Történt egyszer, réges- régen, messze- messze, valahol Peru és Bolívia határán, a nagy síkságok és a hegyek között, ahol az ég és a föld összeért, élt egy bölcs indián törzs, akik békében a természettel élték mindennapjaikat. Termesztették a kukorica ősét a fenyérfüvet. Később a kukorica magvait eladták, kereskedtek vele. Ezeknek az embereknek hosszú, selymes fekete volt a hajuk, olyan, mint a lovaknak a sörénye. Bőrüket a napbarnította. Rézbőrűeknek is nevezték. A fejüket színes tollak díszítették. Sátrakban laktak.
A törzs vezetője, Széljáró, hatalmas bölcsességgel rendelkezett. Ő tanította meg a népét arra, hogy tiszteljék, őrizzék, és vigyázzák a földet, az állatokat és a növényeket, melyek mind a nagy Szellem ajándékai voltak. Mindig magánál hordta a békepipát. A törzs tagjai megtanulták, hogy minden cselekedetüknek következménye van.
Egy napon a törzs életében váratlan dolog történt. Egy másik törzs érkezett a területükre. Eleinte bizalmatlanok voltak egymással. Távolabbról figyeltek, gyanakvóan, óvatosan. Aztán ahogy telt-múlt az idő ez megváltozott. Széljáró bölcsessége segített ebben. Útmutatásai nyomán a törzsek tagjai ráébredtek arra, hogy nem is különböztek annyira egymástól. Mindkét törzs hasonlóképp gondolkodott. Fontos volt számukra a becsület, az öröm, a béke, a szeretet, a jóindulat, a nagylelkűség, még ha különböző módon fejezték is ki azokat. A két törzs összebarátkozott és együtt élték napjaikat. Tapasztalatokat cseréltek, és tanultak egymástól. Megtalálták az egyensúlyt a hagyományaik és az új ötleteik között. Barátságból hosszú és gyümölcsöző szövetség született. Kaya Maya a törzs vezetője, Széljáró törzsfőnök leánya volt. Épp a csónakot javítgatta, ami totora sásból készült.
-Mi a neve ennek a meseszép, hatalmas víznek? – kérdezte Keleti Szél, a másik törzsfőnök fia.
-Ez a Titicaca-tó – felelte Kaya Maya – kész is van! Megmutassam neked hogy hol teremtette meg az Isten a Földet, a Napot, a Csillagokat és az első emberpárt?
-Igen! – vágta rá a fiú. Beültek a csónakba és Maya elindította. Hatalmas volt a tó, se a végét, se hosszát nem látták.
-Hát itt, ebben a tóban!
-Komolyan?
-Erről szól a legendánk! - Békalencsék között haladtak. Keleti Szél tátott szájjal nézte a bámulatos úszó szigeteket. Próbálták megtalálni az ősi templom romjait a víz alatt, de a csónakból nem volt látható. A messze távolban havas hegycsúcsok világítottak a fehérségtől, szurdok felett függőhíd vezetett. A kékes- kék víz pedig gyönyörűen, ezüstösen csillogott. Elmondani nem tudom, hogy milyen gyönyörű volt minden. Lassan partot értek. Ám egy váratlan hullám felborította a csónakot. Mindketten beleestek a vízbe. Még az volt a szerencse, hogy itt már leért a lábuk annak ellenére, hogy jól úsztak. Ezért csak egy kicsit ijedtek meg. Nem is, inkább meglepődtek, meg persze csuromvizesek lettek. Egymásra néztek és egy jót kacagtak. Ekkorra a törzsek tagjai is odaérkeztek és néhány markosabb legény megfordította és kikötötte a csónakot. Maya és Keleti szél még egy kicsit visszamentek a kellemes vízbe.
-Versenyezzünk? – kérdezte Maya.
-Igen! – vágta rá a fiú.
-Addig a nagy fáig ússzunk el az legyen a cél, majd ugyanide vissza.
-Rendben!
-Vigyázz! Kész! Rajt! – kiáltotta a partról a lány bátyja. Azon nyomban kezdetét vette a verseny. A part mentén úsztak, olyan fürgén, mint a halacskák. Olykor-olykor egy-egy ki is ugrott mellettük a vízből, biztosan kíváncsiskodtak. Ekkor Keleti Szél megérintette a fát, de megérintette Kaya Maya is és már úsztak is vissza. Hol a fiú, hol a lány úszott egy picit gyorsabban. Szoros volt a verseny. Végezetül egyszerre értek célba. Paroláztak egyet és kimentek a vízből. Az évek során a két törzs közötti kapcsolat példát mutatott a körülöttük lévő világnak. Más törzsek is utánozták őket, megértették az együttműködés, a béke fontosságát. Egyre többen vették át a bölcsességet a természettel való harmónia és az egymás iránti tisztelet terén.
Így történt. Aki nem hiszi, járjon utána!
Gani Zsuzsa: Tüzes Szív és Anna
2023. 08. 14.
Réges-régen, egy csendes indián faluban élt egy fiú, a neve Tüzes Szív volt. Még nagyon fiatalon, három éves korában veszítette el törzsfőnök szüleit egy hatalmas vihar során, és azóta a nagymamája viselte gondját. Az idős asszony bölcs tanácsokkal látta el, nevelte, tanította nagy-nagy szeretettel és megosztotta vele a törzs hagyományait és történeteit. Tüzes Szív kíváncsi volt és lelkes, szívesen tanult. Szeretett barangolni a természetben, az erdőkben, a vízparton és a hegyeken. Ott találta meg a nyugalmat. Egy napon, amikor a nap már a látóhatár felé közeledett, Tüzes Szív felmászott egy magas domb tetejére, hogy nézelődjön egy kicsit. Amint ott állt és a távoli hegyeket nézte, egy sas szállt le a közelben, majd a levegőbe emelkedett. Tüzes Szív úgy érezte, mintha a sas szemeiben a bölcsesség és a béke tükröződne. Az az érzés járta át, hogy talán összeolvadt a természettel és a világ szellemével. Azt gondolta, hogy neki az a feladata, hogy tanuljon. Majd a megszerzett tudását, s a tapasztalatait megossza a törzsével. Tűnődése közben, mint olyan gyakran, most is fújta a bánszurit. Ez egy fúvós hangszer volt, hasonló a mi furulyánkhoz. Gyönyörűen, andalítóan szólt. Ahogy közben merengett magában, elnyomta az álom. Másnap reggel, amikor felébredt, egy kislány állt előtte, aki teljesen másképp nézett ki, mint ő. Sose látott még hozzá hasonlót. Azt hitte, hogy csak álmodik. Megdörzsölte a szemét egyszer, kétszer, háromszor, de még mindig ott állt. Mosolyától csak úgy csillogott apró fogsora. Nagyon szép volt. Haja hosszú volt, és aranyszínben tündökölt, mint a nap. Szeme meg pont olyan, mint a tó tükre. Arca sápadtnak tűnt. Egy darabig csöndben nézték egymást. A lány szólalt meg előbb.
-Szervusz! – ám a fiú nem válaszolt.
-Szervusz! Nem érted, hogy mit mondok?
-Manam hamutanichu /nem értem/. A kislány erősen elgondolkodott. Aztán eszébe jutott valami.
-Anna vagyok! – mutatott magára – Anna vagyok. A fiú, mintha megértette volna.
-Anna?
-Igen, Anna – mosolyodott el a kislány.
-Nina Sunqu, Tüzes szív – mutatott magára a fiú.
-Nina Sunqu, Tüzes szív – ismételte a kislány. A fiú ekkor kézen fogta a lányt és mindent megmutatott neki a környéken. Eközben szép lassan megismerték és megtanulták egymás nyelvét. Anna elmesélte, hogyan érkezett ide a szüleivel.
-Hajókiránduláson voltunk, amikor nagy viharba kerültünk. Három nap és három éjjel hánykolódtunk az Atlanti-óceánon. Közben a hajónak elromlottak a műszerei és ide sodródtunk. Itt kötöttünk ki a parton.
-Még szerencse, hogy nagyobb baj nem történt! – mondta a fiú. - Három éve veszítettem el a szüleimet egy hatalmas vihar során, és azóta a nagymamám nevel.
-Ó, de sajnálom!
-Ő nevelt, tanított nagy-nagy szeretettel és megosztotta velem a törzs hagyományait és történeteit.
-Mesélsz nekem róla? A tudásod egy részét megosztod velem, amíg itt vagyunk? Amíg nem javítják meg a műszereket, hogy tovább utazhassunk? – kérte a lány.
-De nagyon szívesen! De előbb bemutatom a szüleimet.
-Rendben! – A fiú is megismertette a nagymamáját és a törzset. Megmutatta a félvad musztángokat, akik füves legelőkön, pusztákon éltek. Gyorsan rápattant Mokányra, a lovára és vágtázott vele egy kört. Anna tátott szájjal nézte. Kis barátja egy hirtelen mozdulattal megragadta a leányka karját és mögé ültette. Először csak lépkedett a musztáng, majd ügetett végül vágtatott az utasaival.
-Ez életem legjobb napja! – kiáltott fel kitörő örömmel Anna. Amikor leszálltak Mokányról, óvatosan átölelték a nyakát, megpuszilták a homlokát, megsimogatták a sörényét. A fiú bevezette a karámba és bekötötte. Ahogy telt-múlt az idő, Tüzes Szív megmutatta kis barátnőjének a vadont, annak növényeit, s megtanította azok gyógyító erejét. Beszélt a csillagok mozgásáról és a szél hangjáról. Anna gyorsan tanult. Örült annak, hogy egyre jobban megismerhette ezt a csodálatos vidéket. Megismerte az esőerdőt, a gumifát, az orchideát, a páfrányt, pálmát és a broméliát. Megismert számára még ismeretlen rovarokat, és megpillantott egy jaguárt szundikálni az egyik fa vastag ágán. Fa lombok fölött színes papagájok röppentek. Ágain majmok ugrabugráltak, játszottak vidáman. A törzsén egy kígyó tekergőzött. A fiú mellett nem félt. Nagyon boldog volt, hogy ennyi mindent látott és hallott. Az óceán partján leültek egy nagy sziklára, melyre olykor-olykor felcsapott egy-egy nagyobb hullám. Végtelen volt a víz, de nem háborgott. A fiú megtanította a lányt bánszurin játszani. Amíg Anna zenélt, Tüzes Szív a szikla mellett a parton törzsi táncot járt. Ez is nagyon érdekes volt számára. Miután befejezte, nagyon szépen megköszönte a számtalan csodát új barátjának. A hajót eközben megjavították. Készen állt a hosszú útra. Tüzes Szív és Anna elköszöntek egymástól fájó, nehéz szívvel, hiszen a két gyermek ugyancsak megszerette egymást. Tudták, hogy valószínűleg sose találkoznak többé. Még integettek egymásnak egy utolsót, majd elindult a hajó. Ahogy távolodott egyre kisebb és kisebb lett, végül eltűnt.
Az indián faluban minden úgy folytatódott, ahogy eddig. Telt- múlt az idő, a fiú felnőtt. A törzs tagjai minden nap hallgatták történeteit és bölcsességét. A törzs minden egyes tagja továbbra is tisztelte a földet és egymást. Fenntartották a harmóniát, a békességet az élet minden formájával. Amikor eljött az ideje, Tüzes Szív a törzs vezetője lett.
Gyakran eszébe jutott Anna, gyermekkori barátnője.
Gani Zsuzsa: Lánglovagok
2024. 04. 30.
Az öreg vakond megigazította szemüvegét, majd beindította a járművet.
Körülnézett, ahogy illik, majd elindult. Későn vette észre, hogy a jobbról jövő Barlangi gyík egyenest belehajt. Hatalmas csattanás, majd óriási füst kerekedik. Mindketten amilyen gyorsan csak tudtak kikászálódtak és jó messzire eltávolodtak a járművektől. Míg a gyík a fejét vakarta, addig az öreg vakond az 105-öt tárcsázta.
Pillanatokon belül megérkezett egy tűzoltóautó fülsiketítő szirénázással. Kiugrott belőle két hős mentőkutya, akik felmérték a helyzetet és még mielőtt lángra kapott volna bármelyik jármű, sikeresen megfékezték a bajt. Közben hangosan szirénázva megérkeztek a baleseti helyszínelők. Kivizsgálták a balesetet, megnézték a helyszínt, majd nyomokat biztosítottak. Kihallgatták a tanúkat, feljegyzéseket és jegyzeteket készítettek. A bizonyítékokat bevitték a központba. Eközben megérkeztek a trélerek és elszállították az autókat a szervízbe. A két sofőr velük ment.
Máris újabb hívás érkezett. Tűz keletkezett a Nevenincs erdőben, a tisztáson. Papír égett egy tárolóban. Pillanatokon belül odaérkezett a tűzoltóautó harsány szirénázással. A bátor lánglovagok felmérték a helyzetet, gyorsan cselekedtek, megakadályozták a lángok tovább terjedését, majd eloltották a tüzet. Egy pillanatra leültek, izzadtságtól gyöngyöző homlokukat törölgették. Jóformán még kifújni se tudták magukat, mert újabb hívás érkezett.
Egy kiscica került igen nehéz helyzetbe, miután beleesett egy aknába. Ismét a tűzoltók siettek a bajba jutott szőrgombóc segítségére. Miután kimentették, alaposan szemügyre vették. Szerencsére az ijedtségen kívül semmi baja nem esett. Óvatosan átadták az aggódó, hálálkodó cicamamának.
Azonban újabb hívás érkezett. A lánglovagok bepattantak a kocsiba és fülsiketítő szirénázással igyekeztek az újabb helyszínre. Nagy volt a forgalom, de a sziréna hangjára minden jármű félreállással, elsőbbséget adott nekik. Amikor odaértek már az odúból csaptak ki a lángok, ahol egy kismókus tartózkodott. – Kh, kh, kh- köhécselt. A tűzoltók kendőt szorítottak az orra és a szája elé, majd sikeresen kimentették. Eközben egy társuk már a mentőket tárcsázta: - 104,- nem telt el egy- két pillantás, máris megérkeztek. Bagoly doktor megvizsgálta a sérültet, s azon nyomban szirénázva, száguldozva siettek a kórházba a füstmérgezést szenvedett kismókussal. A mentőautóban a tiszt és az ápoló vigyázta őt. A gyors beavatkozás sikeres volt, a kismókus hamarosan meggyógyult. Ismét ugrálhatott ágról- ágra, fáról- fára. Igaz a fészke lakhatatlanná vált, ezért újat kellett keresnie.
Egy kicsit leültek a bátor lánglovagok, izzadtságtól gyöngyöző homlokukat törölgették, meg bekaptak pár falatot, még egy copákot is megrágcsáltak, mert kopogott a szemük az éhségtől. Ittak pár korty vizet, aztán máris újabb hívás érkezett.
A heves esőzés miatt az erdei iskolába betört a víz, s a tetőszerkezet erősen beázott. A hős lánglovagok sorra mentették ki a bajbajutott sünit, borzot, nyuszit, őzikét , a szarvast és a vaddisznót. Szerencsére az ijedtségen kívül semmi bajuk sem esett. Odakísérték őket az aggódó, hálálkodó szüleiknek.
Nem volt még vége a napnak. Néhány fa kidőlt a közelben. Szerencsére senki se sétált alattuk. A kidőlt fák helyenként az elektromos vezetékeket is elszakították, emiatt több helyen elment az áram. A hős lánglovagok azonban helyt álltak.
Egész nap azon dolgoztak, hogy életeket mentsenek, megakadályozzák a tűz pusztítását, s elhárítsák a bajt.
Késő este fáradtan tértek haza családjukhoz. Majd leragadt a szemük, amikor álomra hajtották a fejüket. Így volt, vagy nem így volt, ki tudja!
Gani Zsuzsa: Tütü, az autó álma
2024. 06. 18.
-Nézd, édesanya, ott áll egy autó! Jó régóta parkolhat ott, mert csupa por.
-Igen, kisfiam, igazad lehet.- válaszolta. Erre a hangra felébredt Tütü, az autó. Jó nagyokat ásított, nyújtózkodott az ég felé.
-Hapci! Hapci! – prüszkölte, a sok por meg szanaszét szállt róla, erre, meg arra.
-Egészségedre!
-Köszönöm. – dünnyögte Tütü. – Felébresztettél a legszebb álmomból.
-Hogyhogy? – nézett rá elképedve a kisfiú-, te álmodni is tudsz?
-Igen, miért ne tudnék?
-Miről álmodtál? Elmondod?
-Hát, ha szeretnéd!
-Igen, természetesen.
-Arról álmodtam, hogy újra versenyeztem. Milyen jó volt!
-Versenyautó voltál? Mesélj róla, kérlek szépen!
-Nagyon- nagyon régen a gazdám összekuporgatott pénzből megvett engem a roncstelepen. Aztán szépen, lassan összerakott, megjavított, és megszépített. Sokat jártunk versenyezni. Élveztem gyorsaságot, a sebességet, a száguldást, a sikereket, és a dobogós helyeket. Sok pénzt kapott érte. Aztán egyszer csak vett egy másik autót. Azóta itt állok, porosodom és álmodozom.
-Ó, de sajnálom! – ekkor az édesanyjához fordult és valamit beszéltek, de nagyon- nagyon halkan.
-Van rajtad egy telefonszám. Felhívjuk és beszélünk a gazdáddal. Hátha közösen kitalálunk valamit.- felcsillant a szeme Tütünek, a kedve is jobb lett.
-Megveszünk!- jelentette ki a kisfiú telefonálás után. Hamarosan jött a gazda, és megvásárolták tőle az autót.
-Anyukám majd hazavezet.
-Versenyezhetek majd?
-Igen, de édesapámmal, és csak egyszer.
-Győztél! Győztél! Újra te győztél!- ujjongott a kisfiú, amikor Tütü befutott a célba.
A versenyautó nagyon, de nagyon boldog volt. Azt se tudta, hová legyen a nagy elismeréstől. Édesapa a verseny után beparkolt vele a garázsba. Reggel, amikor újra felébredt, elgondolkodott.
-Vajon álmodtam az egész kalandot, vagy mégse? Igaz volt netán? Igaz. Újra győztem, én voltam a legjobb!
