Volt egyszer egy kisfiú, Gergő, aki nagyon szerette az esőt. Minden alkalommal, amikor az eső eleredt, boldogan rohangált a falu utcáin. Ugrált a pocsolyákban, és élvezte az eső zenéjét: - kipp-kopp, kipp-kopp. Más és más volt a hangja a vízbe, a földre, a kőre, levélre és az esernyőjére esett cseppeknek. Pihentető, felemelő érzés volt a számára. Nagyon szerette a friss és kicsit földszagú illatát.
Azonban az egyik esős napon, amikor az iskolából hazafelé tartott, észrevette, hogy az esernyője eltűnt. Próbálta megkeresni, de nem találta sehol. Gondolkodóba esett, hogy vajon hol, merre járhatott és hova tehette? Végigjárta azokat a helyeket, bekukkantott minden zegzugba, de sehol se volt. Nagyon elszomorodott, mert az esernyőt a nagymamájától kapta, és nagyon kedvelte az esőben való sétálást vele. Éjszakánként még álmában is az elveszett esernyőjéről álmodott Nappal pedig azon gondolkodott, hogy hol lehet az esernyője.
Egyik nap, amikor a nap sugarai előbukkantak a felhők mögül, Gergő úgy döntött, hogy újra elindul megkeresni az esernyőjét. Végigsétált a falun, körbejárta a helyi boltokat, és megkérdezte az embereket, hogy: - nem látták-e véletlenül? Senki sem tudta, hogy hol lehet az esernyő. Közben észrevétlenül a földre hulló színes leveleken lépkedett. Megfigyelte, hogy leghamarabb a cserjék, bokrok színesedtek meg: a berkenye, a cserszömörce, majd a kőris, de utána gyorsan színeződnek a kúszónövények levelei is, mint a vadszőlő vagy a komló. Ahogy telt-múlt az idő a sorban következtek a tölgyesek, a gyertyánok, majd a bükkfa is őszi ruhát öltött. Egyre több és több levél volt a földön, amelyben olyan, de olyan jó volt hemperegni, dobálni, sőt ugrálni benne! Milyen érdekes volt a csörgő- zörgő hangja! Recsegett- ropogott a kisfiú lába alatt.
Amikor Gergő már majdnem feladta a reményt, találkozott egy idős, ősz bácsival, aki nehézkesen lépkedett görnyedt hátával botjára támaszkodva. Illendőképp köszöntötték egymást. Azt mondta neki az apóka, hogy tudni véli, hogy hol van az ernyője. A bácsi elmondta Gergőnek, hogy látott egy esernyőt az egyik vén diófa tetején, amelyik a falu szélén áll. Gergő nagyon meglepődött, mert eszébe se jutott, hogy az esernyő olyan magasra és messzire is elszállhat. De nagyon megörült a jó hírnek.
Az idős bácsi elkísérte Gergőt a diófához. Képzeljétek! Az esernyő valóban a fa tetején volt. A kisfiú gondolkodóba esett. Vajon hogyan szedje le onnan? Elhatározta, hogy felmászik a fára és lehozza. Így is történt. Nagyon óvatosan mászott a vastagabb ágakon egyre feljebb és feljebb. Egyszer csak felért a tetejére. Ott lógott az elveszett esernyő. Óvatosan leakasztotta, vigyázott arra, hogy el ne veszítse az egyensúlyát, és boldogan hozta le a fáról. Még néhány szem diót is betuszkolt a zsebébe, mert nagyon szerette. Néhányszor még jól meg is rázta a fát. Ha láttátok volna, hogy potyogtak lefelé a diók! Néhány még a kobakjára is esett. - Kopp-kopp- kopp. – Aú-aú-aú! – hallatszott lentről. – Valami baj van? – kérdezte az öreg bácsi aggódva. – Dehogy! Mindjárt lent vagyok!- felelte a fiú és valóban így történt. Amikor leért a földre, az esernyőjébe összegyűjtötte a lehullt diókat. A felét a bácsinak adta, aki megmutatta, hol van az esernyő. Így köszönve meg a segítséget. Elbúcsúztak egymástól.
Amikor Gergő hazaért, az ernyőjét gondosan a helyére tette, majd kis kalapácsával megtörte a diókat és jóízűen elfogyasztotta.
Ha nem így történt volna, az én mesém is tovább tartott volna!
Gani Zsuzsa: Süni Töpi megfázott
2023. 10. 10.
Deres, hűvös reggelre ébredt a sün család. Már bekuckóztak ugyan a jó meleg avarkupacba, de mivel még messze járt Tél apó, ezért javarészt kint, a szabadban tartózkodtak. Süni Töpi úgy döntött, hogy elindul gilisztát keresni. Az volt a kedvence. Mindig talált a közelben egyet, kettőt. Anyukája még utána szólt:
-Várj egy csöppet, hűvös van kint, tedd a nyakadba ezt a jó meleg sálat!
-Dehogyis! Ha-ha-ha-ha – kacagott fel a kis süni. – Hamarosan kisüt a nap és kellemes lesz az idő! Azzal sietett is tova icike- picike, tipi-tapi lábacskáin. Ám nem lett jobb az idő később sem, sőt még az eső is eleredt. Kippentek- koppantak az esőcseppek az icike- picike süni fején. Erősen fújt a szél: s-s-s-s-s. A fák ágait erősen himbálta. Csakúgy recsegtek- ropogtak tőle. Giliszta pedig nem volt sehol, hiába kereste az icike- picike Süni Töpi. Mindhiába szedte tipi-tapi lábacskáit, nem járt sikerrel. Egyszer csak:
-Hapci! Hapci! Hapci!- tüsszentette. Aztán megint: Hapci! Hapci! Hapci!- azt hiszem megfáztam.- gondolta magában. Igaza volt az anyukámnak. Kár, hogy nem hallgattam rá! Mégis csak jó lett volna az a meleg sál a nyakamba! Hm. Azt hiszem, hazamegyek. Így is tett. Alighogy hazaért:
-Hapci! Hapci! Hapci!- tüsszentette. – Hazajöttem édesanyám. Azt hiszem megfáztam. Igazad volt, mégis csak jó lett volna az a meleg sál a nyakamba!
-Gyere, ülj ide!- mutatott a kicsi ágyra- készítek neked forró mézes-citromos teát. Ha megittad, bújj be az ágyba és aludj egy nagyot. Hidd el, utána jobban leszel.
-Úgy teszek, édesanyám! – Így is történt. A forró teát Süni Töpi elkortyolgatta, aztán lefeküdt a kicsi ágyába. Édesanyja jól betakargatta, és megcirógatta a tüskés buksiját. Jó nagyot aludt Süni Töpi.
hrrr, hrr-krrr-hiü, pityipű horkolt hangosan. Mikor felébredt, már sokkal jobban érezte magát.
Így történt. Ha nem így történt volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Gani Zsuzsa: Csipcsirip
2023. 10. 10.
Bograpuszta sarkába szinte észrevétlenül kopogtatott be az egyik legszebb évszak, az ősz. A sárguló, rőt, és bordó színben hulló falevelek hangulatos látványt nyújtottak. Varázsos színekben pompázott a fázó földet betakaró levélszőnyeg. Keserédes búbánat, csöndes, nyirkos reggelek, hamar alászálló naplemente köszöntött be kalapot emelve. Szürkületkor, amikor a napsugarak a vastag levegőrétegen áthaladtak, narancsban és vörösben világították meg a látóhatárt. Aztán a nap hirtelen eltűnt a nyugati horizonton. Másnap már csomagoltak, készülődtek, majd elindultak a hosszú- hosszú útra a vonuló madarak. A földművesek már réges- régen felszántottákés bevetették a földeket. Varjak köröztek károgva fölötte: kár- kár- kár! Kár- kár- kár!
Csipcsirip is bágyadtan ébredt jó meleg fészkében. A minap tatarozta, bélelte be pihe- puha levelekkel, fűszálakkal. Sárral és nyállal tapasztotta. Nagyon csinos és biztonságos lett. Ahogy telt-múlt az idő, egyre zordabb lett a világ. Már alig- alig akadt ennivaló az erdőben, mezőn. Csipcsiripnek nagyon korgott a gyomra. Ugyan volt élelem a kamrában, de azt a hosszú- hosszú télre tartogatta. Nem volt mit tenni, felkerekedett, hogy élelmet szerezzen. Keresett- kutatott itt- ott, meg amott, de sehol sem talált se kukacot, se rovart, se magvakat. – Hm. Akkor egyelőre be kell érnem a kamrám kínálatával. Még jó, hogy gyűjtögettem!- Így is tett. Épphogy elindult hazafelé, amikor a levegőből, hirtelen, fülsiketítő hangokkal egy sólyom vette célba. Ijedten keresett menedéket. - Csíp- csirip, csíp- csirip, csíp- csirip- kiabálta rémülten. Még mielőtt elvesztette volna az egyik legszebb farktollát, meglátott egy aprócska búvóhelyet. Egy ideig egy apró odúban kucorgott, amíg meg nem unta a ragadozó madár. Csipcsirip fellélegzett. – Ez meleg helyzet volt! – gondolta magában, majd folytatta az útját hazafelé. De nem volt vége a viszontagságoknak! Egy karvaly csapott le rá a levegőből, hirtelen, rémisztő hangokkal. Szerencsére, most is sikerült megmenekülnie. Torkában dobogott az icike- picike szíve, ahogy reszketve kuksolt egy odvas faüregben, amibe nem fért be a nagy madár. Mérgesen röppent tova. Egy ideig a parányi odúban kucorgott, amíg meg nem unta a ragadozó madár. Csipcsirip fellélegzett. – Juj, de féltem! – gondolta magában, majd folytatta az útját hazafelé. Azaz, csak folytatta volna! Ám még mindig nem volt vége a balszerencséjének. Ahogy tityegett- totyogott ki az odvas odúból icike picike lábacskáin, egy nyest és egy róka állta útját vicsorgó fogakkal, vészjósló hangokkal, éhes szemekkel, korgó gyomorral. Amint meglátták, nyalni kezdték a szájukat. Még a nyálukat is csorgatták eközben. Csipcsirip reszketett, mint a nyárfalevél. De még vissza tudott tipegni- topogni az üregbe. Tudjátok miért? Azért mert az a két kópé összeveszett. Hogy min? Hát a madárkán. Azon veszekedtek, hogy kié legyen Csipcsirip. Először csak szóban pöröltek egymással, aztán lökdösődni kezdtek, majd birokra keltek. A vita hevében kicsit eltávolodtak a madárka rejtekétől. Amaz kihasználta a lehetőséget, és huss!- elröpült. Hazáig meg se állt. A nyest és a róka nagyon bosszús volt, hogy a torzsalkodásuk miatt elszalasztották a madárpecsenyét. Ugyan kibékültek, de morcosan álltak odébb. Csipcsirip pedig szerencsésen hazaérkezett. Örömében dalra fakadt: - Csíp csirip, csíp csirip, csíp csirip- énekelte. Vidám dalát szerteszét fújta az őszi szél. Meghallotta ezt a közelben az erdész, aki arra járt Dundi kutyájával. Épp élelmet osztogatott az erdő lakóinak. Csipcsiripnek is bőven jutott belőle. - Csíp csirip, csíp csirip, csíp csirip- köszönöm! Rebegte hálásan. Boldogan hordta be az éléskamrájába icipici csőrében. – De jó! Tavaszig már van mit ennem! Gondoskodott rólam is az erdész.
Csipcsirip még ma is él, ha az óta meg nem halt.
Gani Zsuzsa: Mézi aludni tér
2023. 10. 10.
Mézi sietősen gyűjtögette kosarába a virágok nektárjának utolsó cseppjeit. A végső pillanatban zárta be a kaptár ajtaját. Családja már nagyon várta.
Hiszen jött az ősz, ment a nyár. Se híre, se hamva nem volt a cirógató napsütésnek. Hideg szél kergette az aszott, színesre festett leveleket. Szőröstül-bőröstül lesöpörte őket a földre. Odabent azonban meleg volt. Az éléskamra, a lépek többé- kevésbé telve álltak. Amikor megéhezett, mutatóujját beledugta az aranyló mézbe, majd utána a szájába és lenyalogatta róla az édes aromát. Amikor dici-duci lett a pocakja, jólesőn dúdolgatott: z-z-z, z-z-z.
A méhészek is szorgosan dolgoztak a nyáron. A repce, a mustár, a koriander, a facélia, az akác és a hárs méhlegelőire kaptárakat helyeztek. Az összegyűlt mézfelesleget begyűjtötték, ám a virágpor készletet meghagyták az aprócska méhecskéknek. Hiszen sok- sok család dolgozott érte serényen: - z-z-z, z-z-z – hallatták hangjukat. A méhészek a csípések elkerülése végett védőruhába öltöztek. Bizony! Előfordult olykor- olykor, hogy megijedtek ezek az aprócska hasznos rovarok. Így védekeztek, mert másképpen nem tudtak. A méhészek néha- néha átnézték a kaptárt. Ha szükséges volt, kitakarították. Azt is megnézték, hogy elszállt-e a raj, és ott van-e a méhanya, a királynő. Gondozták, segítették őket. Még beszélgettek is velük: z-z-z, z-z-z – válaszolták rá.
Zümm- zümm zümm- zümm szárnyalunk,
munka közben száll dalunk.
Sárga csíkos ruhában,
megyünk majd a méh- bálba.
Dolgozunk most serényen,
kapunk mézet cserébe.
A mézet a gyárban üvegbe rakták, majd eladták őket. Hogy hol adták el? A piacokon és a boltokban árusították. Hiszen a méz kiváló, egészséges és finom.
No, de térjünk vissza Mézire. A jól szigetelt kaptárban élt- éldegélt családjával, társaival. Annyian voltak, mint a rosta lika, mint vízcsepp a tengerben, mint csillag az égen. Épp hogy elfértek. Ám de sok jó méhecske, kis helyen is elfér! – gondolta magában Mézi. Nagyon sokat beszélgetett, vagy éppen társasjátékot játszott. Tartalmasan töltötte, jól megérdemelt szabad idejét. Nagyon szeretett sakkozni. Ám a partnere még nem érkezett meg. – Vajon hol lehet? – gondolta. Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón: kopp- kopp- kopp. – Ki az? – Én vagyok! – szólt a társa. Mézi gyorsan beengedte. Gyere be! Már nagyon vártalak! - Azért késtem, mert megkergetett a lódarázs. Amikor megmenekültem, akkor meg a gyurgyalag szeretett volna elfogyasztani. De az utolsó pillanatban sikerült elrejtőznöm előle. – Ó, te szegény! Jól megjártad! – nézett rá együttérzőn Mézi. Miután betessékelte a legyengült méhecskét, gyorsan bezárta az ajtót, mert nagyon fújt a csípős szél odakinn. Ám még előtte, a fészek szélein lecsapódó párából, vizet szívogatott, mert megszomjazott. – Ez jól esett! – jelentette ki hangosan. – Gyere, sakkozzunk! – hívta megfáradt társát, akinek jól esett a pihenés és szívesen játszott a barátjával. Amikor besötétedett, elnyomta a buzgóság. Ámaiban a nyári mezőkön járt. Élvezte a zsongást, a napsütést, a szelíd felhőket munkavégzés közben. Így teltek napjai, egészen tavaszig.
Ha nem hiszed, járj utána!
Gani Zsuzsa: A rejtőzködők
2023. 10. 14.
Leszállt az est Csipkéskúton. Az utolsó skarlátvörös felhőre is ráterítette ében pizsamáját az éjszaka. A vadász a szemével már nem látott, viszont a hallása sokkal kifinomultabb, éberebb lett. Elővette az éjjellátóját és a magaslesből figyelte a természet csodáit. Hiszen ott volt a kincsekkel teli erdő. Nagyokat ásított a fa ágán Uhu, a bagoly, aztán csendben fülelni kezdett. Hallotta a szél zúgását, Deni denevér, s a bagolypille szárnysuhogását. Hallható volt a távoli települések zaja, a járművek moraja, s a közelben kószáló éjjeli vadak lépteinek nesze, ahogy jártak- keltek a szárazságtól recsegő- ropogó avarszőnyegen.
Vidáman csörtetett a borz, még az óvatosságról is megfeledkezve. Pofikája fehér volt, az orrától a szemén át a füléig fekete sáv húzódott. Már nagyon korgott a gyomra, ezért nem válogatott, bármit megevett, ami az útjába került. A magvakat, az erdei gyümölcsöket, a gyökereket, a gombákat, de még az icipici állatokat is elfogyasztotta. Ezért ha meglátták, iszkoltak is előle, amilyen gyorsan csak tudtak.
Vackuk felé haladtak a nyulak, amikor meglátták őt közeledni.
-Siessünk kicsinyeim, mert itt ólálkodik Borzi! – mondta nyúlmama. Így is tettek. Fürgén iszkoltak haza a rémült kisnyuszik. Ám az egyik valamiért elkószált és képzeljétek, nem vették észre!
A fekete, bársonyos szőrű Vili vakond, amikor meglátta a borzot, gyorsan felfalt még egy finom, kövér gilisztát, aztán villámgyorsan visszahúzódott az üregbe. Így tett Pepi patkány is. Barnás szőrzete, szőrtelen farka és rövid, szőrös füle hiába olvadt bele az erdő sötétjébe, Borzi a kifinomult szaglásával könnyen megtalálta. Pepi szaladt, futott szájában az elkószált aprócska nyúlfival, akit szerencsésen levadászott. De Borzi gyorsabb volt, vagy csak a patkány volt lassúbb a fogvatartott zsákmánya miatt, ki tudja! Viszont a borz a hosszú, gyűrűs farkát hopp, elkapta! - Az meg ijedtében elejtette az aprócska nyúlfit, aki kihasználva az alkalmat, sebesen futott tova. Szedte a lábát a családjához. Borzi se volt szerencsés, mert megbotlott egy odvas farönkben és Pepinek sikerült eliszkolnia. A pórul járt borz immár beérte az útjába kerülő gyökerekkel, gombákkal. Jóllakottan tért haza a borzvárba. Éléskamráját már réges- régen feltöltötte, így hosszú álomra hajthatta a fejét. Ott laktak a szomszédságban, egy- egy másik üregben, a vörös bundás Rézi ravaszdi a rókavárban, és Nelli, a nyestkutya is a nyestvárban. A nyuszik, akik szintén egy másik járatban laktak, ott a közelben, jól bezárták az ajtajukat. Kétszer is elfordították a kulcsot a zárban. Borzi sehogy sem tudta őket megtámadni, még ha szerette volna se! De még Rézi és Nelli se! Ha észrevették, hogy ott ólálkodik valamelyik éhenkórász a bejáratnál, kopog, vagy kaparászik, kinéztek a kulcslyukon. Dehogy engedték be! A jó meleg kotorékuk biztonságot nyújtott a számukra.
Deni, a denevér az egyik faodúban lakott és ő is téli álmához készülődött. Népes rokonai barlangokban, sziklarepedésekben, elhagyatott kastélyokban, csűrökben vagy istállókban laktak. Deni nagyon különleges volt. Képzeljétek! Fejjel lefelé lógva szundikált. Ti tudtok így aludni? Nem? Hát ő, csak így tudott. Ma még utoljára elindult, hogy teletömje a bendőjét. Hamarosan talált is három molylepkét, jóízűen belakmározta, majd hazatért. Bezárta az oduja ajtaját és mély álomba szenderült. Éppen akkor csörtetett el háza előtt egy vaddisznócsalád, a csíkos hátú kismalacokkal. Egy hatalmas pocsolyát láttak a közelben és önfeledten vették a birtokukba. De jó is volt dagonyázni! - Locs- pocs, locs- pocs, locs- pocs- hallatszott. Amikor eleget hemperegtek benne, tovább billegtek- ballagtak. Apró szemükkel gyengén láttak, ezért inkább a hallásukra és nagyon jó szaglásukra támaszkodtak eleségszerzéskor.Gumókat, gombákat túrtak az ormányukkal. Evés közben jóízűen csámcsogtak: csám- csám, nyám- nyám – hallatszott bele az éjszaka csendjébe. Uhu is felfigyelt a zajra: Hu-hu-hú, hu- hu- hú csendesebben! Halkabban! Hu-hu-hú, hu- hu- hú! – huhogta. – Jól van! Jól van! – felelték morcosan. Amikor telerakták a hasukat odébb álltak. Ismét néma csend borult a berekre. A vadász előjött a rejtekéből és hazafelé indult a hűséges Kopi kopójával. A földön hol elhagyatott madártojás, hol elhullajtott agancs hevert. Óvatosan felszedte a zizegő avarból és a vadásztársaság központjába, a munkahelyére vitte. Azt azonban tudnotok kell, hogy nektek nem szabad ezeket elvinni az erdőből. Az erdőgazdálkodótól, az erdésztől kell megkérdezni, ha haza szeretnétek vinni esetleg a gyógynövényt, a gombát, a virágot vagy a hajtást, sőt még a mohát is, mert nem mindenhol van megengedve a gyűjtés, hiszen a természeti értékeket mindenkinek, így nektek is védenetek kell.
Ha nem hiszitek, járjatok utána!
Gani Zsuzsa: Róka bá favárat épít
2023. 10. 14.
Róka bá talált egy doboz építőkockát. Valaki elveszíthette. Kereste- kutatta, hol és merre lehet a tulajdonosa, de úgy tűnt, az a valaki végleg lemondott róla. Így birtokba vette. Nekigyürkőzött hát, hogy egy új várat építsen belőle. Fontos volt, hogy az alja, az alap stabil, biztos legyen, jól kössön, hogy a későbbiekben, ha esetleg bővülne a család és ráépítenek, ne dőljön össze. Így elsőként egy nagy, sík, négyzet alakú lapot rakott le. Ekkor érkeztek meg a kicsik. - Segíthetünk? – kérdezték lelkesen. - Hát persze! Minden segítség jól jön! – Így hát nekiláttak. A három fiú először a hosszú téglákat hozta. Talicskán hordták a zöld, a sárga, a piros és a kék színűeket szépen sorban. A három lány pedig jó szorosan a nagy, sík négyzet alakú lapra rakta, pontosan egymás mellé. Rá a hosszú, vékony, piros színű téglák, majd azokra a sárga színű hengerek kerültek. Ekkor a vékony, zöld színű téglák következtek. Az ajtóról se feledkezzünk meg! Szép barna téglalap alakú ajtót illesztettek a helyére és a barna négyzetlap alakú ablakokat is. Ezt követően, állítva a rövid, sárga téglák jöttek, majd ismét a vékony, zöld színű téglák. Utána a zöld, a sárga, a piros és a kék színű kockák, amelyre Róka bá egy másik, nagy barna, sík, négyzet alakú lapot rakott. Végül a tető, a három darab gúla és három darab gömb került egymás után sorba. - Hű, de szép lett! – Ámuldoztak a kicsi rókák: a lányok és a fiúk, amikor elkészült. Ám képzeljétek, hogy mi történt! A legkisebb rókafi, ahogy megfordult, a farkával véletlenül egy jó részét ledöntötte. Sírt- rítt a kis rókafi. A többiek is elszomorodtak, látván, hogy mi történt az új házukkal, de hamar összeszedték magukat. Először megvigasztalták a kicsit, majd nekigyürkőztek. Először leszedték újra a tetejét, majd kijavították a sérült részeket. Ezután jöttek a zöld, a sárga, a piros és a kék színű kockák, amelyre Róka bá egy másik, nagy barna, sík, négyzet alakú lapot rakott. Végül a tető, a három darab gúla és három darab gömb került egymás után sorba. Még egyszer leellenőrizték jobbról- balra, majd balról- jobbra, lentről fel és fentről le. - Hű, de szép lett! – Ámuldoztak a kicsi rókák: a lányok és a fiúk, amikor elkészült. A legkisebb az édesanyjáért szaladt, hogy megmutassa neki is. De gyönyörű! – kiáltott fel az örömében. - Milyen ügyesek, szorgalmasak voltatok! Úgy látom jó erős, masszív. Ez nem fog egyhamar összedőlni, sőt a zord szél se fog befújni rajta. Nagyon jól dolgoztatok. Menjünk be, készítek nektek finom tyúkpecsenyét. Az éjjel vadásztam. De jó meleg van idebent! – mondta mosolyogva. A faház nagyon jól szigetelt, nem süvített be rajta sohasem a szél.
Gani Zsuzsa: Ezen a héten
2023. 10. 14.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Pancsinak hívtak.
Sebesen közeledett a várva várt nap, a vasárnap. Ma hétfő volt. Pancsi vidáman ébredt. Anyukájával kézen fogva igyekezett az óvodába. Tudta, hogy az óvó néni és a pajtásai már nagyon várják. Azért annyira mégse sietett, hogy ne szedett volna föl a földről, néhány szép színes falevelet.
-Beviszem az óvodába!
-Jól van, kincsem!
-Nézd, vadgesztenye! Szedek belőle annyit, amennyi belefér a jobb kabátzsebembe.
-Aúúú! Aúúú! De szúr a tüskéje! Inkább óvatosabb leszek. Édesanya! Pontosan hat darab fért bele.
-Nézd, itt makkok hevernek! Akkor ez a tölgyfa!
-Igen! Okos vagy, Pancsi! – A kislány örömében elpirult. – Ebből is szedek, a bal zsebembe.
-Tegyél így!
-Tíz darabot szedtem. Ó, ez több mint a gesztenye, méghozzá néggyel több! Akkor a másik zsebemben néggyel kevesebb van!
-Így van! Jól számoltál, megdicsérlek! – Pancsi nagyon büszke volt magára. Közben beértek az óvodába, az öltözőbe. Az óvó néni már nagyon várta.
-Jó reggelt, óvó néni!
-Jó reggelt, Pancsi! Milyen jó a kedved!
-Képzeld el óvó néni, útközben sok- sok kincsre bukkantam. Elhoztam ide, a csoportnak.
-Komolyan? Milyen aranyszíved van! Tedd bele őket ide, a fonott kosárba.
-Itt vannak a gesztenyék: egy, kettő, hat. Itt vannak a makkok: egy, kettő, tíz. Itt vannak a színes levelek: az első zöld, a második okker, a harmadik citrom, a negyedik bordó, az ötödik narancs, a hatodik pedig barna.
-Milyen szépeket találtál! Köszönjük szépen!
-Nagyon szívesen. Miután Pancsi átöltözött, mosdózott, elköszönt az édesanyjától és játszani ment. Barátai nagyon várták. Amikor már csoportosan ültek a szőnyegen, az óvó néni elmondta, hogy milyen események lesznek a héten. Pancsi és pajtásai tátott szájjal hallgatták.
-Holnap, kedden, sétálni megyünk a közeli kiserdőbe kincseket gyűjteni. Képzeljétek, Pancsi néhányra rálelt útközben! Itt van a kosárban, hamarosan megcsodálhatjátok.
-De jó! De jó!- mondták lelkesen a gyerekek.
-Utána szerdán a közeli piacra megyünk, megnézzük a kínálatot, talán még vásárolunk is.
-De jó! De jó!- mondták izgatottan a gyerekek.
-Azt követően, csütörtökön itt az óvodában, a csoportban vásárt tartunk. Erre az alkalomra ma fogunk portékákat készíteni.
-De jó! De jó!- mondták ügybuzgón a gyerekek. Az e hét utolsó óvodai napján, az ötödiken pénteken, tornaversenyt tartunk az óvodában. Erre az alkalomra a nagycsoportosokat várják a tornateremben. Emeljék fel a kezüket a nagycsoportosok. Egy, kettő, tíz… tíz nagycsoportossal tudunk lemenni.
-De jó! De jó!- mondták lelkesen a nagyok. A többiek addig Manci nénivel kincskereső játékot fognak játszani, itt a csoportban. Az is nagyon izgalmas lesz!
-De jó! De jó!- mondták lelkendezve a többiek. Észrevétlenül telt el az öt nap: a hétfő, a kedd, a szerda, a csütörtök és a péntek. Szombaton nem volt nyitva az óvoda, mert hétvége volt. Ezért nem kellett olyan korán kelni. Persze így is előbb ébredt fel Pancsi, mint a szülei. Édesapja elmondta, hogy szombaton, a hét hatodik napján az arborétumba fognak elmenni, mert régóta tervezték. Ilyenkor ősszel különösen gyönyörű. Gyengéden süt a nap, szelíden fúj a szél. A fogyó fény miatt a levelek színessé válnak, majd elszáradnak és lehullanak a földre. Hatalmas zizzenő, zörrenő, recsegő, ropogó avartakaró fedi be a talajt.
-Milyen jó lesz ott játszani!- gondolta magában Pancsi. – Vasárnap, a hét utolsó, hetedik napján, mivel akkor se lesz az óvoda nyitva, a nagyihoz és papihoz megyünk majd vidékre- mondta az édesapja.
-De jó! De jó!- ujjongott Pancsi. Így történt, akár hiszed, akár nem.
Gani Zsuzsa: Őszi szél
2023. 10. 10.
Vesztettünk a napsütésből,
a fényt legyőzte a sötét.
A szél is egyre csak dúl- fúl,
és sűrű köd száll le körénk.
Színesek fán a levelek,
jő a szüret, szántás, vetés.
A szél egyre csak söpröget,
táncra perdül, vígan zenél.
Pörög- forog, avart kavar,
tán felesel, vagy mi a szösz?
Tegnap elbúcsúzott a nyár,
és ma beköszöntött az ősz.
Gani Zsuzsa: Dió
2023. 10. 10.
A szél úrfi sepreget,
diót ráz le, ezreket.
Kipp- kopp, kipp kopp hull a földre,
kippen- koppan üstökömre.
Nagyapa is bottal rázza,
ám a szél is szaporázza.
Sz, sz, sz, sz, sim- sum, sim- sum,
tudod-e, hogy vajon, mit súg?
Kicsi mókus ugra- bugrál,
odújába diót tukmál.
Apa és én fürgén szedjük,
tele van vele a kertünk.
Anya, hugi megpucolja,
finom, érett - duruzsolja.
Diós rétest süt a mama,
ó, de finom az illata!
Gani Zsuzsa: Mókuska
2023. 10. 10.
Kippen- koppan a sok dió,
kicsi mókus tudja mi jó.
Fürgén gyűjti sebbel- lobbal,
sürögj- forogj, hogy, ne koplalj!
Vigyázz! Itt vijjog a héja,
vagy netalán a sziréna?
Mókus ugrik, mint a villám,
nem kapja el az a zsivány!
Ejnye, már itt liheg a nyuszt,
s jaj, mi ez, vadmacska bajusz?
Mókus inal hanyatt- homlok,
nem rejtik már el a lombok.
Ágról- ára ugra- bugrál,
kicsi szíve vadul pulzál.
Ám de várja pöttöm háza,
s megtelve az éléstára.
Nem kapja el ott a beste,
hiába leste az este!
Került- fordult, unta várni,
mást fog inkább vacsorázni.
Kicsi mókus nagyon örül,
örömében majd elröpül!
Így hát lefeküdt aludni,
jó időben fog kibújni.
Gani Zsuzsa: A töklámpás
2024. 09. 20.
A legkisebb Tökmag valamit erősen keresgélt a kertben.
Testvérei megkérdezték tőle:
- Mit keresel olyan nagyon?
- Nem találom az óriási tököt, amit tegnap vettem. Nem tudjátok, hogy hol lehet?
- Nem láttuk, de szívesen segítünk megkeresni. Így is tettek. Keresték, kutatták mindenhol. Először a tökházban. Benéztek az asztal alá, szekrény fölé. Bekukkantottak a kamrába, nézték a stelázsi mögött és előtt. De nem találták. Azán kimentek a kertbe. Keresték a diófa tetején és az alján, a mogyoró bokortól jobbra és balra. De a tök szőrén-, szálán eltűnt. Nagyon szomorú volt a legkisebb Tökmag. Már- már a könnye is elcsöppent. Egyszer csak örömmel felkiáltott:
- Nézzétek, ott van, megtaláltam! - Mindenki arra nézett, amerre a kicsi mutatott. Valóban ott volt, Őszanyó ölében.
- Vajon hogy került ide? Töprengtek egy darabig, de sehogy se tudtak rájönni.
- Eszembe jutott. Amikor a virágkompozíciót a helyére tettük, még beszaladtam a tökért. Utána tettem oda- mondta a legkisebb.
- Az a fő, hogy megtaláltad. - Simogatta meg a kicsi buksiját, a legnagyobb, aztán elment. Ketten maradtak.
- Kedves Tök! Te voltál a legnagyobb és a legformásabb, egyszóval a legszebb a piacon. Nagy gonddal készítettelek. Emlékszel? Először levágtam a kalapod, aztán kikanalaztam a magokat és a puha lédús belsődet. Végül kifaragtalak. Láttad már magad a tükörben?
- Nem láttam.
- Gyere utánam, odavezetlek a tükörhöz. Itt is van. Nézz bele!
- Ez én vagyok?
- Igen. Ugye milyen aranyos vagy?
- Igen. Ötletes. Nagyon édes cicafejem van.
- Gyere utánam! Mécsest teszek a belsődbe. Este szépen fogsz világítani. Így leszel igazán különleges. A Töklámpás boldogan ment utána.
- Most ide teszlek a verandára. Bekapcsolom a mécsest. De szép vagy! – örvendezett a Töklámpás cicaküllemén. Sokan elsétáltak az est folyamán a ház előtt. Megcsodálták a lámpást. Nem győzték dicsérni szépségét, ötletességét. A lámpás nagyon boldog volt és örömmel világított az éjszakában.
– Te vagy a legszebb az egész környéken!- mondta neki büszkén Tökmag.
Gani Zsuzsa: Dióverés a vén fáról
2023. 09. 21.
Csodaszép őszi idő volt. A gyengéd napsugarak megcsillantották az aranyban hulló leveleket. Megkapó látvány volt az, ahogy átsütött a fák ágai között. A pajkos szél többször megkavarta, felkapta a zizegő leveleket a földről.
– De jót játszottam!- susogta.
-Akkor most átöltözöm. – jelentette ki a vén diófa.
-Épp a minap öltöztünk át mi is. – válaszolta mosolyogva Mókus Mici. Vastag bundát öltöttünk magunkra, hisz közeleg a tél. - Látom, hogy levedled a zöld ruhád! - folytatta.
-Gyertek testvéreim, potyogni kezdtek a beérett diók! – invitálta őket Mókus Mici.
– Aú! - Aú! - Aú!- koppantak a földön. Mókus Mici sietve hozta az előkészített botot és leverte a még fent maradt csonthéjasokat. Csak úgy záporoztak a földre! Testvérei szorgosan szedegették a kosarakba. Néhány szem diónak, amelyek még nem vetették le zöld ruhájukat, nem akaródzott lejönni.
-Sebaj! Lehullanak majd később! – legyintett Mókus Mici. Azzal fogták a degeszre tömött kosarukat az aprócska vörös bundások és ugra- bugrálva, ágról- ágra, fáról- fára szökkentek hazafelé.
Nagyon siettek, mert észrevették, hogy a nyuszt száját nyalogatva követi őket. Ide- oda cikáztak a fákon, az ágakon, egyre fürgébben, egyre sebesebben, jól kicselezve a ragadozót. Egy idő múlva azonban a nyuszt lemaradt és bosszankodva elment.
A kis rágcsálók eközben hazaértek. Behordták az éléskamrába a jó nagyszemű diókat. Jól meg is telt vele.
Aztán visszamentek fogócskázni. Ősz anyó javában sepregetett. Csöppnyi sünik meneteltek egymás mögött a zörgő avarban. Jó meleg, bélelt kuckót kerestek. Mókus Mici és testvérei távolról figyelték a népes családot, mígnem azok eltűntek a szemük elől.
-Hova lettek? – nézett hűlt helyük felé döbbenten az egyik.
-Biztosan már bekuckóztak az avarkupacok alá.
-Az lehet!
-Szép álmokat!- kívánták nekik.
Ekkor egy héja tűnt fel az égen. - „küiküi”, „küivik”- vijjogó hangja rémisztő volt.
-Fussunk, szaladjunk, amerre látunk, mert jön a héja! „csukk, csukk”- figyelmeztette testvéreit a közelgő veszélyre Mókus Mici. Így is történt. Nagy sebességgel csapott le a kicsi mókusokra a ragadozó madár, de ők se voltak restek! Amilyen gyorsan csak tudtak iszkoltak, egyenest a fészkükbe. Az ajtót jó gyorsan bezárták. A héja meg jól beverte a csőrét az ajtóba, ahogy a nagy sebességtől nekicsapódott.
-Jaj! Jaj! Jaj! De beütöttem! Juj, de fáj! Még jó, hogy nem tört el!- zsörtölődött hangosan. Aztán egyszer csak dúlva- fúlva odébbállt. A mókuskák fellélegeztek.
-Ez meleg helyzet volt. – suttogták.
Miután elmúlt a veszély kiültek a házuk elé, a diófa ágára és hallgatták a szél muzsikálását. Nézték a szállingózó arany, bordó, sőt rőt leveleket.
Az egyik rozsdás levélen üzenet érkezett a gólyától, a fecskétől, és az összes hazai vándortól.
-Szerencsésen megérkeztünk délre. Itt örök a napsütés. Élelem is van bőven. Azonban nagyon várjuk a kikeletet, mert vágyunk vissza szeretett kis hazánkba. – Ez volt a levélen.
-Mi is visszavárunk benneteket! – intettek az újra távolodó, messze szálló falevélnek. Amikor a nap utolsó gyengéd sugarai végleg eltűntek a narancsvörös látóhatárról, a kismókusok hazamentek, megvacsoráztak és aludni tértek.
Így volt, mese volt. Ha nem hiszed, járj utána!
Gani Zsuzsa: Gerzson és Gertrúd kalandjai
2023. 09. 21.
Emlékeztek arra a mesémre, amikor Gerzson és Gertrúd, a két kis görény kidugta a fejét a vackából, és valaki rájuk köszönt, hogy: -Jó, reggelt? Felidéztétek, hogy ki volt az? Valóban, egy róka kölyök.
Már ősz felé hajlott az idő. Rövidültek a nappalok, hosszabbodtak az éjszakák. Egyre hamarabb besötétedett. Csökkent a hőmérséklet, egyre gyengébben sütötte a nap a földet, egyre erősebben fújt a szél. A lombhullató fák is átöltöztek arany, piros, bordó, narancs, vörös, vagy rőt, majd rozsdás ruhába, aztán azt is levetették. Csak a fenyő és a tuja maradt zöld. Beterítette a földet a zizegő- zörgő száraz levél. A szél olykor- olykor megkavarta, röptette az avart.
-Hát te ki vagy? – Nézett csodálkozó tekintettel a vörös bundásra.
-Rézi vagyok- felelte illendően.
-Hát te?
-Gerzson vagyok, ő pedig a húgom Gertrúd.
-Hova készültök?
-Eleséget szerezni. Nagyon megéheztünk.
-Veletek tarthatok?
-Hát persze! – Így is tettek. Néztek erre, néztek arra, hol lehet a csemege. Találtak gombákat, makkokat, vadgesztenyéket, bogyókat, de egyik se ízlett nekik. Aztán egyszer csak megálltak.
-De szép ez a tisztás!- Kiáltott fel Rézi.
-Játszunk egyet?
-Játsszunk!- felelték. Így hát kezdetét vette a játék. Hancúroznak, fogócskáztak, eközben vékony kis hangjukat próbálgatták. Kacarászva kapkodták a hulló, színes faleveleket. Mindeközben észrevétlenül az eredményes vadászathoz szükséges összes mozgásformát begyakorolták.
Egy idő után azonban megunták az ugra-bugrát és a falevelek kergetését. Valakinek hangosan megkordult a gyomra: krr-krr, krr-krr.
-Nagyon éhes vagyok! – így Rézi.
-Mi is!- felelte Gertrúd és Gerzson.
-Akkor vadásszunk! – kiáltott fel a kisróka.
-Vadásszunk!- Hamarosan az egyik elkapott egy egeret, a másik egy kismadarat, harmadik egy tojást. Harapdálták, tépték és ráncigálták a zsákmányt. Pillanatok alatt elfogyott.
-De jól laktam! - nyalta körbe a száját Rézi.
-Mi is! – utánozták a kicsike görények.
-Milyen finom volt! – kiáltottak fel szinte egyszerre az aprócska ragadozók.
-menjünk, sétáljunk egyet!- vetette fel az ötletet Gertrúd.
-Rendben!- Ahogy mentek, mendegéltek, közben beszélgettek, kiértek az erdő szélére. Egy autó állt az út szélén. Üres volt, az ajtaja se volt bezárva. Képzeljétek el, hogy még az indítókulcs is benne volt!
-Üljünk bele!- javasolta Rézi.
-Üljünk!- felelték a barátai. Rézi addig-addig próbálgatta az indítókulcsot, mígnem az beindult.
-Indulás! Kapaszkodjatok!- kurjantott fel a kisróka. Valahogyan még a rádiót is sikerült bekapcsolnia. Bömbölt a zene. Az úton munkások tűntek fel, akik épp karbantartást végeztek. Rézi megijedt és félrerántotta a kormányt. Gertrúd és Gerzson ide-oda huppant az ülésen. Amikor végre sikerült egyenesbe hozni, egy süncsalád baktatott át épp a túloldalra. Rézi teljes erőből benyomta féket. A kocsi megpördült és forgott- forgott, mint a körhinta, benne a kölykök is, aztán egy fába csapódva fejre állt. Hirtelen csönd lett. Még a zene is elhallgatott.
Medve család épp arra bóklászott. Kíváncsian, nagy bajt érezve mentek a hang irányába. Medve apó látja ám a kölyköket beszorulva a kocsiban. Erős mancsaival letépte az ajtót, ahogy a másik oldalon Medve anyó is. Óvatosan kihúzták az apróságokat és bevitték az erdőbe, lefektették az avarba. A bocsok vadul verő szívvel nézték.
Rézi, Gertrúd és Gerzson nyöszörgött, jajgatott a fájdalomtól.
-Mi fáj? – kérdezte a kisrókát Medve apó.
-Jaj, a fejem! Jaj, a fejem!- óvatosan megvizsgálta. – Lám-lám. Jó, nagy pukli van rajta, ráadásul még a bőröd is felhasadt. Bocsok, legyetek szívesek szaladjatok haza az elsősegélyládáért! Még jó, hogy itt lakunk a közelben.
-Meg az is, hogy meghallottuk a bajt.- így Medve anyó, aki épp Gertrúd mancsát vizsgálta. – Hát ez kificamodott. Mindjárt a helyére teszem.- Még jó, hogy a minap fejeztem be az elsősegélynyújtó tanfolyamot. Most nagy hasznát veszem a megszerzett tudásnak.
-Jaj!- Jaj!- kiáltotta, amíg Medve anyó helyreigazította a ficamot. – Nicsak, egy jó nagy puklid is van és még az orrod is vérzik. Jól megjártad. – közben megérkeztek a bocsok.
-Tessék anyuci!
-Köszönöm. – Közben már Gerzsont vette szemügyre Medve anyó.
-Aú! –Aú!- kiáltotta. Bizony-bizony, neked megrándult a mellső lábad. Ezt otthon borogatnod és jegelned kell. Mást nem tehetsz.
-Jó!- válaszolta elszontyolodva a kölyök. Ezután visszament a másik kettőhöz és elsősegélyben részesítette őket. A bocsok adogatták a hozzávalókat. Medve apó karjába vette Gerzsont és Gertrúdot, Medve anyó Rézit és hazavitte. Onnan már maguk is bebicegtek és lefeküdtek pihenni. Azonban még előtte megköszönték a segítséget. Magukban pedig megfogadták, hogy legközelebb nem lesznek ilyen meggondolatlanok és nem fognak veszélybe sodorni senkit sem.
Teltek-múltak a napok. Az idő egyre zordabb lett. Az ablakból nézték a változást. Lassan a sebeik is begyógyultak, miközben megkomolyodtak.
Egyszer csak hópihe hullt le az égből, és mindent, mindent betakart. A kölykök óvatosan felkeltek és kibotorkáltak az ajtajuk elé. Megérkezett a tél.
Gani Zsuzsa: Mit suttog az őszi szél?
2023. 07. 22.
Halkan jár az őszi szél, levélárnyék közt mesél.
Dércsipkézett fák alatt, titkokat hint szerteszét. Suttogása puha, lágy. Száradó fűszálra száll. Őszi dalát dúdolja, míg a föld álomra vár. Mesél rétről, messzi tájról, tavakról, hol csönd tanyáz. Felhők árnyán át, ha nézed, érzed benne az elmúlást. Emlékekkel teli csendje nyári fényt már elereszt, s fakuló nap fényében, tavaszról sző új mesét.
Tarka-barka tisztáson, erdőben az irtáson, kicsi őz jár pajkosan, nyuszik futnak cakkosan. Bimbó fakad, rügy pattan, virág nyílik, friss balzsam. Kis madarak dalolnak, örülnek a tavasznak. Patakban a kis halak,
fickándoznak pajkosan. Méhek nektárt gyűjtenek, neked, nekik, és nekem. Hóvirág kél, jő a fényre,
sünit csalja nap sütése. Csiga csúszik, szarvát dugja, - itt a tavasz, - ezt suttogja.
Aztán jön a forró nyár, ezernyi szín, tüzes táj. Alélt tücskök, bogarak, henyélnek a fák alatt. Ugribugri kicsi mókust átkarol a madárkórus. Szelíd szellő cirógatja, záporeső megmosdatja. Örömódát zeng a nyárról, tanulhatsz most fűtől, fától. Fuvallat súg bölcsességet, négy évszakról sok szépséget.
Nézd, már kopogtat az ősz, köd szitál, és hull a dér, nap sápad, hull a levél, erről regél most a szél.
Dalol bút és víg dallamot, mesél csodát, meghallhatod. Zúg és búg az őszi szél, ringó levél közt mesél.
Amíg az ősz itt méláz, hűs szél levelet tépáz.
De majd jő a fagyos tél, havat kavar a zord szél. Vad és madár majd fázik, gondoskodásra vágyik.
-Így suttogok én, a szél, fáradt fák közt járva el. Csitul a halk sóhajom, s álmos szemem lehunyom.
