Füles, ahogy békésen legelt a réten, meglátott egy gyönyörű szamarat, Csámpást.
Hosszú szempilláival csábosan pillantgatott Fülesre, akinek hatalmasat dobbant a szíve.
-Jaj, mi történik velem? - csodálkozott magán. Egyszer, csak ahogy ott legeltek nyugodtan, békésen hogy, hogysem, de valahogy mégis, egészen közeljutottak egymáshoz.
-Szervusz, Csámpás, régen láttalak. Nagyon megváltoztál. Valahogy más lettél. Olyan gyönyörű!
-Szervusz, Füles. Te is jóképű lettél. – kacagott fel a szamár. – Legelhetek melletted?
-Hát persze! Van itt fű bőven. Sőt kicsit arrébb, zöldségek, gyümölcsök, és a kedvencem, a gazdasszonyom dísznövényeinek a virágai is.
-Ó, azokat én is nagyon szeretem! – felelte mosolyogva. Sokat beszélgettek erről is, arról is. Nap, mint nap találkoztak, és egyre jobban megszerették egymást.
Talán az egyik utolsó tavaszi napon, vagy talán az első nyárin, nem is tudom igazán, de valójában nem is olyan lényeges. Az viszont igen, hogy a mén, jellegzetes ordításával tudtul adta kedvesének, hogy nősülni készül. Tetszett a dolog Csámpásnak is. Így összeházasodtak. Nem telt bele sok idő, talán csak egy év, amikor megszületett Frici, a kis csikó. Nagyon aranyos volt. Szülei majd kiugrottak a bőrükből örömükben, ahányszor csak ránéztek.
Nyárből ősz lett, már annak is a vége. Egyre hidegebb, egyre csípősebb szelek fújtak. Fricire sapkát adott az anyukája, hogy ne fázzon meg legelés közben. Azonban valahogy az egyik fülét mégiscsak kidugta a sapka alól. A szél meg csak erre várt! Jó nagyokat fújt a csikó fülébe:
-s-sz, s-sz, s-sz, sssssssssz…- fújta, egyre csak fújta. Amikor hazaértek Fricinek már nagyon fájt a füle.
-Iááááá! Iááááá! Iááááá!- sírta. Nem, inkább ordította a fájdalomtól. Anyukája odaszaladt.
-Mi történt Frici? Miért sírsz? Fáj valamid?
-Igen! Nagyon fáj a fülem! Iááááá! Iááááá! Iááááá!- sírta.
-Várj, mindjárt melegítek sót a füledre. – Így is tett. Jól megmelegítette, majd egy tiszta gyolcsba bebugyolálta, jól összekötözte és már vitte is. Odaszorította a fájós füléhez, miközben Frici a fejét édesanyja ölébe hajtotta.
-Mit szólnál hozzá, hogy amíg a füledet gyógyítja a sópakolás, mesélnék neked?
-Az jó lenne édesanyám!
-Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csacsi, aki kiment a rétre legelni. Sapkát adott rá az anyukája, hogy ne fázzon meg legelés közben. Azonban valahogy az egyik fülét mégiscsak kidugta a sapka alól. A szél meg csak erre várt! Jó nagyokat fújt a csikó fülébe:
--s-sz, s-sz, s-sz, sssssssssz…- fújta, egyre csak fújta. – Mire véget ért édesanyja meséje, a füle teljesen meggyógyult.
Ha nem így történt volna, akkor az én mesém is tovább tartott volna!
Gani Zsuzsa: Gyurma Kamill
2024. 06. 18.
Vari, a kicsi varánusz gyurmát kapott az anyukájától. Homokból már gyönyörűen tudott alkotni.
Először homokot szitált, majd gyömöszkélte. Aztán gömbölyítette, csipkedte, lapította, ütögette, sodorta, kihúzta. Olykor- olykor agyaggal is dolgozott. Azt szerette igazán! Nagyon figyelt arra, hogy a maradékot használat után gondosan becsomagolja, nehogy kiszáradjon. Gyúrt ezt, meg azt, később formákkal dolgozott, majd golyókat, várat és még sok—sok mindent készített. A gyurma anyagát szinte bármire formálhatta. Ha láttátok volna, biztosan eltátottátok volna a szátokat, mert szinte mestermunka volt az, ami a kezei közül kikerült.
Szóval Vari, kicsomagolta hát a gyurmát. Hm… mit csináljak? – törte a fejét.
-Megvan! Készítek egy kaméleont. Azt úgyis, nagyon szeretem. – Elkezdte a kezében puhítani a
gyurmát. Ezután meggyúrta a hosszú és karcsú testét, majd a fejét és az ívelt orrát. Miután ezzel elkészült, a testére számos kis tüskét csipkézett. Most a lábak következtek. A lábak ujjai összenőttek, ezért úgy formázta meg. Hosszú farka végét bekunkorította. Mivel a kaméleonok a szemeiket külön-külön tudják mozgatni, így az egyik szemükkel előre, a másikkal oldalra tudnak figyelni, Vari igyekezett pontosan úgy meggyúrni. Egy ideig nézte nézegette remekművét, majd megjegyezte.
-Kész is van. De mi legyen a neve? Legyen a neve Gyurma Kamill. – Amint ezt a nevet kimondta, Kamill szemei megmozdultak. Egy ideig csodálkozva nézték egymást nézték, később farkasszemmel, főként a kaméleon.
-Jaj, szegény fejemnek! – kiáltott fel ijedten Gyurma Kamill, majd egy hirtelen mozdulattal elfutott. Mire Vari észbe kapott már sehol se találta. Kereste mindenhol. Az asztalon, az asztal alatt, az ágyán az ágy alatt. Szekrényen, az alatt, s felett, még a polcokon is.
-Hol vagy Gyurma Kamill? Gyere elő! Nem foglak bántani! – de semmi zaj, semmi nesz.
-Hova tűnhetett? Ki nem mehetett, mert zárva az ajtó, de már mindenhol néztem. Még megnézem az ablakban. Ott sincs. Már csak ez a szép, zöld virág maradt. Megnézem azon is. – Vari nézte, árgus szemekkel leste, amikor észrevette, hogy ott lapul az egyik levélen. A zöld színe szinte beleolvadt a levélbe. Onnan pislogott ijedten.
-Gyere!- mondta kedvesen, miközben rátette a tenyerére. Itt fogsz velem lakni, ebben a szobában. Itt lesz a helyed, nézd, a polcon a dobozban. A barátod leszek, és sohase foglak bántani.
-Komolyan? – tette fel a kérdést bátortalanul Gyurma Kamill.
-Komolyan! – Ettől kezdve sülve-főve együtt voltak. Vari óvta- vigyázta kis barátját, még a széltől is. Így volt, mese volt, ha nem hiszed, járj utána!
Gani Zsuzsa: A csillagos ég
2024. 06. 18.
Kitti egy szép nyári este felnézett az égre.
-Ó, de szép! - állapította meg.
-Ez volt a naplemente.
-Honnan jött ez a hang? Ezt ki mondta? - Nézett körül eltűnődve.
-A Nap már annyira mélyen volt a horizont, a látóhatár alatt, hogy a róla érkező fény már nem ér el hozzánk. – folytatta az a különös hang. Mintha ciripelte volna valaki.
-Jé, te vagy az, tücsök? Te feleltél?
-Igen, én.
-Nagyon okos vagy.
-Köszönöm szépen. – Azzal hangos ciripeléssel tovább állt. Teljesen besötétedett. Éjszaka volt. A Hold már odafent ragyogott az égen. Hűséges társa volt a Földnek.
-Édesanya!
-Igen, kislányom?
-Nézd, milyen gömbölyű a Hold!
-Valóban, most annak látszik.
-Ezt hogy érted? – kíváncsiskodott Kitti.
-Hiába látod gömbölyűnek, vagy kiflinek, a Hold alakja valójában nem változik. A Nap mindig csak egy oldalát világítja meg.
-De miért?
-A Hold kering a Föld körül és mindig ugyanaz az oldala nézi a Földet. Ezért látjuk a megvilágított részt másképp. Attól függ, hogy a Hold hol, merre jár a Föld körüli pályáján.
-De érdekes! Milyen fényes!
-Pedig nincs saját fénye, csak a Nap fényét veri vissza.
-Komolyan?
-Komolyan.
-De miért van az, hogy néha kifli alakú? Sőt olykor mintha a kifli tükörképét látnám.
-A kerek hold jobb fele, vagy, ahogy Te mondtad, kifli alakú, fényes, amikor a bal oldala árnyékban van. Ezt követi, a telihold. Utána a Hold elkezd fogyni, akkor látjuk a kifli tükörképét. A végén teljesen elfogy a Hold, és újhold lesz.
-Hű, de izgalmas!- ujjongott boldogan a kislány.
-Bizony, az! – mosolygott az anyukája.
Kitti tovább gyönyörködött a csillagos égboltot nézve.
-Édesapa! Édesapa, gyere te is! Egyre több a csillag!
-Tényleg! Jól látod, Kitti. De nézd, a csillagok különböző méretűek, és elmondom neked azt is, hogy saját fényük van. Azt tudtad, hogy a Nap is egy csillag?
-Nem, nem tudtam!-Ezen úgy meglepődött a kislány, hogy tátva maradt a szája.
-A Földhöz a legközelebb álló csillag a Nap.
-Hű, de érdekes! Milyen sok csillag van az égen! Tudod édesapa, hogy miért látszanak aprócska csillámló pontoknak?
-Azért, mert nagyon, de nagyon messze vannak tőlünk.
-Nézzétek! Ott, mintha egy kicsi medve feküdne az égen.
-Jól látod Kitti, az egy csillagkép. Az a neve, hogy Kis Medve.- válaszolta az édesapja.
-Tényleg? – kacagott a kislány.
-Tényleg. – felelte édesapja.- Látod a Kis Medve csillagkép legfényesebb csillagát?
-Igen, látom.
-Az a Sarkcsillag.
-Hogy tündököl!- kiáltotta rácsodálkozva a kislány.
-Nézz csak oda, Kitti!- mutatott egy csillagképre az édesapa. Oda, amelyik a Kis Medve mellett van. Az a Nagy Medve. - Egyszer csak a Nagy Medve felágaskodott, körülnézett jobbra-balra, majd odacammogott a Kis Medvéhez, átölelte, az meg az ölébe bújt. – Ó, csak képzelődtem.- ocsúdott fel a lány.
-Ott pedig, az a kilenc fényes pont, azaz csillag, olyan, mint egy oroszlán, az az Oroszlán csillagkép. Látod? - Az oroszlán egyszer csak elindult egy magas szirt felé. Délcegen, mint egy uralkodó, majd bömbölni kezdett. -Látod?- kérdezte újból az édesapja.
-Csak ábránd volt!- mosolyodott el a lány. -Igen, azt hiszem, látom. - Kitti nagyon sokáig, némán bámulta az eget. Egészen belefeledkezett.
-Édesapa, édesanya, nézzétek! Ott van az égen egy halvány, felhőszerű sáv is.
-Igen, az a Tejút.
-Tej út?
-Nem. – kacagtak fel a szülei. Semmi köze sincs a tejhez.
-Akkor, miért az a neve? – érdeklődött tovább Kitti.
-Azért- válaszolta az édesapja- azért, mert egy monda szerint Héraklészt születése után, az alvó
Héra, azaz Zeusz főisten testvére és felesége mellére helyezték. Ahogy manapság is az édesanya keblére teszik az újszülött babát az orvosok. Itt is valahogy úgy történhetett. Ekkor felébredt Héra, aki úgy meglepődött, hogy eltolta magától Héraklészt. Ekkor az anyateje szerteszét fröccsent az égen.
-Hűha! - ámuldozott Kitti. – Milyen izgalmas, lebilincselő történet! Egyébként ki volt Héraklész?- kérdezte a kislány az édesapját.
-Héraklész, a monda szerint egy görög királyfi volt, felnőtt korára pedig egy hős lett.
-Szerintem menjünk be, késő van, már hűvös is és ideje lenne lefeküdni. – szólt Kitti édesanyja.
-Szerintem is. Ráadásul egyszerre elég is volt ennyi érdekesség. Mit gondolsz kislányom?- tette fel a kérdést az édesapja.
-Igazatok van- felelte eltűnődve. – Jó sok tudást szereztem, ma is.- mosolyodott el a leányka.
Ha Kitti még kint maradt volna csillagokat kémlelni az égen, akkor az én kis mesém is tovább tartott volna!
Gani Zsuzsa: Szentjánosbogár rajzás
2024. 06. 18.
Nyár volt, az év legrövidebb éjszakája. Jani, a szentjánosbogár kicsinosította magát és bálba indult. Juli szintén a tükör előtt állva illegette-billegette magát.
-Vajon elég csinos vagyok? Tetszeni fogok Janinak? Hmm… szerintem igen.- mosolyodott el. Aztán ő is elindult.
Mentek, mendegéltek, egyik jobbról, a másik balról. Jókedvűen, dudorásztak az úton. Egyszer csak megelevenedett az erdő, hisz nagyon sokan voltak. Jani is odaért barátaihoz. Örömmel üdvözölték egymást. Mivel igen régen találkoztak utoljára, volt miről beszélgetni, hisz annyi minden történt azóta. Nagyon jó volt a hangulat.
Juli és a többi szentjánosbogár barátnő apró fénylő pontokkal jelezte ottlétét Janiék felé. Már nagyon várták őket. Ott álltak a földön, csábos pillantásokat vetve rájuk.
-Szervusz, Juli!
-Szervusz, Jani!- üdvözölték egymást. Így tett a többi is.
-Jössz táncolni?
-Igen, örömmel. Jani kézen fogta Julit és gyengéden odavezette a táncparkettre. Olyan
gondtalan, mámorban úszva táncoltak, hogy észre se vették és ott perdültek-fordultak, a levegőben. Fölöttük, fönt az égen, milliónyi apró csillag tündökölt. Széles mosollyal néztek le a földre. Nézték a táncoló párokat, azt, ahogy lent sok-sok szerelmes szentjánosbogár táncolt kedvesével. Gyönyörűen megvilágították aprócska lámpásukkal a természetet. Egész éjjel, sőt vagy tíz éjszakán keresztül folyt a mulatság.
Egyszer ti is megnézhetitek, a szentjánosbogár rajzást, higgyétek el, hogy csodálatos.
Gani Zsuzsa: Az elveszett hegedű
2024. 06. 18.
Nyár közepe volt. Épp a legrövidebb éjszakát és a legmelegebb időjárást választotta ki három jóbarát a muzsikáláshoz.
Házi Tücsök Tádé, a nyári esték hegedűse, rózsás kedvűen adta a szerenádot. Pirregető Tücsök Tasziló becsatlakozott hozzá. Amikor meghallották ezt az édes melódiát barátnőik, a nőstények, odaadó készséggel futottak lovagjukhoz, a hímekhez. Vidám muzsika zengett, s ahogy besötétedett, szinte még szebben szólt a varázslatos dallam. Mezei Tücsök Tóbiás is megérkezett. Elégedetten hegedült a csillagos ég alatt.
-De szépen szól a hangszer!- mondta az egyik tücsök lány.
-Gyönyörűen zenéltek!- így a másik kettő.
-Köszönjük szépen!- felelte Tádé, Tasziló és Tóbiás.
Arra járt icike-picike lábain Sün Sebes népes családjával.
-Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb…
-De szép ez a muzsika! Már messziről meghallottuk. Kíváncsiak lettünk. Mi is hallgathatjuk?
-Hát persze, üljetek le közénk.
-Játszhatok én is rajta? – kérdezte Sün Soma, a legkisebb.
-Nem való az neked! – felelte édesapja. Sün Soma megsértődött. Dúlt-fúlt magában. Egy idő után megszólalt Sün Sebes.
-Köszönjük szépen ezt a csodás estét, vagy már inkább éjszakát? – mondta jókedvűen.
-Nagyon szívesen máskor is! - felelték a tücskök.
A kis tücsöklányok még mindig nem tudtak betelni a szép zenével. Elfeküdtek a fűben és úgy hallgatták. Közben nézték az aprócska csillogó-villogó csillagokat az égen. Az ezüstös hold is ámulva-bámulva fülelt.
-Most mi is pihenünk egy kicsit.- Letették a hangszereket az egyik bokor tövébe és beszélgetni kezdtek a tücsök lányokkal.
Közeledett a hajnal. Így elbúcsúztak egymástól. A lányok mentek jobbra, a fiúk balra. Azaz, hogy a hímek is mentek volna, de az egyik hegedű szőrén-szálán eltűnt.
-Hova lett a hegedűm? Nem láttátok?- kérdezte elképedve Tádé.
-Nem. Az előbb még itt volt!- felelték megrökönyödve a többiek. Elkezdték keresni. Itt is, ott is, amott is, de a hegedűt nem találták. Egyszer csak Tasziló felkiáltott:
-Nézzétek, itt van! – mutatott az egyik bokor tövéhez. Tényleg ott volt. Azonban valami furcsa dolog történt vele. A húrjai szét voltak szakadva.
-Ki nyúlt hozzá a hegedűmhöz? Ki tette tönkre? – kiáltott egy nagyot Házi Tücsök Tádé. Egyszer csak megjelent előttük Sün Sebes népes családjával. Icike-picike lábaikon futottak:
-Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb…
-Ne haragudj, én voltam! – nézett rá lesütött szemmel Sün Soma. – Annyira szerettem volna rajta játszani… de a tüskéim…-ekkor keserves sírásra fakadt. – Pedig apukám figyelmeztetett. Hogyan tudom jóvátenni a hibám?
-Semmi baj! Van nálam több húr is. Mindjárt lecserélem.
-Komolyan? Nem haragszol?
-Nem, dehogy! Felvállaltad, hogy hibáztál és tanultál is belőle. Igaz?
-Igaz.
-Nekem ennyi elég.- Nagyon megörült Sün Soma és egy tüskés puszit nyomott Házi Tücsök Tádé orrára.
-Bal-jobb, bal-jobb, bal-jobb…-A húrt pedig Tádé megjavította. Még egy kicsit összeállt a zenekar. Már kukorékoláshoz tátotta a csőrét a kakas, miközben ébredt a nap. Elbúcsúztak hát egymástól és mindenki hazament.
Így volt, mese volt. Ha nem hiszed, járj utána!
Gani Zsuzsa: Lepkeszárny
2024. 06. 18.
-Ááááá!- Ááááá!- de jót aludtam. – Nyújtóztatta elgémberedett szárnyait Lepke Letícia. – Ó, tavasz van? – nézett ki a korhadt fa üregéből. Óvatosan kikukucskált. Nézett erre, nézett arra.
- Milyen kellemes az idő!- nyugtázta, majd kirepült.
- Szervusz, Liliána!
- Szervusz Lilien!
- Szervusz Linetta! Ti is felébredtetek?
- Igen, felébredtünk. Kicsalt minket a jó levegőre, a fényre a napsugár. Jó hosszú volt a tél, de végre itt a tavasz. – mosolyodtak el a lepke testvérek.
- Megéheztem.- kordult meg a gyomra Lepke Letíciának. – Kinyíltak a gyönyörű, illatos virágok, megkóstolom a nektárjukat. Így is tett. A többiek is követték. Virágról-virágra szálltak, perdültek-fordultak, közben táncoltak szép tüllruhájukban.
- Édesanya! Édesanya! Itt van egy gyönyörű lepke. Nézd, a kézfejemre szállt! Megsimogatom.-
Lepke Letícia úgy megijedt, hogy meg se tudott mozdulni.
- Csak óvatosan kincsem! Ha megsérül, kifakul a színe, vagy megreped a szárnya, nem fog tudni repülni.
- Tényleg?
- Bizony. – Eközben magához tért a rémült kis pille. Riadtan röppent tovább.
- Nézd kicsikém! Lepke Letícia átrepült a kézfejemre. – Óvatosan összecsukom mind a négy szárnyát, és gyengéden, de határozottan tartom anélkül, hogy mozgatnám az ujjaimat. Látod? Így nem teszek kárt benne.
- Segítség! Segítség! – sikoltozott Lepke Letícia, de ők nem hallották.
- Inkább csak távolról csodáljuk őket.
- Igazad van édesanyám. - Lepke Letícia egy óvatlan pillanatban elrepült.
- Jaj, de féltem! Végre elmúlt a veszély.
- Mi történt barátnőm? – kérdezték az aggódó barátnők.
- Láttátok?
- Igen, láttuk. Mi is megijedtünk. Szerencsére nem lett bajod. Máskor jobban vigyázzunk, annyi a veszedelem.- Azzal, huss, felrepültek.
- Ó, ha én is szárnyra kelhetnék! - áhítozott a kiscica. – Hmmm… de gyönyörű is ez a világ!
