer csak azon kapták magukat, hogy mesét hallgatnak. A közvetlen felettük ülő bagoly kezdett bele és mesélt és csak mesélt. Hogy miről? Egy csodákkal teli éjszakáról. Mikor végére ért, egy aprócska, pihe- puha kis csalogány dalra fakadt. Karácsonyi dalokat trillázott, de oly szépen, hogy aki hallotta elandalodott rajta. - Miért nem volnultál délre az ősszel? – kérdezte az erdő bölcse, mikor véget ért a dala. - Nagyon szeretem a hazámat, képtelen voltam rá. Még ha csak egy kis időre is kellett volna elmennem. Szerencsére itt gondolkodnak rólam. Az etetőm mindig tele van friss magokkal és friss vízzel, mellette pedig ott áll a biztonságos, bélelt fészkem. Hát kell ennél több nekem? Úgyhogy boldog vagyok. Hirtelen ragyogó fényesség támadt. A fenyőfán gyémántos díszek ragyogtak, alatta pedig apró színesbe burkolt csomagocskák hevertek. Valaki egy szempillantás alatt díszbe öltöztette az otthonukat, a békés bereket. - Vajon ki lehetett? Nem láttunk mást, csak ragyogó fényességet. Azt is csak egy pillanatra. – mondták szinte egyszerre az erdő vadjai. Ekkor lelkükben hirtelen újra életre kelt a karácsony hangulata és csodája. Bár megnevezni továbbra se tudták ezt az érzést. Ám az együttlét, a szeretet, az önfeledt beszélgetések, a nyugalom, a csönd mélyen beléjük ívódott. Lehunyták a szemüket és úgy még jobban, még áthatóbban érezték a fenyő fahéjas, ízes illatát. Ez számukra sokkal fontosabb volt, sokkal többet ért, mint az a sok kis apró csomag. Természetesen az még tovább fokozta e csodákkal teli est, az ünnep hangulatát. Aztán újra felkerekedett a szél. Illendőképpen elköszöntek egymástól, majd hazatértek. Boldogan, vadul verő szívvel, tiszta lélekkel bontogatták a kis csomagocskákat. Míg szívükben meleg, verőfényes, izzó nyár volt, odakint hóörvény kavargott a légben. Metsző szél csikorgatta karmos fogait. Hóvihar söpört végig az erdőn, mezőn, tisztáson, hangosan fütyörészve. Vastagon befagyott a patak, a tó, még a bélelt hóbunda is. Aztán elült a vihar, újra csönd lett. Szép volt, csodaszép, gyönyörű ez a téli világ.


Gani Zsuzsa: Áfonya szilvesztere

2022. 12. 30.

 

Jókedvűen, jóízűen szimatoltam bele a levegőbe most is, mint mindig. Körülnéztem, ahogy szoktam, tettem egy nagy sétát a ház körül. Megszaglásztam minden bokrot. Ha neszt hallottam, füleltem erre is, arra is. Azán mivel elült a csend, még megjelöltem a kedvenc bokromat és visszabattyogtam a házamba. Ráfeküdtem a jó meleg, pihe- puha takarómra és nekiálltam a gazdi egyik rég elcsent papucsát rágcsálni. Kedveltem ezt a fajta időtöltést, no meg a csont rágcsálását. Egy még elásva hevert a diófa alatt. Na, majd holnap megkeresem!- gondoltam magamban. Egyszer csak nagyot csattant az ég. Apró, színes csillagocskák repültek szanaszét az égen. Úgy megijedtem, hogy a papucs is kiesett a számból, amit az imént még jólesően rágcsáltam. Ijedtemben még a számba is beleharaptam a papucs helyett. –Aúúú!- vonyítottam fel a fájdalomtól. Aztán egy újabb fülsiketítő durranás. Úgy féltem, reszkettem, mint a nyárfalevél. Odafutottam a gazdi ajtajához és ugattam amennyire csak bírtam. Kérlek, drága gazdi engedj be, mert nagyon félek. Nem tudom mi ez a valami, de nagyon hangos. De hiába kérleltem, hiába vakkangattam, nem nyílt ki a várva várt ajtó. Nagyon remegtem. Felállt az összes szőr a hátamon. Visszaosontam a házamba és nyüszítettem ameddig csak bírtam. Drága gazdi, kérlek, engedj be legalább a küszöbre, hogy veled lehessek, legalább most, mert nagyon félek! Nem tudom mi ez a félelmetes, ismeretlen zaj! Szeretlek! Vigyázz rám! Légy szíves! Kérlek! De hiába! Egyszer csak nem bírtam tovább és kiszaladtam az eddig biztonságot nyújtó házamból. Nekifutásból átugrottam a kerítést. Nem néztem merre szaladok, csak menekültem a fények és a haragos villámcsapások elől. Nagyon sokáig futottam. Iszkoltam erre- arra, jobbra- balra, fel és le. Aztán amikor egyszer csak csönd lett megálltam. Észrevettem, hogy nem tudom, hogy hol vagyok. Minden ismeretlen volt a számomra. A fák, a bokrok, az illatok, a szagok. Minden új és ismeretlen volt. De legalább már véget ért az a rémisztő robaj és az a sok villanás. Hm… most merre menjek? Hogy találok haza? A gazdim vajon jól van? Ki vigyáz most rá? Biztosan már nagyon keres. Lehet, hogy mindent tűvé tesz értem, mert eltűntem. Aztán egyszer csak egy kocsi állt meg mellettem. Egy ember óvatosan odajött hozzám, megcirógatott. Kivételesen engedtem az idegennek, mert legalább megnyugtatott egy kicsit. Megnézte a bilétámat a nyakörvömön. Hm… Vajon miért? Aztán a kezébe vett valamit és beszélni kezdett rajta. Aztán betuszkolt az autójába és elindult velem valamerre. Hagytam neki, nem is tudom, hogy miért. Egyszer csak egyre ismerősebb lett a környék. Nagyon megörültem. A farkam is őrült csóválásba kezdett. Aztán a házunk előtt megállt a kocsi. Hazaérkeztem. A gazdi már várt. Boldogan, farkcsóválva ugráltam körbe és rá. Láttam, hogy ő is örül nekem. – Drága, Áfonya! Úgy hiányoztál! Annyira aggódtam! Bocsáss meg nekem! Ezen túl jobban figyelek majd rád és nem fogom hagyni, hogy féljél. Ígérem! - Olyan, de olyan boldog voltam! A gazdi még pár szót váltott az ismeretlen jóemberrel, aztán elköszönt tőle és együtt hazamentünk. Odaszaladtam a diófához, előástam a csontomat és jóízűen rágcsálni kezdtem. Így volt mese volt, de az is lehet, hogy igaz volt. Ki tudja…

 

 

Gani Zsuzsa: A pórul járt Kölcse róka

2023. 01. 16.

 

Az történt egy téli napon, amikor a hó csillám pelyhekben hullott le a fázó földre, hogy Kölcse róka elhatározta, hogy revansot vesz Nyárád nyúltól, mert két ízben szerfölött megtréfálta. Hamarosan elérkezett ez a várva-várt pillanat. Annyi hó esett az elmúlt napokban, amekkorát ti még sohasem láttatok. Mindent hatalmas pihe-puha fehér takaró borított. Ám a nádasnál egy darabon fel volt törve a jég. - De jó lenne ide csábítani a nyulat! Beleesne, én kihúznám – mert ilyen jólelkű vagyok – aztán megölelgetném, jó szorosan, hogy megszáradjon a vizes bundácskája és utána – hm… azt már nem mondom el nektek – és már nyalta is a száját jólesően. – Igen, ezt fogom tenni. De el ne áruljatok neki, ha véletlenül találkoztok vele, ugye megígéritek? - Hegynyi hótorlaszok emelkedtek az ég felé a réten. Fogcsikorgató, farkasordító idő volt, a fákat gyönyörű zúzmarák díszítették. Nyárád nyuszi éppen ezt csodálta, amikor ebben a percben megjelent vele szemben Kölcse róka. - Jó, reggelt! – köszöntötte a nyulat. – Hogy szolgál az egészséged, ezen a zimankós téli reggelen? - Jó, reggelt! – felelte illendően. – Köszönöm kérdésed, kitűnő egészségi állapotnak örvendek és továbbra is azt szeretném, hogy ez így is maradjon – egyébként ámulok-bámulok leesett állal, hogy mily szépséges ez a nagyvilág. - Igen, valóban káprázatos – de sokáig nézelődsz még a réten? - Miért kérdezed? - Mert, támadt egy ötletem! - Hm… ha neked valami ötleted támad a közelemben, az nem jelenthet jót. Mindenesetre belemegyek a játékba, de résen leszek – gondolta a nyuszi. - Mondd el bátran, mire gondoltál? - Olyan nagy a hideg ebben az órában, hogy nem ártana szaladgálnunk, hogy ne fázzunk. Futkározzunk egy kicsit! - Rendben van! - Szaladjunk a nádas felé, aki előbb odaért, az nyer. - Mi legyen a tét? - Ne gondoljunk nagy dologra, szerintem, legyen egy ölelés. - Jó rendben, áll az alku! - húzta fel az egyik szemöldökét észrevétlenül Nyárád nyuszi. –Paroláztak egyet, aztán beálltak a rajtvonalhoz. - Elkészülni! Vigyázz! Kész! Rajt! – harsogta Kölcse róka – és már cikáztak is a nádas irányába. Lótottak-futottak jobbra, balra, erre, arra, fel, le, bokor előtt, fa mögött szinte egyszerre. Kölcse róka úgy belemelegedett a nyargalásba, hogy észre se vette, amikor a nyúl irányt váltott. Ő meg egyenest beleszaladt a nádas és a lék között lévő korhadt faüregbe. Hirtelen nem értette, hogy mi történt. - Jaj! Jaj! Nem tudok kijönni! Beszorultam! Nem látok! Megvakultam! – kiabálta ész nélkül, hisz a szűk üreg belsejében koromsötét volt. Addig-addig ficánkolt, míg a tuskó elmozdult a helyéről, és zsupsz!- belepottyant a lékbe. - Jaj! Jaj! Vízbe estem! Nem kapok levegőt! Megfulladok! Segítség! Segítség! Juj, megfagyok! – kurjantgatta torkaszakadtából, Nyárád nyuszi pedig a nádas széléről nézte elkerekedett szemekkel, az épp arra szálló varjúval együtt. Miután jól kikacagták magukat, hasukat fogva a nevetéstől, a nyuszi megsajnálta a pórul járt komát. - Itt vagyok! Várj! Kisegítelek a vízből, de csak egy feltétellel! - Mi az? - Ha pártodat fogom és kihúzlak a csávából, akkor nem fogsz bántani! - Megígérem, nem foglak, csak segíts légyszíves! - Rendben! - Nyárád nyuszi talált a közelben egy zsineget, amit a horgászok felejthettek ott az elmúlt hétvégén. Odacsomózta az egyik végét egy köteg gyékényhez jó szorosan, a másik végét bedobta a vízbe. A kapálódzó róka nagy nehezen, de elkapta és teljes erőből kirántotta magát az odúból. - De jó! Legalább már látok! De mindjárt megfagyok, brrr… ebben a jeges vízben! – sopánkodott óbégatva. A kötél, no meg a kis nyuszi segítségével kihúzta magát a vízből és üggyel-bajjal kiért a partra. Az ott keringő varjú még mindig kárörvendően hahotázott, de úgy, hogy zengett tőle az erdő: - Pórul járt a róka! Kár, kár, de milyen kár! - Megérdemlem!- motyogta magában a felsült róka - a varjú egyszer csak megunta a csúfolódást és elrepült. Az meg úgy vacogott, hogy csak úgy csattogott az a sok hegyes foga! Addigra Nyárád nyuszi hozott egy vastag rongyot, amit a nádasban talált. Odavitte a pórul járt, reszkető Kölcse rókához, és ráterítette. Úgy gondolta, hogy ez nem lehet a veszte, mert komolyan hitt abban, hogy a koma valóban megbánta azt, amit tett. Így is történt. - Köszönöm, hogy segítettél! - Nagyon szívesen! - Bocsánatot kérek! - De hiszen te kerültél bajba! – mosolyodott el a nyuszi. - Igen, de tudod, hogy mire értettem. - Igen, tudom! De azt is, hogy ez egy jó lecke volt a számodra. - Igen, több szempontból is. - Akkor most inkább hazamegyek a váramba. - Rendben! – elbúcsúztak egymástól és mindenki ment a maga dolgára. Így volt, mese volt, ha nem hiszed, járj utána!


 

Gani Zsuzsa: Barnamedve és bocsai

2023. 01. 28.

 

Valahol az Északi hegységben élt egy barnamedve. Az egyik óriásóriásfa gyökerei közé ásta az odúját. Még az ősszel bélelte be száraz levelekkel. Aztán lepihent. Lehullott az első hó, csikorgatva fújt a csípős, hideg szél. Ködös, deres, nyálkás volt a világ. Ám ez őt, cseppet sem zavarta, mert a jó meleg odú megvédte a zord tél ellen. Néha azonban felébredt mély álmából, főként olyankor, amikor a nemrégiben megszületett három kócos-borzos, tenyeres-talpas bocsa vitatkozni kezdett. Ilyenkor úgy állt az álmos medvemama fején a szőr, mint a szénaboglya. - Ha-ha-ha, ha-ha-ha! – nézzétek, milyen torzon-borzos a mama frizurája! - Ám ő dirmegve-dörmögve csendre intette őket, majd az oldalára feküdt, talpa közé dugta az orrát, s aludt tovább. Azaz, hogy csak durmolt volna, de a kicsik nem hagyták békén. - Éhes vagyok!- dirmegte Dirmi. Ekkor hirtelen akkorát kordult Dirmi gyomra, hogy a békés odú beleremegett. - Éhes vagyok! – dörmögte Dörmi. Akkorát kordult Dörmi gyomra, hogy a száraz levelek is megzörrentek tőle. - Éhes vagyok!- morogta: Durmi. Ekkor meg majdnem beomlott az üreg. Néhány apróbb kő pottyant le, pont a bocsok fejére. Az első Dirmi fején koppant: „kopp” - Jaj! – csak ennyit mondott. A második Dörmi fején: „kopp” - Jaj! A harmadik pedig Durmi fején: „kopp” - Jaj! - Jól van, gyertek hát, adok nektek finom, meleg, friss tejecskét. - Te nem vagy éhes? – kérdezték az apróságok. - Télen nem eszek és nem iszok, mert ősszel annyi élelmet vettem magamhoz, ami víz és zsiradék formájában tavaszig bőven kitart. Ti még kicsik vagytok, ezért számotokra most fontos az anyatej, azaz a macitej. - Ó, tényleg? – ámultak el a csöppségek. Miután jóllaktak a kicsik, jó szorosan odabújtak az anyukájukhoz, az egyébként is szűk odúban és álomra hajtották a fejüket. Csak a hajcsikáló hangjuk szűrődött ki az odúból: brum-brum-, brum-brum. Telt- múlt az idő. Eljött a február másodika. - Gyertek kicsi bocsaim! Elérkezett az idő. Nézzük meg, milyen az idő odakint. Közeleg-e már a tavasz? - Jó, rendben! – álltak rá a pici bundások. - Ha derült az ég és szépen süt a nap, enyhe a levegő, akkor visszamegyünk és folytatjuk az alvást, mert hosszú lesz a tél. – mondta medve mama a kicsiknek. - Mi lesz akkor, ha farkasordító hideg van odakint és a nap sem süt? – kérdezték érdeklődve a kis loboncosok. - Ha komor felhők takarják az eget, nem süt a nap, hideg az idő, akkor kinn maradunk, mert közeleg a tavasz. – felelte. - Jó, rendben! – válaszolták a pici macik. Így is tettek. Óvatosan kikukucskáltak a barlangból. Kidugták a fülüket, az orrukat, a fejüket, az icipici mancsaikat, a testüket és végül a farkukat. De vajon kint maradtak? Vagy visszabújtak az odúba? Mit gondoltok? Elárulom nektek, február másodikán megtudjátok a választ, ha megfigyelitek őket. Itt a vége, fuss el véle az Északi hegység közepére.


 

Gani Zsuzsa: Farsangoltunk a Csicseri csoportban

2023. 01. 31.

 

Nagyon izgatottan készültem erre a napra, hiszen ez volt az utolsó farsangom az óvodában. Szeptembertől iskolás leszek. Már egy jó ideje azon tűnődtem, hogy milyen jelmezt öltsek magamra? Először hétpettyes katicabogár szerettem volna lenni. Ám pár hete Petya kifecsegte a titkát, hogy hétpettyes katicabogár lesz. De én olyan maskarát szeretnék, ami senkinek se lesz a csoportban! Úgyhogy inkább pillangó leszek. Teltek-múltak a napok. Egyik alkalommal Jucus odasúgta a fülembe, csak úgy, pedig meg se kérdeztem tőle, hogy képzeljem el, hogy Manci pillangó lesz. Gondolhatjátok, elszomorodtam. Vajon mi legyek? Többen kifecsegték ez idő alatt a titkukat: van, aki rendőr lesz, van, aki tűzoltó, vagy katona, orvos, kalóz, kukás kocsi, mozdony, bohóc, dínó, kobold, boszorkány, tündér, sellő és még királylányról is tudok. Hát most akkor mi legyek? – töprengtem el. Nem lesz egyszerű! – Hupsz, már megvan! – derültem fel egy szempillantás alatt. Kukta leszek, séf. Ezt biztosan nem választja senki se. Egész álló nap, tréfálkozó, jó kedélyű voltam. Örültem, mint a majom a farkának. Vészesen közeledett az idő. Anyukámmal közösen elkészítettük a jelmezemet. Az óvodában már hét alvás óta a füzéreket készítettük. Gyönyörűen, vidám színekkel díszítettük fel a csoportot és az öltözőt is. Mi csináltuk az óvónéni segítségével, a dadus néni pedig felaggatta. Lufikat kasíroztunk, körmöcskéztünk, szőttünk-fontunk, boszorkány füzért ragasztottunk, és még Kisze babát is készítettünk. Eközben csupa mókás, vicces dalt énekeltünk, és tréfás verseket, mondókákat mondogattunk. Nagyon jó volt a hangulat. Hát még a farsang napján! Nagyon izgatott voltam. Vajon milyen lesz a mai nap? Hogy fogom magam érezni? Mit fogunk csinálni? – ezek a gondolatok foglalkoztattak leginkább. Az ünnep napján farsangi fánkot vittem be, pontosabban csörögét, amit az anyukámmal együtt sütöttem. Szörpöt is, ahogy a többi gyermek. Volt aki pogácsát hozott, volt aki édes süteményt. Volt ott mindenféle finomság. Megcsodáltuk, megdicsértük egymás jelmezét. Kicsit izgultam, hogy az enyém vajon milyen fogadtatásra talál? Kiét tartja majd az óvónéni és a gyerekek a legszebbnek? Ekkor betoppant az óvónéni, aki őzike sutának, azaz őzmamának öltözött. A dadus néni gidának, a karbantartó bácsi pedig őzbaknak. Nagyon ötletes volt! Vilcsi nem hozott jelmezt. Nem tudom, hogy miért nem. Talán elfelejtették? Talán nem volt idejük csinálni? Vagy nem volt hozzá esetleg kellék? Ó, ha szólt volna, szívesen adtam volna neki! Biztosan találtunk volna valami hozzávalót otthon. De kár, hogy nem szólt! Nagyon sajnáltam és úgy láttam, hogy a többiek is, és ő is szomorú volt ezért. Ám az óvónéni adott neki egyet. Kivett a szekrényből egy fonott kosarat. Volt abban mindenféle! Vilcsi örömmel kutatott benne. Talált is egy méhecske jelmezt. Az tetszett neki legjobban. Az óvónéni segített neki átöltözni. Ha láttátok volna, hogy örült! Madarat lehetett volna fogatni vele! A dadus néni sorban kirakta az ünnepi terített asztalokra a süteményeket, poharakat, szörpöket, persze az aznapi naposok is segítettek. Mindenkinek volt egy saját szívószál a saját poharában, amire a jele volt rálaminálva. Ó, de szép volt! Nekem nagyon tetszett. Ekkor megszólalt a derűs, vidám farsangi zene. Végre elkezdődött a mulatság, amit már úgy vártam! Először jelmezbemutató volt. Minden jelmezt megtapsoltunk. Akin volt jelmez és be is mutatta, az vehetett elsőként egy aprócska meglepetést a fűzfavessző kosárból. Én is vettem és gyorsan be is tettem a zsákomba. Mindenkinek járt apró ajándék. Nagyon tetszett, hogy nem volt pontozás. Szerencsére az csak a mellettünk lévő csoportban volt. Lehet, hogy neki úgy volt jó, ki tudja. Utána következett a zsákban ugrálás. Hogy mi mekkorákat estünk! De kit zavart ez! Gyorsan felálltunk és ugráltunk tovább. Én lettem az első. Az oroszlán jelmezes Palcsi meg is sértődött ezen és rám bömbölt. De nem foglalkoztam vele, csak siettem az ajándékomért. Egyébként a kiesőknek is járt. Ettől függetlenül leült duzzogni. Mivel senki se foglalkozott vele, gondolt egyet és visszajött játszani. Most székfoglaló következett. Nagyon izgalmas, muris játék volt, főként, hogy közben táncolni is kellett. Néha ráléptünk egymás lábára, illetve a sellő farkára. Szegény, majdnem orra esett! Aztán Csini rátaposott a tündér hosszú ruhájára is. Ilyenkor bocsánatot kértünk és nevettünk tovább. Viszont nem esett jól, amikor a boszorkány söprűje a tánc közben orrba bökött. Sajnos, jól belilult. Még majd azt fogja valaki mondani, hogy verekedtem. Pedig nem. Na, mindegy. Szóval most ő kért bocsánatot. A csokitorta etetés következett, ráadásul bekötött szemmel. Engem Csini etetett, neki is be volt kötve a szeme. Képzelhetitek, alig találta el a számat, pedig én is próbáltam hozzá közel hajolni. Belenyomott egy kanállal a hajamba, a szemembe, a fülembe, a ruhámra, de még az orrlyukamba is, amitől akkorát tüsszentettem, hogy egy adag csoki az ő ruhájára is ráfröcskölődött. Persze azért pár kanállal a számba is töltött. Végig jó nagyra tátottam, hátha így könnyebb neki. Nagyon finom volt. Azt hiszem Tünci hozta. Még a számat is megnyaltam utána. Ezután egy kicsit leültünk az asztalokhoz pihenni. Hm, jól elfáradtam a sok izgalomtól. De úgy látom, a többiek is - kacagtam el magam. Ettünk-ittunk, beszélgettünk, és ami a legfontosabb, közben jókat kuncogtunk. Miután jól laktunk, táncverseny következett. Ó, de jó volt! Főként, hogy a szerelmemmel táncolhattam. Olyan szép nagy, kék, okos szeme volt és mosolygós szája! Mellékesen gyűltek az ajándékok is. Már alig fértek el a zsákomban. Ekkor megfogtuk egymás vállát és végig vonatoztunk az összes csoporton. Ez tetszett, mert így legalább megcsodálhattam a többiek jelmezét is. Képzeljétek! Csak én voltam kukta az egész óvodában. A kuktasapkám és a fehér kötényem mindenki megcsodálta. Nagyon büszke voltam, hogy ilyen jó ötletem támadt és persze az anyukámra is, aki segített megcsinálni. Szóval miután végig utaztuk hosszú-hosszú vonattal az összes csoportot, megérkeztünk az aulába. Leültünk az egyik padra szépen sorban. Amikor minden csoport megérkezett és helyet foglalt, felcsendült a vidám zene. Megjelent egy nagyon vicces bohóc, aki bohóckodott nekünk. Olyan, de olyan vicces volt, hogy a hasunkat fogtuk a nevetéstől! De sajnos, ahogy egyszer mindennek vége szakad, úgy végéhez közeledett ez a muris nap is. Nagy tapssal jutalmaztuk Bohó- bohócot. Ismét beszálltunk a hosszú-hosszú vonatba és visszautaztunk a Csicseri csoportba. A Kisze tánc következett. Jelképesen elúsztattuk mondókát skandálva a közösen felöltöztetett seprőnket. A seprőnknek arca is volt, rajta pedig orr, száj, szem és még szempilla is. A fején kendő volt. Idén lányruhát kapott. Igazán jól sikerült. Kisze, Kiszi, Kiszőce Ma nagy napra virradtunk, Nem lesz semmi nyugalmunk. Táncolunk és vigadunk, Maszkabálban mulatunk. Kisze, Kiszi, Kiszőce. Szalmabábot készítünk, Dudát, sípot zendítünk. Kereplővel csődítünk, Kisze babát égetünk. Kisze, Kiszi, Kiszőce. Betegséget elűzzük, Egészséget őrizzük! Böjti ételt készítünk, Hosszú telet temetünk. Kisze, Kiszi, Kiszőce. Alighogy elúsztattuk a kedves Kisze babát, megjelent az óvodánk vezetője az ajtóban. Busójelmez volt rajta. Arcán egy álarc volt két szarvval, szörnyen csúf pofával, kezében pedig fülsiketítő kereplővel kerepelt. Nem elég hogy mindenki megrémült tőle, a torkunkban dobogott a szívünk, még az a hangzavar, ami ott volt, hát az nem volt semmi! Sikoltoztunk, kiabáltunk, ahogy a torkunkon kifért. Képzelhetitek mi volt ott! Persze utána, amikor már elment jót nevettünk. Mi így búcsúztunk a téltől. Végezetül mindenki kapott egy zsákbamacskát, amit csak otthon bonthattunk ki. Alig vártam, hogy hazaérjek! Tudjátok, hogy az enyémben mi volt? Hát találjátok ki!

Frissítve: 2023. Május












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!