Gani Zsuzsa: Főnixmadár

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak három fia. Sokat búsult a szegény asszony, hogy mivel tudja eltartani gyermekeit, mert kenyér is alig volt az asztalfiában. Nehezen éltek, de azért mégiscsak sikerült jóravaló mesterségre kitaníttatni gyermekeit. A legidősebb halász, a középső pék, a legkisebb favágó lett. Az idős asszony egyszer nagyon megbetegedett, nem tudott rajta senki sem segíteni. Azt mondja akkor a fiainak: - Valamikor hajdanában édesapámtól hallottam a Főnixmadárról, melynek könnycseppje azonnal meggyógyítja a halálos beteget. Nincs más megoldás, keressétek meg és ha létezik, hozzátok el nekem. - A három legényt édesanyja feltarisznyálta a hosszú útra, keserves könnyhullatások közepette elbúcsúztak egymástól, majd felkerekedtek. Mentek mendegéltek, amíg egy hatalmas tölgyfához nem értek. Ott megálltak, mindhárman felkötötték keszkenőjüket és megbeszélték, hogy pont három év múlva újra itt találkoznak. Elbúcsúztak egymástól és mentek három felé. Az első legény észak felé. Ahogy ment, mendegélt, egyszer csak találkozott egy hangyával, aki megszólította. Legény, nagyon éhes vagyok, légy szíves adj nekem pár szem morzsát! A fiú azonban elzavarta és folytatta az útját. Talán egy kőhajításnyit mehetett, amikor egy hal szólt hozzá a közeli tóból. Ő is ennivalót kért. A fiú nem sajnálta meg és nem adott neki. Tovább folytatta útját. Ment árkon-bokron által, hegyre föl-és le. Egyszer csak egy hang szólt hozzá a fenyőfáról. Egy galamb burukkolt neki, ő is éhes volt. A kőszívű fiú elkergette, majd tovább kereste a Főnixmadarat három esztendőn keresztül. Bolyongott a nagyvilágban télen- nyáron, esőben- hóban. Ruhája, cipője leszakadt róla, immáron mezítláb rótta az utat. A középső legény kelet felé indult, ám ő is hasonlóképpen járt. A legkisebb fiú is elindult dél felé. Ahogy ment, mendegélt, egyszer csak találkozott egy hangyával, aki megszólította. Legény, nagyon éhes vagyok, légy szíves adj nekem pár szem morzsát! - Adjon isten jó napot, kedves hangya! - Köszöntötte a legény. - Adok én jószívvel! Ő is leült a hangya mellé és jóízűen eszegettek. Amikor jóllaktak, elbúcsúztak egymástól. A hangya még visszaszólt: „Jó tett helyébe, jót várj!” - azzal elsietett. A legény pedig folytatta útját. Talán egy kőhajításnyit mehetett, amikor egy hal szólt hozzá a közeli tóból. Ő is ennivalót kért. Legény, nagyon éhes vagyok, légy szíves adj nekem pár szem morzsát! - Adjon isten jó napot, kedves hal! - Köszöntötte a legény. - Adok én jószívvel! Ő is leült a hal mellé és jóízűen evszegettek. Amikor jóllaktak, elbúcsúztak egymástól. Tovább folytatta útját. Ment árkon-bokron által, hegyre föl-és le. Egyszer csak egy hang szólt hozzá a fenyőfáról. Egy galamb burukkolt neki, ő is éhes volt. Legény, nagyon éhes vagyok, légy szíves adj nekem pár szem morzsát! - Adjon isten jó napot, kedves galamb! - Köszöntötte a legény. - Adok én jószívvel! Ő is leült a galamb mellé és jóízűen eszegettek. Amikor jóllaktak, elbúcsúztak egymástól. Ment, mendegélt a nagyvilágban télen- nyáron, esőben- hóban. Egy darabig szépen ment, aztán már csak nagy búsan. Egyszer csak megszólította valaki. Egy hangya volt. - Emlékszel rám? Az a hangya volt, akinek ő egyszer régen enni adott. Azt mondta: - Tudom én, hogy hová mész, mit szeretnél, segítek is neked. Menj fel a Tükörhegyre, ott egy kis kunyhóban lakik a Nap, ő majd segít! Megköszönte a fiú a segítséget, elköszönt: - Az isten áldja meg kegyelmedet és elsietett. Hét nap múlva oda is ért. Bemegy a szobába, ott van a Nap, köszönti: - Adjon isten, jó napot! - Szerencséd, hogy szépen szólítottál - mondotta a Nap -, mert különben szörnyű halálnak halálával haltál volna meg. Hát csak mondd el, hogy mit akarsz, miért jöttél? A legény elmondta. - Nem tudok neked segíteni, de talán testvérem a Hold, ő tud majd! Menj be a Kerekerdőbe, ott egy kis kunyhóban lakik. Megköszönte a fiú a segítséget, elköszönt: - Az isten áldja meg kegyelmedet és elsietett. Hét nap múlva oda is ért. Bemegy a szobába, ott van a Hold, köszönti: - Adjon isten, jó napot! - Szerencséd, hogy szépen szólítottál - mondotta a Hold -, mert különben szörnyű halálnak halálával haltál volna meg. Képfeltöltés ingyen Hát csak mondd el, hogy mit akarsz, miért jöttél? A legény elmondta. - Nem tudok neked segíteni, de talán testvéreim a Csillagok, ők tudnak majd! Menj el a Gyémánt szurdokhoz, ott egy kis kunyhóban laknak. Megköszönte a fiú a segítséget, elköszönt: - Az isten áldja meg kegyelmedet és elsietett. Hét nap múlva oda is ért. Bemegy a szobába, ott vannak a Csillagok, köszönti: - Adjon isten, jó napot! - Szerencséd, hogy szépen szólítottál – mondták a Csillagok -, mert különben szörnyű halálnak halálával haltál volna meg. Hát csak mondd el, hogy mit akarsz, miért jöttél? A legény elmondta. - Igen tudok neked segíteni! A Főnixmadár Nekeresd országban van, egy kacsalábon forgó palotában, ahol az aranyhajú királylány is él. A legfelső szobába bezárva, egy kalitkában. Megköszönte a fiú a segítséget, elköszönt: - Az isten áldja meg kegyelmedet és elsietett. Hét nap múlva oda is ért. Épp akkor hirdették ki, hogy eladósorba került a király három lánya, az arany, az ezüst és a bronz hajú. Jöhettek szerencsét próbálni királyfik, szegénylegények. Gondolt egyet, ő is szerencsét próbál. Felmegy a grádicson egyenest a király elé. Illedelmesen köszönti. Hát mi szél hozott ide? Elmondja a fiú, hogy miben jár. A legkisebb királylány az ajtóból kukucskált ki és nagyon megtetszett neki a legény. A legénynek is a leány. Rendben van! Halld első kérdésemet. - Létezik-e és ha igen, milyen színű a Főnixmadár? - Életem- halálom kezedbe ajánlom, - Létezik, felséges király! - Gyönyörű vörös-arany tollazatú hím madár. Rendben van! Halld második kérdésemet. Mi történik vele élete végén? Életem- halálom kezedbe ajánlom, - Élete végén fahéj-ágacskákból fészket épít, meggyújtja, és vele együtt porrá ég felséges király! Rendben van! Halld harmadik kérdésemet. Mi történik ezután? Életem- halálom kezedbe ajánlom, - A hamvakból ezután egy új, fiatal főnix születik, felséges király! Rendben van! Mindhárom kérdésre jól válaszoltál. Országot-világot bejártam, de még hozzád hasonlatos legényt nem láttam. Eddig sok száz kérőnek húzattam karóba a fejét, mert nem tudta a válaszokat. Isten neki, neked adom a legkisebb leányomat, s vele az egész királyságomat. -Felséges királyom! - Életem- halálom kezedbe ajánlom, van nekem még két bátyám, ők is becsületes, derék legények. - Rendben van! - Akkor legyen övék a másik két leányom. A király elhozatta a palotába a szegény özvegyasszonyt, a Főnix madár könnycseppje meggyógyította, majd az öreg király feleségül vette. A futárt a két fiához küldette, mivel pont letelt a három esztendő. Ott várakoztak üres kézzel az öreg tölgyfánál, a fehér keszkenő, még mindig ott fent lobogott. A király hozzájuk adta a másik két szépséges leányát. Csaptak is nagy lakodalmat, hét országra szólót. Egyszeriben megeresztették minden hordóban a csapot, volt hejehuja, menyegző, amilyen még nem volt ezen a Földön.

Boldogan éltek, míg meg nem haltak. Itt a vége, fuss el véle.

Kacaj Panka Mesetára c. könyvben megjelent Gani Zsuzsa: Egy nap a varázslatos erdőben (Országos 3. helyezett)

Beköszöntött a nyár. A nyártündér varázspálcájával arany sugarakat szórt a földre. Panka szülei úgy döntöttek, hogy kirándulni mennek a Gemenci erdőbe. Nagyon izgatottak lettek a kicsi gyerekek, alig várták már, hogy megérkezzenek. Ahogy kerekeztek a biciklivel egymás mögött haladva a sorban az út szélén, gyönyörködtek a meseszép nyár és fűzfákban, a repkedő, csivitelő kismadarakban, közben vidáman énekeltek. De szép is volt a táj, s mennyi szépség volt ott, s micsoda friss, üde illat áradt! Hamarosan megérkeztek a rengetegbe, s a zsenge pázsitra letelepedtek. Megkérték a szüleiket arra, hogy elmehessenek egy kicsit körül nézni az erdő szélére. Miután engedélyt kaptak rá, szigorú feltételek mellett, megígérve, hogy azt be is tartják elrobogtak. Ahogy keresték a kincseket, észrevettek a földön egy hatalmas hím szarvasbogarat. Agancsos rágókáját meredeztette Panka felé. Milyen szép! - mondta, de nem bántotta. Hamarosan egy orrszarvúbogárra bukkantak az öreg tölgy aljában. Alaposan megszemlélték a nagyítójukkal különös fejét, majd tovább sétáltak óvatosan, nesztelenül, figyelve a lábuk alá. Milyen hatalmas tölgyfa és milyen érdes a kérge!- Mondta a kislány, közben óvatosan megsimogatta. Palkó, Panka gyertek! - Próbáljuk ki, átérjük-e a törzsét. A három gyermek megpróbálta átölelni. Addig nyújtózkodtak, amíg csak sikerült. De jó móka volt! – Nevettek a gyerekek. A kőrisfa kérgén egy hím pávaszemes lepke pihent széttárt szárnyakkal, amely bársonyos bordó volt, rajta nagy szemfoltokkal melynek a közepe kék. Ahogy közelről megcsodálták a lepke elrepült. Szaladjunk utána! Vidáman eredtek a nyomába, de sajnos nem sikerült utolérni. Ekkor újabb játékot találtak ki. Keressünk lábnyomokat!- mondta Palkó. Így is tettek. Egy kis idő elteltével egy gyíkot pillantottak meg sütkérezni a napon. Ahogy közelebb próbáltak menni hozzá az gyorsan eltűnt a kövek között. Gyűjtsünk botokat, gallyakat!- mondta Palkó. A kicsikből madarakat, virágokat, fákat raktak ki, s amikor megunták a játékot odavitték az összegyűjtött rőzsét a szüleikhez. Egy arra kijelölt helyen felhalmozták őket, édesapja tüzet gyújtott majd szalonnát sütöttek. Miután jóllaktak, nagyon nagy gondossággal, odafigyeléssel a szüleik eloltották a tüzet. Még delelőn járt a nap, így ismét játszani ment a három lurkó. Szellő suhant el a fejük fölött, hajukba lágyan belekapott. Élvezték, ahogy a nap lágyan cirógatja arcukat. Gurgulázva kacagtak rajta a gyerekek. Kosarukba különböző formájú köveket gyűjtöttek. Miután sok érdekes kisebb, nagyobb összegyűlt állatformákat raktak ki belőle. Versenyeztek, hogy kié lesz a legötletesebb. Szüleiket kérték fel zsűrinek. Panka egy hernyót, Palkó egy rókát, Jankó egy szarvast rakott ki. Egy nap a varázslatos erdőben Szüleik nem tudtak dönteni, ezért abban állapodtak meg, hogy aki kitalálja a találós kérésre a választ, az fog nyerni. A gyerekek ráálltak. " Agyara nagy, háta tüskés, Kölyke csíkos, színe szürkés. Orra korong, gombát túrja. Éjszakánként földbe fúrja. „ Hát a vaddisznó! – Vágta rá Panka gyorsan. Így ő lett a győztes. A nap kezdett elbújni a bongyor bárányfelhők mögé, ezért elhatározták, hogy elindulnak hazafelé. Összepakoltak, majd körül néztek, hogy nem felejtettek- e a földön valamit. Figyeltek arra is, hogy szemét se maradjon, majd elindultak. Út közben még megálltak gyönyörködni a vízesésben. Vadszőlővel benőtt sziklafal tetejéről hullott alá a zuhatag. Ahogy Palkó jobbra tekintett egy süncsaládot vett észre. Nézzétek! - Mondta. Mindenki odapillantott. Ó, de édesek! Komótosan, libasorban baktattak át a túloldalra. Húúú, és mennyien vannak! – Mondta Panka. Jankó elkezdte számolni. Ott az anyuka legelöl, utána a kicsik: egy, kettő, három….. hét. Ez aztán a népes család!- Mondták vidáman, majd mentek tovább. Közben madárhangokat utánoztak. Huuuú – huuuú … huhogtak , kááár- kááár … károgtak…. Épp a kocsányos tölgyek mellett mentek el, amikor Palkó valamit észrevett. Szólt a többieknek, hogy álljanak meg. Odament a fához és kutatni kezdett a földön. Követte Panka és Jankó is. A földön egy réti sas fióka hevert. Vajon mi történhetett? Jankónak eszébe jutott, hogy olvasta egy könyvben, hogy a testvér kilökheti a másikat a fészekből. Lehet, hogy itt is ez történt? Mindenesetre segítenünk kell rajta ez nem is kérdés. A fonott fűzfa kosárba óvatosan betették a fiókát és odavitték a szüleikhez, hogy tanácsot kérjenek tőlük. Apukájuk nagyon megdicsérte őket. Felhívták a tudakozót, aki megadta a madármentők címét. Elhatározták, hogy elviszik oda, hisz muszáj segítséget nyújtani. Így is tettek. Az önkéntesek nagyon megdicsérték a gyerekeket, a szülők is büszkék voltak rájuk, majd tovább kerekeztek egészen hazáig. Mire hazaértek már az ezüstös hold világított az égen. Ennyi kaland egy napra!- mondták nevetve, majd boldogan hajtották álomra a fejüket. Aki nem hiszi, járjon utána!

Gani Zsuzsa Meseszép Ajándék c. könyvben megjelent VII. Nemzetközi Benedek Elek Meseíró Pályázat I. helyezett A Föld kincseinek ura

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy testvérpár, akinek nem akadt párja a nagyvilágban. Hogy miért is? Erről szól ez a mese, most jól figyeljetek! Egyszer régen, nagyon régen a Kerekerdőn túl, élt egy asszony az urával egy takaros kis házban. Volt nekik két gyermekük. Egy fiú és egy lány. Már kisgyermek korukban kitűntek társaik közül szorgalomban, ezért mindenki nagyon szerette őket. Tekintetükből őszinteség sugárzott, mosolyuk, kedvességük ártatlan volt. A fiúnak feltett szándéka az volt, hogy ő legyen a Föld kincseinek ura, ezért mindent elkövetett azért, hogy minden útjába kerülő akadályt legyőzzön erős akaratával a cél érdekében. Húga gyakran mondta is neki: - "Az őszinteség, a becsület a bátrak erénye"! - Segített is bátyjának, amiben csak tudott. Egyre jobban gyarapodtak, szépen gyűlt a pénzecske a háznál, örültek is, hogy szüleiket megsegíthették. Egyszer csak azt mondta Matyi: - Édes szüleim, kedves húgom, most nyakamba szedem a világot, hogy tapasztalatokat gyűjthessek! - Rendben van! - egyezett bele a családja. Testvérem, én itthon maradok-mondta Manna, hogy a szüleim segítségére lehessek! Csomagolt Matyinak egy kis útravalót a hosszú útra. Édesanyja átölelte, megcsókolta és édesapja pedig még ellátta őt néhány jó tanáccsal is. Ezt követően útnak indult. Ment, mendegélt országokon keresztül, hegyeken, völgyeken át, ment éjszaka és nappal, ment napkeltekor és napnyugtakor, ment jobbra és balra, hegyre fel és völgybe le. Sokat látott és tapasztalt. Dolgozott ácsként, majd vízhordóként egy gazdag családnál, keresett is becsületesen, majd dolgozott a szántón egy tehetős családnál. Aztán ment tovább melegben és ment hidegben. Addig ment, mendegélt, míg egy erdőhöz nem ért. Ott egyszer csak meglátott egy hajlott hátú öregasszonyt, aki botjára támaszkodva rőzsét cipelt, hisz már beállt az ősz, a fákról egyre jobban hullottak az elszáradt rőt színű levelek, szükség volt a tűzifára. Illedelmesen köszöntötte az asszonyt - Jó napot kívánok! Segíthetek? - kérdezte az ifjú. Igen! - válaszolta a néne. Becipelte a sok rőzsét a kandalló mellé, majd leültek beszélgetni. Elmondta az asszonynak, hogy mi célból kelt útra. No, te legény - mondta a néne -, jó tett helyébe jót várj! Nesze, adok neked három üveggolyót mind a három bűvös golyó, és a legcsodálatosabb dolgokat rejti magában. Mi van benne? - kérdezte a fiú kíváncsian. - A Föld legfontosabb három kincse! - felelte a jósnő. - A Föld legfontosabb három kincse? - kérdezett vissza az ifjú. - Igen! - válaszolta az öregasszony. -De jól vigyázz rá! Adok mellé neked egy lovat is, egyetlen egyszer jó hasznodra lesz. - felelte. - Nagyon fogok rá vigyázni! - mosolyodott el Matyi, majd megköszönte, s elbúcsúzott a látnoktól. A fiú tovább indult a fényes szőrű, fekete lóval. Egyszer csak meglátott egy hatalmas parlagon heverő földterületet. Akkora volt, hogy nem látta a végét. - Na! - itt fogom megvalósítani az álmomat- gondolta és elővette az üveggolyókat. Nézte, nézte őket, közben hosszasan töprengett és egyre jobban elmosolyodott. Elkezdett ásni. Egyszer csak sok-sok ismerős ember jelent meg, akik egykor társai voltak a gazdag családnál, ahol ő vízhordóként dolgozott. Emlékeztek rá, hogy milyen pontos, becsületes, szerény ember volt. A kismadarak vitték a hírt szerte a világban, hogy Matyi kutat ás. Ezt hallva siettek a segítségére. Kiástak egy hatalmas gödröt, és ivókutat építettek. Matyi megköszönte a segítséget, társai elbúcsúztak tőle és visszamentek az uraság földjére. Elővette a második üveggolyót, nézte, nézte közben hosszasan töprengett és egyre jobban elmosolyodott. Aztán készített egy kocsit, amit a nemrégiben kapott lova után kötött és baltájával elindult a távoli erdőbe, ahonnan szép, egészséges szálfákat gyűjtött. Mire visszaért a sok- sok fával, meglepetten tapasztalta, hogy ott várták az ács korában megismert társai. Emlékeztek rá, hogy milyen pontos, becsületes, szerény ember volt. A bogarak, rovarok vitték a hírt szerte a világban, hogy Matyi házat épít. Ezt hallva siettek a segítségére. Közös erővel takaros és tág házikót építettek, a tető nádból készült, fala vályogból. Az ablakokba gyönyörű muskátlik kerültek. Többen magukkal hoztak virágmagokat, magoncokat, amiket a ház köré ültettek. A fiú nagyon boldog volt, érezte az önzetlen segítséget. Matyi ezt megköszönte, társai elbúcsúztak tőle és visszamentek az uraság földjére. Elővette a harmadik üveggolyót, nézte, nézte közben hosszasan töprengett és egyre jobban elmosolyodott. Lovaskocsijával elment az igen távoli Tülkös tehén nevű gazdaságba, ahonnan tehéntrágyát hozott azzal jó vastagon megtrágyázta a földet. Mire befejezte, meglepetten tapasztalta, hogy ott várták társai, akiket már korábban megismert, akkor amikor a szántón dolgozott egy tehetős családnál. Emlékeztek rá, hogy milyen pontos, becsületes, szerény ember volt. A szél vitte a hírt szerte a világban, hogy Matyi búzát ültet. Ezt hallva siettek a segítségére. Matyi megköszönte a segítséget, társai elbúcsúztak tőle és visszamentek az uraság földjére. A fiú ekkor leült egy korhadt farönkre és nézte a három üveggolyót. Közben az eső csendben eleredt. Esett és esett, de ő nem mozdult, pedig az esőcseppek gurgulázva peregtek le arcán, ruháján. Jól esett neki. Majd, amikor elállt szivárvány jelent meg az égen. Hirtelen felsütött a Nap, de már csak egy kis időre. Hamarosan a fák közt bukott le, megpihent a széllel együtt. Az égbolt már narancs- vörös ruhát öltött. Már a levelek sem bólogattak, szótlanul édes álomba szenderültek a trillázó madarakkal együtt, ahogy Matyi is. Mikor felébredt, már magasan járt a Nap, s gyengéden szórta a sugarakat. Aztán arany-okker lett a rét, a mező, egy fényes napsugár még átfurakodott a fák ágai között, s kicsalogatta a mámoros pacsirtát. Lám, lám arany színben úsztak a fellegek, tölgyfa mögül egy agancs kandikált, zörgött, zizzent, ahogy a szarvas előbújt, avar alól sündisznó kukucskált. Matyi még látott szállni egy dalos rigót, szél szárnyán röppent, suhant sebesen, s vele mozdult a mező, a rét, a kert, levelek peregnek ütemesen. Ekkor nyakába szedte a világot és elment a szüleiért, és Mannáért. Az ottani kis házukat eladták, majd visszatért családjával együtt birtokára. Hej, Istenem, hogy örültek az öreg szülei! - Lám, lám - mondta az édesapja -, mégis megtaláltad a legdrágább kincset, édes fiam! Elmúlt az ősz, zord, kegyetlen, fogcsikorgató tél lett, tűhegyes fogakkal vicsorgott a fákon a zúzmara, hosszú jégszakáll nőtt az ereszeken. Aztán előbújt az első napsugár, kicsalogatta a hóvirágot, az ibolyát, a tulipánt, pattantak a rügyek, virágba borultak a fák, csicseregtek a madarak. Matyi birtoka a kétkezi szorgos munkától és húga segítségétől egyre szebb és szebb lett. Messziről jöttek csodálni csodás birtokát. Aztán jött a nyár, a hatalmas mezőn lengedezett a kalász. Nagy forróság volt abban az időben, lángra is kapott a hatalmas búzatábla. Mire észrevették jócskán leégett a termés pedig épp a tűz előtt akarta learatni a gabonát. Ekkor jutott eszébe a fiúnak a jós öregasszony szava: "Egyetlen egyszer jó hasznodra lesz" - a lóra értette. A fiú gyorsan odament a lóhoz- bár nem tudta miben is tudna az neki segíteni, de nem talált hirtelen más megoldást, vödörrel ekkora tüzet eloltani bajos dolog lett volna. Legnagyobb meglepetésére a ló emberi hangon a fülébe súgta: - A földeden túl levő szomszédod nagyon megirigyelte azt, amit te a két kezi munkáddal elértél és ezért gyújtotta meg egy apró szikrával a búzaföldedet. Gyorsan segítek neked ellentüzet csinálni, hogy nehogy még nagyobb legyen a kár. Azzal kitátotta a száját, s azon nyomban tüzet okádott a másik irányból a lángokkal szemben. Matyi tátott szájjal bámulta. Szerencsére hamar megszűntek a kicsapódó lángnyelvek, a lángfal. A fiú megköszönte a táltos, - mert igen, az volt! - segítségét, elbúcsúztak egymástól, majd a táltos nekiereszkedett a levegőnek, felszállt, mint a madár, aztán repült, ébenfekete szárnyait szétterjesztve szinte hasította a levegőt, szállt a szélnél is sebesebben, s egy jó szempillantás nem telt bele, már el is tűnt az égről. A szomszéd bocsánatot kért Matyitól, - szánta- bánta bűnét, - aki természetesen megbocsájtott neki. Az idő közben repült, mint a gondolat. Hamarosan ugyanúgy nézett ki a birtok, mint annak előtte, ahol Matyi volt a Föld kincseinek az ura. Övé volt a búza, a víz és az éltető Nap. Így volt mese volt. Ha nem hiszed, járj utána és Matyi még ma is él, ha meg nem halt.

Oszágos meseíró döntőbe jutott:  Gani Zsuzsa: A varázscserép

Egyszer volt, hol nem volt, talán még én sem tudom, hogy hol, de volt valahol itt, ezen a világon egy borbély, akinek Kenéz volt a neve. Alig tudta megkeresni a mindennapi kenyeret a családjának. Volt egy fia Bulcsú nevű, aki szinte egész nap a napot lopta. Csak az utcán lődörgött, esténként kaszinókban mulatta az idejét. Búsult is apja eleget! - Hej, ha szorgalmas lenne a fiam, nem bánkódnék ennyit! - szomorkodott. Tel, múlt az idő. Bulcsú felnőtt, épp, hogy tizennyolc esztendős lett, amikor vendégek kopogtattak. Mivel a fiú még most is az utcán csatangolt, ahelyett, hogy valami mesterséget tanult volna édesapja nyitott ajtót. Hát éppen a fiú unokabátyja jött látogatóba egy idegen hajadonnal, akit Emőkének hívtak. Udvariasan fogadta őket, megvendégelte, beszélgettek, közben Bulcsúra terelődött a szó, aki pont ebben a pillanatban lépett be a küszöbön. – Gyere be édes fiam, vendégünk érkezett- mondta édesapja. Nagy ímmel- ámmal lépett be az ajtón, de amikor a lányt megpillantotta elvörösödött, mint az őszi falevél aztán leült a vendégek közé. Néha- néha a lányra pillantott: Ó, de szép! –gondolta, aztán társalogni kezdett velük. Egyszer csak a rokon egyenesen Bulcsú szemébe nézett és megkérdezte: eljönnél velem? Messzire megyek. Ígérem, nem bánod meg! – mondta, de a fiú azt felelte: - hát nem is tudom. - Három napig még itt maradok a faluban, addig gondolkodhatsz- felelte a rokon. De mire harmadik napon kukorékol a kakas meg kell nekem mondanod a választ, mert akkor indulok. - Rendben! - felelte Bulcsú. Eleinte nem foglalkozott a gondolattal, továbbra is egész nap az utcán lődörgött, esténként kaszinókban mulatta idejét. Ám az utolsó nap este megint eszébe jutott az a szép leány. – Olyan szép és kedves, úgy láttam szorgalmas is! - egyre inkább úrrá lett rajta a kíváncsiság és úgy döntött Szabolccsal megy. - A lány már úgyis rég elment! - Elbúcsúzott apjától és kora hajnalban elment a megbeszélt helyre. Az idegen már épp indulóban volt. Bulcsú beérte és becsatlakozott. Mentek, mendegéltek hét országon, hét világon, hét tengeren keresztül, amikor elérkeztek egy erdőbe. Az erdőben volt egy barlang. Amikor megérkeztek a bejárathoz, leültek egy odvas farönkre. – Biztosan csodálkozol, hogy miért hoztalak magammal ide- mondta Szabolcs- már egy ideje járom az országot, világot, hogy megtaláljalak, hisz tudom, hogy a lelked mélyén őszinte, becsületes és jó vagy, mellesleg rokon. Csak te vagy az az ember, aki segíthet nekem! – De miben? – kérdezte csodálkozva. Egyszer régen ajándékba kaptam egy cserepet. Ez a cserép egyszerű, ütött, kopott, hisz réges- régi, ám nekem becses darab, de elvesztettem. Ám egy éjjel azt láttam álmomban, hogy valaki megtalálta, idehozta, s itt van, ebben a barlangban. Viszont én már idős vagyok ahhoz, hogy ezen a csigalépcsőn leereszkedjem és megkeressem. Ebben kérem a segítséged. Ha megtalálod és felhozod nekem ajándékot kapsz, nem is akármilyet! -Rendben, máris indulok! - felelte a legény. El is indult a barlangba. Ahogy ment befelé olyan koromsötét volt, még az éjszakánál is sötétebb. Szerencsére jobb oldalon ahogy matatott, a barlang oldalán talált egy fáklyát és meggyújtotta. A szája is tátva maradt ahogy kigyúlt a fény! Elképesztően gyönyörű jégbarlang tárult a szeme elé, ahogy a fáklya megvilágította, szivárványszínű fényben csillogott- villogott. Miután magához tért az ámulattól, tovább ment igen óvatosan, mert csúszós lépcső és jeges útszakasz várt rá. Hiába volt recés talpú cipője nehezen bírt talpon maradni, sokszor elcsúszott. Hol hasra, hol fenékre esett, amikor felállt újra elcsúszott, szinte ping- pongozott teste a jéggel, csupa kék, zöld volt mindenhol. De nem bánta, mert ilyen szép helyen még sose járt! Jég és cseppkőalakzatokban gazdag úton ment keresztül. Volt tündér, sárkány és lidércformájú, volt medve és nyuszi formájú képződmény is. Egyszer csak a barlang gyomrába érkezett. Ahogy felnézett, hosszú, éles tűfogak csüngtek alá, úgy érezte, hogy őt bámulják. Miután kellőképpen kigyönyörködte magát elkezdte keresgélni azt, amiért jött, azt a kopott cserepet. Hosszas keresgélés után meg is találta egy üregben a barlang egyik szegletében. Egy igencsak keskeny palloson ment keresztül, alatta mély szakadék tátongott. Ügyesen kellett manőverezni, hogy el ne veszítse az egyensúlyát. Végül sikerült átkelnie. Amikor kézbe vette a cserepet, hirtelen fülsiketítő hangok verték fel a barlang csendjét és egy sereg sikoltó denevér akaszkodott a hajába, hogy elűzzék a betolakodót. Majd elejtette a cserepet, úgy megijedt! Húzták, tépték a haját, fájdalmában sikoltozott. Ekkor előtte termett egy óriási fekete denevér, hatalmas vitorlája csak úgy surrogott- burrogott a levegőben és így mennydörgött hozzá: - Mit keresel te itt? – Ezért az ütött, kopott cserépért jöttem- nyöszörögte. – Ohó, nem oda Buda! Nem úgy van az! Az is a barlang tulajdona! - dörrentett Bulcsúra vészjóslón. – Egy ismerősöm vesztette el réges rég és ő kért meg hogy hozzam fel neki, amikor megtudta, hogy itt lent található. - Miért nem ő jött le érte? – folytatta öblös, morajló hangon. A fiú már úgy reszketett, mint a kocsonya, de válaszolt erre a kérdésre is. – Azért, mert ő már idős, fájnak az ízületei és ezért nem vállalkozhatott erre az útra. Ezért jöttem én, hogy segítsek neki- felelte. – Értem! Nos, amiért őszintén feleltél a kérdéseimre, ezért elviheted a cserepet. Hirtelen a fülsiketítő hangok abbamaradtak és a denevérek is eltűntek. Bulcsú nagy nehezen összeszedte magát, majd megtépázott hajjal, fájó testrészekkel, de épen, egészségesen lépett ki a barlang száján. Az idegen csodálkozva nézett a fiúra, amikor meglátta jelen állapotában- de ideje se volt ámulni- bámulni, mert Bulcsú odaadta kezébe a cserepet. Szabolcs megköszönte, majd elmondta a fiúnak, hogy ez egy varázscserép, ami három kívánságot teljesít. – Te, hoztad fel, itt van, fogd a kezedbe, az első kívánság a tiéd, a másik kettő pedig az enyém. Így is lett. Amikor a fiú a kezébe fogta, hirtelen arannyá változott a cserép, s benne arany színű rózsák pompáztak. Bulcsú gondolkozott egy keveset, majd kívánt. Egyszer csak ott állt előtte Emőke, aki először eltátotta a száját meglepetésében, majd hatalmasat kacagott amikor meglátta a fiú viszontagságokkal teli kinézetét, madárfészek frizuráját, de aztán elmosolyodott és boldogan ugrottak egymás nyakába. Ezután a varázscserép újra ütött, kopott lett. Odaadta a Szabolcsnak, megköszönte és elbúcsúztak. A rokon ment észak felé, Bulcsú pedig a lánnyal haza az édesapjához, aki már nagyon várta őt. Miután a fiú bemutatta Emőkét megvacsoráztak és közben elmesélte, hogy hol, s merre járt és mi történt vele, utána pedig elment munkát keresni. Hamarosan meg is találta. Bádogos lett, sőt mester, szorgalmas, derék ember. Így volt mese volt, talán igaz se volt.

Gani Zsuzsa: A varázspénztárca 2018. 06. 20. Szárnypróbálgatók pályázaton Országos döntőbe jutott

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, az üveghegyeken innen, volt egy özvegyasszony, s annak három jószága: egy birka, egy pulyka és egy kutya. Szerette őket, nagy becsben tartotta. De olyan szegény volt, mint a templom egere, talán még annál is szegényebb. Búsult, a néne erősen: hogy mi tévő legyen? Azt mondja egyszer az asszony a jószágoknak: - Nincs egy lyukas garasom se, elfogyott mind, ezért Balga birkám, Mérges pulykám le kell, hogy vágjalak benneteket, hogy éhen ne haljak. Hallja ezt hűséges Buksi, így válaszolt: - Cseppet se búsulj édes gazdám nem kell kedves állataidat leölnöd, segítek én, csak egy kis időt kérek tőled és ígérem rendbe jön minden! -Jól van hát, menj el, kedves kutyám, láss országot-világot, próbálj szerencsét, mert itthon már alig akad egy betevő falat. Ígérem míg haza nem jössz, addig ki fogunk tartani. Így is lett. Buksi ment, mendegélt hetedhét ország ellen. Amint ment, mendegélt, találkozott az úton egy zöld hajú emberrel. Illendőképpen köszöntötte, aztán megkérdezte: - Ki vagy te, mi a foglalkozásod? Én Jóság vagyok. Mindig jót cselekszem, ez a foglalkozásom. - Értem! - felelte Buksi. – Hát te mi járatban vagy errefelé? - kérdezte Jóság. A kutya mindent elmesélt töviről, hegyire. – Értem! - felelte, majd így válaszolt. Menj egyenesen tovább, s ahol az út elágazik három fele, ott menj jobbra. Ott látsz egy égig érő hegyet, mássz fel rá, ott találod bátyámat a Szeretetet, ő hátha tud neked tanácsot adni. Buksi megköszönte a segítséget, majd ment tovább, nappal és éjszaka, erdőkön, tengereken át, míg elérkezett az égig érő hegyhez. Felmászott rá. Meg is találta a hegytetőn a takaros kis házat, ahol Szeretet lakott. Bekopogott, de senki nem volt otthon. Fülelt erre, fülelt arra, egyszer csak hangokat hallott. Sietve ment a hang irányába. Egy virágos kert szólongatta. Mikor meglátta a kertet elszomorodott. Ki volt szikkadva a kert, virágok kókadoztak és körötte tele volt a föld szeméttel. Volt ott cigarettacsikk, rágógumi, papír zsebkendő, meg ki tudja még mi minden! A kutyus gyorsan rendbe tette a kertet. Összeszedte a szemetet, összegyűjtötte a ház mellett levő zsákokba. Megkapálta a földet, meglocsolta a virágokat. Majd leült a padra, és várt, várt türelmesen. Ekkor megérkezett Szeretet, akinek türkiz színű haja volt. Buksi illendőképpen köszöntötte, aztán megkérdezte: - Ki vagy te, mi a foglalkozásod? Én Szeretet vagyok, aki gondoskodó, barátságos mindenkivel. - Értem! - felelte Buksi. – Hát te mi járatban vagy errefelé? - kérdezte Jóság. A kutya mindent elmesélt töviről, hegyire. – Értem! - felelte, majd így válaszolt. Látom milyen szépen rendbe tetted a kertet, nagyon örülök neki és köszönöm! - felelte a Szeretet. Ekkor Buksi is odanézett. Hát csodák csodája, a kert varázslatos volt, ezernyi színben pompáztak, illatoztak a kedves virágok. Kismadarak trilláztak önfeledten körülötte, sok- sok tarka- barka pillangó keringőzött kacarászva fölötte. Buksi elcsodálkozott, még a szája is tátva maradt! Szeretet folytatta: - Menj egyenesen arra, ahol az út elágazik három fele, te menj balra. Ott látsz egy hatalmas tengert, úszd át. Ott találod bátyámat a Békességet, ő hátha tud neked tanácsot adni. Buksi megköszönte a segítséget, majd ment tovább, nappal és éjszaka, erdőkön, mezőkön, hegyeken, völgyeken át, míg elérkezett a hatalmas tengerhez. Úszott, és csak úszott lankadatlanul, néha- néha egy-egy szirtre kapaszkodott fel megpihenni. Később delfincsapat vezette őt tovább, belekapaszkodott síkos hátukba, így segítettek neki. Aztán egyszer csak megérkezett. Meg is találta a hegytetőn a takaros kis házat, ahol a Békesség lakott. Bekopogott, de senki nem volt otthon. Fülelt erre, fülelt arra, egyszer csak hangokat hallott. Sietve ment a hang irányába. Egy tó volt, tele szeméttel, makacs olajfoltok úsztak rajta, néha egy – egy halacska próbált sietősen levegőhöz jutni. A hattyú nyakára- amely a vízen úszott- egy műanyag szatyor tekeredett. Sehogy se bírt tőle megszabadulni. Buksi egy pillanatig sem habozott. Gyorsan levette a nylont a madár nyakáról, tollait megtisztította az olajtól, majd leszűrte a víz tetejéről, és kitisztította a tavat. Gyönyörű lett a víz. Színe égkék lett, néhol mélykék, selymes, bársonyos tapintású, s olyan átlátszó volt, mint az ablaküveg. Már nem háborgott, nyugodt volt. A vízi növények kecsesen imbolyogtak, hajladoztak benne, köztük aranyhalak fickándoztak. Ekkor megérkezett Békesség. Buksi illendőképpen köszöntötte, aztán megkérdezte: - Ki vagy te, mi a foglalkozásod? Én Békesség vagyok, csendes, kiegyensúlyozott, nyugodt vagyok mindenkivel. Nem bántok, nem piszkálok senkit. - Értem! - felelte Buksi. – Hát te mi járatban vagy errefelé? - kérdezte Békesség. A kutya mindent elmesélt töviről, hegyire. – Értem! - felelte, majd így válaszolt. Látom milyen szépen rendbe tetted a tavat, nagyon örülök neki és köszönöm! Azt is tudom, hogy segítettél a testvéremnek is- felelte Békesség. Jó tett helyébe jót várj! - mondta és átnyújtott neki egy varázspénztárcát. Ha ezt a varázspénztárcát háromszor kinyitod, három kívánságodat teljesíti. De csak hármat! Jól becsüld meg! - ígérem így teszek- felelte Buksi. Ekkor Békesség füttyentett egyet és azon nyomban itt termett egy griffmadár. Hatalmas volt, teste, mint az oroszláné, feje és szárnya, mint a sasé. Félelmetes volt! - Ő hazavisz és az úton segít a kincsed megőrzésében. - Buksi megköszönte a segítséget, felült a griff hátára, jól megmarkolta vaskos nyakát és huss, felrepültek a levegőbe. Egy szempillantás nem telt belé, már otthon is voltak. Buksi elbúcsúzott a grifftől és bement a házba. Épp jókor, mert pont az utolsó morzsányi ételadagot osztotta szét a néne. Nagyon megörültek egymásnak, majd töviről hegyire elmesélte a gazdájának, hogy merre járt, mit csinált és mi történt vele. Végül átnyújtotta az aranypénztárcát is. - Hallod-e - mondta az asszony -, ne tréfálj velem, mert nincs kedvem a tréfára! - Hidd el gazdám, nem tréfáltam! Próbáljuk ki! - Rendben! - felelte a néne. Legyen az első kívánságom: hosszú élet jó egészségben. Alighogy kimondta, máris érezte, hogy mintha húsz évet fiatalodott volna. A háta, lába se fájt! - Mi legyen a második kívánság? - kérdezte Buksi. – Mindig legyen munkám, hogy tudjak dolgozni. Mert, ha dolgozom, pénz is lesz- felelte az asszony felbátorodva. – Mi legyen a harmadik kívánság? - kérdezte Buksi. – A harmadik kívánságra most nem gondolok, ha nem eldugom a titkos rekeszbe és csak akkor fogom elővenni, ha nagyon muszáj. Most pedig elmegyek dolgozni, hogy megkeressem a betevőt. – Drága Buksi, hűséges kutyám! - nagyon köszönöm a segítséged. Nagy baj lett volna, ha te nem segítesz! - felelte az anyóka. Azzal elment dolgozni és nem volt soha többet szomorú. Dolgozott is sokat. Lett aztán takaros kis ház is virágos kerttel, lett sok baromfi is, lett autó is. A kutyusnak meg hatalmas copák. Így volt, mese volt. Aki nem hiszi, járjon utána!