Gani Zsuzsa: Katica, a legkisebb királylány titkosgyűrűje
2023. 01. 03.
Élt egyszer egy királyi pár, akinek volt három lánya: a legidősebb, Kata és a középső, Kató, akik mindketten azt gondolták magukról, hogy csak azért, mert rövid, ében a hajuk, emiatt szépek. Sőt okosak, hiszen beszédesek, locsifecsik, szinte senkit se hagytak szóhoz jutni.
Azonban a legkisebb lány Katica, pont az ellentétük volt. Testvérei úgy vélték, hogy csúnya, mivel hosszú barna haja a földet seperte, ráadásul csöndes mivolta miatt buta is.
A királyi pár mindegyik lányát szerette. Nagyon fájt nekik, hogy Katicát lenézték, csúfolták és kirekesztették a nővérei. Ilyenkor mindig kiálltak mellette, ami megdobogtatta a kicsi szívét.
Egy napon, amikor a királyi család az erdőben sétált, Katica elbóklászott. Rátalált egy ezüst ösvényre, ami egy opál tóhoz vezette. Amikor belenézett a tóba, megpillantott egy gyönyörű, aranyhajú tündért, aki ránézett a smaragdszemeivel és azt mondta neki: - Te vagy az igazi királylány, mert a lelked jó, patyolattiszta és csak ez számít igazán! Itt van egy gyűrű, kopott ugyan, de neked adom! Nézd, bele van vésve valami! –„ A szépség belülről fakad”. - Tedd el nyugodtan! Talán egyszer majd hasznát veszed, mert tudd meg, hogy titkot rejt! – Köszönöm szépen! – köszönte meg mosolyogva, kedvesen, de mire a gyűrűről felnézett, már sehol se volt a tündér. Ekkor ért oda édesanyja, a királyné. – Hova tűntél? Úgy aggódtam érted! Milyen gyönyörű ez a hely, nem is tudtam róla! – ámult el az édesanyja, aztán folytatta. - Látom jó a kedved, ennek nagyon örülök!- Igen, elégedett vagyok! - S valóban, Katica nagyon boldog volt. Felhúzta a titkos gyűrűt a gyűrűsujjára és ezen túl mindig ezt viselte. De hiszen többé le se tudta húzni, úgy rátapadt az ujjára! – Látom, van egy új gyűrűd, biztosan találtad. Ha szeretnéd, kifényesíttetjük! – Nem kell édesanyám, nekem így tetszik! – Ahogy gondolod gyermekem! - A testvérei, amikor meglátták az ujján, csúfolni kezdték. – Milyen kopott az a gyűrű! A miénk csillog- villog!
Azonban Katicának a gyűrű erőt adott. Nem foglalkozott többé a csúfolódókkal, úgy csinált, mintha nem is hallotta volna. Mosolyogva, dudorászva élte napjait. Ez bezzeg nem tetszett a nővéreinek, de sehogy sem találtak fogást rajta.
Egy napon a királyságot támadás fenyegette, már a városuk határán járt az ellenség. A birodalomban mindenki harcra készült az országért. Katica ujján a gyűrű csillogni- villogni kezdett. Tudta, hogy itt az idő, s azt is, hogy mit kell tennie.
Bátran előlépett és azt mondta: - meg tudom menteni az országunkat! – Mindenki tátott szájjal figyelte. Diplomatikusan odament az ellenség tábornokához és megmutatta neki a gyűrűn a feliratot. A hadvezér hirtelen elsápadt. Katica nem értette, hogy mi történik. Ekkor bocsánatot kért a kislánytól és visszavonulót fújt. A kicsi utána szaladt.
Legyen szíves, mondja el, hogy most mi történt,
mert nem értem, miért tették el a puskát, s a töltényt?-
nézett rá bátran, csodálkozó szemekkel a kicsi lány.
„Szépség belülről fakad”, mondta mindig a nagybácsim. -
Mégiscsak jó ember vagy, te vezér bácsi!"- A hadvezér a seregével kivonult az országból. Soha többé nem volt ellensége senkinek se. Katicára pedig büszke volt az egész ország, nem győzték dicsérni bátorságát, okosságát!
Egy napon, miközben az erdőben sétált, ismét rátalált az ezüst ösvényre, ami az opál tóhoz vezette. Amikor belenézett a tóba, megpillantotta a gyönyörű, aranyhajú tündért, aki ránézett a smaragdszemeivel, kiemelkedett a habokból és megmutatott neki egy varázslatos tükröt. Katica belenézett. Hát látja ám, hogy mennyire szép is volt valójában, mennyi szeretet és bátorság lakozott a szívében. A tükör megmutatta neki. Katica visszaadta a titkos gyűrűt.- Köszönöm szépen, többé nincs rá szükségem. Most már erős vagyok! – Miután elbúcsúztak, a kislány hazament, az ösvény örökre bezárult. Testvérei ámultak- bámultak, mert Katica haján, szemén, orrán, száján, sőt még a fülén is apró gyémántkristályok fénylettek.
Nővérei pedig megtanulták, hogy a külső megjelenés nem minden, hanem ami belül van, a szív, az érzések, az önzetlenség és a tettek a fontosak.
A buba
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, élt egyszer egy öreg házaspár.
Gyerekük sajnos nem volt. Búslakodtak is ezen eleget! Anyó minden este lefekvéskor egy pulyáért, gyermekért fohászkodott. Nagyon jószívűek, jólelkűek voltak. Akinek csak tudtak segítettek a szomszédságban. Adtak, ha kértek, pedig néha nekik is alig akadt betevő. Annyi volt csak, amennyit az aprócska földjük megtermelt és amennyit adtak a jószágok. Mindig szépen beszéltek egymással, segítették egymást, sohase bántották meg egymást. Még egy rossz szóval, tekintettel sem illették.
Egyik nap kint a kertben mulatták az időt, gyomláltak, etették, itatták a jószágokat, amikor egy hófehér gilice /gólya/ szállt le egy pillanatra melléjük. Az öregek álmélkodva nézték. Egyszer csak: huss!- tovább röppent. Tátott szájjal néztek utána. Aztán hófehér galambok is jöttek. Anyó szaladt a fészerbe, a tárolóba és hozott egy szakajtó, egy kosár búzát. Szétszórta a földön: - egyétek, csak egyétek! Biztosan éhesek vagytok.- Azok így is tettek. Szempillantás alatt elfogyott mind az utolsó szemig. Aztán nagyokat hörpintettek az itatóból. – Burukk- burukk- burukk- burukk köszönték meg, majd elrepültek. Egyszer apó elvitte a vásárba az egy szem bikájukat eladni, mert egy jó ideje már nem volt hús a háznál. Sikerült is neki az értékesítés, végül áldomást ittak, lakomáztak.
Telt az idő, múlt az idő. A Nap egyre többet bújócskázott a fellegekkel, egyre kevesebbszer és egyre gyengébben szórta az éltető sugarakat. A természet egyre szebb színes ruhát öltött magára. Ősz anyó sepregette a kincseket, ami lehullt a földre. Egyik nap egy bika száguldott el a házuk előtt, az apó megismerte. Az volt, amelyiket hajdanában eladott. Mögötte ropta a csárdást a gulyás, azaz próbálta a jószágot társaival befogni. Nem volt könnyű, mert mokány volt, szívós, erős és nagyon mersz, nagyon bátor. Ráadásul igencsak fenyegetőnek bizonyult a tekintete, a tartása, nem beszélve a két hegyes szarváról. De aztán egyszer csak mégis sikerült és visszaterelték az istállóba. Valahogy kiválhatott a csordából. Már ugyancsak korán sötétedett. Egyik alkalommal, egyik este, egy vörhenyes bundájú négylábút pillantott meg a gazda kutyája a kert végében. Épp akkor zárták be a baromfiólat, így a tyúkok, kacsák, libák biztonságban voltak. - Nem lesz neked belőlük lakoma!- mondta morogva. Jól zárt az ól, biztonságot nyújtott, ezért nyugodtan hajtották álomra a fejüket a háziak is. Pitymallatkor, hajnalban, mikor szokás szerint megszámolták őket, teljes volt a létszám.
Anyónak közeledett a névnapja, ráadásul a Szenteste is. - Jer, ide drága feleségem - mondta apóka, - aki legott termett, azaz csak szeretett volna! Öregasszony lévén botjára támaszkodva csoszogott oda döcögősen. - Egy gyönyörűszép kesely gyünggyel, gyöngysorral ajándékozlak meg névnapod alkalmából. Fogadd szeretettel. - Nagyon megörült neki a néne, mert már régóta szeretett volna egyet a nyakába. Kedves szavakkal köszönte meg. A kalárishoz, gyöngysorhoz pitykézett ruhát, rézgombos mellényt vett fel. Egy ideig illegette- billegette magát a tükör előtt, aztán kiment a ház elé és leült a padra. Apó is kiült mellé tárogatójával. A szép muzsika messze szállt.
Ahogy ott mulatták az időt, csecsemősírásra figyeltek fel a közelben. Anyónak zakatolni kezdett a szíve. Nehézkesen bicegett, de ment, ment a hang irányába. Apóka is csoszogott utána. Hát a diófa tövében egy kibélelt tekenyőben ott feküdt egy kisded. - Ó, de aranyos ez a baba! Vajon mi történt? Miért van egyedül? – álmélkodott anyóka. Legnagyobb meglepetésére a buba ráfelelt: - Nem te imádkoztál minden este egy gyermek után?- A megdöbbenéstől és hogy a buba még beszél is, az ajkukra fagyott a szó. Egy fertályóra, negyed óra után még mindig hüledezve, tátott szájjal, de az apó kezébe vette a tekenyőt, a kád formájú faedényt és bevitte a kis kunyhóba. Anyóka ámulva- bámulva tipegett utána. Miután végre meg tudtak szólalni, szerettek volna többet megtudni erről a titokról.
A buba, a gyermek így felelt: - Karácsony van, a szeretet ünnepe. A te kívánságodra érkeztem. Teljesült az álmod, hisz kiérdemelted. Ezen túl mindig veletek leszek és öreg napjaitokon én fogom a gondotokat viselni - fordult mindkettő felé. A fiú három nap és három éjszaka alatt derék legénnyé serdült. Ahogy szüleitől látta, ő is éppen olyan jószívű, jólelkű lett. Akinek csak tudott segített a szomszédságban, mert mindenhez értett. Tudott tetőt ácsolni, kéményt pucolni, csizmát sarkalni, cifra köntöst készíteni és még annyi, de annyi mindent, hogy sorolhatnám napestig. Ezen kívül szerette, becsülte és óvta a természetet. Nagyon sok örömet szerzett idős szüleinek. Közben elmúlt az ősz, a tél.
Újra előbújt a Nap, kisarjadt a fű, bimbót bontott a barka, kipattantak a rügyek a fákon, majd színes tiarát öltöttek. Tavasz lett. A szomszéd falu Julcsija egyik alkalommal épp a házuk előtt járt. Megakadt a szeme a legény által fabrikált, készített madáretetőn. Épp akkor szállt le a közelében a tóra egy hófehér gilice is. Csőrével csak úgy kapkodta a finom falatokat. A lány elmosolyodott. Tiszta, ártatlan tekintetéből igazi gyémántok peregtek. Amikor kacagni kezdett, szájából csengő- bongó aranypénz hullt alá. Hirtelen megperdült maga körül a boldogságtól, mert ő is nagyon szerette, becsülte és óvta a természetet. Lába nyomán ezüst virágok nyíltak. Ekkor a hófehér gilice, gólya a lányhoz repült, majd a fülébe súgott valamit. Ekkor jelent meg a kapuban a legény. Meglátta a lányt és a szíve hevesen verni kezdett, lába a földbe gyökerezett. Egy ideig csak nézték egymást. Egy idő után az egyikük, nem is tudom, hogy melyikük előbb, de valamelyikük csak megszólalt, s beszélgetni kezdetek. Addig- addig beszélgettek erről is, meg arról is, hogy megszerették egymást, bár szerintem ez már első pillanatban megtörtént. Egybekeltek, nagy lakodalmat csaptak. A sok kincsből fákat ültettek, arra ösztönözték az embereket, hogy aki csak teheti, gyalogoljon, vagy kerékpáron közlekedjen. Fordítsanak nagyobb figyelmet a takarékosságra és a természet megóvására. Ők is ezt tették egész életükben.
A pár az idős szülőket életük végéig tejbe- vajba fürösztötte. Még máig is élnek, ha meg nem haltak.
