Még éjszaka se állt meg az élet az utcákon. Ilyenkor is jelentős volt a forgalom. Buci busz kigördült a végállomásról és útnak indult. Sötét volt, a hold világított az égen, az utcákon pedig a lámpák. Pontosan, menetrend szerint haladt. Elindult a zöld lámpánál, és megállt a pirosnál. Minden megállóban megállt. Néhány utas leszállt, néhány pedig fel, aztán becsukódtak az ajtók. Buci busz újra elindult. A fiatalok vidáman, jókedvűen beszélgettek, ülve a helyükön. Legtöbben szórakozni voltak. Jókat kacaráztak. Buci is érdeklődve, derűsen hallgatta. Egyszer csak elé vágott egy piros autó. Buci busz hatalmasat fékezett. Még a kerekek is csikorogtak. – Jaj, jaj, jaj!- sikoltották. Az utasok közül, aki állt majd hanyatt esett. Aki meg ült, az is huppant egyet. Mérgelődtek is sokan. Buci busz a homlokát törölgette. – Ez meleg helyzet volt. Majdnem megtörtént a baj. Még jó hogy ezerfelé figyeltem. No, de haladjunk tovább- dohogott magában. Közben pirosra váltott a lámpa. Buci busz megállt.– Láttam, hogy mi történt- mondta komoly képpel a piros lámpa. Elszomorító, hogy milyen figyelmetlen volt az a sofőr. Ha meg baj történt volna, neki állt volna feljebb. – Szerencsére nem történt baj, ennek viszont örülni kell. Mosolyodott el Buci busz, aki immár túltette magát a történteken. Közben pirkadt az ég alja. Hajnal, majd reggel lett. Buci busz tovább haladt a kijelölt útvonalon menetrend szerint. Sudár, nyakigláb fasor mellett haladt el. – Milyen jó illatuk van!- gondolta Buci. Jó nagyokat szippantott, bele a levegőbe. Közben az utasok is cserélődtek. Iskolás gyerekek, majd óvodás gyerekek szálltak fel, többnyire az anyukájukkal, vagy az apukájukkal. Buci busz mosolyogva hallgatta vidám tereferéjüket. Aztán a következő megállóban ők is leszálltak. Amikor ismét elindult, egy bozontos kutyus rohant a kerekek elé. A gazdi meg utána: - Állj meg, Bozontos! – de az csak rohant tovább. Buci busz hatalmasat fékezett. Még a kerekek is csikorogtak. – Jaj, jaj, jaj!- sikoltották. Az utasok közül, aki állt majd hanyatt esett. Aki meg ült, az is huppant egyet. Mérgelődtek is sokan. Buci busz a homlokát törölgette. – Ez meleg helyzet volt. Majdnem megtörtént a baj. Még jó hogy figyeltem. No, de haladjunk tovább- dohogott magában, amikor már elmúlt a veszély. Ekkor már többnyire idős emberek ültek a buszon. Bottal, nehézkesen lépkedtek fel a lépcsőn. Két kis iskolás illedelmesen odaugrott, hogy segítsen nekik. – Köszönöm szépen!- mondták meghatódva, egy- egy könnycseppel a szemükben. Orvoshoz, vagy akiknél szatyor is volt, azok a piacra baktattak a friss áruért. Ez így ment ez egész délelőtt. Délben ebédszünet következett. Duci busz megebédelt. Amíg töltötte magába a gázolajat, addig pihent. Nézegette az égen úszó felhőket. Hátán érezte a kellemesen cirógató napsugarakat. Elmosolyodott, mert nagyon jól esett neki. Figyelte a fákra röppenő énekes madarakat. – Ó, de édesen daloltok! Milyen aprócskák, milyen icipicik vagytok! – mondta nekik. – Köszönjük, csip- csirip, csip- csirip! – felelték rá. Buci busz délután ismét útnak indult. Ment előre egyenest, aztán kanyarodott jobbra, majd balra. Pontosan, menetrend szerint haladt. Elindult a zöld lámpánál, és megállt a pirosnál. Minden megállóban megállt. Néhány utas leszállt, néhány pedig fel, aztán becsukódtak az ajtók. Buci busz újra elindult. Neki zöldet jelzett a lámpa, így haladt tovább az úton. Ám a zebrán, a gyalogos piros jelzése ellenére átszaladt előtte valaki. Buci busz hatalmasat fékezett. Még a kerekek is csikorogtak. – Jaj, jaj, jaj!- sikoltották. Az utasok közül, aki állt majd hanyatt esett. Aki meg ült, az is huppant egyet. Mérgelődtek is sokan. Buci busz a homlokát törölgette. – Ez meleg helyzet volt. Megint egy újabb felelőtlen ember. Ha meg baj történt volna, neki állt volna feljebb. Majdnem megtörtént... Majdnem…Még jó hogy ezerfelé figyeltem. Láttam, hogy a gyalogos is megijedt, mert a szívéhez kapott, de aztán semmivel se törődve futott tovább a túloldalra. Biztosan megbűntette volna őket a közlekedési rendőr, ha látta volna. Egyszer úgyis pórul járnak, mert „addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik”! - Közben persze Buci busz haladt tovább, mert kötötte őt a menetidő. A rossz kedve is elmúlt, dudorászva rótta az utat.
Lá, lá, lá, lá
Brr- brr, brr - brr, jár a motor,
néhány sofőr nézd, de botor!
Kövön kerék zityeg- zötyög,
kipufogóm pöf-pöf pöfög!
Dörzsölt alak telót bírja,
dugó van most, frankót írja.
Araszolunk, mint a hernyó,
hazaérünk még ma tesó?
Lá, lá, lá, lá
Egyszer csak beesteledett. Buci busz fáradtan ment be a garázsba pihenni. Ma is izgalmakkal teli, de szép nap volt- gondolta, aztán lehunyta pilláit és már szundikált is édesen.
Gani Zsuzsanna: Világgá ment cipőfűző
2023. 01. 20.
Volt egyszer egy cipőfűző, aki egy szép kis cipőben lakott. Ezt a cipőfűzőt naponta többször ki- és befűzte Hanga.
Hosszú évek óta használta már, fogyton fogyott az ereje, egyre viseltebb, egyre kopottabb lett. – Lassan el fog szakadni. - gondolta a gazdája, és elhatározta, hogy lecseréli.
A cipőfűző azonban megneszelte, hogy valami készül ellene. Egy óvatlan pillanatban megszökött, és elindult világgá. Úgy tervezte, hogy keres majd egy másik gazdát. Olyat, akinek még szüksége lehet rá.
Amint ment, mendegélt, egyszer csak meglátott egy öreg tyúkot. – Jé, egy giliszta! – örült meg neki. – Nem vagyok giliszta! - mondta búsan a cipőfűző. – Hát akkor mi vagy? - kérdezte Kot- kot, a tyúk. – Öreg cipőfűző- felelte az. – A sok használattól egyre viseltebb, egyre kopottabb lettem. A gazdám úgy döntött, hogy lecserél. Ezért egy óvatlan pillanatban megszöktem, és elindultam világgá.
- Tudod, mit? - mondta a tyúk. - Én is új életet szeretnék kezdeni, gyere hát velem. A cipőfűző elfogadta az ajánlatot, és most már kettesben mentek tovább. Egyszer csak észrevett az öreg tyúk egy libát. Ott búslakodott az út szélén.
- Mit búsulsz te lúd? - érdeklődött a tyúk.
- Azért búsulok, mert a gazdám addig tömött kukoricával, mígnem felhízlalt, és le akart vágni! - felelte Gá- gá, a liba. - Nagy nehezen tudtam csak megszökni, azonban nem tudom, hogy mitévő legyek?
- Tudod, mit? - mondta a tyúk. - Mi is új életet szeretnénk kezdeni, gyere hát velünk. A lúd elfogadta az ajánlatot, és most már hármasban mentek tovább. Egyszer csak észrevett az öreg tyúk egy pulykát. Ott búslakodott az út szélén.
- Mit búsulsz te pulyka? - érdeklődött a tyúk.
- Azért búsulok, mert megkopott a tollam, megöregedtem, ezért a gazdám le akart vágni! - felelte a pulyka. - Nagy nehezen tudtam csak megszökni, azonban nem tudom, hogy mitévő legyek?
- Tudod, mit? - mondta a tyúk. - Mi is új életet szeretnénk kezdeni, gyere hát velünk. Rút-rút, a pulyka elfogadta az ajánlatot, és most már négyesben mentek tovább. Egyszer csak észrevett az öreg tyúk egy kacsát. Ott búslakodott az út szélén.
- Mit búsulsz te kacsa? - érdeklődött a tyúk.
- Azért búsulok, mert a gazdám nem akar tovább tartani, le akart vágni! - felelte a kacsa. - Nagy nehezen tudtam csak megszökni, azonban nem tudom, hogy mitévő legyek?
- Tudod, mit? - mondta a tyúk. - Mi is új életet szeretnénk kezdeni, gyere hát velünk.
Háp- háp, a kacsa elfogadta az ajánlatot, és most már öten mentek tovább. Közben beesteledett. Behúzódtak egy üres baromfiudvarba éjszakára. Másnap reggel kakas kukorékolására ébredtek. Kíváncsian léptek ki az ól ajtaján.
A kertben egy kakas, egy gácsér, egy gúnár, és egy pulykakas nézett rájuk csodálkozva. A közelben egy kislány sepregetett, egy kisfiú pedig épp élelmet szórt eléjük. Amikor meglátták a jövevényeket, a kislány letámasztotta a seprűt, majd örömmel, lelkesen szaladtak be a házba. – Édesanya! Édesapa! A baromfiudvarunkba új lakók költöztek. – Komolyan? Tényleg?- kérdezték és már futottak ki ők is a házból nagy- nagy örömmel. Kedves szóval köszöntötték a vendégeket, befogadták, enni és inni adtak nekik. – Nézd, itt egy cipőfűző! Milyen szép színes! – kiáltott fel örömmel a kislány. Pont jó a kinti cipőmbe, amelyikből hiányzik az egyik. Azon nyomban lehajolt és befűzte.
Így találtak maguknak új otthont és új, szerető családot. Itt a vége, fuss el véle!
Gani Zsuzsa: Cilike könyvtárba megy
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, Cilikének hívták. Nagyon szerette a képeskönyveket a szép ábrák és a könyvben rejlő számtalan csoda miatt, amely hallgatása közben a fejében a saját fantáziájával együtt szárnyra kelt. Már mindegyik mesét kívülről fújta.- Édesanya, úgy szeretnék egy új mesekönyvet! Olyat, amilyet eddig még nem hallottam! – Jól van Cilike, menjünk el a gyermekkönyvtárba! – Hova? Az micsoda? – nézett rá csodálkozva a kicsi. – Az egy olyan hely, ahol sok- sok könyv van. Szinte bármelyik könyv megtalálható és minden látogató számára hozzáférhető. Vannak asztalok, amin olvasni és székek, amire le lehet ülni és ahol csöndben, másokat nem zavarva akármelyik könyvbe bele lehet lapozni. Sőt ki is lehet kölcsönözni. – Tényleg?- ámult el Cilike. – Tényleg! Mit szólnál hozzá, ha egyet kikölcsönöznénk? – Jó, kölcsönözzünk! – lelkesedett a kislány, aztán egy pillanatra elgondolkozott: - Mennyi- mennyi tudás lakhat ott a könyvtárban! Szeretném majd mindet megismerni- mosolyodott el a kicsi. Amint beléptek a könyvtár ajtaján, számtalan könyv sorakozott faltól- falig a polcokon. - Hű mennyi könyv!- álmélkodott. – Milyen színesek és milyen jó a hangulat! – ámuldozott a kislány. - Kezembe veszek pár könyvet, belelapozok.- Tedd azt! – felelte kedvesen az anyukája. Nézd, ennek milyen bódító festékszaga van! – Igen kincsem ez még újnak tűnik, nemrég jöhetett ki a nyomdából. – Olyan az illata, mintha a fa kérgét szaglásznám. – Nem csoda, hisz fából készült! – Komolyan? De jó! – Édesanya, ennek a kopottas könyvnek, olyan érdekes illata van!- mondta Cilike. – Kicsit poros és mintha dohos szagot éreznék- szaglászta meg jó alaposan az anyukája. – Néni, tudna nekem segíteni? – szegezte a kérdést a könyvtáros néni felé a kislány. – Igen, persze! Mondd csak, mit szeretnél? – Szeretnék egy olyan képeskönyvet, amiben sok- sok erdei állat van! – Rendben! Gyere, máris mutatom a választékot! – Cilike azon nyomban ment a néni után. – Nézd csak, ez is az, meg ez is az, sőt ez is az, lapozgasd át őket nyugodtan. Ha választottál szólj! – Rendben! Köszönöm szépen a segítséget! – Nagyon szívesen! – A kislány odavitte a könyveket az egyik asztalhoz, leült a székre és mindegyikbe belelapozott. – Anyuci, nem tudok választani, mindet szeretném! – Jól van kincsem, akkor hozd a könyveket és odamegyünk a könyvtáros nénihez. – Nem tudtam választani, ezért szeretném mindet kikölcsönözni, ha lehetséges. – Természetesen lehet. – Miután megkapták a kiválasztott könyveket, elköszöntek és hazamentek. Cilike alig várta, hogy átöltözzenek, kezet mossanak, máris ott tüsténkedett az édesanyja körül. – Anyukám mesélsz nekem ebből? – Anyukája az órára nézett. – Igen kislányom ezt elmesélem, de utána készülnünk kell az ebédhez. – Jól van anyuci, majd segítek neked! – Így is történt. Ahogy anyukája mesélni kezdett, Cilike képzelete szárnyra kelt. Ott járt a rejtekadó erdőben. Hallgatta a madárcsicsergést, a falevelek susogását, az aprócska rovarok neszét és mintha az őzgidát is látta volna a bokrok közt egy pillanatra.
Gani Zsuzsa: Prézli
2024. 04. 20.
-Vaúúú- vaúúúú, valami kippent- koppant a fejemen. Valaki jöjjön értem, vigyen haza! Segítsen rajtam, mert ázok-fázok! –Kuka mellett egy dobozban, icike-picikezsemleszínű kiskutya nyüszített. Talán nyolc hetes lehetett. Addig- addig izgett- mozgott jobbra- balra, mígnem megbillent a doboz és kigurult belőle az icike-picikeszőrmók gombolyag. - Vaúúú- vaúúúú, hol vagyok? – nézett körül csodálkozva. – Jé, már nem csitteg- csattog az a valami ott fent! De mi ez a locs- pocs alattam? Sebaj, ugra- bugrálok benne egy kicsit! – így is tett. Amikor már csupa latyak, meg sár volt, abbahagyta. Úgy nézett ki, mint egy kismalac.Aztán elszomorodott. – Itt vagyok egyedül. Köröttem az a sok- sok égig érő, jószagú valami az orrom csiklandozza: Hapci, hapci, hapci… -a nagy tüsszentéstől gurulni kezdett az icike-picikeszőrmók gombolyag az erdő szélén. Gurult, gurult egyenest neki egy farönknek. Az megállította. Feje fölött aprócska csillagok keringtek. Amikor magához tért újra szomorkodni kezdett.- Vaúúú- vaúúúú, mi történhetett? Hol vagyok? Hol van az anyukám? Hol vannak a testvéreim? Hol van a családom? Vaúúú- vaúúúú! – Ekkor szinte a semmiből két aprócska gyermek jelent meg mellette. – De aranyos kutyus! – kiáltott fel a kisfiú. - Hogy kerülhetett ide?- csodálkozott a kislány.- Szegény, biztosan fázik! – jelentette ki a fiúcska. – Lehet, hogy fél! – közölte a leányka. – Vigyük haza! Itt nem maradhat!- mondta a kisfiú. – Vajon szabad? Megengedik a szüleink? – kérdezte a kislány. – Igen, mert pont a minap említették, hogy jó lenne még egy kölyökkutya. – felelte a fiú. – A kertünk is nagy, van hely benne bőven!- csacsogta a lány. A kisfiú ölbe kapta icike-picikezsemleszínű kiskutyát. – Hazavisszük! – jelentette ki. – Jó! – kiáltott fel a kislány mosolyogva. – Mit szólnál hozzá, ha Prézli lenne a neve? – Végül is, olyan a színe! – kacagott fel a fiú. Pillanatok alatt hazaértek az új jövevénnyel. Érdeklődve szaladt feléjük hat négylábú. Körbe szaglászták őket farkcsóválva. – Édesanya! Édesapa! Hoztunk valamit! – kiabálták. KÍváncsian siettek elébük a szülők. – Mi van nálatok? – Kérdezte az édesanyjuk. –Ó, egy icike-picike zsemleszínű kiskutya!- kiáltott fel csodálkozva az édesapjuk. – Az erdő szélén találtuk, egyedül volt. Félt, fázott és nagyon sírt, ezért hazahoztuk. Ugye nem baj? – tette fel a kérdést a kisfiú. – Nem baj, dehogy baj! Ahol elfér hat kutyus, ott elfér a hetedik is.- jelentette ki az édesapjuk vidáman. – De jó! – Köszönjük szépen! – Róla is ugyanúgy fogunk gondoskodni, mint a többiről!- fogadkozott a kislány! –Vele is sokat fogunk játszani, foglalkozni! – mondta a kisfiú. – Rendszeresen adunk neki enni és inni!- csicseregte a lányka. – Vigyázni fogunk rá és nagyon fogjuk szeretni, ugyanúgy, mint a többit!- mondta mindkét kicsi és sorra simogatta meg az összes kutyát, akik lelkesen, szeretettel fogadták be az icike-picike zsemleszínű kiskutyát.
Prézli ettől kezdve nagyon boldog volt. Olyan családba került ahol vigyázták, szerették és megbecsülték.
Gani Zsuzsa: Fagyiház
2024. 05. 20.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy meseerdő.
A meseerdőben volt egy erdei tisztás, ahol az állatok békésen éltek egymás mellett.
Már éppen esteledett, amikor Vak- vakond megpillantott az egyik fa ágán egy szép hófehér madárkát. Olyan csodálatosan énekelt, hogy szinte földbe gyökerezett a lába, úgy hallgatta. Amikor a dal a végéhez ért, a madárka meglibbentette a szárnyát, és elröppent, ő meg ki tudja, hogy miért, de ment utána. Átkelt a hűs forráson egy falevélen, a csobogó patakon egy tavi rózsán, és a csillog- villog tavon egy fatörzsön. Egyszer csak a hófehér madárkát szem elől tévesztette. Vak- vakond tovább ment, mendegélt, mígnem egy házikóhoz ért.
Képzeljétek el, hogy a házikónak pisztáciás fagylaltból volt a fala, tejszínhabból a teteje, kéménye vaníliás, ajtaja csokoládé, az ablaka pedig gyümölcsös fagyiból. – Hát ez mi lehet? - hőkölt vissza meglepetten, hisz ilyet még sosem látott. - Muszáj megmutatnom a többieknek!- Tátott szájjal nézte egy darabig, aztán sietősen visszament a társaiért. – Képzeljétek, valami különlegeset láttam! Gyertek, odavezetlek benneteket! - Menjünk! – kiáltották lelkesen.
Ugrabugrált Nyuszifül, Fürge Mókus. Szedte lábát Süni Tüsi, repült Fa Kopáncs, és Bölcs Bagoly. Futott, rohant amilyen gyorsan csak tudott Agancsos, Dagonyagyar, Vörös Róka, Szürke Farkas, Medvemancs és Pettyes Őz. Hamarosan odaértek.
Nyuszi Fülnek tátva marad a szája. Fürge Mókus meglepődött. Süni Tüsi meghökkent. Fa Kopáncs, és Bölcs Bagoly elképedt. Agancsosnak, Dagonyagyarnak leesett az álla. Vörös Róka, és Szürke Farkas nagyot nézett. Medvemancs és Pettyes Őz elámult. Színes, hideg, és nagyon csábító kinézetű dolog volt az.
Nyuszifül és Fürge Mókus, akik a legbátrabbak voltak, kíváncsian mentek közelebb, és óvatosan megérintették. Azonnal érezték, hogy ez a különleges dolog hideg és krémes. Még bele is nyaltak. – Hű, de finom! –kiáltottak fel és abban a pillanatban elmosolyodtak, mert az íz egyszerűen mennyei volt. - Ez fantasztikus! - kiáltotta Nyuszi Fül izgatottan. - Milyen jóízű, egy kicsit savanykás a citromos! – mondta Süni Tüsi. - Milyen édes a csokis! – közölte Fa Kopáncs, és Bölcs Bagoly: - Mennyei a sós popcornos! - hangoztatta Agancsos, és Dagonyagyar. - Milyen kesernyés a grapefruitos! – nyalintott bele Vörös Róka, és Szürke Farkas, ahogy Medvemancs és Pettyes Őz is. – De vajon mi lehet ez? – kérdezgették egymástól.
Arra repült Varjúkár: - Ez fagylalt! - károgta bölcsen. - Vajon hogyan kerülhetett ide ez a házikó? - kérdezte Fürge mókus. Varjúkár megvonta a vállát. - Nem tudom, de osztozkodnunk kell rajta. - Ebben mindenki egyetértett, és elkezdték nyalni a fagylaltot. Egész este és éjjel nyalták, nyalogatták, egyre jobban fogyott a fagylalt. A pocakuk meg egyre jobban dagadt. Hajnalra már alig maradt belőle. A reggeli nap melege miatt ráadásul a maradék is olvadni kezdett.
Ekkor megjelent Vidra Vili. – Támadt egy jó egy ötletem! Hozok jeget a forrásból, és azzal megmenthetjük a fagylaltot! – kiáltotta. Meg se várta a választ, már rohant is. Délelőttre visszaért a jégdarabokkal, amit a forrás hideg vizéből halászott ki. A megmaradt fagylalt köré építették azokat, így délre megint kemény és hideg lett, sőt egyre több és több lett belőle. Végül ugyanannyi lett, mint volt.
Az állatok egyszer csak azt vették észre, hogy a fagylalt sose fogy el. Elhatározták, hogy beköltöznek és vigyáznak a Fagyiházra. A házban minden volt, amire csak szükség lehetett, és megszámlálhatatlanul sok könyv is természetesen fagylaltból, mindenféle ízben, ráadásul különleges erővel is bírtak. Mindenki, aki olvasta erős lett. Nem a szó szoros értelmében erős, hanem alázatos, tanítóerővel bíró, folyamatosan fejlődő, és tanulni vágyó. A kis erdei állatok minden nap új tudásra tettek szert a könyvek segítségével, s ezt a tudást tovább adták annak, aki igényt tartott rá. Örültek a tudásnak, és annak, hogy taníthattak. Úgy vélték, hogy „aki nem elégedett azzal, amije van, nem lenne elégedett azzal sem, amire vágyakozik.” – Menjünk élelmet keresni az erdőbe! – mondta másnap délben Süni Tüsi!- Menjünk! – mondta Agancsos- én is megéheztem! – Miután mindenki jól lakott hazamentek, és nyalakodtak egy kicsit a fagylaltból, de tényleg csak egy kicsit, talán három nyalást.
Boldogan, békésen éltek a meseerdőben, amíg meg nem haltak.
Gani Zsuzsa: Az apróságok veszélyes tárgyakat találnak
2024. 06. 06.
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer valahol egy gazdaságban három apró bakkecske, három pici bika és egy kicsi kos. Egyik nap, ahogy békésen legeltek, a három apró bakkecske egy gumipuskát, a három pici bika egy kést, a kicsi kos pedig egy csúzlit talált a földön.
Nézték, nézegették, forgatták:- vajon mire való? – kérdezgették egymástól. De egyik se ismerte. Sose láttak még ilyet. Ekkor a gumipuska véletlenül elsült. - Durr! – szólt egy nagyot. Ijedten szorították össze a fogukat, fülüket pedig befogták a megrémült apró bakkecskék. – Mek! Mek! Mek!- mekegték makogva. A fán békésen daloló madárkák megrettenve rebbentek szerteszét. - Csip- csirip! Csip- csirip! – Aúúú!- szisszent fel az egyik bika, aki véletlenül egy kicsit megvágta magát a kezében levő késsel a váratlan hang hatására. – Ez fáj, még vérzik is! Bú! Bú! Bú! - jajdult fel a kibuggyanó vércsepp láttán. Döbbenten, tanácstalanul álltak körötte a többiek, még a legelésről is megfeledkeztek. Eközben a kicsi kos forgatta, próbálgatta a csúzlit.- Nézzétek mit találtam! Beee! Beee! Megmutatom, hogy működik. – Így is tett. – Miután kilőtte belőle a követ, a távolban velőtrázó sírásra lettek figyelmesek. Azonnal elindultak a hang irányába.
Egy aprócska kisnyuszi feküdt aléltan anyukája karjai közt. Az édesanya sírt. – Mi történt? – kérdezte a kicsi kos. – Nézzétek, ez a kő fejen találta a kicsinyemet! – mutatta feléjük. Tudta a kicsi kos, hogy ezt a követ bizony ő lőtte ki. Meg se fordult a fejében, hogy ebből bizony baj lehet. – Hogyan tudnék segíteni? – kérdezte megszeppenve a lelkiismeretfurdalástól. – Ez az én hibám volt! – Eközben az aprócska kisnyuszi egy hatalmas puklival a fején lassacskán kinyitotta a szemét.
Mindenki fellélegzett. – Hogy tudnál segíteni? Úgy, hogy máskor ne tégy ilyet! – mondta kedvesen, mosolyogva, immáron megkönnyebbülve a nőstény. – Ígérem, hogy nem teszek. Nem tudtam, hogy ez az aprócska csúzli, ekkora bajt okozhat. – Rendben, elhiszem neked!
-Mi folyik itt? Röf! Röf! Röf! – csörtetett feléjük egy kicsi kanmalac a szüleivel. A furcsa
tárgyakat, a riadalmat és a tanácstalanságot látva a Kan így szólt hozzájuk: - Legyetek szívesek és adjátok ide ezeket a holmikat. Ezek veszélyesek. Sem kicsik, sem nagyok kezébe nem valók. Elteszem egy olyan helyre, ahol senki, de senki se találja meg soha többé. - A három apró bakkecske odaadta a gumipuskát. – Tessék! – Köszönöm! Most nagyon dühös vagyok, ezért nem mondok addig semmit se, amíg le nem nyugodtam. – De hát nem tudtuk, hogy veszélyes! – Ne mentegetőzzetek! Ez nem mentség. Hibáztatok, ezért most vállalnotok kell a felelősséget! – Így teszünk. – mondták a megszeppent kicsik.
A három pici bika odaadta a kést. – Tessék! – Köszönöm! Előbb hadd nyugodjak meg, utána beszélünk! – A pici bikák az előbb hallottakból okulva, meg se pisszentek.
A kicsi kos odaadta a csúzlit. – Tessék! – Köszönöm! – Ekkor a kan odafordult feléjük. – Ezt a szüleitekkel is meg kell beszélnünk. – Rendben! – felelték bűnbánóan a kicsik. Így is történt.
Elképedve hallotta a történteket Bika, Bak és Kos. Amikor lehiggadtak, félrehívták a szülők külön- külön a kicsiket. Elbeszélgettek velük és elmondták tettük következményeit is.
A három kicsi baknak elszorult a torka. Így szóltak. – Már tudjuk, hogy mi volt és miért a hiba. Megértettük, megtanultuk a szabályt és ígérjük, hogy soha nem fogjuk megszegni. – Elhisszük nektek! – felelték mosolyogva és megcirógatták a fejüket. – Elmehetünk? – kérdezték. – Igen! – Kicsit később a szülők odamentek a kicsi bakkecskékhez, látták, hogy már megnyugodtak. – Tudjuk, hogy ti is nagyon feszültek voltatok és megbántátok azt, amit tettetek, sőt szó nélkül, duzzogás nélkül elmentetek megnyugodni. Ezért büszkék vagyunk rátok! – mondták szelíden, mosolyogva.
A három pici bika elvörösödve hallgatta a komoly szavakat. Természetesen ők is megbánták már meggondolatlanságukat. Jól tudták, hogy miért volt hibás a tettük, és azt is, hogy azok a dolgok veszélyesek. Őszinte ígéretet tettek arra vonatkozóan, hogy soha többé nem vesznek kezükbe és nem fogják rá senkire és semmire ezeket és az ehhez hasonló veszélyes tárgyakat.
A kicsi kos a mellkasában érzett nyomást a dorgáló szavak hallatán. - Tudjuk, hogy túlságosan fel voltál pörögve, túlságosan fáradt voltál, de ez nem mentség. Egy ilyen tettre semmi se az. – Igen, igazatok van. Ne haragudjatok! Bocsánatot kérek! Tudom, hogy nagyot hibáztam, de tanultam belőle. – Elhiszem. Azonban azt jól jegyezd meg, hogy döntéseket csak nyugodtan, átgondolva hozunk. – Megjegyzem! Ígérem, hogy megjegyzem. – Suttogta bánatosan a kicsi. Ekkor jerke mama odament a kicsinyéhez átölelte, majd megpuszilta jobbról is, balról is.
Kan a veszélyes tárgyakat egyelőre az udvari ládába tette, majd, mint aki jól végezte dolgát elment valahova. Ekkor ért oda a kiscsikó, aki mindent látott. Csődör apukájával jött látogatóba, aki beszédbe elegyedett Bikával, Bakkal és Kossal. – Ha a barátaim akartok lenni, adjátok nekem ezeket a tárgyakat!- jelentette ki félelemkeltés céljából. – Nem adjuk, mert veszélyesek! – mondták higgadtan a kicsik. – Na, most jól felmérgesítettetek, ezért lesz nemulass! – fenyegetőzött, még a tekintete se ígért semmi jót, ám a kicsik határozottan, bátran állták a sarat. – Hiába akarsz bennünk félelmet kelteni, hiába zsarolsz, még egyszer mondjuk, hogy nem adjuk oda, mert ezek az eszközök nem jók, fájdalmat okoznak. – Ekkor a kiscsikó hirtelen taktikát váltott és elkezdett hisztizni. – Most meg sajnáltatod magad? Nem éred el a célod így se. Hidd el, hogy nem kellenek neked ezek a haszontalan, veszélyes holmik. - Látta már a kiscsikó, hogy sehogy se ér célt, így inkább feladta.
– Nézzétek, mit hoztam nektek! – szólt Kan hozzájuk. Egy bokszzsákot cipelt karjai között. Bika, Bak, Csődör és Kos segítségével felszerelte az udvaron. – Ezzel nyugodtan játszhattok! – mondta kedvesen. – Éjszakára pedig itt egy zseblámpa. Mindenki kap belőle egyet, még te is, kiscsikó. – köszönjük szépen- mosolyodtak el a kicsik, majd azonnal birtokukba vették a játékokat.
Így volt, mese volt, ha nem hiszed, járj utána!
Gani Zsuzsa: Áramszünet
Fürge Ürge a tanyán lakott. De hogy pontosan hol, azt ti is kitalálhatjátok, hiszen lépten- nyomon új lyukat ásott, hogy mindig friss élelmet találjon magának. Föld alatti járataiban sok helyiség volt: szoba, konyha, pince, verem, kamra, ásott kút és még ki tudja, hogy mi minden. Egyik este elment az áram. Fürge nem ijedt meg, pedig koromsötét volt odalenn. - Ó, ma pedig annyi teendőm lenne! Sebaj, áram nélkül is megoldom- mosolyodott el. - Hova is tettem a petróleumlámpám? – Ohó, itt van! Tudjátok, hogy működik? Elmondom. A kanóc alja a petróleumba ér, a felső vége pedig felül kilóg. Teljesen átitatódott petróleummal. A kanócot meggyújtom gyufával és máris ég. De jó, világos van! Óvatosan, vigyázva a polcra teszem, nehogy eldűljön! Jaj, hiszen most a hűtő is használhatatlan, mert az is árammal működik! Ha kinyitom, minden kiolvad. Sebaj, itt van a pince, és a földbe ásott verem. De mit látok? Jól látom? Még a mozsaram is megvan, no meg egy faszenes vasalóm. Ezeknek most jó hasznát vehetem. De jó, hogy nem dobtam ki őket, vagy nem adtam át másnak! Most épp szükségem van rájuk. Ezek mind- mind, nagy- nagy kincsek. Ha hideg lenne, begyújthatnék a búbos kemencébe. Láttatok már olyat? Tudjátok, hogy milyen jó meleget ad? De most nincs rá szükség, mert nem fázok. Ráadásul a sok teendőtől, ami vár még rám, egészen biztosan ki fogok melegedni. Na, hozzá is kezdek. A spóron sütök le egy kis sült húst, combot, meg oldalast. Így ni! Zsírral leöntöm. Sokáig eláll a lábosban, ha netán hosszú ideig tartana az áramszünet. Ebből Nyest szomszéd is kaphat, ha netán megéhezik. A kecskét még reggel megfejtem, tehenem az sajnos nincs. De sebaj, a kecske is tökéletesen megfelel. A lefejt tejet félreraktam. De jó, a zsírja feljött a felszínére, így már tejszín is van. – Kop! Kop! Kop!- Ki lehet az? – Jöjjön be! – Üdvöske vagyok! – Gyere be, Üdvöske Ürge, drága kerim! – Nálatok is áramszünet van? – kérdezte.- Igen! – Tudok valamiben segíteni? – Igen, mert nagy munkában vagyok. Ha segítesz, mindenből kaphatsz egy adagot. – De jó! Máris hozzákezdek. – Köszönöm! – Úgy látom, épp az aludttejet csinálod. Átveszem. A forralt tej, amit kakaónak megiszunk látom, hogy már félre van rakva. A forralatlan tej másik részét nem forralom fel, még pár nap és megalvad, savanykás ízűvé válik, aludttej lesz belőle. A tetején gyűlik össze a tejföl.Látom, itt már van is egy adag. Nagyon jó. A tejszínből vajat készítek, úgy, hogy a köpülőben megköpülöm. Elválasztom az írótól. Az író édességbe jó lehet. – Elkészítem a túrót – mondta Fürge. – Az aludttejet langyosra melegítem, majd vászonzsákba kötöm, hogy a benne lévő savó kicsurogjon. Így ni, kész is van! A lecsöpögött túróból icipici gömböket gömbölyítek, melyeket finom fűszerekkel ízesítek. – Na, most megkóstolom. Hű, de finom! - Megízleled Üdvöske? – Meg! – Ez igen! Isteni! - A kis gömböket felviszem a veranda legfelső gerendájára, ott ráér kiszáradni- folytatta Fürge. – Mit tudok még segíteni? – kérdezte Üdvöske Ürge. – Hozd ide légy szíves azt a zsákot, amelyikben a búza van. Azt megdarálom, megőrölöm, és abból fogok kenyeret, kiflit és zsemlét sütni. Úgy szeretem a finom, friss, ropogós, jó meleg péksüteményeket! – Én is! Megyek, már hozom! – Köszönöm! – Szívesen! Mit tudok még segíteni? - Reggel szedtem a kertből friss zöldségeket. Ott vannak a kredencen. A fehérrépát, a sárgarépát, a karalábét és a zellert vidd le légy szíves a pincébe és jó mélyen dugd bele a homokba. Ugyanott a hagymákat fond össze, mint a copfot és úgy aggasd föl. A hagymagerezdeket ha megpucoltad, vegyél elő három tisztára mosott üveget. Egy részét sóba, egy részét ecetes páclébe, a maradék hagymagerezdeket pedig maci mézbe jó alaposan forgasd bele, majd az üvegeket légmentesen zárd le. Addig én veszek ki egy adag krumplit a veremből a krumplipüréhez. Utána uborkát fogok savanyítani, melyhez kenyeret fogok használni. A kovászos uborkát sóval, kaporral, és borssal fogom ízesíteni. – Kész is vagyok. – Mit tudok még segíteni? – kérdezte Üdvöske Ürge. – A fonott kosárban, a sutban, van alma és körte. Légy szíves azokat göngyöld újságpapírokba, majd tedd fel őket sorban a kamra polcára. Így sokáig eláll. – Máris csinálom! – Látom a mogyoró, a dió és a mandula már jól kiszáradt. – mosolyodott el Fürge. Külön- külön vászonzacskókba teszem és fölakasztom a kampókra. Hű, elfáradtam!- törölgette verejtékes homlokát Fürge. – Gyere, Üdvöske, drága jó keresztanyám, üljünk le egy kicsit!- Az jó lesz, mert én is elfáradtam. Amíg pihentek beszélgettek erről is, arról is, még vicceket is meséltek egymásnak. Jó volt a hangulat.- Pocok Gizit apukája büntetésből bezárta az éléskamrába. Még jól be is reteszelte. Hogy miért? Azért, mert feleselt. Egyszer csak hangos rágcsálásra lett figyelmes. Ezért úgy döntött, hogy beszól Gizinek: – Ígérd meg, hogy ezen túl nem beszélsz vissza, és akkor kiengedlek. – Jó itt nekem! Nagyon is jó!- kacagott Pocok Gizi. – Hogyhogy? – Kedvencem a búza, a rozs. Legalább kedvemre ehetek, és ráadásul annyit, amennyit csak akarok. – Jót nevettek mind a ketten, a hasukat fogták úgy kacagtak, majd újra nekiálltak a munkához. A babot, borsót, és a lencsét Üdvöske Ürge sós vízben, egy vaslábosban felforralta. Amikor kihűlt, a kemencében és a spóron megszárította, majd vászonzsákokba téve felakasztotta a szegre. Fürge Ürge a megmosott szilvákat, cseresznyéket, meggyet és a barackokat üvegekbe téve felforralta egy jókora üstben, majd kidunsztolta. – Na, most az üvegeket pár napig száraz, meleg helyen, takaróba csavarva pihentetem, és így jó sokáig eláll majd a befőtt. Már csak a lekvár elkészítése maradt hátra. Lehozom a padról a jó nagy rézüstöt, mert a szilvalekvárt ebben készítjük, a tapasztott katlanon, míg a tűzhelyen pedig baracklekvárt fogunk főzni. Te az egyiket, míg én a másikat. Pár óráig jó nagy fakanállal kevergetjük- kavargatjuk, rotyogtatjuk. Ha elkészült, az üvegeket pár napig száraz, jó meleg helyen, takaróba bugyolálva fogom pihentetni, és akkor jó sokáig eláll majd a lekvár. Mára eleget dolgoztunk drága keri. Nem is tudom, hogy lettem volna kész ennyi mindennel nélküled! Hozom a fonott fűzfakosarat, és amiből csak szeretnél, vigyél bátran! Köszönöm a sok segítséget! – Ugyan, szívesen tettem. Nekem épp nem volt dolgom otthon és nem akartam egyedül lenni a sötétben. Most viszont hazamegyek, mert egészen biztosan hazaértek már a többiek. Meglepem őket ezekkel a finomságokkal. Miután elbúcsúztak egymástól Fürge Ürge magára maradt. Gyorsan elmosogatott, kitakarított, rendet csinált a petróleumlámpa fényénél, majd leroskadt a fáradtságtól a lócára. Hirtelen visszajött az áram. Fürge körülnézett. Tudjátok, hogy mit látott? Tengernyi egeret. Mindegyik ott állt mozdulatlanul és csak a szemeik forogtak az óramutató járásával megegyezően. – Hát ti mit kerestek itt? – kérdezte Fürge Ürge csípőre tett kézzel, szemrehányón. Abban a pillanatban az összes egér: - Cin- cin, cin, cin- megiramodott a szélrózsa minden irányába. Ha a kisegerek nem futottak volna szerteszét, akkor az én mesém is tovább tartott volna!
Gani Zsuzsa: Nudli nyomoz
2024. 06. 07.
Csibész kutya, ahogy hajnalban az egyik ház előtt elsétált, finom hússzagot érzett.
Óvatosan, nesztelen ment a szag után, ami az egyik fa tövébe vezette. Körülnézett. Minden csendes, sehol senki. - Hű, itt lehet az a valami, kiásom és hazaviszem. – Így is tett. Kiásta a hatalmas húsos csontot. Egy pillanatra eltűnődött. – Vajon kié lehet? Nézett erre, nézett arra, de sehol senki. – Na, mindegy, én találtam, most már az enyém. - Először a mancsával elsimította, eligazította a földhalmot, hogy feltűnő nyomot ne hagyjon, foga közé kapta a csontot és a kerítést átugorva odébbállt. Azon az úton, amerről jött, visszament a házába. A hajnali harmat kedvezett Csibésznek, mert megpermetezte a földet és eltűntette a megmaradt szagokat.
Nudli kutya a család kedvence volt, hűséges, okos házőrző. Békésen, jó mélyen szunyókált a házában. A tegnap kapott húsos copákjáról álmodott. Jólesőn megnyalta a száját, a nyálát csorgatta selymesre fésült bundájára. Az első nap sugara féltőn megcirógatta, rámosolygott az ébredező, hunyorgó kutyusra. – Ááááá, ááááá, de jót aludtam! – nyújtózott az égig hatalmasat ásítva.
-De szép idő van! Tündököl a nap, hétágra süt és egy fia felhő sincs az égen. - Ekkor
megkordult a gyomra – Krrr! Krrr! Krrr! Azt hiszem, hogy éhes vagyok! Tegnap, amikor Bigyónál jártam, kaptam tőle egy húsos copákot, mert a gazdijától kettőt is kapott. Nagyon rendes volt tőle! Megyek, megkeresem. Ide ástam el a fa tövébe.
– Hohó, mi ez a friss ásás nyom? Nem így ástam el a csontot. Rosszat sejtek. – Nudli a lábával a földet kotorta, de a copáknak hűlt helye volt. – Hova tűnt a copákom? Ki vitte el? – tűnődött.
A kerítés előtt haladt el Folti. – Jó reggelt, szomszéd! Hogy vagy? – Jó reggelt! Nem valami jól. Tegnap este elástam a copákom a fa tövében és mára szőrén- szálán eltűnt. – Nem láttam, sajnos, nem tudom hova lett! Focimeccsre megyek, már a jegyet is megvettem rá, mindjárt kezdődik, úgyhogy sietek. – azzal már ment is tovább. Nudli kutya gondolkodóba esett. – Megpróbálom kiszagolni, hogy hova tűnhetett. – Először a fa tövében szaglászott, majd a kertben mindenfelé, a kapunál, az ajtónál, de semmi. – Hm… eső nem esett, hogy elnyomja a szagot, és nem járt erre senki se. Hova tűnt a copákom? Ki vitte el? – tűnődött. – Kimegyek az utcára, hátha szagot fogok. –
Fickó jött vele szemben. – Jó reggelt, szomszéd! Hogy vagy? – Jó reggelt! Nem valami jól. Tegnap este elástam a copákom a fa tövében és mára szőrén- szálán eltűnt. – Nem láttam, sajnos, nem tudom hova lett, pedig este és éjszaka is erre járőröztem. Lehet, hogy hajnalban történt. – Köszönöm a segítséget! – Nagyon szívesen! Sajnálom, hogy csak ennyit tudtam segíteni. – Ez is nagy segítség volt! – most sietek, mert háztűznézőbe megyek, aztán elviszem a menyasszonyomat táncolni. – Érezd magad jól! – Rendben! Köszönöm! – azzal már ment is tovább.
Nudli kutya gondolkodóba esett. - Tehát valószínűleg hajnalban tűnt el.- Már magasan járt a nap az égen, dél lehetett, Nudli is rettentő éhes volt, de bánata erősebb volt az éhségénél. Rosszul esett neki ez a dolog.– Szervusztok, Buksi és Bogyó! - Szervusz, szomszéd! Hogy vagy? – Jó napot! Nem valami jól. Tegnap este elástam a copákom a fa tövében és mára szőrén- szálán eltűnt. – Nem láttam sajnos, nem tudom hova lett. Viszont az előbb mentem el Csibész háza előtt. Ahogy beszélgettem vele friss, zsíros cafatok lógtak az orrán, száján, mintha evett volna valamit. Persze lehet, hogy nem a te csontos húsodat, azt nem tudhatom- mondta Buksi. – Tényleg, én is éreztem rajta.- bólogatott Bogyó. De most sietünk, mert úszni megyünk a tóra. – Köszönöm a segítséget, jó szórakozást! – Köszönjük szépen! – azzal már mentek is tovább. Nudli kutya gondolkodóba esett. – Lehet, hogy Csibész volt? Most mit tegyek? Megvádolni a hallottak alapján nem lehet, mert lehet, hogy a gazdája adott neki reggelit. Lehet, hogy a copák elcsenésében, teljesen ártatlan. De nem árt kivizsgálni az ügyet. Megyek is. –
Már sötétedett, megjelentek az égen az első csillagok és az ezüstös hold is, mire odaért. - Szervusz Csibész! – Szervusz Nudli kutya! Régen láttalak. Hogy vagy? - Jó estét! Nem valami jól. Tegnap este elástam a copákom a fa tövében és mára szőrén- szálán eltűnt. – Nem láttam, sajnos, nem tudom hova lett. – Ebben a pillanatban világosodott meg, hogy Nudli kutya csontját csente el. Ha már így alakult így is marad. Ő bizony nem vallja be- gondolta magában és elvörösödött a feje. – Biztosan nem láttad? – Nem láttam – mondta kerülve a szemkontaktust. – Tényleg nem? – fürkészte Csibész tekintetét. – Nem, ha mondom! – felelte ingerülten, kicsit megváltozott hangon. Egyre gyanúsabb lett Nudli kutyának.
-Az imént találkoztam Buksival és Bogyóval. Azt mondták, hogy friss, zsíros cafatok lógtak
az orrodon és a szádon, mintha ettél volna valamit. Véletlenül nem az én húsos csontomat? Ráadásul friss ásás nyomot láttam a fa tövében és tudom, hogy nem úgy hagytam a földet, ahogy reggel megtaláltam. Szerintem te voltál! – mondta erélyesen, mert már teljesen biztos volt benne, hogy Csibész a tettes. – Valld be légy szíves, nem fogok haragudni rád, ha őszinte leszel, csak tudni szeretném. – Igen, én voltam! – válaszolta lesütött szemmel. – De miért tetted? - Ahogy hajnalban az egyik ház előtt sétáltam, finom hússzagot éreztem. Mentem a szag után, ami az egyik fa tövébe vezetett. Körülnéztem, de nem láttam senkit. Nem tudtam, nem gondoltam, hogy a tiéd. Ezért hoztam el. Ne haragudj! – Ezt még el is hinném, ha a mancsoddal nem simogattad volna el a földhalmot, hogy feltűnő nyomot ne hagyjál. Igaz? – Igaz!- mondta elvörösödve, újra leszegett fejjel a földet nézve.- Viszont értékelem, hogy végül bevallottad. Most megyek. – Várj!- kiáltott utána. Csibész elfutott, de hamarosan visszajött szájában a csonttal. – Itt a copák. Még alig ettem belőle, csak megkóstoltam. Szeretném visszaadni. Még egyszer kérlek, hogy ne haragudj! Nagyon megbántam, amit tettem. – Rendben van, a csontot elfogadom és a bocsánatkérést is. Kezet ráztak, paroláztak, majd elbúcsúztak egymástól. Nudli kutya boldogan ment haza a húsos csonttal.
Amikor hazaért azonnal elkezdte rágni, rágcsálni, mert egész nap nem evett egy falatot se. Azóta is azt eszi, ha az óta meg nem halt.
Gani Zsuzsa: A legkisebb tapsifüles
2023. 01. 03.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis nyuszi, akit Szuszi Nyuszinak hívtak. Ő volt a legkisebb nyuszi a réten. Bár aprócska volt, a szíve viszont hatalmas.
Szuszi Nyuszi minden délelőtt a szép, virágos mezőn játszott testvéreivel. Nagyon szerette a tavaszt, mert ilyenkor a rét tele volt színes virágokkal, rovarokkal, legfőképpen pillangókkal. A rét közepén állt egy hatalmas tölgyfa. Gyakran üldögélt az árnyékában. Odvában volt a kedvenc búvóhelye. Tövében szinte minden alkalommal legalább egy kincset talált: hol egy lehullott makkot, hol csillogó kavicsot, falevelet, különleges botot és néha még egy elhagyott madártollat is.
Egyik nap, mikor a napfény aranyporral hintette be a rétet, Szuszi Nyuszi ott szökdécselt a virágok között. Egyszer csak a galagonya bokor mögül halk sírást hallott. Óvatosan benézett, és mit látott? Egy kismadár sírdogált a földön. Annyira rémült volt, hogy észre sem vette Szuszi Nyuszit, amíg az meg nem szólította: - Szia, kismadár! Miért pityeregsz? - A kismadár ránézett, és zokogva mesélte el: - elvesztettem a fészkem és nem találok haza.- Szuszi Nyuszi megsajnálta a kismadarat, és elhatározta, hogy segít neki. - Ne aggódj, én segítek neked! - mondta bátorítóan. Fabrikált egy aprócska fészket. A kismadár óvatosan elhelyezkedett benne. Ekkor szállt le a tölgyfa egyik ágára a madármama. – Hol vagy kicsinyem? – kereste, szólítgatta kétségbeesve a fiókáját. – Itt vagyok anyukám! – csipogta a fióka, amikor meghallotta az ismerős hangot. – Értem már! – kapott a fejéhez a kis nyuszi. Ott laksz a fán és ő az anyukád. Azonban én nem tudok fára mászni és repülni se. Hogy tegyem fel veled a fészket? – tűnődött. – Ohó, eszembe jutott valami. – Kedves tölgy! Kérlek, nyújtsd ide az egyik ágad, hadd tegyem rá a fészket a madárkával. – Már nyújtom is! – mondta a fa és így is tett. Szuszi Nyuszi óvatosan rátette a fészket a levelektől sűrű ágra. – Így ni! Most már felemelheted. - Madármama boldogan ölelte át fiókáját.- Köszönöm Szuszi Nyuszi! Nagyon jó szíved van és a lelked is nemes. Büszke lehet rád az anyukád! Te vagy a legrendesebb nyuszi, akit valaha ismertem!- Nagyon szívesen tettem, ez volt a kötelességem. Segítettem a bajbajutott fiókán. -
Szuszi Nyuszi nagyon boldog volt, hogy jót cselekedett, és vidáman szökdécselt haza. Otthon büszkén mesélte el kalandját a szüleinek és a testvéreinek, azaz, hogy épp csak belekezdett: - Édesanya! Édesapa! Képzeljétek el, hogy…- Igen, mi már tudunk róla. A varjú az imént mondta el nekünk. Csodálatos vagy! – mondta a kisnyuszinak az édesanyja. - Büszke vagyok rád! – mondta édesapja.
A rét legkisebb nyuszija még sok- sok jót cselekedett, szerette is őt mindenki.
Gani Zsuzsa: Gazdagság, vagy szegénység?
2024. 10. 19.
Hol volt, hol nem volt, valahol Budán, egy kies helyen, egy sziklahasadékban élt Hermelin család.
Jól éltek, békességben, szeretetben, megvolt mindenük. A hét kis hermelin külön zugában jutott hely televíziónak, számítógépnek, mobiltelefonnak, könyveknek, a legdivatosabb ruháknak és a sok- sok játéknak is. A plafonon led világítás volt, a fürdőszobában jakuzzi, a nappaliban masszázságy, a konyhában a legmodernebb robotgépek, egyik helyiségben szauna és még sorolhatnám, hogy mi minden. Szüleiknek nem kellett segíteni, mert a gépek megoldották helyettük. Ám a hermelinkölykök legjobban mégis azt szerették, amikor velük lehettek, vagy a közeli réten egerekkel, pockokkal, vagy egymással fogócskázhattak.
Egy hétvégén vendégségbe mentek az egyik rokonukhoz, Menyéthez.
Gyönyörű idő volt. Lágyan cirógatta pofikájukat a napsugár, szelíd szellő fésülte hófehér bundájukat, kavargatta a recsegő-ropogó, tiri-tarka, hulló leveleket.
Ahogy mentek, mendegéltek, csodálatos tájakat láttak. Erdőn-mezőn, hegyen-völgyön, fennsíkon, bércen, és szurdok mellett haladtak el, majd egyszer csak megérkeztek. Hétpettyes Hermelin a legkisebb, még a száját is eltátotta.
-Hogy milyen szép itt! – nézett körül ámulattal testvéreivel együtt. Egy öreg fa odujában laktak, pici kerttel. Aprócska telkük mögött erdő, és előtte sebes folyású, hűs vízű patak terült el. Bekopogtak.
-Ki az? Ki van odakünn? – szólt egy hang odabentről.
-Mi vagyunk, Hermelin család.
-Gyertek be!
-Így is tettek. A szívélyes fogadtatás után, terülj-terülj asztalkámmal várták őket. Miután megebédeltek, Menyét apó megmutatta az aprócska birtokot. Volt ott minden, hisz három kölykének segítségével önellátó gazdálkodást folytattak. Pici volt ugyan, de nekik pont elegendő.
-Nézzétek! Itt pockok, egerek, patkányok, vakondok, madarak, tojások és üregi nyulak is vannak. Mindet a közelben fogtuk el, így mindig van számunkra eledel. – mutatta Menyét anyó.
-Itt pedig, a kis kertben nekik termesztünk élelmet. – így Menyét apó. – Nézzétek mennyi minden!
-Hű!- ámuldoztak a hermelinkölykök.
-Nekünk van jakuzzink. – így Hétpettyes Hermelin.
-Nekünk meg itt van ez a gyönyörű, csillogó- villogó tükrű, édes vízű patak. – válaszolta Menyét Muki. - Fürdeni is lehet benne és még inni is belőle. – folytatta. – Sőt farönkön még csónakázni is.
-Komolyan?
-Komolyan! De jó nektek! Nekünk van zenelejátszónk, amin jó dalokat lehet hallgatni.
-Nekünk itt vannak az énekesmadarak. Tudod, hogy milyen jó érzés a dalaikra, csacsogásaikra ébredni?
-Nem. – horgasztotta le búsan a fejét. – Nemrég vettünk lámpásokat. Csuda erős fény van a szobánkban. Ha látnád!- dicsekedett tovább, immár újra fülig érő szájjal Hétpettyes Hermelin.
-Nekünk este és éjjel a hold és a csillagok világítanak. Nyáron pedig még a szentjánosbogár is.
-Mi kerámialapos tűzhelyen főzünk.
-Mi pedig a kertben grillezünk, bográcsozunk, sőt szalonnát is sütünk.
-Nekünk masszázsfotelünk van.
-Minket a szél és a napsugár simogat amikor csak akarjuk.
-Gyerekek!- meddig fogtok vitatkozni? – nézett rájuk kérdőn Hermelin apó, Menyét apóval egyetértőn. A kölykök elszégyellték magukat.
-Te se! – felelte szerényen Menyét Muki. Kezet fogtak, paroláztak, aztán a többi kölyökkel együtt kimentek a kertbe fogócskázni. Nagyon jól érezték magukat. Hamar eltelt a nap. Estefelé elbúcsúztak egymástól. Hermelin apó megköszönte a vendéglátást, úgy ahogy Hermelin anyó és a kicsik is.
-Nagyon szívesen máskor is! – felelték jókedvűen menyéték.
-Legközelebb mi várunk titeket! – válaszolták hermelinék.
-Rendben, ezt megbeszéltük!- még sokáig integettek egymásnak. Ahogy távolodtak tőlük, egyre kisebbek lettek, aztán egy ponton eltűntek a szemük elől. Mire feljött a Hold az égre ők is hazaértek.
