Ősz van. Hullanak a falevelek. Sárga, narancs, vörös, rőt, arany, bordó és rozsdás színekben játszanak. Avarként takarják be a földet. A nap is olyan gyenge. Talán beteg? Vagy a felhő kergeti el az égről? Nem tudom. Képzeljétek, tegnap egy infi- finci kisegér szaladt el az ajtónk előtt. Vajon hova sietett? Arra gondoltam, ha esetleg megint erre jár, megkérdezem tőle. Lehet ő is fázott? Talán búvóhelyet keresett, vagy ennivalót? Mindjárt megkérdezem az anyukámat, hátha megengedi, hogy nálunk lakjon, legalább tavaszig. Elférne. Amilyen ici- pici, biztosan jut neki hely. Alhat a szobámban is, megengedem neki. Jé, megint itt szalad! Ó, de aranyos! Szürke a csöppnyi teste, négy icike- picike lába, hosszú vékony farka, két kerek fülecskéje és két pici szeme van. Nini! Még bajusza is van. Apukámnak is van, de neki nem ilyen. Állj meg Inci- Finci! Várj, egy kicsit! Hova szaladsz? Lehet, hogy fázol? Talán búvóhelyet keresel, vagy éhes vagy? Mindjárt megkérdezem az anyukámat, hátha megengedi, hogy nálunk lakj, legalább tavaszig. Elférnél. Amilyen ici- pici vagy, biztosan jut neked hely. Alhatsz a szobámban is, megengedem neked. Várj! Ne szaladj el! Máris megyek és megkérdezem. – Anyukám! Anyukám! – Tessék, kincsem? - Itt szaladt egy ici- pici kis egér. Lehet, hogy fázott. Vagy talán búvóhelyet keresett, mert jön a tél. Arra gondoltam, ha megengeded, itt lakhatna nálunk legalább tavaszig. Elférne. Amilyen ici- pici, biztosan jutna neki hely. Alhat a szobámban is, megengedem neki. Van egy ici- pici dobozkám, kibélelem. Janka babám egyik párnácskáját és a takaróját is kölcsön adom neki. Ha álmos azzal be tud takarózni. A babakádban meg is tudom fürdetni. Csak a fogát nem tudom, hogy hogyan mossam meg neki? Hmmm. Aztán minden este énekelnék neki altatót, ahogy te is szoktál nekem. Mit gondolsz, velünk lakhat?- néztem kérdőn anyukámra. Édesanyám ekkor elmosolyodott, az ölébe vett és azt mondta, miközben cirógatta az arcomat. – Sajnos nem tehetem. Ő nem háziállat. Szabadban született. Nem zárhatjuk be a mi lakásunkba, mert nem érezné magát jól. – Tényleg?- néztem rá csodálkozva. – Tényleg- mondta- ő itt érzi magát jól. Itt kint a szabadban. Keres magának egy búvóhelyet, ott készít magának fészket. Ráadásul lehet, hogy családja is van. Nem lenne jó, ha elszakítanánk a családjától. – Igazad van anyuci. Én is veletek érzem jól magam és nem örülnék, nem lenne jó, ha nem lakhatnék veletek. Édesanyám ekkor elmosolyodott, és azt mondta. – Gyere, most készült el a finom túrós batyu. Jó meleg és friss. Egyél belőle. – Jó megyek!- feleltem. Kézen fogtam anyukámat és bementünk a házba. Találós kérdés:
Cin- cin- cin- cin..
Erdő, mező kis lakója
Nincsen neki sem szabója.
Parány teste, hosszú farka
Pici fülét égnek tartja.
Úszik, mászik, nagyot ugrik,
Cirmos elől eliramlik.
Diót, magot, kérget, férget,
Gyorsan, fürgén csemegézget.
Cin- cin- cin- cin..
Gani Zsuzsa: Az ici- pici róka és kis barátai
2020. 11. 20.
Az ici- pici róka vadkacsára vadászott a tóparton.
Óvatosan, lassan lépkedett. Már- már vészesen közel ért zsákmányához, a száját nyalogatta a nyelvével. Már a nyálát is elcsorgatta, a finom ebédre gondolva, amikor egyszer csak megzizzent- zörrent a nádas. Egy ici- pici vadkan csörtetett nagy vígan, nagyokat röffentve. A vadkacsa ijedten felröppent. Nagyon mérges lett az ici- pici róka és kergetni kezdte vadkan barátját. Szaladt- szaladt árkon- bokron keresztül. Szaladt jobbra, szaladt balra, erre meg arra, aztán körbe- körbe. Egyszer csak szembe jött vele az ici- pici farkas. Későn vette észre az ici- pici vadkant és összeütköztek. Jajgatott a kicsi vadkan: jaj- jaj-, jaj! Ekkor ért oda az ici- pici szarvas is. Későn vette észre az ici- pici farkast és összeütköztek. Jajgatott a kicsi szarvas: jaj- jaj-, jaj! Ekkor ért oda az ici- pici őz. Későn vette észre az ici- pici szarvast és összeütköztek. Jajgatott a kicsi őz: jaj- jaj-, jaj! Ekkor ért oda az ici- pici borz. Későn vette észre az ici- pici őzet és összeütköztek. Jajgatott a kicsi borz: jaj- jaj-, jaj! Ekkor ért oda az ici- pici sün. Későn vette észre az ici- pici borzot és összeütköztek. Jajgatott a kicsi sün: jaj- jaj-, jaj! Ekkor ért oda az ici- pici nyúl. Későn vette észre az ici- pici sünit és összeütköztek. Jajgatott a kicsi nyúl: jaj- jaj-, jaj! Ekkor ért oda az ici- pici egér. Későn vette észre az ici- pici nyulat és összeütköztek. Jajgatott a kicsi egér: jaj- jaj-, jaj! Ekkor ért oda az ici- pici róka. Azt látta, hogy minden kis barátja sír- rí. Gondolkodott, hogy most mit tegyen? Aztán kitalálta. Bocsánatot kért a pajtásaitól, hisz miatta történt a baj. Azon nyomban kibékültek és újra jó barátok lettek.
Itt a vége, fuss el véle!
Gani Zsuzsa: Télapó ajándéka
2020. 12. 11.
Télapó meghozta ajándékát, a telet.
Hóanyó havat hullajtott a földre. Gyönyörű lett a világ. Pihe- puha hótakaró ropogott a lábaim alatt. Térdig süppedtem bele az új Mikulástól kapott csizmácskámmal. Vastag zúzmara csattogtatta tűhegyes fogait. Minden hófehér volt. A föld csillogott- villogott, mint milliárdnyi apró csillag, mint számtalan gyémántkristály. Csönd volt, békés, néma csönd. A közeli tó is fagyott volt, kemény, áttetsző, sima jégtükör. Már- már korcsolyázni lehetett rajta. De még nem mertem rálépni. Akármilyen pici is voltam és könnyű, tudtam, hogy a jégpáncél, ha még nem olyan erős, könnyen beszakad, ezért csak a tó szélén levő padról gyönyörködtem a szépséges tájban. Aztán hívtak a testvéreim is és jókat ugra- bugráltunk a nagy hóban. Néha kicsúszott a tapsi fülem a mama kötötte pihe- puha, jó meleg sapka alól, de ki bánta! Olyan jó volt hancúrozni! Két kis cinege borzolta tollát a közeli fa ágán, néha csicseregtek is. Jó volt őket hallani. Egyszer csak egy vörös bundás lopakodott felénk, még jó, hogy időben észrevettük és szétrebbentünk. Ámde ő nem volt elég óvatos! A nagy lendülettől ráhuppant a befagyott tóra, ami jól sejtettem, még gyenge volt és ráadásul nehéz is volt, a súlya alatt beszakadt a jég. A ravaszdi beleesett a jeges vízbe. Óbégatott nagyon, hiszen dermesztő hideg lehetett a víz. Aztán nagy nehezen kikecmergett belőle. Szerencse, hogy nem volt mély, sekély volt. Szerettem volna segíteni neki, de nem mertem, mert féltem tőle, meg attól is, hogy esetleg én is beleesek. Megkönnyebbültem, mikor azt láttam, hogy kiért a partra. Addigra jégcsapok lógtak a bundáján. Vacogó fogakkal vánszorgott vissza az üregébe. Nem is láttuk többet ezen a télen! Én meg a testvéreimmel tovább hancúroztam, egészen addig, amíg be nem sötétedett.
Nagy örömet szerzett nekünk a Télapó ajándéka.
Gani Zsuzsa: Szuszi nyuszi
2020. 11. 01.
Tél volt. Derékig temette a hó a fákat, a bokrokat, de ez minket nem zavart. Kint ugra- bugráltam barátaimmal a tisztáson. Aztán valamin a legjobb barátommal összekaptunk. Egymást jól összeharapdáltuk. Hiába csitítottak a többiek, mi oda se hederítettünk. Csak marakodtunk és harapdáltuk egymást. Úgy összevesztünk, hogy egymásba gabalyodva gurulni kezdtünk a lejtőn lefele. Egy jó adag hóbunda is velünk gurult. Gurult, gurult, közben egyre nagyobb és nagyobb lett. Arra jött a bagoly. Velünk gurult a bagoly, s a hóbunda is velünk gurult. Gurult, gurult, közben egyre nagyobb lett. Arra jött a süni. Velünk gurult a süni, a bagoly, s a hóbunda is velünk gurult. Gurult, gurult, közben egyre nagyobb lett. Arra jött a mókus. Velünk gurult a mókus, a süni, a bagoly, s a hóbunda is velünk gurult. Gurult, gurult, közben egyre nagyobb lett. Arra jött az őzike. Velünk gurult az őzike, a mókus, a süni, a bagoly, a nyuszik, s a hóbunda is velünk gurult. Gurult, gurult, közben egyre nagyobb lett. Arra jött a róka. Velünk gurult a róka, az őzike, a mókus, a süni, a bagoly, a nyuszik, s a hóbunda is velünk gurult. Gurult, gurult, közben egyre nagyobb lett. Arra jött a medve. Velünk gurult a róka, az őzike, a mókus, a süni, a bagoly, a nyuszik, s a hóbunda is velünk gurult. Gurultunk, gurultunk, egyenest a medvének. A medve hangosan dörmögött, úgy hogy a vastag hóbunda is lepotyogott a fákról, a bokrokról. Teljesen betakart bennünket a hatalmas hó. Nagy nehezen kikecmeregtünk alóla és a tenyeres- talpas medve láttán, akinek a tekintete semmi jót nem ígért, ijedten rebbentünk szerte szét. Bocsánatot kértünk egymástól és kibékültünk. Soha többet nem bántottuk egymást.
Soha többet nem bántottuk egymást.
Gani Zsuzsa: Zsiga csiga
2020. 11. 21.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi csiga, akit úgy hívtak, hogy Zsiga csiga.
Ez a csiga mindentől és mindenkitől félt, mert kicsi volt. Ahogy csúszott a harmatos nyári füvön, szembe jött vele egy kisegér. – Cin, cin, cin – szervusz, Zsiga csiga. – Hova mész? - Szervusz, kisegér! Sétálni jöttem a friss, harmatos fűbe. - Mit viszel? Mi van nálad? - Sajtot vettem a közeli boltban, azt viszem haza. De nagyon nehéz, alig bírom vinni. - Tedd ide a hátamra, majd segítek neked!- Így is tett a kisegér. Miután megérkeztek, levette a kisegér a sajtot. - Köszönöm, hogy segítettél! Nem is tudom, mi lett volna, ha nem találkozom veled! Te nagyon erős vagy!- mondta a kisegér majd elbúcsúztak. Mindenki folytatta az útját. Zsiga csiga gondolkodóba esett. - Tényleg erős vagyok? Igaz, ami igaz, a kisegér sokkal nagyobb nálam, mégse bírta el a sajtot. Ekkor eleredt a nyári zápor. Zsiga csiga behúzódott a házába, hogy meg ne ázzon. Arra jött a kis hangya. - Szervusz, Zsiga csiga! Be bújhatok melléd? Nagyon esik idekint! - Szervusz, kishangya! Gyere! Persze, bújj be!- Így is tett. Miután elállt az eső, megszólalt a kis hangya. - Köszönöm, hogy segítettél! Nem is tudom, mi lett volna, ha nem találkozom veled! Neked biztonságos házad van- mondta a kishangya majd elbúcsúztak. Mindenki folytatta az útját. Zsiga csiga gondolkodóba esett. - Tényleg erős vagyok, házam is van. Igaz, ami igaz, a kisegér sokkal nagyobb nálam, mégse bírta el a sajtot, a kishangya pedig megázott, megfázott volna, ha nem segítek neki. - Arra jött a pici sün. Nagyon éhes volt. Amikor meglátta Zsiga csigát már csorgatta a nyálát. Ám Zsiga csiga gyorsan bebújt a házába, még az ajtaját is bezárta. Az éhes kis sün sehogy se fért hozzá. Egy ideig próbálkozott, de sehogy se sikerült neki. Hamarosan odébb állt. Miután elmúlt a veszély, újra előmászott házából Zsiga csiga. Erősen gondolkodóba esett. Erős vagyok, házam is van, ráadásul minden bajtól megvéd. A kisegér sokkal nagyobb nálam, mégse bírta el a sajtot, a kishangya pedig megázott, megfázott volna, ha nem segítek neki, a kis sün pedig biztosan megevett volna, ha nem vagyok ügyes és nem bújok be az erős házikómba. Ennek úgy megörült Zsiga csiga, aki eddig mindentől és mindenkitől félt, mert azt gondolta magáról, hogy kicsi és gyenge, hogy sose félt többé. Hisz erős volt, okos és bátor, akármilyen icike és picike is volt.
- Ti mit gondoltok?
Gani Zsuzsa: Hencegő autó
2020. 11. 01.
Volt egyszer egy gyönyörű szép, piros autó. Ott állt kint az utcán. Egyszer elment mellette egy kék autó.
- De szép a színed!- bókolt neki.
- Nem rég jöttem ki a gyárból, ott kaptam ezt a szép ruhát, azért vagyok ilyen szép!
Egyszer elment mellette egy zöld autó.
- De szép a színed!- bókolt neki.
- Nem rég jöttem ki a gyárból, ott kaptam ezt a szép ruhát, azért vagyok ilyen szép!
Egyszer elment mellette egy sárga autó.
- De szép a színed!- bókolt neki.
- Nem rég jöttem ki a gyárból, ott kaptam ezt a szép ruhát, azért vagyok ilyen szép!
Egyszer elment mellette egy fehér autó.
- De szép a színed!- bókolt neki.
- Nem rég jöttem ki a gyárból, ott kaptam ezt a szép ruhát, azért vagyok ilyen szép!
Egyszer elment mellette egy fekete autó.
- De szép a színed!- bókolt neki.
- Nem rég jöttem ki a gyárból, ott kaptam ezt a szép ruhát, azért vagyok ilyen szép! Ám ahogy ott állt kint az utcán egy idő múlva poros lett, horpadások lettek az oldalán, a fénye is megkopott. Egyszer csak elment mellette ugyanaz a kék autó,ami a múltkor is . Ugyanolyan jól karban volt tartva, mint régen. Csillogott- villogott a külseje, a belseje. Ráköszönt ismerősére.
- Mi történt veled? – nézett rá kérdőn. Mindenkinek azzal hencegtél, hogy nem rég jöttél ki a gyárból, ott kaptad ezt a szép ruhát, azért vagy ilyen szép! Közben poros vagy, piszkos, ráadásul kopott is. Mire volt jó a hencegés? Ezután elköszönt tőle és elment. A piros autó sokáig nézett utána szomorúan.
Így volt mese volt, ha nem hiszed, járj utána.
Gani Zsuzsa: Brumi Maci és a róka
2020. 11. 20.
Brumi Maci ott kint bóklászott az erdőben a barlangja körül. Azon búslakodott, hogy nemsokára itt a tél. Nem tud majd egy jó ideig kóborolni, a hideg miatt be kell majd kuckóznia magát. Arra jött a róka. Illendőképpen köszöntötték egymást, majd beszélgetni kezdtek. A róka, mint mindig, most is hencegett.
- Engem nem zavar a tél. Akkor jövök-, megyek, amikor csak akarom. Szeretem a telet. Olyankor hatalmas a hó, pihe- puha, jókat lehet benne gurulni, hóangyalkázni, és még sok- sok mindent lehet csinálni benne. Ráadásul jön a Mikulás és a Karácsony is. Szeretem az ünnepeket. Igaz ennivalót nem könnyű találni ilyenkor, de majd megoldom, elvégre okos vagyok és ravasz. Ezután faképnél hagyta Brumi Macit, aki sokáig nézett utána.
- Én is szeretem a telet, mert gyönyörű! A csupa csipkés, zúzmarás fák, a csilingelő jégcsapok, a jégvirágos ablakok. Tényleg nagyon szép! A hideg se zavar, mert vastag bundám van. Ám én ilyenkor elálmosodok és mivel ennivalót se találok, ezért muszáj behúzódnom a barlangba. De addig még tele eszem magam mindenféle finomsággal és akkor nem fogok éhezni- gondolta. Így is tett. Hamarosan megérkezett Télapó a téllel, Hóanyó a hóval. Az erdei állatok is elrejtőztek, volt, akik álomba merültek. Aludt az erdő. Csend volt, még a madarak se zengtek, szél se muzsikált. Egyszer csak róka koma megéhezett. Vadászni indult. A nagy hó azonban mindent vastagon betakart és sehogy se sikerült zsákmányra bukkannia. Már nagyon korgott a gyomra. Eszébe jutott, hogy van még neki félretéve a hűtőszekrényben egy darab csirkecomb, az is megteszi, míg nem lel valami finom falatra. Így is tett. Azonban amikor a rókavár elé ért, rémülten vette észre, hogy a bejáratot eltorlaszolta a frissen lezúdult hókupac. Tanakodni kezdett, hogy most vajon mi tévő legyen? Eszébe jutott Brumi Maci komája. Igaz ő most alszik, de felkeltem, hátha segít nekem. Így is tett. Brumi Maci álmosan kászálódott ki jó meleg kuckójából. Amint meghallotta mi történt, azonnal, készségesen segíteni ment róka komájához, hogy kihúzza a bajból. Elkotorta a nagy hógörgeteget a rókavár ajtaja elől és a róka be tudott menni a házába. Megköszönte Brumi Maci segítségét és beinvitálta egy kis beszélgetésre. Ám Brumi Maci nagyon álmos volt és inkább visszakuckózott a barlangjába. - Köszönöm, most nem, de majd tavasszal elfogadom a meghívást!- dörmögte álmosan, hatalmasakat ásítva, majd visszament aludni. Róka koma pedig jóízűen elfogyasztotta a félretett csirkecombot a jó meleg odujában.
Így volt, mese volt, talán igaz se volt!
Gani Zsuzsa: A kamuzós kutyulu- mutyulu
2020. 11. 20.
Volt egyszer egy iciri- piciri kutyulu mutyulu. Nem rég született. Tíz testvére között, ő volt a legkisebb. Még állni is alig bírt, járni meg pláne nem. Hangja még olyan volt, mint a kisegéré. De farkat csóválni azt tudott. Nagyon aranyos volt. Barnás fekete volt a színe, lábai rövidek, orra kicsit hosszúkás, akárcsak a farkincája. Egyik tavaszi napon, amikor ébredezett a nap, arra kószált a szomszéd kiskutya. Pár héttel lehetett idősebb nála. Ügyesen járt, bátran, határozottan. Már futni is tudott, sőt ugatni is. Büszkén mutatta tudományát az iciri- piciri kutyulu mutyulunak. Én is tudom ezeket mind!- mondta felbátorodva. – Akkor mutasd be!- kérte a másik. – Most nem, mert álmos vagyok!- felelte. Meghallotta ezt az iciri- piciri kutyulu mutyulu bátyja és azt mondta: Még állni is alig bírsz, járni meg pláne nem. Hangod pedig olyan, mint a kisegéré. Az iciri- piciri kutyulu mutyulu lehajtotta a fejét, mert nagyon elszégyellte magát. A szomszéd kiskutya ekkor elköszönt tőle és faképnél hagyta.
Vajon miért?
Gani Zsuzsa: Csingilingi
2020. 11. 21.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy iciri- piciri harangocska. Ott porosodott a szekrény tetején egy dobozban fenyődísz társaival együtt.
– Vajon milyen lehet odakint? – gondoltam. Egyszer csak azt éreztem, hogy valaki megmozdít a dobozzal együtt, levesz és kinyitja azt. Szemem- szám tátva maradt a csodálkozástól nekem, az iciri- piciri harangocskának. Ott álltam a mezőn, előttem pedig egy gyönyörű, hatalmas fenyő. Köröttünk minden csupa- csupa hófehér volt. Csillogott- villogott a föld. Úgyhogy gyorsan behunytam a szemem egy pillanatra. Káprázatos volt! Szépséges! A fa körül apró kis állatok sürögtek- forogtak. Ott volt az őzike, a szarvas, a borz, a sün, a róka, a vaddisznó, a mókus, a nyuszi, a medve, az aranysakál, a hiúz, a bagoly, a cinke, a meggyvágó, a zöldike, a csuszka és a fakopáncs is. Még sose láttam őket. Ámulattal néztem. Szebbnél- szebb díszekkel öltöztették fel a fát. Voltak rajta színes gömbök, szaloncukorkák, csokik, és boák is. Ezután színes égősort fűztek rá körös- körül. A tetejére pedig egy aranycsillag került. Ekkor azt éreztem, hogy engem is felemelnek. Egy mókuska akasztott az egyik ágra. De szép volt innen is a tél! Olyan boldog voltam, hogy a szívem csak úgy ide- oda kalimpált! Egész nap gyönyörködtem a tájban, annyi szépet láttam! Aztán besötétedett, álomra hajtottam a fejem. Egyszer csak valaki megbökött engem, az iciri- piciri harangocskát. Csingilingi-, csingilingi -csingilingi-, szólaltam meg. Körül néztem és sok- sok derűs, vidám arcocskát láttam magam körül ajándékokkal a kezükben.
Gani Zsuzsa: Róka- bóka pórul jár
2020. 11. 21.
Volt egyszer talán a Mecsek lábánál az erdő szélén egy gazdaság. A baromfiudvar lakói csendesen, nyugalomban éldegéltek. Nem volt veszekedés, nem volt vita. A kakas a szemétdombon kapirgált, tyúkanyó tojásokon kotlott. Kiscsibék bújtak ki egymás után a megrepedt tojásokból. Libák gágogtak, kacsák hápogva siettek a tóra úszkálni. Pulyka az itatóból ivott. Disznók röfögtek és falatozták a moslékot a vályúból. Szarvasmarhák, kecskék, juhok legeltek a réten. Teheneket fejték az asszonyok. A böllér egy disznót vágott éppen. A kutyus békésen feküdt a pamlagon. Cica egeret kergetett. Közben este lett. Feljött az égre a sok- sok csillag és a fénylő hold. Ekkor odasettenkedett a róka- bóka is, aki már egy ideje a bokor mögött leskelődött.
- Hol van az én nyulam- bulam, a finom vacsorám? - Nézett huncutul. Vizslatta a gazdaságot és közben csorgatta a nyálát. - Hol van az én tyúkom- búkom, a finom vacsorám? - Nézett huncutul. Vizslatta a gazdaságot és közben csorgatta a nyálát. Ekkor már vészesen közel járt hozzájuk a róka- bóka. De észre vette ám a házőrző és hangos ugatásba kezdett: vaú- vaú- vaú. Ekkor a róka- bóka nyaka közé szedte a lábát és eliszkolt. Sose látták többé. Erdő szélén a kis őzem-bőzem végig látta, hogy mi történt.
Látta, hogy hogyan járt pórul a róka- bóka.
Gani Zsuzsa: Hapci Manci allergiás
2020. 11. 21.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisegér. Úgy hívták, hogy Hapci Manci. Azért Hívták Hapci Mancinak, mert mindig tüsszögött. Ugyan mindig a szája elé tette a kezét, vagy a zsebkendőt használta, mégis mindig tüsszögött. Tudod, hogy miért tüsszögött? Mert allergiás volt. Ez persze nem volt fertőző, ezt mindenki jól tudta. Allergiás volt a mogyoróra, a fák virágpollenjeire, a kenderre, az ürömre, még a parlagfűre is. Szóval Hapci Manci tüsszögött szinte mind a tizenkét hónapban, mind a négy évszakban: tavasszal, nyáron, ősszel és még télen is. Hol jobban, hol kevésbé. Szedett rá gyógyszert is, orrcseppet is, de hiába. Nem tehetett róla. Néha akkorákat tüsszögött, hogy beleremegtek a falak, hullani kezdtek a levelek a fákról, virágok ijedtükben összehúzták a szirmaikat. Még Cirmi is felnyávogott. Mivel mindenki tudta, hogy Hapci Manci nem tehet róla és nem tud ezen változtatni, egy idő múlva megszokták a hangos tüsszögést a családja, barátai, rokonai és már senkit se zavart. Ugyanúgy játszottak vele, mint annak előtte. Cirmi is boldogan kergette a lakásban körbe- körbe.
Így volt, mese volt, talán igaz se volt.
Gani Zsuzsa: Malacka pazarol
2020. 12. 13.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kismalac. Hét testvérével együtt túrtak az ól körül.
Mamájuk az ebédet készítette, apukájuk fát vágott tüzelőnek. Amikor elkészült az ebéd megmosakodtak. Malacka nagyon szeretett pacsálni. Most is azt tette. Testvérei már mind az asztalnál ültek, de ő még nyomkodta a szappant, folyatta a vizet és tetszett neki, hogy minden csupa hab. Az anyukája ment utána. - Gyere gyermekem ebédelni, már mindenki az asztalnál ül!- mondta kedvesen. Malacka ekkor elzárta a csapot, szárazra törölte a kezét és leült az asztalhoz. Anyukája tett is egy adag ételt a tányérjába, úgy, ahogy a többieknek is, majd jóétvágyat kívánt. Már mindenki befejezte az evést, Malacka még mindig csak turkált benne.
- Egyél gyermekem, mert éhes maradsz!
- Fújj, én ezt nem szeretem! - Az ennivalóra ilyet sose mondunk, inkább azt, hogy ezt nem szeretem. De talán nem ízlik? Kóstold meg legalább.
- Nem! – dohogta tovább a kicsit. Ekkor befejeződött a közös evés és az anyuka leszedte a terítéket. Mindenki ment tovább a dolgára. Ahogy telt- múlt az idő Malackának korogni kezdett a gyomra. Eljött a vacsoraidő. Amikor elkészült a vacsora megmosakodtak. Malacka nagyon szeretett pacsálni. Most is azt tette. Testvérei már mind az asztalnál ültek, de ő még nyomkodta a szappant, folyatta a vizet és tetszett neki, hogy minden csupa hab. Az anyukája ment utána.
- Gyere gyermekem vacsorázni, már mindenki az asztalnál ül!- mondta kedvesen. Malacka ekkor elzárta a csapot, szárazra törölte a kezét és leült az asztalhoz. Anyukája tett is egy adag ételt a tányérjába, úgy, ahogy a többieknek is, majd jóétvágyat kívánt. Már mindenki befejezte az evést, Malacka még mindig csak turkált benne.
- Egyél gyermekem, mert éhes maradsz!
- Fújj, én ezt nem szeretem!
- Az ennivalóra ilyet sose mondunk, inkább azt, hogy ezt nem szeretem. De talán nem ízlik? Kóstold meg legalább.
- Nem! – dohogta tovább a kicsi. Kérek inkább kenyeret- folytatta. Édesanyja adott neki egy szelet kenyeret. Malacka elkezdte morzsálni, tördelni. Már a fele az asztal alatt volt, a maradékot végül megette, de csak azért, mert már nagyon éhes volt, viszont a héját meghagyta.
- Gyermekem! A héját miért nem eszed meg? Finom, ropogós, most sütöttem.
- Mert beletörik a fogam! Ekkor befejeződött a közös evés és az anyuka leszedte a terítéket. Mindenki ment tovább a dolgára. Malacka is elment még egy kicsit hancúrozni a testvéreivel. Aztán leültek társasjátékozni. Malacka minduntalan csalni akart. Egy ideig csak figyelmeztették a testvérei, de aztán úgy döntöttek, hogy inkább abbahagyják a játékot és ott hagyták Malackát. Malacka nagyon okos volt, így teljesen felmérte a helyzetet. Egy ideig magában búslakodott, de aztán úgy döntött, hogy bocsánatot kér testvéreitől helytelen viselkedése miatt. Természetesen megbocsájtottak neki és egészen lefekvésig együtt játszottak tovább. Közben nagyokat nevettek, viccelődtek, mókáztak. Másnap reggel a mamájuk a reggelit készítette, apukájuk fát vágott tüzelőnek. Amikor elkészült a reggeli megmosakodtak. Malacka készült el elsőnek. Anyukája tett is egy adag ételt a tányérjába, úgy, ahogy a többieknek is, majd jóétvágyat kívánt. Malacka nekilátott és pillanatok alatt megevett mindent, majd szépen megköszönte. Mindenki meglepetten, jóérzéssel, derűs mosollyal nézte, de nem szóltak semmit. Ekkor befejeződött a közös evés és az anyuka leszedte a terítéket, közben megcirógatta Malacka buksiját és egy cuppanós puszit adott a homlokára. Malacka elmosolyodott.
Aztán mindenki ment tovább a dolgára. Malacka is elment még egy kicsit hancúrozni a testvéreivel.
Gani Zsuzsa: Irina, az icipici pók
2020. 11. 01.
Hol volt, hol nem volt. Valahol egy országban, egy megyében, egy városban, vagy falun, de az is lehet, hogy a tanyán egy szoba sarkában élt egy icipici pók. Picike volt, amikor észrevettem. Megkértem anyukámat, hogy hadd lakjon velünk továbbra is. Beleegyezett. Telt, múlt az idő. Az icipici pók egyre nagyobb lett, ahogy a hálója is, amit szőtt a sarokban. Teste hosszúkás volt, a fejtora lapított és egyenes volt a potroha. Szürke ruha volt rajta. Nyolc, azaz négy pár lába volt a mi kis icipici pókunknak, akik elneveztem Irinának. Irina az icipici pók nagyon jól érezte magát nálunk. Ennivalót is talált bőségesen. A hálójába akadt légy, muslinca, mind- mind finom falat volt neki. Sokáig lakott egyedül, bár magányos az nem volt, mert sokat beszélgettem vele, ám egyszer csak egy másik pókot, egy nagyobbat is megláttam a hálójában. Anyukám őt már egy pár nap múlva kirakta a kertbe. Azt mondta: - kettő, már sok!- és elmosolyodott. Igaza volt, végül is minek annyi. Irina az icipici pók így továbbra is a mi háziállatunk maradt és továbbra is a sarokban lakott, ahova a hálót szőtte. Ősz volt, odakint hulltak a színes levelek: a sárga, narancs, aranysárga, citrom, bordó, barna, rőt és rozsdás levelek. Észrevettem, hogy Irina az icipici pók potroha picit megdagadt, majd pár napra rá azt is, hogy a hálójában valami csomagocska van, ami egyre nagyobbra nőtt, az icipici Irinával együtt. Tovább figyeltem. Aztán beköszöntött a hideg tél. Odakint hullt a hó, erősen fújt a szél, dér volt és köd, aztán gyönyörű hófehér zúzmarák ültek a fákra. Az ereszünk alatt hosszú, átlátszó jégcsapok csüngtek. Amikor enyhébb volt az idő, cseppekben olvadt, de aztán a hideg miatt újra megfagyott. Az ablakomra jégvirágokat festett az idő. Odakint fagyott és az én vékony ablakom belsejében jégvirág zúzmarák nőttek. Nagyon szépek voltak és egyik sem volt ugyanolyan. Mindegyik más és más formájú volt, de gyönyörű! Sokáig néztem. Aztán kitavaszodott. Virágba borultak a fák, kizöldült a pázsit és előbújtak a bogarak, rovarok odakint. Ekkor vettem észre, hogy Irina az icipici pók lerakott vagy ötven petéjéből, mert már tudtam, hogy az pete volt, apró kis pókocskák bújtak elő. Nagyon érdekes volt. De már ekkor a szüleimmel közösen úgy döntöttünk, hogy Irinának az icipici póknak, azaz már anyukának és gyermekeinek odakint sokkal jobb helye lesz, mint nálunk. Apukám óvatosan kitette őket a szabadba, azaz a kinti sufniba, hisz ott jóval nagyobb helyük lett, mint a mi szobánk sarkában.
Így volt, mese volt, ha nem hiszed, járj utána!
Gani Zsuzsa: Lili, Cili és Vili cica
2020. 11. 20.
Lili, Cili és Vili cica a nagymamámnál lakott. Szobacica volt Lili, Cili és Vili cica. Az unoka Patrícia is nagyon szerette Lili, Cili és Vili cicát. Egyszer csak berepült a szobába egy katica. Lili, Cili és Vili cica kergetni kezdte, de a katica, huss, kirepült az ablakon. Az asztalon egy kupica tej volt. Lili, Cili és Vili cica felugrott az asztalra, hogy megigya. De a kupica tej kicsi volt, így kiborult az asztalra. Lili, Cili és Vili cica onnan lefetyelte fel a tejet. Aztán megnyalta a szája szélét körbe, felül, alul: így ni. – Jaj, de finom volt!- nyávogták: nyau-, nyau-, nyau. Lili, Cili és Vili cica a falon meglátott egy cicás matricát. Azt hitték az egy másik cica és játszani szerettek volna vele. De hiába hívták, hogy: nyau-, nyau-, nyau, gyere, az nem jött. Közben Lili, Cili és Vili cica egy muslicát pillantott meg, ami Patrícia papájának söröskorsója fölött kőrözött. Lili, Cili és Vili cica, uzsgyi, nekifutott, mert el akarta kapni. A söröskorsó felborult, szétfolyt a sör mindenfelé, jobbra, balra, előre, hátra, még föl a plafonra is és le a földre. A muslinca pedig elröpült. Nagymama kukoricamálét készített. A leszemezett kukorica egy nagy tálban volt a földön. Lili, Cili és Vili cica kíváncsian szaglászta. Aztán mivel jó játéknak tűnt, Lili, Cili és Vili cica beleugrott a tálba, a kukoricaszemek közé és hemperegni kezdtek benne. A sok szem kukorica a szélrózsa minden irányába szóródott szét a lakásban. Lili, Cili és Vili cica csodálkozva nézte. Ekkor jött be a zajra a nagymama. Meglátta mi történt a lakásban. Ekkor így szólt: - Lili, Cili és Vili cica, ezt ti csináltátok? Lili, Cili és Vili cica bűnbánóan nézett a nagymamára: nyau-, nyau-, nyau, válaszolták. Nagymama nem haragudott, csak mosolygott és gyorsan kitakarította a lakást.
Itt a vége, fuss el véle,légy Lili, Cili és Vili cica vendége.
Gani Zsuzsa: Jani, a jegesmedve
2020. 11. 01.
Az északi- sark déli részén mindig fagyos volt a táj. Most is zord volt az idő, hatalmas szél fújt. Mindent hó és jég takart. Itt született Jani, a jegesmaci egy jégbe vájt barlangban.
Anyukája nagyon vigyázott rá, ugyanúgy, mint minden más anyuka a kicsinyére. Az utóbbi időben nagyon megfogyatkoztak a jegesmedvék. Janit és anyukáját, a medvemamát is véletlenül vettem észre. Szőrös talpával óvatosan lépdelt, fókára vadászott. Nem volt egyszerű a vadászat mostanság, mert az északi sarki jégtakaró egyre inkább elvékonyodott. Jani, nagyon figyelte anyukája minden mozdulatát, azt, hogy hogyan vadászik, hogyan úszik. Medve mama kiváló úszó volt. Jani is pont olyan ügyes szeretett volna lenni mindenben, mint a mamája. Ezért gyakorolt és gyakorolt szorgalmasan. Hamarosan meg is lett az eredménye. Mamája azon igyekezett, hogy minél előbb megtanítsa az önállóságra. A sark jege viszont folyamatosan olvadt, így nagyon féltek, hogy hamarosan elveszíthetik az élőhelyüket. Az unokatestvéreik már nagyon régen messzire sodródtak tőlük. Azóta se látták őket. Ki tudja mi lett velük. Nagyon aggódott Jani, a jegesmaci, hisz már csak az anyukája lehetett a játszótársa. Az pedig nem ugyanolyan, mint a vele egykorú bocsok társasága. De nem volt mit tenni, így beérte az anyukája társaságával. Ráadásul az ott élő eszkimók és az orvvadászok is leselkedtek rájuk a prémjük és a trófeájuk miatt. Tehát nagyon óvatosnak kellett lenniük. Telt, múlt az idő, Jani önálló, ügyes medve lett. Amikor már mindent megtanult az anyukájától és megerősödött, elbúcsúzott tőle, hogy elkezdje önálló életét. – Nagyon vigyázz magadra!- búcsúzott el tőle könnyes szemmel.
– Viszontlátásra!- felelte, majd elindult a hosszú vándorútra.
Gani Zsuzsa: Bari Mari megszületett
2020. 11. 01.
Február volt, kemény, hideg tél. Épp elolvadt a hó, latyakos, sáros volt a föld. A közeli akolban csodálatos dolog volt készülőben. Egy anyajuh a kora hajnalban igen nyugtalanul viselkedett. Fel, s alá járkált, hol felkelt, hol lefeküdt. Sehogy se találta a helyét. Aztán mégiscsak sikerült. Talált egy köteg szalmát és ráfeküdt. Hamarosan elleni kezdett és egyszer csak kibújt belőle egy kisbárány, Bari Mari. Megszületett. Az anyajuh felkelt, tett pár lépést, majd lefeküdt a kicsinye mellé és nyalogatni kezdte. Lenyalta róla a magzatmázat. Ezzel elfogadta kicsinyét. A kicsi is megismerkedett anyukája hangjával: beeee- beeee és a szagával, ahogy szimatolta. A kisbárány azonnal szopni kezdte édesanyja tőgyéből a finom, meleg tejecskét. Hamarosan lábra állt és lépegetni kezdett. Még gyenge volt, így mindig visszahuppant a szalmára. De minduntalan próbálta és próbálta. A sok gyakorlástól egyre ügyesebb lett és elkezdte mindenhova követni az anyját. Aztán ahogy nőtt növögetett, megismerkedett egy másik kisbáránnyal, aki a szomszédos akolban lakott. Attól kezdve, amikor csak tehették, mindig együtt játszottak, ugra- bugráltak, fogócskáztak a közelben. Együtt legelték a füvet, a gyomot és a fiatal kis hajtásokat is. Bari Marinak fekete volt az orra és göndör a gyapja. Nagyon aranyos volt, vidám és mindig mosolygott. Szerette is őt mindenki. Barátjának a füle közt két hegyes szarvacska nőtt. Egyszer egy aprócska szürke farkast pillantottak meg a távolban. Tél volt, ilyenkor alig találnak ennivalót a vadak az erdőben. De az is lehet, hogy épp vadászni tanult az anyukájától, vagy csak elkóborolt tőle. Ki tudja. Így történhetett az, hogy megérezve a finom falatokat, az icipici báránykákat, közel merészkedett az akolhoz: aúúúú- aúúúú- aúúúú, üvöltötte, azaz inkább még csak cincogta, vékony, kis csenevész hangján. De az aprócska kos se volt rest. Fenyegetőn mozdította hegyes kis szarvacskáját a pincurka farkas felé. A parányi Bari Mari hangosan bégetett: beee-beeee- beeee. A kis szürke farkas megijedt, nyaka közé szedte a lábát és szaladt vissza a sűrűbe. Nem is mert többé visszajönni. Így történt. Ha nem hiszed, járj utána!
Így történt. Ha nem hiszed, járj utána!
Gani Zsuzsa: Csibe Csabi bajba jut
2020. 12. 16.
Nem rég született tíz pelyhes kiscsibe. Tyúkanyóval a közeli rétre igyekeztek bogarászni. Közben a közelben megáradt a patak és kiöntött. Látva ezt tyúkanyó megsürgette csibéit. – Gyertek gyorsan!- Sikerült is épp időben átérni a biztonságos helyre mielőtt odaért volna a víz. Viszont a legkisebb, Csibe Csabi lemaradt. Sírtak, jajveszékeltek, a túlsó partról tyúkanyó a kiscsibékkel, az innenső partról pedig Csibe Csabi. Arra repült a rigó.
- Miért sírsz Csibe Csabi?
- Azért sírok, mert elvesztettem a szüleimet!
- Hát repüld át a vizet, úgy ahogy én!
- De én nem tudok repülni! – Jajveszékelt tovább Csibe Csabi. - Erre a rigó elrepült. Tovább sírt- rítt Csibe Csabi. Arra ment a réce.
- Miért sírsz Csibe Csabi?
- Azért sírok, mert elvesztettem a szüleimet!
- Hát úszd át a vizet, úgy ahogy én!
- De én nem tudok úszni! – Jajveszékelt tovább Csibe Csabi. - Erre a réce tovaúszott. Tovább sírt- rítt Csibe Csabi. Arra ment a nyuszi.
- Miért sírsz Csibe Csabi?
- Azért sírok, mert elvesztettem a szüleimet!
- Hát ugord át a vizet, úgy ahogy én!
- De én nem tudok ugrani! – Jajveszékelt tovább Csibe Csabi. Erre a nyuszi tova ugra- bugrált. Tovább sírt- rítt Csibe Csabi. Aztán egyszer csak arra úszott egy fatuskó. Csibe Csabi gondolt egyet. Abbahagyta a sírás- rívást és gyorsan rálépett a farönkre. Jól megkapaszkodott benne. A farönk pedig átvitte a családjához. Boldogan ugrottak egymás nyakába.
Itt a vége, fuss el véle!
Gani Zsuzsa: Róka koma és tyúkocska
2020. 11. 01.
Tyúkocska vidáman kapirgált a baromfiudvarban Arra jött róka koma. Már nyalogatta a száját, amikor észrevette a tyúkocska.
- Jaj, jaj, hová bújjak? Mit tegyek? – Gondolt egyet odabújt a kutyaól mögé. Buksi a házőrző békésen aludt. Róka koma ezt nem tudta. Már egészen közel ért a tyúkocskához, amikor a tyúkocska kétségbeesetten kot- kot- kot - kot, kotkodácsolni kezdett. Felébredt erre Buksi. Tudta, hogy baj van készülőben. Kirontott az óljából.
– Vau-, vau-, vau-, ugatott. Amikor ezt meglátta róka koma úgy megijedt, hogy tüstént elszaladt. Szaladt árkon-, bokron, hegyen- völgyön, erdőn- mezőn keresztül. Úgy elszaladt, hogy sose látták többé. Tyúkocska pedig megköszönte Buksinak hősiességét.
Itt a vége, fuss el véle, kerek erdő közepébe.
Gani Zsuzsa: Buksi kutya és a szúnyog
2020. 11. 01.
Buksi kutya békésen aludt gazdija kedvenc foteljában. Egyszer csak egy szúnyog vészjósló hangja zavarta meg álmát: zzzzz- zzzzz. Ijedten felugrott Buksi: vau-, vau-, vau és kergetni kezdte Cica micát, aki addig békésen szunyókált aprócska dobozkájában. Cica mica rémültében nyávogni kezdett: miau-, miau-, miau. A közelben a kisegér, erre a hangra rémülten iszkolni kezdett: cin- cin- cin, cincogott. A tóhoz érve félelmében úszni kezdett. A békák szintén megijedtek a hirtelen mozgástól. Bre-ke- ke, bre- ke – ke brekegték és belecsobbantak a vízbe. Fröccs- fröccs, mondta a víz. A halacskák meglepetten ficánkolni kezdtek a farkukkal és tátogtak a szájukkal, mintha félelmükben mondani szerettek volna valamit. Aztán véletlenül belegabalyodtak a hínárba. Nagy nehezen kiszabadították magukat és a béka után úsztak. A béka kiugrott a tópartra. A kisegér menekülőre fogta. Nyomában loholt Cica- mica, megkergetve Buksit. Buksi le akarta csapni a szúnyogot, de az gyorsabb volt és belecsípett Buksi orrába. Az feljajdult a fájdalomtól: jaj- jaj- jaj- kiáltotta. Ha a szúnyog nem csípett volna Buksi orrába, az én mesém is tovább tartott volna!
Gani Zsuzsa: Cica- mica
2020. 11. 01.
Volt egyszer egy igen csíntalan Cica- mica. Egyszer csak Cica- mica talált egy tollpihét. Megtetszett neki és játszani kezdett vele. Ahogy ugra- bugrált, a tollpihe minduntalan továbbszállt. Cica- mica pedig utána ugrott. A tollpihe elszállt a szék mögé, Cica- mica pedig utána ugrott. Cica- mica pedig utána ugrott. A tollpihe elszállt az ágy elé Cica- mica pedig utána ugrott. A tollpihe elszállt az asztal alá, Cica- mica pedig utána ugrott. A tollpihe felszállt a szekrény fölé, Cica- mica pedig utána ugrott. A tollpihe elszállt a váza mögé Cica- mica pedig utána ugrott. A tollpihe elszállt a radiátor elé Cica- mica pedig utána ugrott. A tollpihe elszállt a lámpától jobbra Cica- mica pedig utána ugrott. A tollpihe elszállt a gazdi táskájától balra Cica- mica pedig utána ugrott. A tollpihe ekkor elszállt messzire. Cica- mica meglátott egy egeret, és uzsgyi, a nyomába eredt.
Ha Cica- mia nem látta volna meg az egeret és nem futott volna utána, az én mesém is tovább tartott volna!
Gani Zsuzsa: Tacsi pacsi
2020. 11. 01.
Tacsi pacsi talált a földön egy zacsit. Kíváncsian közelebb merészkedett hozzá. A zacsi fel volt fújva és össze volt kötözve. - Lehet, hogy Marcsi veszítette el? Tegnap, mintha ő játszott volna vele, de sebaj! Most az enyém!- gondolta Tacsi pacsi. Azzal paskolgatni kezdte. Pofozgatta balról, pofozgatta jobbról. Majd kerülgetni kezdte. Szaladt a zacsi körül, körbe- körbe. Addig szaladt, amíg el nem szédült a kis csacsi. Közben örömében ugatni kezdett: vau-, vau-, vau. Egyszer csak megszédült és ráesett a felfújt zacsira. Az meg hatalmasat durrant. Tacsi pacsi úgy megijedt az eldurrant zacsitól, hogy ijedtében bebújt az ágy alá és fülét- farkát behúzta. Azóta se jött ki onnan.
Vagy talán igen?
Gani Zsuzsa: Pille és Katóka
2020. 11. 01.
Nyár volt. Gyönyörű, üde zöld volt a rét. Tarka- barka virágok pompáztak, illatoztak. Pille és Katóka is kint repkedett. A forró kövön Gyík Gyuszi lustálkodott csukott szemmel. Néha azért kinyitotta hol az egyiket, hol a másikat, vajon nem történik e valami érdekes dolog. Pille és Katóka önfeledten, gondtalanul játszottak. Röppentek virágról- virágra. Egymást karöltve táncra perdültek, firegtek- forogtak. Aztán jött egy szellő. Hátára kapta Pillét és Katókát. Vitte föl és egyre följebb. Pille és Katóka érdeklődve nézte az alatta elterülő szépséges tájat. Repültek egyre messzebb és messzebb. Elröpültek a rét felett, a híd alatt, a fák között, a völgyön át, a hegyen át. Szálltak emelkedőn és lejtőn. Aztán egyszer csak egy hatalmas tó partján letette őket a szellő. Aztán otthagyta Pillét és Katókát, majd tovaszállt. Tanakodni kezdtek, hogy most mit tegyenek. Először is körbe néztek. Nagyon éhesek voltak már, hangosan korgott a gyomruk. Találtak is sok- sok levél- és pajzstetűt néhány növényen. Gyorsan telerakták a pocakukat. Így teli hassal már jobban tudtak gondolkodni. A nagy tavon megláttak egy úszó falevelet. Gyorsan ráröppentek, az átvitte őket a túlpartra. Katóka már érezte, hogy hamarosan őszbe fordul az idő, egyre hidegebb lesz így sietősre fogták a dolgot. Megláttak egy pitypang magot, rárepültek. A pitypangmagot pedig fújta a szél egyre fújta, rajta pedig Pillét és Katókát is. Szálltak emelkedőn és lejtőn. Elröpültek a rét felett, a híd alatt, a fák között, a völgyön át, a hegyen át. Repültek egyre közelebb és közelebb és egyre ismerősebb lett a táj. Egyszer csak a pitypangmag lehuppant a földre. Ekkor eleredt a nyári zápor. Pillét és Katókát beűzte a pipacs szirmai közé az eső elől. Épp jókor, mert már zárta szirmait. A pitypangmag pedig bebújt a földbe. Az esőtől hamarosan megnőtt a pitypang. Amikor elvonult a zápor, a piros pipacs is kinyitotta szirmát. Pille és Katóka megköszönte a segítséget. Aztán összetalálkoztak az ismerős szellővel, akiből azóta már szél lett. Hátára kapta Pillét és Katókát és sebesen hazarepítette. Elköszöntek egymástól. A szél tovaröppent. Pille és Katóka pedig ott repkedett az ismerős mezőn. A forró kövön Gyík Gyuszi még mindig ott lustálkodott csukott szemmel. Néha azért kinyitotta hol az egyiket, hol a másikat, vajon nem történik e valami érdekes dolog. Pille és Katóka önfeledten, gondtalanul játszottak. Röppentek virágról- virágra. Egymást karöltve táncra perdültek, firegtek- forogtak egészen sötétedésig. Akkor nyugovóra tértek.
Álmuk édes volt és békés.
Gani Zsuzsa: A tolvaj Szarka
2020. 12. 17.
Egy szép nyári délután Csuszka, Szarka, Veréb, Rigó, Pacsirta, Fecske és a Pinty kórustalálkozóra mentek. Gyönyörű volt az idő. A nap hétágra sütött. Mindenki vitt egy kis süteményt és egy kis apróságot a társaknak. Mielőtt kezdődött volna a közös éneklés, a kórustagok az elmúlt napokban szerzett élményeiket, vagy bánataikat megosztották társaikkal. Csacsogtak, csiviteltek, csipogtak és füttyögtek. Nagyon jó volt a hangulat. A hozott meglepetéseket, süteményeket kitették az asztalra. Hú, mennyi finomság volt az asztalon! Diók, almák, bogyók, napraforgók, kölesek, muhar, rovarok, hernyók és bogarak roskadoztak. Ekkor megérkezett Fülemüle néni a kórusvezető. Mindenkit köszöntött. Pár szót mondott, majd elkezdődött a próba. A skálázás után örömmel, áhítattal trilláztak, csiripeltek, énekeltek és csiviteltek. Messzire hallatszottak a csodás dallamok. Minden élő őket hallgatta erdőn, mezőn. Egy idő után szünetet tartott a kórusvezető. Mindenki odament a süteményekhez: diókkal, almákkal, bogyókkal, napraforgókkal, kölesekkel, muharral, rovarokkal, hernyókkal, bogarakkal teli asztalokhoz és falatozásba kezdtek. Miután telerakták a begyüket, vizet ittak hozzá. Természetesen közben csacsogtak, csiviteltek, csipogtak és füttyögtek. Nagyon jó volt a hangulat. Aztán folytatódott a kóruspróba. Örömmel, áhítattal trilláztak, csiripeltek, énekeltek és csiviteltek. Messzire hallatszottak a csodás dallamok. Minden élő őket hallgatta erdőn, mezőn. Egy idő után újra szünetet tartott a kórusvezető. Mindenki odament a hozott meglepetésekhez és átadta egy társának. Ó, de nagy volt az öröm! Csak Pacsirta nem találta sehol sem a sajátját. Nagyon el volt keseredve. A hangulat is elromlott. Izgatottan trilláztak, csiripeltek, énekeltek, csiviteltek, hablatyoltak a madárkák. Keresték itt- ott, emitt- amott, asztal alatt és fölött, székek előtt-mögött, fönt- lent, jobbra és balra, erre és arra, de sehol se találták. Pacsirta természetesen elmondta, hogy hogyan nézett ki az ajándék: egy ezüst hangvilla volt szép átlátszó dobozban, maslival átkötve. Te szerinted kinél lehetett? Kire gondolsz? A madárkák senkiről se feltételezték volna. Ekkor Fülemüle, a kórusvezető tett egy javaslatot. Ha nem bánjátok, belekukkantunk mindenki táskájába. Beleegyeztek. Így sorra nézte mindenkiét: Csuszkánál nem volt, Verébnél nem volt, Rigónál nem volt, Pacsirtánál nem volt, Fecskénél nem volt és a Pintynél sem. Hát akkor vajon kinek a táskájában lapult? Rájöttél már? Hát nem máséban, mint a Szarkáéban. Nagyon elszégyellte magát Szarka. Irult- pirult. Szánta- bánta, amit tett. Visszaadta az ezüst hangvillát, ami szép átlátszó dobozban volt, maslival átkötve. Végül bocsánatot kért, ami nem is volt olyan egyszerű. Bocsánatot kért elsőként Pacsirtától és utána a többiektől is, hogy ilyen bánatot okozott. Természetesen megbocsájtottak neki. De a jó hangulat többé már nem jött vissza.
Így történt. Itt a vége, fuss el véle!
Gani Zsuzsa: A bolondos kiskecske
2020. 12. 17.
Volt egyszer egy kiskecske, aki igen bolondos volt. Hogy miért? Hát elmesélem.
Élt egyszer egy kiskecske valahol a Duna- Tisza közén. Kedves, aranyos, hálás és játékos természetű volt. Szerette is őt mindenki, aki ismerte, hisz mindig megnevettette őket valamivel. Ezért elnevezték Bolondos kiskecskének. Hogy mivel nevettette meg? Hát az egyiket elmesélem. Az egyik nap a bolondos kiskecske békésen legelt a réten. Nem volt válogatós. Bármi, ami az útjába került, mindent megevett. Lelegelte a pitypang virágot, nagyon ízlett neki, a kamillavirágot, az is nagyon ízlett neki. Legelt és csak legelt kényelmesen egész nap. Odaérkezett a fekete borshoz. Megszimatolta. Egyszer csak: - hapci- hapci- hapci kezdte el a tüsszögést. Annyira tüsszögött: - hapci- hapci- hapci, hogy alig bírta abbahagyni. De aztán nagy nehezen mégiscsak elmúlt. Legelt tovább zavartalanul. Egyszer csak az egerárpához ért, ami elkezdte az orrát csiklandozni.- Hihihi, hehehe, hahaha, kacagott, ahogy csiklandozta a toklász. Már fájt a hasa, háta, négy lába, feje, füle, farka a csiklandozástól, de egyszerűen nem bírta abbahagyni a nevetést. - Hihihi, hehehe, hahaha, kacagott egy jó ideig. De aztán nagy nehezen mégiscsak elmúlt. Legelt tovább háborítatlanul. Aztán ahogy elgondolkodva, békésen legelt, a szarva beleakadt a kis mandulafa ágai közé. - Meee- meeee- meee kiabálta. De nem volt a közelben senki, hogy segítsen. Próbálta kihúzni a szarvacskáját. Húzta- húzta, közben jó hangosan mekegett:- meee- meeee- meee kiabálta. Egyszer csak sikerült. Ám a nagy lendülettől gurulni kezdett hátra, lefelé a lejtőn. Gurult és csak gurult, mígnem belegurult egy patakba. A patakban víz volt, abban pedig növények és halacskák. Nagy nehezen talpra állt, szájában egy domolykóval. – Fúj!- mondta és gyorsan kiköpte. - Meee- meeee- meee- mekegte. Kikászálódott a vízből és elindult hazafelé, mert közben erősen ment lefelé a nap is az égről. Természetesen legelt továbbra is. Közben ment és ment előre, amerre nézett az orra. Nem is nézett hátra. Legelt és legelt pitypang virágot, nagyon ízlett neki, a kamillavirágot, az is nagyon ízlett neki. A fekete borsot messzire elkerülte, ahogy az egerárpát is, a toklászával együtt, ami bizony egyébként veszélyes. Tömte a bendőjét gyommal, gyümölccsel, takarmányrépával, szalmával, amit éppen talált útközben. Gondolta közel van már az akol, baj már biztosan nem fog vele történni. – Ma elég peches napom volt!- gondolta. A közelben gyerekek labdáztak egy régi piros pöttyös labdával. Hát nem az egyik szarvacskájára dobták véletlenül? Ahogy a labda belefúródott a bolondos kiskecske szarvára, egy nagyot durrant. A bolondos kiskecske megijedt: - meee- meee- meee, kapta nyaka közé a lábait és megiramodott. Nem nézte, hogy merre, csak futott, futott, szerencsére pont az akol felé. A gyerekek meg sikítozva utána. Ettől még jobban megijedt a bolondos kiskecske. Futott, futott egyre jobban. Meglátta ezt a gazda. Megfogta a bolondos kiskecskét, megsimogatta, megcirógatta és levette a szarvacskájáról a kidurrant piros labdát. Odaadta a gyerekeknek, akik épp akkor értek oda. Hát az a labda már semmire se volt jó, de azért megköszönték és elmentek. A gazda pedig beterelte a bolondos kiskecskét az akolba. Gondozta, gondoskodott róla továbbra is.
Így volt, mese volt, talán igaz se volt!
Gani Zsuzsa: Lassú Lajhár Lajcsi
2020. 12. 17.
Lajcsi egy lajhár volt. Állandóan a fán töltötte napjait. Fejjel lefele lógott az ágakon, hol aludt, hol meg leveleket rágcsált. Egyik hétvégén rokonlátogatásra érkezett a Hangyász család. Mivel egész eddigi életében nagyon lassan mozgott, még a csigánál is lassabban, ezért zöldmoszat növekedett a bundáján. Amikor odaért a Hangyászcsalád, még akkor is olyan mélyen aludt, hogy észre se vette a vendéget. Hangyászcsalád meg őt nem vette észre, mert a bundáján nőtt zöldmoszat miatt szinte egybeolvadt a levelek színével és alig volt észrevehető. Egy ideig ott álltak a fa alatt a vendégek. Aztán már- már elindultak, mikor megmozdult Lajhár Lajcsi. - Jó, napot rokon!- köszöntötte a Hangyász család. Lajcsi álmosan, ásítozva nézett körül a lombok közt, de senkit se látott. – Biztosan csak képzelődtem!- gondolta és már kezdett volna bele újra a szundikálásba, amikor: - Jó, napot rokon!- köszöntötte a Hangyász család. Lajcsi álmosan, ásítozva nézett körül a lombok közt, de senkit se látott. Körülnézett a lombok fölött, de senkit se látott. Körülnézett a lombok alatt és végre meglátta a rokonait. Lassan nekikészült lekecmeregni a fáról. Mire leért már ébredezett a hold, öreg este lett. Így hát a Hangyász család elköszönt tőle: - Viszontlátásra rokon! Jó volt újra látni!- és elindultak hazafelé. Lajcsi viszonozta a köszönést, és lassan visszamászott a fára. Közben magában dünnyögött: lassú vagyok, tudom nagyon lassú. De miért baj ez? Így legalább nem lát meg a jaguár, az ocelot és a hárpia sem. Pedig milyen jó lett volna egy kicsit beszélgetni. Reggel lett mire felért.
Ha Lajcsi nem lett volna olyan lassú, az én mesém is tovább tartott volna.
Gani Zsuzsa: Foghíjas Ferkó
2020. 12. 17.
Volt egyszer egy kisfiú, úgy hívták, hogy Ferkó. Nagycsoportos óvodás volt, amikor mozogni kezdett a foga. Nagyon megijedt és sírva fakadt. Kíváncsian állta körbe a többi gyerek. – Mi történt?- kérdezték a többiek. – Mozog a fogam!- mondta. Ekkor Sára megszólalt:- Nekem már kettő ki is pottyant. Nézd! – mutatta. Zita is megmutatta: - Nekem is kipottyant egy, de már itt van a tövében a maradandó. Új fog nőni- folytatta. Ekkor megszólalt Zoé: - Minden tejfog kihullik, aztán nő helyette új, a végleges. A tejfog kiesése nem jár fájdalommal, hisz nincs gyökere és ezért könnyen kifordul az ínyből- folytatta bölcsen, határozattan, éreztetve a többiekkel, hogy ő már mennyi mindent tud. - Az anyukám azt mondta, hogy sokkal több fogam lesz, mint amennyi most van- folytatta Zsuzska. Ferkó lassacskán megnyugodott. Bár továbbra is picit kellemetlen volt és attól félt, hogy talán lenyeli. – Mi lesz, ha lenyelem? – kérdezte Ferkó. Ekkor a kis tudálékos Zoé megszólalt: - semmi! Én is lenyeltem már a fogamat, evés meg alvás közben is. Semmi bajom nem lett! Na, gyertek, menjünk játszani! Meghívta Sára játszani a társait. Ferkó is követte. Egyszer, csak amikor javában játszott, észrevette, hogy kipottyant a foga. Belegöngyölte egy papírzsebkendőbe és beletette egy kis zsebbe a zsákján. – Hazaviszem!- jelentette ki mosolyogva.
Gani Zsuzsa: A hízelgő Huba és a gőgös Gazsi páva
2020. 12. 17.
Huba fején tollbóbita díszelgett. Szinte olyan jól tudott repül, mint a fácán. Éjszakára a fák, bokrok ágain pihent legszívesebben. Legyezőszerűen felmeresztett tollainak legtetején csodaszép foltok, pávaszemek meredeztek. Háta aranyos zöld és kék volt, hasa barnás-zöldes. Sarkantyúját büszkén viselte. Gazsi is ugyanígy nézett ki. Talán az volt a különbség, hogy a hangja kellemetlen, rikácsoló volt: pao-pao – rikoltozta. Sarkantyúját pedig még büszkébben viselte, mint Huba. Nagyon öntelt volt és hetyke. Azt hitte magáról, hogy ő a világ közepe, amiért olyan szép. Táncával megbabonázta a környéken levő összes tojót. Hubának nem volt ekkora önbizalma- pedig ő is csodaszép volt- azt gondolta magáról: - túl sovány vagyok! Túl kövér vagyok! -Túl alacsony vagyok! Csúnya vagyok!- képzelődött, ahányszor csak a tükörbe nézett. Pedig a legyezőszerűen felmeresztett tollainak legtetején sokkal több pávaszem volt, mint Gazsién. Mivel Hubát csodaszépnek tartotta, azaz sokkal szebbnek, mint saját magát, ezért helyezkedni, kedveskedni, ügyeskedni próbált, hogy elnyerje Gazsi bizalmát, barátságát. Alkalmanként egy tálnyi finom magvat és rovart válogatott ki neki. Eleinte csodálkozva bár, de Gazsi elfogadta az ínyenc tálat. Aztán a későbbiekben már elvárta. Ha Huba nem vitt, akkor Gazsi lekezelő és gúnyos volt hozzá. A szomszédban élt egy csinos tojó. Hubának és Gazsinak is tetszett. Látta, hogy viselkedik Gazsi Hubával. Nem tetszett neki ez a magaviselet, de nem szólt semmit. Hubát is egyre inkább zavarta ez a pökhendiség, így már nem is akart Gazsi barátja lenni. Egyszer csak feltűnt a kert legvégében a szépséges tojó. Gazsi és Huba, amikor meglátta őt táncra perdültek. A kakasok díszes farktollazatukkal próbálták elcsábítani a szép tojót. Végig nézte Gazsi táncát. Végig nézte Huba táncát. Végül azt a kakast választotta, amelyiknek a legpompásabb volt a farktollazata. Szerinted kire esett a tojó választása? Igen, valóban Hubát választotta. Ettől kezdve Huba mindig magabiztos volt. Boldogan élt tojó kedvesével, amig meg nem halt.
Itt a vége, fuss el véle!
Gani Zsuzsa: Az ügyetlen Tukó
2020. 12. 17.
Volt egyszer egy aprócska Tukó. Száraz, homokos síkság volt az otthona. Főleg éjjel volt éber. Ekkor fogyasztotta a bokrok gyökereit. Ekkor lakmározott. Napközben szunyókált, édeseket álmodott. Nagyon ügyetlen és gyámoltalan volt. Még a legkisebb akadályt sem tudta átugrani. Olyan ügyefogyott volt, hogy bárki elfoghatta. Éjszaka apukájának, aki dolgozni is járt az üregekbe, sokat segített. Szinte mindig hallható volt a csengő kalapácsütések sorozata, néha erősebb, néha keményebb és néha csengőbb volt. Egyik éjjel meglátta őt a bagoly, amikor épp falatozott és üldözőbe vette. Szegény Tukó menekülőre fogta. Szaladt és szaladt. Egyszer csak megbotlott egy kiálló gyökérbe és hatalmasat esett. Nagy nehezen feltápászkodott. Ám a bagoly már vészesen közel járt hozzá: hu-, hu-, hu-, huhogta, úgyhogy szaladt és egyre csak szaladt, suhant, cikázott. De nagyon ügyelten volt szegény. Amikor hátranézett egy pillanatra, hogy megnézze, hogy nyomában van- e a bagoly, nekiment egy fának. Jól beverte a fejét. Úgy beverte, hogy azt látta, hogy apró fényes csillagocskák körjátékoznak a feje körül. De aztán magához tért és nyargalt, vágtatott, száguldott amennyire csak bírt aprócska lábain. De a bagoly már vészesen közel járt hozzá. Véletlenül rálépett egy hosszú botra, ami felcsapódott. Újra elterült a földön. Ámde a bagolyt is jól fejbe találta. Úgyhogy az is jól megszédült. Egy jókora púp keletkezett a fején. Mérgében alábbhagyott a Tukó levadászásával és más ennivaló után nézett. A kis Tukó pedig elindult hazafelé. Ahogy bandukolt, baktatott, egyszer csak beleesett egy gödörbe. Nagy nehezen kievickélt onnan és folytatta az útját hazafelé. Egyszer csak rálépett egy harmatos falevélre a nedves földön és megcsúszott. Csúszott és csúszott egészen hazáig, az üregéig. Onnan is lebucskázott a grádicson és belehuppant a kedves fotelébe.
Így volt, mese volt, talán igaz se volt!
Gani Zsuzsa: A türelmetlen maci
2020. 12. 17.
Tél vége felé járt. Március volt. A két kis maci is egyre erősödött. Az egyik, már nagyon várta, hogy kimehessen a barlangból. Kíváncsi is volt. - Vajon milyen lehet kint? – kérdezgette a szüleit. - Türelem, türelem - kicsi bocs - egyél, igyál, pihenj, játssz és örülj az életnek addig is, míg valóra válik a vágyad. Mindennek egyszer eljön az ideje. Tanulj meg várni! - De én szeretnék halászni!- Kint még hideg van, nagy a hó. A víz is be van fagyva. Még korai. Nézd, azt a kis hóvirágot a földben! Korán kibújt, mert ő is türelmetlen és kíváncsi volt. Látod, hogy mennyire reszket? Mennyire fázik? Várj még egy kicsit türelemmel. - Hát jó!- egyezett bele a kis maci. Így is történt. Pár hét múlva, már április volt, egyre erősebben sütött a nap. Elolvadt a hótakaró is és előbújhatott a két kicsi bocs. Rácsodálkoztak a világra. - De szép! Milyen finom illatok szállnak! Aztán játszani kezdtek. Önfeledt játékba kezdtek a réten és percekig birkóztak egymással. Aztán lepkét kergettek, majd rábukkantak egy méhkaptárra is. A méhek már javában gyűjtötték a nektárt. Amikor a kis bocs bedugta a mancsát a kaptárba, egy adag méz ráragadt. Örömmel nyalogatta. Amikor ezt meglátták a szorgos méhek, jól összecsipkedték. A kis bocs ijedten szaladt erre, meg arra. De a méhek utána! Aztán egy idő után megunták és otthagyták. A két bocs újra játszani kezdett. Fogócskáztak, birkóztak egymással, aztán halászni mentek. Jól, izgalmasan telt az első szabadban töltött nap. A többi ennél mégjobb volt.
Ha nem hiszed járj utána!
Gani Zsuzsa: Pletykás Piri
2020. 12. 17.
Volt egyszer egy kispulyka. Ott lakott a baromfiudvarban a csibe, kistyúk, kiskakas, kiskacsa és a kisliba társaságában. Már javában tartott az ének foglalkozás a Szárnyas csoportban. A kacsa hápogott, a liba gágogott, a tyúk kotkodált, a kakas kukorékolt, a pulyka kurrogott, a csibe csipogott. Amikor szabadjáték lett, leültek a rétre, közel egymás mellé és beszélgetni kezdtek. – Pulyka Piri, mondd hallottál valami érdekeset, izgalmasat mostanában? – Hát persze! – felelte az - a szomszéd baromfiudvarban a kis gyöngytyúk annyi rovart és bogarat evett meg, hogy gyomorrontása lett. Kúrálja az anyukája - kár volt olyan torkosnak lennie! – Igazad van! – felelték. – Hallottál még valamit? – Hát persze! – felelte az. - A gyöngyös akkora zajt keltett a múlt héten, azzal a rendkívül kellemetlen hangjával, hogy még az erre kószáló menyétet is elriasztotta. - Na, ne mondd! - csodálkozott a kiscsibe. Felé repült és veszekedett vele. Láttátok volna, hogy megijedt a menyét! - Ha- ha- ha, kacagtak a kis szárnyasok. – Biztos, hogy nem mer többet erre jönni! - mondta a kis tyúk. – Az biztos! - vágta rá a kisliba. – Van még valami? – kérdezték a többiek – Hát persze! – felelte az. – Épp az imént ment el a kerítés előtt Buksi. Már olyan vén szegény, hogy alig bír menni. Mesélte, hogy már a fogai is lassan mind kihullanak. Enni is alig bír! – Szegény, eljárt felette az idő. Pedig milyen derék, hűséges, házőrző volt! - felelték. – Van még valami? – kérdezték a többiek - Most nincs felelte Piri. Ekkor szétszéledt a társaság. A csibe, a tyúk, a kiskakas és a kispulyka kapirgálni ment. A kiskacsa és a kisliba úszni ment. Közben azon tanakodtak, hogy jó dolog- e a pletykálkodás. – Nekem nem tetszik a pletykálkodás. Nem szép dolog a másikat a háta mögött kibeszélni. – mondta a kisliba. - Szerintem haszontalan fecsegéssel tölteni az időt - mondta a kiskacsa. – Fontoskodó ez a Piri, mert mások magánéletét, a bizalmas dolgokat kibeszéli csak azért, hogy feltünést keltsen a tájékozottságáról – mondta a kisliba. Addig- addig tanakodtak, míg elhatározták, hogy a Pulyka Pirit elnevezik Pletykás Pirinek. Igazán jól illett hozzá. De ezen túl se a kisliba, se a kiskacsa nem barátkozott vele.
Gani Zsuzsa: Sértődős Saci
2020. 12. 17.
Volt egyszer egy kismalac. Aki nagyon hamar megsértődött. Ilyenkor éles hangon visítozott. Mikor visítozott? Ha bántódás érte, ha nem tetszett neki valami. Saci, ahogy az orrával rovarlárvák, férgek, gumók és gombák után túrta a földet, szembe jött vele a kiskecske. Mek- mek- mek- üdvözölte. – Röf- röf- röf fogadta. Aztán beszélgetni kezdtek, erről is, arról is. Egyszer csak Saci hangokat hallott. Fülelni kezdett: „Fülel, mint a süket disznó a búzában.”- bégette: - beee- beee- Bárány Benő, aki barátjával épp arra sétált. Meghallotta ezt Saci és természetesen megsértődött. Visítozni kezdett: uíííí- uííííí- uííííí. A kiskecske egy ideig hallgatta, aztán elköszönt és otthagyta. Saci egyszer csak abbahagyta a visítást, hogy az orrával rovarlárvák, férgek, gumók és gombák után túrja a földet. Szembe jött vele a kis tehén. - Bú- bú- bú - üdvözölte. Aztán beszélgetni kezdtek, erről is, arról is. Egyszer csak Saci hangokat hallott. Fülelni kezdett: „Ha a disznónak szarva volna, kanászt sem lehetne mellé fogadni. ”- bégette: beee- beee - Bárány Benő, aki barátjával újra arra sétált. Meghallotta ezt Saci és természetesen megsértődött. Visítozni kezdett: uíííí- uííííí- uííííí. A kistehén egy ideig hallgatta, aztán elköszönt és otthagyta. Saci egyszer csak abbahagyta a visítást, hogy az orrával rovarlárvák, férgek, gumók és gombák után túrja a földet. Szembe jött vele a kisbika. – Mú-mú-mú - üdvözölte. Aztán beszélgetni kezdtek, erről is, arról is. Egyszer csak Saci hangokat hallott. Fülelni kezdett: „Kövér, mint a disznó”.- bégette: beee- beee - Bárány Benő, aki barátjával megint arra sétált. Meghallotta ezt Saci és természetesen megsértődött. Visítozni kezdett: uíííí- uííííí- uííííí. A kisbika egy ideig hallgatta, aztán elköszönt és otthagyta. Saci egyszer csak abbahagyta a visítást, hogy az orrával rovarlárvák, férgek, gumók és gombák után túrja a földet. Szembe jött vele a kis ló. Üdvözölte: – Nyi- ha- ha- ha. - Röf- röf- röf- fogadta a kismalac. Aztán beszélgetni kezdtek, erről is, arról is. Egyszer csak Saci hangokat hallott. Fülelni kezdett: „A disznó sem mosdik.” ”- bégette: beee- beee - Bárány Benő, aki barátjával újra arra sétált. Meghallotta ezt Saci és természetesen megsértődött. Visítozni kezdett: uíííí- uííííí- uííííí. A kis ló egy ideig hallgatta, aztán elköszönt és otthagyta. Saci, a sértődős kis malac meg Bárány Benő után eredt. Futottak, futottak, míg meg nem álltak.
Itt a vége, fuss el véle!
Ősz volt. Rozsdás avar borította a földet. Süni Samu és családja aludni készült.
Sánta Süni Samu 1. rész
Ősz volt. Rozsdás avar borította a földet. Süni Samu és családja aludni készült.
Találtak is egy hatalmas, száraz falevelekből és gallyakból összerakott kupacot. Nagy örömmel vackolták be magukat a biztonságosnak hitt levélhalmok közé. Mély álomba szenderültek. Már édesen aludták a jó melegben álmukat, amikor Süni Samu furcsa szagra ébredt. Ijedten látta, hogy ég a biztonságot nyújtó lakásuk. Gyorsan felébresztette szüleit és a testvéreit. Amennyire csak tudtak, sebesen futottak icike- picike lábaikon. Sikerült is mindenkinek még az utolsó percben kimenekülnie, mielőtt teljesen megsemmisült volna a hajlékuk.
Ám Süni Samunak a jobb lába icipicit megperzselődött. Észrevette ám a bácsi, hogy milyen nagy bajt okozott, azzal, hogy égetni kezdte az avart. – Mit tegyek? – Mit tegyek?- töprengett rémülten. Felhívta hát az állatkórházat. Hamarosan ki is ért az állatmentő. Megvizsgálták Süni Samu lábát és jól bekötözték. Aztán átköltöztették a süni családot egy biztonságos helyre. Bevackolták magukat a most már tényleg biztonságos levélhalmok közé. Mély álomba szenderültek. Édesen aludták a jó melegben téli álmukat.
Tavasszal felébredtek. Levették a kötést Süni Samu lábáról. A seb ugyan begyógyult, de attól kezdve sánta maradt. Mindig bicegett a jobb lábára.
Így történt.
Gani Zsuzsa: Döncike, a házimalac
2021. 01. 22.
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az üveghegyeken is túl, volt egyszer egy kismalac, úgy hívták, hogy Döncike. Két testvére született, de sajnos csak ő maradt életben. Zsuzsi mama egy ideig sírt, bánkódott az elvesztésük miatt, de ahogy telt- múlt az idő, enyhültek a fájdalmai. Döncike nagyon különleges és okos malacka volt. Kutyus barátaival az udvaron imádott bújócskázni. A kedvenc búvóhelye a szalma volt. Eleinte nem, de később már mindig megtalálták. Őt, ez cseppet se zavarta, hisz élvezte a játékot. Fogócskázni is nagyon szeretett, annak ellenére, hogy mindig alul maradt, hisz a kutyusok gyorsabbak voltak nála. Már a lábán is alig állott a nagy fáradtságtól, annyit futott, amikor nagy keservesen felkiáltott: uiii- uiiii… Ilyenkor abbahagyták a játékot. Nem szeretett a disznóólban lakni, csak a háziakkal a lakásban. Ha be akart menni, hangosan röfögött: röf- röf- röf, ezzel jelezte, hogy ott van az ajtó előtt. Így tett most is. A gazda szélesre tárta az ajtót. Berobogott vaskos kis lábain, közben: uiii- uiii- uiii - mondta. Hozzádörgölőzött a gazdihoz, aki ilyenkor megsimogatta. Ő volt a kedvenc a háznál. Kurta farkincájával, vaskos sonkáival szedte a lábát, s bekuckózott a pihe- puha ágyába, a kutyák mellé. Anyukája, Zsuzsi hiába hívta: gyere Döncike! – Dehogy megyek! Még hogy disznóólban aludjak? Eszem ágában sincs!- mondta határozottan, de kedvesen. Aztán édesen elaludt. Pszt… halljátok, hogy szuszog? Lehunyt szemén látni lehetett, ahogy álmodik. Még a nyála is kicsordult közben. Egyszer csak megébredt. Hallja ám, hogy a gazdája vasvillával rakja a szalmát a lovaknak. Máris futott, szaladt, ahogy csak a picike lábacskáival bírt, közben hangosan röfögött: uiii- uiii- uiii, ezzel jelezte, hogy már ott is van. Talán még mosolygott is. Csóválta kurta farkincáját örömében, ahogy ezt a barátaitól látta. Amikor a gazda takarmányért ment a boltba, beugrott a kocsiba, annak is a hátsó részére és lefeküdt a földre. Ha hiszitek, ha nem, még beszélni is tudott. Amikor fékezett, vagy kanyarodott az autó és valamiért nyugtalankodott Döncike, így szólt: mamma- mamma. A gazda válaszolt neki: mamma- mamma, ilyenkor mindig megnyugodott. Rozika, a háziak kislánya épp hazaért az iskolából. Megebédelt, majd leült tanulni. Az ám! Döncike úgy érezte, hogy most mellőzve van. Odasündörgött Rozika mellé, odadugta turcsi orrát a kislány füzetéhez. – Uiii- uiii- érdeklődött kíváncsian. – Én is szeretnék veled tanulni: uiii- uiii- uiii- mondta a kislánynak. Így hát ettől kezdve együtt tanult a háziak kislányával, Rozikával Döncike. Miután befejezték a tanulást pihenni ment Rozika, s vele Döncike. Nem sokkal később a kismalac unatkozni kezdett. Nagyon szeretett fürdeni. De nem ám akárhol! A fürdőszobában, a fürdőkádban, mert rajongott a habzó, langymeleg vízért. Örömében visítozott: uiii- uiii- úgy örült. Telt-múlt az idő, eltelt egy hét, eltelt kettő, egy hónap, két hónap, egy év, két év és még mindig Döncike volt a házi kedvenc. Nem változott semmi. A malacka imádott a középpontban lenni. Élvezte, hogy kényeztetik, ajnározzák. Anyukája, Zsuzsi hiába hívta: gyere Döncike! – Dehogy megyek! Még hogy disznóólban aludjak? Eszem ágában sincs!- mondta határozottan, de kedvesen. Még mindig gyakran időzött kedvenc búvóhelyén, a szalmán. Cseppet se zavarta, azóta sem ha megtalálták, hisz élvezte a játékot. Fogócskázni is nagyon szeretett, annak ellenére, hogy mindig alul maradt, hisz a kutyusok gyorsabbak voltak nála. Addig- addig játszott, amig már a lábán is alig állott a nagy fáradtságtól. Bekéredzkedett a lakásba. Vaskos kis sonkáin rohant egyenest a fürdőszobába, ahol már szivárványszínű buborékok repkedtek a langymeleg vízben. Utána bekuckózott a pihe- puha ágyába, a kutyák mellé. Így volt mese volt, de az is lehet, hogy igaz volt.
Gani Zsuzsa: A tökházikó
2021. 10. 24.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy tökházikó. Benne lakott négy kis tökmag. Testvérek voltak. Az első, a leveleket gereblyézte össze, mert az ősz szőnyeget terített a földre. A második, nagy kupacba hordta az összesöpört leveleket. A harmadik színek szerint válogatott ki néhányat. Kiválogatta az aranysárgát, a narancsost, a vöröset és a rozsdabarnát. A negyedik, a legkisebb segített neki. Ezután bezsákolták, még mielőtt megérkezett volna a szél és a táncát ropta volna. Miután elkészültek, leültek a lócára és gyönyörködtek a meseszép színekben, az őszi virágokban. Egy pillanatra lehunyták a szemüket, hallgatták, hogy a kisveréb új fészket szőtt, a feketerigó meg épp javította, a szél zúgott a fák közt és a levelek susogtak. - Holnap Mindenszentek napja lesz- mondta a legnagyobb. A négy kis tökmag kihúzta a földből a nagyra nőtt tököt és felcipelték házuk tornácára. - Ez volt az utolsó a kertben, amit idén betakaríthattunk!- sóhajtott föl a legnagyobb, az első. - Itt az ősz!- Felelte a sorban a második. Elővettek egy kanalat és egy éles kést. A késsel megskalpolták a tök tetejét. Kanál segítségével kivájták a belsejét. A benne levő magokat megpirították. A tökfejnek mókás szemet, orrot és szájat kanyarintottak véső és kés segítségével. Végül vízzel higított citromlével bespriccelték kívül- belül. - De vicces lett! – kacagott fel a legkisebb. Beletettek a közepébe egy mécsest és a veranda ablaka alá tették pont Őszanyó ölébe, amit épp a múltkor készítettek. Létrehoztak még egy szép őszi virág kompozíciót is, azt is elhelyezték mellette. Nagyon szép lett. - Így ni! Itt jó hűvös van. Egy ideig még csodálták, amit készítettek, majd mindenki ment a dolgára. Harmadnap reggel korán keltek. A legkisebb tökmag valamit erősen keresgélt a kertben. Testvérei megkérdezték tőle: - Mit keresel olyan nagyon? - Nem találom a tökvirágom, amit nyáron cserépbe ültettem. Szerettem volna Őszanyó mellé tenni. Nem tudjátok, hogy hol lehet? - Nem láttuk, de szívesen segítünk megkeresni. Így is tettek. Keresték, kutatták mindenhol. Először a tökházban. Benéztek az asztal alá, szekrény fölé. Bekukkantottak a kamrába, nézték a stelázsi mögött és előtt. De nem találták. Azán kimentek a kertbe. Keresték a diófa tetején és az alján, a mogyoró bokortól jobbra és balra. De a tökvirág szőrén-, szálán eltűnt. Nagyon szomorú volt a legkisebb tökmag. Már- már a könnye is elcsöppent. Egyszer csak örömmel felkiáltott: - Nézzétek, ott van, megtaláltam! Mindenki arra nézett, amerre a kicsi mutatott. Valóban ott volt, Őszanyó ölében. - Vajon hogy került ide? Töprengtek egy darabig, de sehogy se tudtak rájönni. - Eszembe jutott. Amikor a virágkompozíciót a helyére tettük, még beszaladtam a virágomért. Utána tettem oda- mondta a legkisebb. - Az a fő, hogy megtaláltad. – Simogatta meg a kicsi buksiját, a legnagyobb. Telt- múlt az idő és újra beesteledett. Meggyújtották a mécsest a faragott tök belsejében és egy jó ideig ott álltak előtte. Nagyszüleikre emlékeztek. Az égből lehullott három alma: egyik azé, aki mesélte, másik azé, aki meghallgatta, harmadik pedig azé, aki befogadta.
Gani Zsuzsa: Márton és a liba
2021. 10. 24.
Volt egyszer egy szegény ember, akinek hét iciri- piciri gyermeke volt. Egyszer csak elfogyott az ennivalójuk. A szegény asszony a kamrában csak egy maroknyi lisztet, egy csöppnyi zsírt és sót talált. Megsütötte pogácsának. Tíz pogácsa lett belőle. Mindenkinek jutott egy, még Buksi kutyának is. A szegény ember azzal az egy pogácsával útnak indult. Ment, mendegélt, hegyen- völgyön keresztül, amíg elért egy tóhoz. A tóban egy liba úszkált kicsinyeivel. - De jó lenne megfogni! Milyen finom a húsa!- motyogta magában, nagy búsan. - Egyszer csak odaúszott hozzá a liba. - Adjon, isten! - Miért búslakodsz te szegény ember? - Adjon, isten neked is! - Elfogyott az ennivalónk. Otthon kilenc éhes száj vár. Nekem is csak ez az egy pogácsám maradt. - Kössünk alkut!- mondja a liba. - Odaadom egyik csibémet, cserébe a te pogácsádért. Nagyon megkívántam. - De mit csináljak a csibéddel? Kicsi még, nem lehet megenni. - Bízz bennem! Hidd el, nem jársz rosszul! - Addig- addig folyt a szóváltás, míg a szegény ember beadta a derekát. - Rendben! Itt van a pogácsa. - Tessék, itt van az egyik csibém. A nincstelen megköszönte, beletette a tarisznyába és elindult hazafelé. - Mit kezdjek most veled?- tette fel a kérdést. - Gá-gá- gá- felelte a kisliba. - Mit fogunk majd enni?- tette fel a kérdést. - Gá-gá- gá- felelte a kisliba. - Hogyan lesz ezután?- tette fel a kérdést. - Gá-gá- gá- felelte a kisliba. Egyszer csak hazaértek. A szegény ember elmesélte, hogy történt, s mint történt, azzal letette a kertbe a kislibát: - Gá-gá- gá- felelte a kisliba. A hét iciri- piciri gyermekének nagyon tetszett a kisliba. Vigyázták is nagyon. A kisliba meg legelt és legelt. Este lett, mindenki lefeküdt. A kislibát is beterelték az ólba. Aztán lefeküdtek. Így ment ez hétről- hétre, hónapról- hónapra, amíg meg nem nőtt a liba. Ők meg ették azt, amit találtak. Egyik reggel, valami fényesség szűrődött ki az ólból. Hát lássatok csodát, egy tojást tojt a liba. De nem ám akármilyet, hanem egy aranytojást! A gyerekek bevitték a házba. Nagyon megörült az egész család. A tojást betették egy ládafiába. Ezen túl minden nap így történt. Eltelt huszonegy nap. Az ember elvitte a tojásokat, hogy eladja. Nagy csődület támadt a tojás körül. Egy gazdag ember utat tört magának. Huszonegy zsák aranyért meg is vette a tojásokat. Nagy boldogan ment haza az ember a sok pénzzel. Örült az asszony is, meg a gyerekek. - Nem fogunk többet éhezni!- mondták boldogan. Egyszer csak kopogtak az ajtón. Kíváncsian nyitotta ki az asszony, mert ezidáig egy teremtett lélek se kereste őket. A gazdag ember állt ott. Beengedték. Az meg egyből rátért a lényegre. - Honnan vannak az aranytojások? A szegény ember elmondott mindent töviről- hegyire. Az ember miután mindent megtudott, elköszönt és elment. Beöltözött szegényembernek, a felesége feltarisznyálta és útnak indult. Ment, mendegélt, hegyen- völgyön keresztül, amíg elért egy tóhoz. A tóban egy liba úszkált kicsinyeivel. - Egyszer csak odaúszott hozzá a liba. - Adjon, isten! - Mit keresel itt, te gazdag ember? - Adjon, isten neked is! - Honnan tudod, hogy gazdag vagyok? - Látszik rajtad! Tiszta vagy, frissen vágottak a körmeid, és a hajad. - Szeretném elkérni az egyik kislibádat. - De miért? - Hogy nekem is legyen sok- sok aranytojásom. - Már így is gazdag vagy. Miért szeretnél mégtöbbet? - Hogy én legyek a földön a leggazdagabb, legyen hatalmas birtokom, temérdek szolgám. - Hát ez nem elég indok- mondta a liba. Viszont azért adok egy jótanácsot. Menj haza és elégedj meg azzal, amid van. Sőt abból, amid van, adj a szegényeknek, meglásd, adni jó és légy becsületes. Hidd el, így te is gyarapodni fogsz. Azzal visszaúszott a tó közepére. A gazdag ember üres kézzel hazament és elmondott otthon mindent töviről- hegyire. Meghányták, vetették a jótanácsot. Megfogadta a liba tanácsait. Egyszer csak azt vette észre, hogy egyre inkább gyarapodott. Az egykori szegény ember kitatarozta a házát, befoltozta a lyukas tetőt. Vett csirkét, kakast, libát, kacsát, malacot. Sikerült munkát találnia a gazdag családnál, az asszonynak is. A gyerekek iskolába járhattak szép ruhákban. Az aranyat tojó libát pedig visszavitték az anyukájához és megköszönték a segítséget. - Jó tett helyébe jót várj! – mondta a liba és visszaúszott kicsinyével a tó közepébe. A hajdani szegény ember pedig szorgos munkával kereste meg kenyerét. Így volt, mese volt, aki nem hiszi, járjon utána!
Gani Zsuzsa: Mi lakik a szívben?
2021. 05. 29.
Egyszer volt, hol nem volt, valahol az országunk legszélén, élt egy ember a feleségével és a három pujával. Nem voltak gazdagok, de jól éltek. Az anyukájuk minden reggel, amikor a kakas a kerítésen kukorékolni kezdett felkelt. Először körbe söpörte a házat, a járdát, majd nekilátott a napi tennivalónak. Reggelit készített az embernek, majd az elkerekezett a közeli városba, hogy pénzt keressen. A három puja meg útnak indult az iskolába. Ez idő alatt az anyukájuk ellátta a jószágokat: a tyúkokat, kakast, pulykát, libákat, kacsákat, a malacokat is. Kiengedte a baromfit a kertbe, hogy kapirgálhassanak, az etetőbe enni és inni is adott nekik. Még egy kicsit beszélgetett is velük, hisz mindnek adott még nevet is. Ez után bement a házba, tenni- venni. Így ment ez napról- napra, hétről- hétre, hónapról- hónapra, évről- évre. Az embert, aki ezermester is volt, mert szinte mindenhez értett, gyakran hívták hol ide, hol oda segíteni, hol cserepet javítani, hol falat festeni, mikor mire volt szükség. Az asszonyka meg varrni segített. A gyerekek is kivették a részüket a munkából. Tanítás után ganézni, vagy gereblyézni mentek. Persze szívesen tették, nem fogadtak el érte semmit se. Egyik nap valahogy meggyulladt a nádtető és mire jött a segítség félig leégett a házuk. Sírt, jajgatott az asszonyka: -Mit tegyünk? Jaj, mit tegyünk? Odalett a házunk! Odalettek a bútorok! Odalett mindenünk! Még jó, hogy legalább a jószágaink megmaradtak! - Összeült a család, tanakodni kezdtek, hogy mitévők legyenek. A legkisebb ajánlkozott, hogy ő majd megoldja a dolgot. Leölték a hét malacot és a szekérre rakták. A szekeret a szomszédtól kértek kölcsön a gazda. A legkisebb puja elvitte a vásárba a süldőket és jópénzért eladta őket. A kapott pénzből közös erővel újraépítették a házukat. Mivel jószívükről, segítőkészségükről voltak híresek, jöttek még a szomszédból is segíteni. Hamarosan megépült a házuk. Még jobb lett, még szebb lett, mint annak előtte. Megköszönték a segítséget. Mire újjáépült a házuk, a koca is újból ellett, méghozzá hét malacot. Hármat levágtak és szétosztották mindazoknak, akik segítettek nekik. Így történt. Ha nem hiszed, járj utána!
Gani Zsuzsa: A rakoncátlan falevél
2022. 10. 08.
A bakonyi erdőben bolondosan csacsogtak a kismadarak. Az egyre jobban fáradó napsütésben kincseket terített a földre az ősz. Gyümölcsöket, terméseket, bogyókat érlelt, majd lomha ködöt hordott szét. Örültek a bőségtálnak a vadak, nem győzték felszedegetni, behabzsolni. A szél is egyre erősebben sertepertélt. A kies, festői berek lakói szaporán gyűjtögettek a téli betevőre. Ahogy telt- múlt az idő, egyre színesebbek lettek a fákon, a bokrokon a levelek. Aztán egyre- másra táncra perdültek és szállni kezdtek a talaj felé. - Miért kell elhullajtanunk a leveleinket?- kérdezte ámulva- bámulva a tölgyfa legkisebb aranysárga falevele. - Mert egyre hűvösebb az idő és egyre kevesebb a fény- válaszolta az akácfa. Ekkor az aranysárga falevél megmakacsolta magát. - Akkor sem fogok lehullani!- jelentette ki határozottan. - A téli hó súlyától letörnének az ágak- mondta a vadgesztenyefa. - Azért sem fogok lehullani!- jelentette ki irulva- pirulva a dühtől az aranysárga tölgy levél. - Nincs más választásod! Ha nem pergünk le, és mind ott maradunk a fán, kiszárad az egész fa- mondta a bükkfa legnagyobb rőt levele. - Hogyhogy? – kérdezte csodálkozva az aranysárga falevél. - Mert télen a fagyban nem tud, vagy csak nagyon- nagyon keveset tud a gyökérzetünk inni és akkor bizony elszáradunk – mondta a bordó juharlevél. - Vízre minden élőnek nagy- nagy szüksége van- folytatta komoly képpel a narancssárga színű nyírfalevél. - Értem- felelte- hát jó- akkor tényleg nincs mit tenni! - mondta a kis rakoncátlan- legalább betakargatjuk az elszáradt, rozsdás leveleinkkel a fázó földet, és a benne szundikáló rovarokat, a csiga- bigákat, a lárvákat, s még a sünöket is. - Sőt, a virághagymákat, bokrok, fák tövét is- közölte szinte egyszerre a vargánya, a rizike, az őzlábgomba, a laskagomba, a rókagomba és a csiperke. Közben az erdő vadjai vidáman ugra- bugráltak, bújócskáztak, fogócskáztak, hemperegtek a frissen lehullt recsegő- ropogó avarban. A színes falevelek és a már cseppet sem rakoncátlan levél, ahogy zengve- bongva hullt, csak hullt, hallgatta, hogy közben vidáman fütyörészett a szél.
Gani Zsuzsanna: Bodony, a kis mozdony kalandja
2023. 01. 03.
Bodony egy kis mozdony volt, aki a vasúti pályán közlekedett. Minden nap ugyanarra ment, mert ezt az útvonalat jelölték ki a számára. Pontos időben indult, pontosan érkezett a megállókba és a végállomásra is. Most épp a vasútállomáson pihent. Ez idő alatt felszálltak rá az utasok. Letették poggyászaikat és kényelmesen elhelyezkedtek. Amikor eljött az ideje, elindult a vonat. S-sz-s-sz-s-sz, zaka-zaka- zakatolt a sínen, városokon, falvakon, erdőkön keresztül. A megállókban le-és felszálltak az utasok: felnőttek, gyerekek, sőt még kutyák és macskák is. Bodony szeretett vonatozni. Viszont egy idő után unni kezdte a mindennapokat. Arról álmodozott, hogy egyszer majd eljut messzebbre, ahol még sosem járt és felfedezheti a világot. Egyik nap úgy döntött, hogy ennek most jött el az ideje. Épp karbantartást végeztek a szerelvényeken, így őt lekapcsolták. Szabad volt a pálya. Így hát Bodony elindult. Mire észrevették a szökést, már árkon-bokron túl volt. Boldogan s-sz-s-sz-s-sz, zaka-zaka- zakatolt városokon, falvakon, erdőkön keresztül. – S-sz-s-sz-s-sz, zaka-zaka- zakatolt. Olykor-olykor megállt egy kicsit. Minden izgalmas volt. Mindenhol újat, szépet, és csodát látott, amit eddig sosem. Egy repülő szállt el fölötte. – Versenyezzünk, ki a gyorsabb! – kiáltotta fel az égbe és már s-sz-s-sz-s-sz, zaka-zaka- zakatolt, amilyen gyorsan csak tudott. Ám a repülő gyorsabb volt és lehagyta. - Sebaj! Legalább játszottunk - gondolta magában. Amíg állt, egy csapat szarvas rudlizott el előtte. Szinte szálltak a levegőben. Még Bodonyt is átugrálták. Félt. Attól félt, hogy valamelyik véletlenül ráugrik és összezúzza. De nem így történt. A szarvasok ügyesen szökelltek át előtte, mögötte és fölötte. Amikor elhaladt a csorda, ő is tovább s-sz-s-sz-s-sz, zaka-zaka- zakatolt. Elérkezett egy hatalmas folyóhoz. A folyón egy hosszú híd ívelt keresztül, amelyet át kellett mennie. Nagyon félt, mert ismeretlen volt a számára. Ám mégis nekigyürkőzött. Egész idő alatt a torkában dobogott a szíve, mégis sikerült átjutnia. S-sz-s-sz-s-sz, zaka-zaka- zakatolt tovább. Bodony ment tovább rendületlenül. Eljutott egy nagyon meredek dombhoz. Ahogy lassan-lassan s-sz-s-sz-s-sz, zaka-zaka- zakatolt az emelkedőn felfelé, a domb tetején megállt. Nehezen lélegzett. Nem volt könnyű ide feljutni. Viszont le is kell menni valahogy. Hát újra elindult: – s-sz-s-sz-s-sz, zaka-zaka- zakatolt a lejtőn lefelé egyre gyorsabban és gyorsabban. A végén már száguldott. – Ujujujujj!- kurjongatott. Annyira tetszett neki a vágtázás. Olyan gyorsan suhant, mint a szél. Talán még annál is sebesebben. Ám amikor leért nem bírt megállni, hiába fékezett. - Jaj-jaj-jaj-jaj! – kiáltozott a fék, de hiába. Szegény Bodony nekifutott egy óriási tölgyfának. A fa lefékezte. Lefékezte? Dehogy! Meg is állította. Jól beütötte az orrát a fa törzsébe.- Aú-aú-aú! – jajgatott. – Bocsánatot kérek! – mondta az óriási tölgy. – Semmi baj! Nem te voltál a hibás, hanem én! – Te nem ütötted meg magad? – Nem. Nincs semmi bajom. Látod milyen vastag a törzsem? Át se lehet ölelni. Amíg megpihent a kis mozdony arra gondolt, hogy már annyi mindent látott, hogy itt az ideje annak, hogy visszaforduljon. Így is tett. Zaka-zaka-zakatolt városokon, falvakon, erdőkön keresztül. Hegyre fel és völgybe le. Folyó fölött hídon kelt át, hegy alatt a sötét alagúton. Bekapcsolta a lámpáját, hogy jól lásson. Ment tovább rendületlenül. Megismert és megtapasztalt sok-sok mindent. S-sz-s-sz-s-sz, zaka-zaka- zakatolt. Egyszer csak azt vette észre, hogy egyre jobban lassul. Egyszer csak megállt. – Ó, jaj! Elfogyott az üzemanyag. Most mit tegyek? Arra jöttek a szarvasok. Bodonynak támadt egy ötlete. – Kedves szarvasok! Elhúznátok a következő állomásig? Elfogyott az üzemanyagom. – Igen, nagyon szívesen! – A szarvasok odakötötték magukat egy jó vastag kötéllel a kis mozdony elé és húzni kezdték. A hét szarvas gyorsan eljuttatta a pórul járt Bodonyt a legközelebbi állomásig. S-sz-s-sz-s-sz, zaka-zaka- zakatolt. Megköszönte a segítséget, és elbúcsúztak egymástól. A szarvasok befutottak a sűrűbe. A kis vonat meg várakozott az állomáson. Egyszer csak megérkezett a kis vonat vezetője. – Hol jártál kis vonat? Már mindent tűvé tettem érted! Nagyon aggódtam! Hisz tudod a barátod vagyok, a többi szerelvény meg a családod. Nekik is nagyon hiányoztál. Ők is azóta kerestek, mitóta nyomod veszett. Szó nélkül mentél el. Máskor ne tégy ilyet! - Rendben! Bocsánatot kérek, amiért galibát okoztam! - Várj, mindjárt adok neked üzemanyagot. Így is történt. Ezután a masiniszta visszavezette a kis mozdonyt a szokásos útvonalára. Bodony megértette, hogy bár az utazása izgalmas és kalandos volt, az otthona, ahol biztonságban érezheti magát, ahol a barátai és a családja várja, az igazi otthona. Bodony azóta is a szokásos útvonalát járja, de minden nap felfedezi a körülötte lévő dolgokat, csodákat és örömmel gondol vissza azokra az izgalmas kalandokra, amelyeket átélt.
Gani Zsuzsa: Az álarc
2024. 04. 03.
Tél vége volt. Cincin a félénk kisegér előmerészkedett a sarki kuckójából. – Először kidugta az egyik fülecskéjét, hallgatózott, de semmi nesz, semmi zaj. Másodszor kidugta a másik fülecskéjét, hallgatózott, de semmi nesz, semmi zaj. Ekkor óvatosan kidugta az egyik iciri piciri lábacskáját, majd a másikat és így tovább. Nézelődött, hallgatózott, de semmi nesz, semmi zaj. Végül óvatosan kidugta az iciri piciri farkincáját is. Fürgén kiosont iciri piciri lábacskáin a kertbe, ahol meglátott egy álarcot. Kíváncsian beledugta az iciri piciri fejét. Azonban erre a zajra felébredt Mirci, az icinke-picinke kis kíváncsi cicamica és a kutyaajtón át kisurrant a házból, és a hangforrás felé szaladt. Ám amikor meglátta az álarcot, hirtelen megtorpant, földhöz lapult, és felborzolt szőrrel várt. Ekkor megmozdult az a valami. Mirci, az icinke-picinke kis cica megrémült. Megremegett, zilált, majd hangos nyávogások közepette nyakába szedte icinke-picinke kis lábait és futott, futott egyenest be a házba, annak is a legtávolabbi csücskébe. Elő se jött onnan másnap reggelig. Az iciri piciri Cincin, a félénk kisegér pedig kibújt az álarc mögül és visszaosont a sarki kuckójába.
Ha nem így történt volna, az én mesém is tovább tartott volna!
Gani Zsuzsa: Mackó Miska horgászik
2024. 06. 12.
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy mackó, akit Miskának hívtak.
Hétvégeken kora hajnalban járt horgászni. – Brumm- brumm, brumm- brumm- cammogott tenyeres- talpas lábain. Vitte a csalikat, horgászbotot, a horgászhálót, a széket, a sátort és ki tudja még mi mindent. Kényelmesen elhelyezkedett, bedobta a tó közepéig a damilt a csalival és várt.
Ásítva ébredt a nap. – Jó reggelt! – köszöntötte. – Érzem, hogy jó napom lesz. Jó lesz a kapás, sok halat fogok fogni: kicsit, nagyot, nagyobbat és a legnagyobbat. A legkisebbet majd visszadobom. Hadd nőjön még. A többit hazaviszem.
Ahogy merengett magában egy jókedvű, aprócska béka ugrált el előtte: - bre- ke- ke, bre- ke- ke, bre- ke- ke. – Jó reggelt! – köszöntötte. – Jó reggelt! – felelte, és zsupsz, belecsobbant a tóba, vízgyűrűket hagyva maga után, a víz meg ezerfelé fröccsent. Jaj, még elriasztja a halakat! – dörmögte.
Észre se vette, hogy ezután egy rövid időre elbóbiskolt. – Ne aludj! – mondta neki valaki. Körülnézett, de csak a fényes napot látta, mert egy fia felhő se volt az égen. – Te szóltál hozzám?– Igen. Beszélgessünk egy kicsit. – De miről? – Nézett rá elképedve. De abban a pillanatban kapást észlelt. – Gyorsan a botomat! – gondolta magában és már meg is ragadta. - Gyerünk, kezdődik a horgászat!
Tekerem éberen, sebesen az orsót,
szememet szegezem ez az én mottóm.
Emelem, elviszem, készítem tűzhelyen,
megeszem, egészen elteltem vele. - skandálta csendesen.
– Ekkor hirtelen megrántotta a botot és képzeljétek el, hogy egy aprócska halacska volt a horogra akadva. A horgot Mackó Miska óvatosan kivette a szájából. – Ó, te csak egy csacska aprócska halacska vagy! De milyen aranyos és milyen pici, de ennivalónak kevés. Visszadoblak. Éld tovább az életed! –
Zzzzz- zzzz-zzzz, - muzsikált egy méhecske a vérvörös pipacson. – Pszt! Csendesebben! Csendesebben! Elriasztod a halakat! – Bocsánat, csak a munkámat végzem! Zzzzz- zzzz-zzzz, - muzsikált tovább méhecske, és tovarepült. Ismét csönd lett.
Medve Miska újra elhelyezkedett, bedobta a tó közepéig a damilt a csalival és várt. Ezt látta meg a tavi kagyló, aki épp planktonnal táplálkozott. - Nézd, itt egy hal! Épp előttem ficánkol, izeg- mozog, mint a sajtkukac – kiáltotta, de Mackó Miska ebből semmit se hallott. Kapásra várt odafönn, de nem sokáig. A hal egyszer csak bekapta a csalit. Miska meg fogta a botját és sebesen tekerte az orsót. Hirtelen megrántotta a botot és képzeljétek el, hogy egy nagyobbacska halacska volt a horogra akadva. – Ó, ez egy busa! Ez már jó lesz egynek- jelentette ki. Belerakta a hálóba, bekötötte a végét és belelógatta a vízbe, majd újra kényelmesen elhelyezkedett, bedobta a tó közepéig a damilt a csalival és várt. Hamarosan fogott is egy gyönyörű szép, nagy keszeget. Nem sokkal később pedig még egyet, a legnagyobbat. – No, a ponty is megvan, ennyi elég is lesz!- mondta.
Összekészülődött és már indult volna haza, amikor egy sas, mint derült égből a villámcsapás, olyan gyorsan csapott le élesen vijjogva, az egyik halra. Mackó Miskának majd megfagyott a vér az ereiben, de mégis halált megvető bátorsággal kapta ki a halat a ragadozó szájából. A halászsas elröpült, Miska meg fellélegzett. – Neked is kellett volna? Hát menj és fogj magadnak, mert ebből nem adok! – dörmögte utána.
Hazamegy, elé szalad a kicsi bocsa, kérdezi a felesége: - No, mit fogtál? Hoztál-e valamit? Milyen napod volt? – Mackó Miska mindent elmesélt töviről- hegyire, hogyan fogta ki a halakat, kivel találkozott. Az asszonyka elképedve, kicsi bocsa tátott szájjal, elkerekedett szemekkel hallgatta. Miután mindent elmesélt, közösen elkészítették a halászlét, a sült halat és a rántott halat. Olyan finom lett, hogy mindet megették. Ha nem hiszed, járj utána!
