Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy ember, s asszony, s annak egy csudaszép leánya, Linzi.
Fiatal volt, és mindig jókedvű. Olyan jó volt a természete, hogy mindent a kedvezőbb, szebbik oldaláról látott. Akárhová ment, akárkivel találkozott és akármilyen helyzetben találta magát, mindig hitt abban, hogy idővel és végül a dolgok rendeződni fognak. Pedig nem volt ám olyan egyszerű az élete, mert ha hiszitek, ha nem, elálló fülei voltak. Szép hosszú haját ráfésülte és így már alig látszott. Az se zavarta, ha csúfolták érte. Ilyenkor nem szólt semmit, csak mosolygott. Aztán egy idő után abbahagyták, már nem gúnyolódtak rajta. Hogy miért nem? Ki tudja. Talán azért, mert akárkivel találkozott, széles mosollyal köszöntötte. Mindenkihez volt egy kedves szava.
Tél volt. Kopaszok voltak a fák, csak az örökzöld növények levelei maradnak meg. Az állatok egy része téli álmot aludt. A szívük nem állt meg, csak a testük hűlt ki. A vándormadarak elrepültek melegebb éghajlatra, délebbre. Feltámadt a szél, egyre csípősebben fújt. Linzinek már egészen kipirult az arca tőle. A fákat egyre jobban kicsipkézte a zúzmara. A föld fagyos, deres lett. Ám a lány ment, mendegélt tovább, és dúdolgatott egyes-egymagában a réten.- La-la-la- la… - Szervusz, Szőrmók cica! Szervusz, Bozontos! Szervusztok, kismadarak! Szervusztok, kopasz fák! Neked is, szervusz, apró kis bogárka! – köszöntött mindenkit vidáman, mosolyogva. – Szervusz, Linzi!- köszöntötték vissza. – De jó a kedved! – Ugye? – felelte széles mosollyal. Mindenki szerette őt, mert mindig képes volt feldobni a hangulatot még a legkomolyabb pillanatokban is. Közben pilinkélni kezdett a hó. Egyre nagyobb pelyhekben hullott.
Egy fiú, Bazsi jött vele szembe, szomorúan, búsan, mert barátra vágyott. – Nézd, milyen szép minden! – kiáltott fel ámulattal Linzi. Bazsi meglepetten nézett rá. – Szervusz! De jó kedved van! – Ugye? Nézd, milyen csodaszép a tél! Nézd, itt egy hópihe!- mutatta a tenyerére hullott pihét. Olyan, mint, egy icipici gyémánt csillag. – De már elolvadt! – Igen, mert meleg a kezem. – Nézd, itt egy másik! – Bazsi is kedvet kapott a hópihék megfigyeléséhez. Egyre jobb kedve lett. – Mondd, hogyan lehet az, hogy neked mindig jókedved van? Akárhányszor látlak, mindig mosolyogsz. Mindenkihez van egy kedves szavad. Sőt azt is láttam, hogy mindig segítesz annak, akinek szüksége van rá. Hogy csinálod? – kérdezte Bazsi. – Nagyon egyszerű. – felelte Linzi. -
Minden reggel, amikor felkelek, eldöntöm, hogy ez a nap is szuper lesz. Ezt is boldogan, tartalmasan fogom eltölteni. Minden napban új lehetőségeket látok. Majd figyeld csak meg! Gyere velem!- Rendben! – állt rá Bazsi. Nem tudta, hogy hova, s merre hívja őt a lány, de ment vele rendületlenül, s eközben beszélgettek. A fiúnak eleinte ez nem tetszett, az nem tetszett. Sőt búsult, mint a gilice a száraz ágon. De a lány mit se törődött ezzel. Csak beszélt és beszélt. –
Az embereknek szükségük van a nevetésre és a jókedvre, és én fontosnak érzem azt, hogy ezt a derűt, átadjam, akinek csak tudom. Szeretném megszépíteni a napjukat, mert ez által az enyém is szebb lesz. – Komolyan? – Komolyan! – Nálam is voltak olyan idők, amikor nehéz helyzetekbe kerültem, de élt bennem a remény, a bizakodás és erőt vettem magamon. Ez nagyon fontos! Mindig megtaláltam azt a fényt, ami képes volt segíteni. – Az elálló füleidre gondolsz? - szegezte neki a kérdést a fiú. A lány egy pillanatra meghökkent, de máris válaszolt a fiúnak. – Arra is!
A nevetés az élet egyik legjobb ajándéka, és mindenkinek szüksége van rá nap, mint nap- folytatta Linzi. Bazsi csendben hallgatta. Egyre inkább megérintette a lelkét a gyönyörű lány szavai. Eközben odaértek a befagyott tóhoz. – Van kedved csúszkálni a jégen? – kérdezte Linzi. - Nem fog alattam beszakadni? – Dehogy! A szüleim megmutatták, hogy melyik részén és meddig csúszkálhatok, mert ott nagyon vastag. Természetesen máshol nem szabad, mert valóban megtörténhet a baj. Na, gyere! – hívta kedvesen, mosolyogva. Bazsi egyre inkább kedvet kapott a szórakozáshoz. Egyre nagyobb lelkesedéssel, egyre nagyobb jókedvvel korcsolyázott a tükörsima jégen.
Így telt el a nap, aztán egy hét, egy hónap, egy évszak. Bazsi egyre többször találkozott Linzivel. Egyre több mindent megtanult tőle, mármint ami a derűlátással volt kapcsolatos.
Elmúlt a tél, kitavaszodott, előbújtak a hóvirágok. Hazatértek hosszú útjukról a vonuló madarak.
Aztán jött a forró nyár. Beértek a zöldségek, a gyümölcsök. Linzi és Bazsi, amikor csak tehették együtt töltötték a szabad idejüket. A télen még befagyott tó, már kellemesen meleg volt. Lementek a partra napozni, beszélgetni, sőt fürdeni is, de csak ott, ahol meg volt engedve. Bazsi már mindent a kedvezőbb, szebbik oldaláról látott. – Nézd Linzi! Milyen boldogan süt a nap! Még a sugarai is jókedvűek. Még az ég is fénylik tőlük! - Igen, én is látom! – Ott, a víz tükre, mint a gyémánt, úgy csillog! Szinte csalogat minket! - Közben mosolygott fülig érő szájjal.
Akárhová ment, akárkivel találkozott és akármilyen helyzetben találta magát, immár ő is hitt abban, hogy idővel és végül a dolgok rendeződni fognak, mert Linzitől ezt látta és ezt tanulta. Ez pedig jó volt neki. –
Jókedvem van mindig nekem,
mert én tudd, ezt így szeretem.
Remélj, bízzál, legyél erős,
s lásd, a szépet ott a mezőn!
Nézd a csodát, legyél hálás,
minden nap egy újabb áldás! – kántálta a fiú.
Béke töltötte el a szívét. Elégedett volt a lány is. Bazsi boldog volt, mert igaz barátra talált. Megtanulta azt is, hogy bár mindenki más úton jár, hogy senkinek sem tökéletes az élete, csak arra összpontosítson, amije van, és nem arra, ami nincs. Hálás volt, amiért a lány ezt megtanította neki.
Linzi öröksége ma is él tovább azok lelkében, akiknek sikerült megismerniük és megtapasztalniuk azt a vidámságot és boldogságot, amit a lány hozott az életükbe.
Gani Zsuzsa: Az ibolya
2024. 04. 03.
Az épp piknikező kicsi Panka édesanyja ölében merengett. - Most arra gondolok, hogy mily szép a világ! Kicsi lelkemben bimbót bont a virág. Erdőben, mezőn rügyek fakadnak, és újra él minden. Élvezem a Napsütést. - Nézd, édesanya! Milyen finom illat bújt a hajtincsembe! – szí- szí- szí – szaglászta. – Nini! Rovarok zsonganak, trillázik a rigó. Pillangó táncra perdül: szép a lét, élni jó!
Mily szép ez a tavasz, ibolya illat száll, méh döngicsél rajta. Cinkék csivitelnek, minden új ruhát ölt, cirógatják lelkem. Mámoros a szívem, minden csupa dallam, tiszta bimbó és fény, mily szép ez a tavasz! – ábrándozott kicsi Panka. – Édesanya! – Tessék, kicsi Pankám? – Milyen finom illata van az ibolyának! Úgy csiklandozza az orrom. – nevették el magukat szinte egyszerre.
Valóban így történt, mert ebben a pillanatban Panka akkorát tüsszentett, hogy ijedten röppent el Zümi az egyik kis lila virágról. – Jaj! – jajdult föl. – Bocsánat, nem akartalak megijeszteni! – mondta bűnbánón a csöppnyi leány. – Semmi baj! – felelte Zümi, aki akkor már egy másik, kék ibolyán gyűjtögetett kis kosarában. A kicsi lány elunta a pléden való ücsörgést és sétálgatni kezdett a réten. Bóklászott, figyelte a számtalan csodát. – Nézd, édesanya! – Tessék, kicsi Pankám? – Itt egy hófehér ibolya, ilyet még sohase láttam. Nagyon szép és neki is milyen finom az illata! – Valóban, azért is hívják őket illatos ibolyának. - A kicsi lány sokáig keresett, kutatott nagy érdeklődéssel, kíváncsisággal a réten, ám egy idő után elunta és visszaült a plédre. Behunyta a szemét és hallgatózni kezdett. – S- s- s susogta a szellő. - Zzzzzzzz – zümmögte Zümi. Bőrén érezte a finom, meleg napsugarakat.
Aztán meglepődött. Hallani vélte a virágok beszédét. Csöndben, lélegzet- visszafojtva hallgatózott, nehogy megzavarja őket. – Olyan jól esik, ahogy a tavaszi napsugár cirógatja a szirmaim! – mondta a kék ibolya.
Úgy örülök annak, hogy fúj a friss szellő! – mondta a lila ibolya. Szeretem ezt a kikeleti döngicsélést köröttem!- felelte a hófehér ibolya. Ekkor szállt el fölöttük Lili, a lepke. Először megpihent a kék ibolyán. – De finom az illatod és milyen bársonyos a szirmod! – köszönöm kedves szavaid! – Máris röppent tovább, egészen a lila ibolyára. – De jól esik gyöngéd illatod, egészen elvarázsol és milyen hamvas a szirmod! – Köszönöm szépen, jó ezt hallani. – Azon nyomban röppent tovább a hófehér ibolyához. Itt is megpihent egy iciri picirit. - Milyen zamatos az illatod, és milyen pihe- puha a szirmod! – szavaid melengetik lelkemet. – Ám Lili, a lepke máris tovább röppent.
Panka szívét melegség járta át, ahogy hallgatta, hogy Lilinek, a lepkének mindenkihez volt egy kedves szava. A pille számára és minden rétlakónak ez így volt a természetes. Nagyon szerettek itt élni, s mindenkivel úgy bántak, úgy viselkedtek, úgy vigyázták, mint a hímes tojást.
Közben Pannika ásítozni kezdett. – Gyere kicsi lányom! Összepakolunk és hazamegyünk. Hamar eltelt a délelőtt. Megebédelünk és egy kicsit lefelszel aludni. Így is történt.
Pannika hamar elaludt, álmában a mezőn járt. Vajon miről álmodhatott? Te vajon tudod?
Gani Zsuzsa: Hova tűnt Micike pirospöttyös ruhája?
2024. 04. 03.
Bubu a babáival játszadozott.
Sorra szedte ki őket a varázsládából. Hogy miért volt varázsláda? Mert annyi minden elfért benne. Ott volt az összes baba, a bababútorok, hozzá minden kellék. Benne volt a vasaló, a vasalódeszka, a fodrászkellékek, a takarítófelszerelés és még sorolhatnám. Bubu, mindet kivette és szépen berendezte vele a szobáját. Az ám! Már lépni se lehetett a sok játéktól.
Sorra szép ruhákba öltöztette az összes babát. Már az utolsónál járt, amikor meglepetten felkiáltott: - Hol van Micike, a pirospöttyös ruhád? Hova tettem? Te nem láttad? – kérdezte sorra a babákat. – Nem! – felelték egymás után. – Hova tűnhetett? –
Kutatni kezdte. Lépett egyet, lépett kettőt, de a sok játékban majdnem orra bukott. Elkezdte hát őket az üres varázsládába visszapakolni. Visszatette a takarítófelszerelést, a fodrászkellékeket, a vasalódeszkát, a vasalót, a bababútorokat, hozzá a kellékeket, és az összes babát, kivéve Micikét. Ekkor körülnézett. Jóleső érzés fogta el. Gyönyörű rend volt.
Benézett az ágy alá. Nem volt ott Micike pirospöttyös ruhája. Benézett az ágy mögé, elé, de ott sem volt. Benézett a fiókokba, de semmi. Felnézett a polcokra, de ott sem volt. Még fölé is nézett, de ott se. Benézett a varázsláda mögé, hát képzeljétek el, hogy ott volt. Bubu nagyon megörült. – Végre megvagy! Most felöltöztethetem Micikét a pirospöttyös ruhájába. – Látod milyen szép lettél?
Bubu, a kisbabát odatette az ágyára. – Így ni! – mosolyodott el a kislány.
Gani Zsuzsa: A babaház
2025. 02. 18.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy babaház. Ajándékba kaptam. Azt kérdezed, hogy hova tettem? A szobám sarkában állt. Kívül hófehér volt a fala. Nyitva volt a zöld színű zsalugáter, s az ablak párkányán pedig muskátli virult. Hogy el ne felejtsem, emelete is volt a babaháznak. Alul volt a nappali, a konyha, a kamra, a háztartási helyiség, a vendégszoba és a fürdőszoba. Egy kanyargós lépcső vezetett fel az emeletre, ahol három hálószoba, egy fürdőszoba és egy erkély kapott helyet.
A gyermekszoba bal oldalon volt az emeleten. Középen a szüleim és jobb oldalon a testvérem szobája állt.
A babaház fala rózsaszínre volt tapétázva. Az ablakok és az ajtó kerete fehér színnel voltak festve, s mindegyik befelé nyílt. Pazar bútorokkal volt berendezve és ott voltunk benne mi is, no meg Mirci és Foltos, csak persze kicsiben. Világítás is volt benne, akkumulátorral működött. Jaj, majdnem elfelejtettem! Garázs is volt a földszinten, az ajtaja szintén akkumulátorral működött, ahogy a benne helyet foglaló rózsaszín sportkocsié is. Kerékpár is állt mellette. Vajon milyen volt a színe? Igen, csakis rózsaszín. Az emeletet tető fedte és előtte kapott helyet egy hatalmas nyitott tetejű terasz. Amikor nyár volt, ide ültünk ki beszélgetni, kártyázni, sakkozni, olvasni, és természetesen napozni is. Minden volt hozzá: napernyő, ágy, kisasztal, napszemüveg, fürdőruha és még sorolhatnám.
Nagyon szerettem a babaházzal játszani:
-Jó fáradtan hazajöttem a munkából, a fogasra akasztottam a kabátom, a cipőtartóra a levetett lábbelim, majd bementem a gardróbba, letettem a táskám. Ezután kezet mostam és nekiálltam mosogatni.
-Jaj, mennyi mosatlan! Még főznöm is kell. Aztán sietnem kell Pircsiért az óvodába és mire hazaérünk, már jön haza az iskolából Manci is, aztán apa. Jaj, azt se tudom, hogy hol áll a fejem!- Telt az idő, múlt az idő,- persze a játékban csak pár pillanat.
-Kész lettem a mosogatással, kész a tojásleves és a sóskafőzelék. Elmegyek a fürdőszobába, aztán veszem a cipőm, kabátom, táskám és futok Pircsiért az óvodába. Jaj, de hova tettem a táskám? Nem emlékszem. Na, mindegy, gyorsan megkeresem. Merre is jártam az utóbbi órában? Igen, az előszobában, ott nincs. Aztán a fürdőszobába mentem, ott sincs. Hol lehet? Mindjárt elkések. Jaj, nem is, először a gardróbba mentem, utána a fürdőszobába. Igen, megvan, ide tettem! Na, akkor most sietek. - Anya elviharzott. Pár házzal arrébb volt az óvoda, így hamar hazaértünk.
-Szervusz, anya, megjöttem! – futott lelkesen Manci, miközben repült szanaszét az iskolai felszerelése és a ruhadarabjai.
-Szervusz, gyermekem! Hogy telt a mai napod?
-Jól! – azzal már rohant is a szobájába.
-Gyere, Manci levetkőztetlek. Menjünk a mosdóba! – Miután elvégeztük a mosdózást, bementem a szobámba, hogy egy kicsit játsszak a babaházzal. Hát itt meg mi történt? Tártam szét kétségbeesve a kezem. Képzeljétek el, hogy amíg nem voltam itthon, valaki betört oda. Minden fel volt forgatva. Vajon mit vittek el és ki volt az? Nem láttam nyomokat, csak Mirci szőre volt itt, meg ott. De nem gondoltam arra, hogy ő lenne a ludas. Ahogy átnéztem a lakás felszerlését, minden megvolt, csak persze nem a helyén. Így újra berendeztem a bútorokat. Ruhásszekrényben a fogasokra raktam a ruhákat, a cipőket a helyére, fürdőszobában a kádat, a mosdót, a zuhanyzót, a szappant, a törölközőt és még sorolhatnám. De szép rend lett! – mosolyodtam el. Talán még szebb is így, mint azelőtt.- lelkesedtem. De ki vajon ki lehetett az, aki ezt a rendetlenséget csinálta? – ráncoltam össze a szemöldököm. Ekkor megjelent Mirci, gondolt egyet és elindult a babaház felé. Képzeljétek, majdnem ráfeküdt! Az utolsó pillanatban fogtam meg az icipici szőrgombolyagot és ültettem az ölembe. Szóval te voltál az, te gézengúz? Eközben cirógattam pihe-puha, selymes szőrét. Nézd, itt egy puha párna, az enyém! Ráfektetlek. - Mirci, kényelmesen elhelyezkedett, és lehunyta a szemét. - Máskor, ha bejössz a szobámba, inkább ide feküdj!
-Pircsi, Manci, megjött apa! Gyertek le enni!- mindketten sietve mentünk apát köszönteni, majd enni. Eközben jót beszélgettünk. Miután befejeztük, segítettünk anyának asztalt bontani.
-Manci, megcsináltad a házi feladatot? Megtanultad a leckét?
-Igen, anya.
-Akkor menjünk fel, kikérdezem, és együtt leellenőrizzük, hogy jól oldottad-e meg?
-Rendben.
-Nagyon szépen megtanultad és a feladatok is hibátlanok. Nagyon ügyes vagy kislányom, büszke vagyok rád!
-Levihetem még egy kör sétára, Foltost?
-Igen, köszönöm szépen!
-Örömmel!
-Kop-kop, kop-kop…Pircsi, bemehetek a szobádba?
-Igen, gyere édesanya!
-A babaházzal játszol? Csatlakozhatok? Mindjárt apa is itt lesz.
Igen. Nem sokkal később már mindhárman együtt játszottak. Amikor Manci hazaért Foltossal, a kutyus leheveredett a helyére, nővére pedig kézmosás után becsatlakozott a közös játékba: először anya takarított Mancival az emeleten. Lent a nappaliban Foltos kergette Mircit. Apa kártyázott, majd sakkozott velem, aztán mind a négyen felmentünk a nyitott tetejű teraszra napozni. Még a jakuzziban is fürödtünk. Ó, de jó volt!
Amikor lement a nap, mindenki lefeküdt aludni. Mancinak apa, nekem pedig anya mesélt egy esti mesét.
Tudjátok, hogy miről szólt?
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy babaház. Pircsi ajándékba kapta. Azt kérdezed, hogy hol volt? Egy gyermekszoba sarkában állt. Kívül hófehér volt a fala. Nyitva volt a zöld színű zsalugáter, az ablak párkányán muskátli virult.
Gani Zsuzsa: Rózsás Póni
2024. 04. 03.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy póni. A vadnyugaton jött a világra.
Ki tudja hogyan, és miért, de árva volt. Rózsás póni, -mert így hívták a szép színe miatt,- a titokzatos, érintetlen természet lágy ölén élt, legelészett szabadon, békében. Nem volt magányos, mert ott tartózkodott az amerikai bölény, a préri farkas, a grizly, a közelben a puma, az oposszum, a mosómedve, sőt a sas is. Nem voltak ugyan barátok, de ellenségek sem. Jól megfértek egymás közelében. A hely nagy volt és az élelem is bőséges.
Azonban egyre több turista érkezett, akik eljöttek megnézni ezt a szépséges tájat. Autók szennyezték a levegőt, az utazók szemeteltek. Többen letelepedtek a gyönyörű vidéken. Bányákat vájtak, kőolajat termeltek, gyárakat építettek és még sorolhatnám. Teljesen megváltozott minden.
Egy napon egy hőlégballont hozott felé a szél a tenger felől. Rózsás póni elindult, hogy megnézze azt az ismeretlen valamit, ami eközben földet ért. A távolban különös hangokat hallott és ez végképp felkeltette érdeklődését.
De amikor odaért, a hőlégballon üres volt, s mintha csak rá várt volna! Beszállt a hőléggömbe, az meg felröppent, fel, egyenest a levegőbe. Ahogy szállt egyre feljebb, minden kisebb, majd még kisebb lett. Milyen érdekes és csodálatos volt látni fentről szülőhazáját, a vadnyugatot, és mellette a Csendes-óceánt!
Egyszer csak azt vette észre, hogy felhők úsznak el mellette. Az egyiken megfeneklett a hőlégballon.
Rózsás póni kiszállt és elindult. Ahogy lépett, lépegetett a felhőkön, egyszer csak észrevette, hogy az oldalából egy pár rózsaszínű szárny nő ki. Ezután inkább repült, szálldosott felhőről-felhőre.
Elérkezett az ezüst erdőbe, annak a közepén egy ezüst palotához. Bekopogott.
-Ne félj tőlem, én ennek az erdőnek a kertésze, a palotának az őrzője vagyok. – s tárta ki az ajtót.
-Kié a palota?
-Odafigyel tündér lakik benne.
-Hol jársz, ahol a madár se jár?
-A hőlégballon hozott ide. Nem tudom, hogy miért épp ide.
-Én sejtem. Odafigyel tündér most épp nincs itthon. Lent van a földön három napig, ott végzi a munkáját. Gyere pihenj le, látom, hogy elfáradtál, holnap útbaigazítalak! – Így is történt, majd így szólt hozzá az őrző:
-Akkor hát menj, és járj szerencsével!
Rózsás Póni repült, felhőről-felhőre. Elérkezett az arany erdőbe, annak a közepén az arany palotához. Bekopogott.
-Ne félj tőlem, én ennek az erdőnek a kertésze, a palotának az őrzője vagyok. – s tárta ki az ajtót.
-Kié a palota?
-Tudatos király lakik benne.
-Hol jársz, ahol a madár se jár?
-A hőlégballon hozott ide. Nem tudom, hogy miért épp ide.
-Én sejtem. Tudatos király most épp nincs itthon. Lent van a földön három napig, ott végzi a munkáját. Gyere pihenj le, látom, hogy elfáradtál! Holnap útbaigazítalak. – Így is történt. Akkor így szólt hozzá az őrző:
-Hát menj, és járj szerencsével!
Rózsás Póni repült, felhőről-felhőre. Elérkezett a gyémánt erdőbe, annak a közepén a gyémánt palotához. Bekopogott.
-Ne félj tőlem, én ennek az erdőnek a kertésze, a palotának az őrzője vagyok. – s tárta ki az ajtót.
-Kié a palota?
-Földbolygó őrzője lakik benne.
-Hol jársz, ahol a madár se jár?
-A hőlégballon hozott ide. Nem tudom, hogy miért épp ide.
-Én sejtem. A Földbolygó őrzője most épp nincs itthon. Lent van a földön három napig, ott végzi a munkáját. Gyere pihenj le, látom elfáradtál, várd meg, amíg hazajön! – Így is történt. Egyszer csak megérkezett a Földbolygó őrzője.
-Szervusz, Rózsás Póni, már oly régóta várlak! Amíg megérkeznek a testvéreim: Tudatos király és Odafigyel tündér, addig beszélgessünk.
-Miről beszélgessünk?
-Arról, hogy nagy veszélyben van a Földbolygó és csak te tudsz rajta segíteni.
-Milyen veszélyben? – csodálkozott Rózsás Póni.
-Az emberek egyre jobban beépítik az eddig érintetlen természetet. Beleavatkoznak a természet rendjébe. Megbontják az egyensúlyt. Mindent uralnak. Műanyagokkal szennyezik a földet. Ráadásul az éghajlat is erősen változik.
-Te erről semmit sem tudtál?
-De igen, tudtam!
-Nos, te fogod, a mi segítségünkkel megmenteni a Földet.
-Komolyan? Hogyhogy? Hős leszek?
-Igen, ha meggyógyítod a Földet. Nézd, megjöttek a testvéreim!
-Szervusz, Rózsás Póni! Örülök, hogy megismerhetlek. Tudom a bátyám már mindent elmondott, így hát nem szaporítom a szót. Adok neked egy triangulumot. Ha leértél a Földre, üss rá és kívánj! Majd meglátod, hogy mi lesz! – mondta Tudatos király.
-Szervusz, Rózsás Póni! Örülök, hogy megismerhetlek. Adok neked egy dobot. Ha leértél a Földre, szólaltasd meg és kívánj! Majd meglátod, hogy mi lesz! – mondta Odafigyel tündér.
-Adok neked egy cintányért. Ha leértél a Földre, üsd össze és kívánj! Majd meglátod, hogy mi lesz! – mondta Földbolygóőrző.
-Nincs több idő, indulj azonnal! – mondták.
-Várj!- állította meg Odafigyel tündér. Ha három nap alatt nem lesz megoldás a visszafordíthatatlan változások elkerülésére, akkor nagy baj lesz! Földbolygó őrzője visszatér a Földre, és hogy mit tesz, azt inkább ne is akard megtudni!-
Elbúcsúztak egymástól, majd Rózsás Póni útnak indult. Elérkezett az arany erdőbe, s az arany palotához, majd az ezüst erdőbe, s az ezüst palotához. Aztán repült, felhőről-felhőre, míg odaért a hőlégballonhoz, s beszállt. Ahogy lebbent egyre lejjebb, minden nagyobb, majd még nagyobb lett. Milyen lebilincselő és pompázatos volt látni fentről szülőhazáját, a vadnyugatot, azaz, hogy ami még megmaradt belőle, és a Csendes-óceánt.
Egyszer csak földet ért. Kiszállt a légballonból, ami ekkor fölemelkedett a levegőbe és a szél a tenger felé fújta. Ránézett a három dologra, amit kapott, leült egy parti sziklára és elgondolkozott.
– Nyíljon meg előttem az út a tudáshoz! – gondolkodott erősen, törte a fejét Rózsás Póni. Ekkor a fejéhez kapott.
-Hopp, megvan a megoldás! Odafigyel Tündér dobját megszólaltatom, és azt kívánom, hogy: Minden ember figyeljen oda arra, amit tesz. Ne várjatok a csodára, másokra, cselekedjetek! Kis odafigyeléssel sokat tehettek a változásért. Hagyjátok el az autót, váltsatok kerékpárra, vagy sétáljatok. Egyetek kevesebb húst, több zöldséget és gyümölcsöt. Ültessetek fákat. Így ni!- majd megmutatta, hogyan.
-Na, most Tudatos király triangulumját fogom megütni, és azt kívánom, hogy: Éheztessétek ki a kukákat, vagyis ne termeljetek annyi hulladékot, szemetet. Szabaduljatok meg a műanyagoktól. Komposztáljatok, ezzel trágyázzátok meg a konyhakerti növényeket. Használjatok környezetbarát tisztítószereket: ecetet, mosószódát, és szódabikarbónát. Takarékoskodjatok! Ne pazaroljatok! Így ni!- majd megmutatta, hogyan.
-Ezeket szerintem, ha mindenki tudatosan odafigyel, meg tudja tenni. Nos, előveszem hát a cintányért és összeütöm.- Így is tett. Ekkor hirtelen előtte termett Földbolygóőrző.
-Rózsás póni, úgy látom, hogy eddig mindent jól csináltál. Mindent megtettél, amit csak tudtál a holnapért. - Ekkor ismét hőlégballont hozott felé a szél.
Beszálltak a hőléggömbe, az meg felröppent, fel, egyenest a levegőbe. Onnan figyelték napról- napra a változást. Sok- sok év elteltével egyre több lett a titokzatos, érintetlen természet és a védett terület. Minden és mindenki megfért egymás mellett. Rózsás Póni is társra lelt, s azóta is együtt tesznek meg amit csak tudnak, a szebb és jobb holnapért.
Egyet mondok, kettő lesz belőle. Még most is élnek, ha meg nem haltak!
