Bejelentés



Mesék, történetek gyerekeknek

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.










 

 

Gani Zsuzsa: Tündérország aprócska lakói

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Tündérország valahol egy virágos réten. Aprócska kis állatok lakták boldogan, gondtalan.  Hangyák serényen gyűjtögették az elemózsiát. Tücskök ciripeltek, húzták a talpalávalót, míg a pillangók és katicabogarak firegtek-forogtak tüllszoknyájukban az üde zöld aljfű, pázsitfű felett. A csöppnyi dalosmadarak önfeledten fütyörésztek hozzá. Csigabiga a házának az ajtaját zárta a perzselő napsütés elől, mert neki ez már soknak tűnt. Hiszen nyár volt. Ráadásul mostanában forró, tikkasztó volt minden nappal. Az éjszaka se volt sokkal hűvösebb.  Szél se fújt, de még szellő se. Nem mozdult a levegő.  Eső nem esett, még egy csepp se napok, hetek óta. A nap ragyogott, szinte izzott az égen, és a természet összes szépsége a szemük előtt tárulkozott. Egy kék színű mezei zsálya szirmára szállt nektárt gyűjteni, a pindurka Mézi méhecske halk zümmögéssel. Parányi kosárkáját töltögette. Serényen dolgozott.

- Tudjátok, abból készítem majd a kaptárban a mézet! Te is szereted? – kérdezte tőle.  De az nem felelt. Anyukája a szeme sarkából figyelte Mézit. Aztán egyszer csak meggondolta magát és segíteni próbált a pindurka méhecskének.

-  Édesanya, mit Csinálsz? Látod, hogy jól végzem a munkám. Mégis kellemetlen helyzetbe hozol a többiek előtt!

-  Bocsánat! Igazad van, ne haragudj! Látom, hogy egyedül is jól csinálod! Ügyes vagy! – azzal tovarepült. A hófehér szirmú kamilla finom illatával messziről csábította ide a társait.

– Hát te ki vagy? – Kíváncsiskodott egy aprócska legyecske.

– A mezei zsurló vagyok.

– Rólad már hallottam. Te is, mint a gomba spórákkal szaporodsz.

– Igen.

–  Milyen aranyos az az icipici toboz a száradon!

– Köszönöm szépen dicsérő szavaid! – De a légy akkorra már tovább repült.  Gyógyhatásai miatt a mezei zsályát, a kamillát és a mezei zsurlót az emberek is gyűjtögetik. Ekkor a réten megcsillantotta ezüstszínű, hosszú, selymes haját a tengernyi árvalányhaj. Csillogott-villogott tőlük a mező.

– De szép! – ámult el Niki nyuszi, aki épp akkor ért oda barátjával, a kis pocokkal. Niki mindig is szerette a nyarat, amikor a rétek zöldelltek, és a virágok ezernyi, tiri-tarka színben pompáztak. Ekkor meglátták a kicsi ürgét, aki éppen a fűben pihent.

- Szervusz, kicsi ürge! – köszöntötték.

- Szervusztok! – felelte, ám szinte abban a pillanatban éles, füttyögő hangokkal jelt adott. Egy egerészölyv célozta meg őket a magasból. Ijedtükben egy szempillantás alatt mindhárman szerte-szétugrottak. Az ölyv pedig mérgesen vijjogva tovarepült.

– Köszönöm, hogy jeleztél! – már biztosan széttépett volna az az éles karmú ragadozómadár! – reszketett Niki nyuszi.

– Köszönöm, hogy jeleztél! – engem is már biztosan széttépett volna az a kampós, éles csőrű ragadozómadár! – mondta rettegve a kis pocok. - Még a szőr is felállt a hátamon!

- Nagyon szívesen tettem. Ha ti láttátok volna meg előbb, tudom, hogy ti is jeleztetek volna nekem.

- Igen, ez így van! Ha mi láttuk volna meg előbb, mindenképpen jeleztünk volna.  Hogy milyen szerencsések voltunk! – megúsztuk a kalandot - mondta Niki nyuszi a többieknek.

- Igen. Most nincs más dolgunk, csak élvezni a nyarat és futkározni a réten - felelte a kicsi ürge.

- Igen, nagyon szeretem a nyarat! – válaszolta a kis pocok. - Ti is érzitek a nap melegét a hátatokon? Milyen jól esik a meleg fű illata! Nem tudok betelni vele!

- Mi is nagyon szeretjük! - vágták rá szinte egyszerre a barátai. Közben megérkezett Sün Sivi, Fácán Kakas, és felesége, a tojó Fácán Tyúk, Vakond Vica, Teknős Tilda, Gyík Gyuri, Sikló Simi, Egérke Elemér, Hörcsög Heni és még sorolhatnám, akik mind-mind ott éltek Tündérországban a réten.

- Szervusztok! – Pikniket tartotok?

- Szervusztok! Igen. Csatlakoztok hozzánk?

- Hát persze! Örömmel! – felelték mosolyogva, lelkesen. Tündérországban minden állatnak megvolt a maga szerepe, elgondolása, terve a mindennapokhoz. Most épp egymás között osztották el a feladatokat. A kis emlősök: úgy, mint Niki nyuszi, a kis pocok, a kicsi ürge rőzsét gyűjtögettek, a többiek a tűzrakó helyet építették, alakították a sütögetéshez.  Az ízeltlábú rovarok, úgy, mint a bogarak, lepkék, a hártyás szárnyú méhecskék, darazsak és a hangyák a friss vizet hozták.  A kétszárnyú rovarok: a legyek, a szúnyogok segítettek nekik. Az egyenesszárnyúak: a sáskák, a szöcskék és a tücskök az énekes madarakkal együtt a zenéről gondoskodtak. Ahogy izgatottan készülődtek a piknikhez, mindenki pikk-pakk tette a dolgát, eközben lenyűgözve nézték, ahogy a nap sugarai bevilágították a zsongó mezőt. A virágok csillogó színekben tündököltek, a közeli patak halkan csobogott, és a madarak dallama pedig betöltötte az eget. A többiek boldogan énekelték a kedves kismadarakkal együtt a nyár dalát, amely a boldogságról, a békességről és a szeretetről szólt. Örömük eljutott az összes többi állathoz is, a környező rétről és csatlakoztak hozzájuk. Ez a nyár ünneppé vált. Minden állat nyugalomban élte mindennapjait. A nyár végén, amikor az első őszi szellő fújni kezdett, hálásan köszönték meg a nyár ajándékait.

 

Gani Zsuzsa: A varázslatos Fitnesz Lady


 

Egyszer volt, hol nem volt, volt valahol a Fundoklia környékén, egy fitneszterem. Ebbe a fitneszterembe tartotta az óráit a varázslatos Fitnesz Lady. Hogy miért volt varázslatos? Képzeljétek, varázs ereje volt! Legfőképp idősebb nyugdíjas nénik jártak hozzá a terembe. A legtöbbnek már volt valami baja. Az egyiknek a háta fájt, a másiknak a lába, harmadiknak a karja, negyediknek a gerince és még sorolhatnám. Persze volt, aki makkegészséges volt. De ne szaladjunk annyira előre! Azt kérdezitek, hogy mi az a Fundoklia? Ez egy völgy, egy védett terület. Mélyén több barlangüreg található. Egyik része réges-régen ősemberi vadásztelep volt. Gazdag növény- és állatvilággal rendelkezik. Mivel most nyár eleje van, így épp a csinos árvalányhaj hosszú selymes haja csillog-villog a réten. Itt lakik a pannon gyík, a kuvik, a gyurgyalag, a futrinka, a bikapók, a sisakos sáska, a fűrészeslábú szöcske és a fürj. Sőt a rézsikló, a gyík és sok-sok énekesmadár is itt fészkel, így a vörösbegy, a búbospacsirta, a poszáta, a gyurgyalag és a cinke. Nagyon szép hely! Szóval a Fundoklia környékén van a fitneszterem, ahova tornázni jártak az idősebb és a még idősebb hölgyek. Azért jártak ide rendszeresen, mert tudták, hogy az egészség, az nagy kincs. Ráadásul a Fitnesz Lady, akit Évinek hívnak, még a jó hangulatról is gondoskodott. Már javában ment a vidám mozgás, mikor megérkezett egy kedves, szőke hölgy. Gyorsan ő is becsatlakozott.

- „Te is felébredtél?” – kérdezte derűsen Évi.

- Mindenki felkapta a fejét és mosolyogva nézett oda, amerre szólt a kérdés.

- „Elnézést kérek!” – pironkodott a kedves, szőke hölgy. Aztán folyt tovább a szenior torna, mintha mi se történt volna.

- „ Úgy látom, hogy nem vagytok itt.”- mosolygott ismét mindenki a Fitnesz Lady humorán.

- Egy sötét szőke hajú hölgy már nagyon lihegett, jól elfáradt a mozgássorozattól, épp azon gondolkodott, hogy a következőt észrevétlenül, valahogy kihagyja. Ám az élesszemű, mindent látó Évi ezt is észrevette:

- „Látom, hogy mire készülsz!” – mondta a hölgyre nézve a szokásos huncut mosollyal. Aztán ő is elnevette magát és természetesen nem próbálkozott újra, hisz úgy a jó, ha végig csinálja a gyakorlatokat.

Az egész óra alatt szórakoztató, könnyűzene zene szólt. Olykor-olykor táncra buzdította a néniket, amit sokan szerettek.

- „Jaj, de jó! Úgy szeretek táncolni!” – kiáltott fel vidáman a fekete hajú hölgy.

- „Én is! Én is!” – mondták többen is lelkesen.

Te szeretsz táncolni? Hej, hogy milyen jól, egyszerre, fitten és ritmusra mozogtak a hölgyek! Persze azért olyanok is akadtak, akik nem tudtak lépést tartani a ritmussal, az ütemmel, vagy éppen ellenkező irányba fordultak. Ilyenkor jókat kuncogtak és folytatták tovább. Az egyik sötétszőke hölgy már nagyon szégyellte, hogy milyen botlábú,- legalábbis ő úgy érezte, - annak ellenére, hogy tudta, hogy nincs egyedül. Voltak mások is, akik hasonlóképp hibáztak. De hát nincs is tökéletes ember! Így hirtelen ötlettől vezérelve beszaladt a mosdóba. Kicsit megmosta az arcát, majd megtörölte felfrissítésként, mert melege is volt.

- „Hova mész?”– kérdezte az élesszemű, mindent látó Évi a szokásos huncut mosollyal. De ő talán meg se hallotta siettében.  A hölgy hamarosan visszajött és mintha mi se történt volna, becsatlakozott a táncolók közé, immár újra lelkesen. Most azt érezte, hogy sokkal jobban táncol, mint azt megelőzően. Szemmel dicsérte a Fitnesz lady is. Azt hiszem, hogy irigyelnétek őket, sőt még a szájatokat is eltátanátok, hogy milyen ügyesen, ritmusra mozogtak! Néha- néha a bal sarokban levő idősebb nénik csicseregtek erről-arról, persze közben végezték a gyakorlatokat is.

- „Miről van szó? Én is szeretném hallani!” – mondja a mindent látó Fitnesz Lady.

- „Semmi, semmi!” – mondták kacagva.  Olykor-olykor beszólt valaki valami mókás mondatot. Olyankor mindenki a hasát fogta a nevetéstől.

- „Vegyétek a kezetekbe a gumiszalagot!” – mondja Évi. „Most szalaggal fogunk dolgozni.” Mindenki igyekezett amennyire csak tudott, ügyesen, jól, pontosan dolgozni.

- „Vigyázzatok, jól fogjátok meg, mert vissza is csaphat, mint csúzli vége!”  - tanácsolta Évi a tornászhölgyeknek. Óra vége felé egyre jobban lankadt a figyelem, a lendület, a lelkesedés. Homlokokon izzadtságcseppek gyöngyöztek, mindenki egyre fáradtabban, de azért csinálták, mert tudták, hogy milyen fontos a mozgás. milyen nagy szükség volt rá.

- "Anyukám, puszil, üdvözöl titeket, jól van es tudja, hogy erősek vagytok, végig tudjatok csinálni. Anyukám jól van!"

- „Nincs Micimackó has! Ne toljátok ki a hasatokat, húzzátok befelé” – tréfálkozott mindenkit újra mosolyra fakasztva a még mindig lendületesen velük tornázó Fitnesz Lady a hasizom gyakorlatoknál.  Óra végén meghökkenve, leesett állal, egymás után szólaltak meg a korosodó hölgyek:

- „Nem fáj a gerincem!”

- „Milyen izmos lettem!”

- „De jól esett!”

- Csodát tettél velünk! Varázslat történt!

- Végre nem billegek, mint a róka farka!

- Nem dülöngélek úgy, mint az ittas ember! – mondták örömtől sugárzó arccal. – „Jövünk legközelebb is!”

 

- „Rendben van! Szeretettel várunk!” – mondta a szokásos vidám mosolyával a varázslatos Fitnesz Lady.

 

Gani Zsuzsa: Muki és Bajszi

2023. 06. 04.


Egyszer, valamikor réges-régen, egy kis faluban élt egy kiskutya, Muki. Imádta a nyarat. Amikor sütött a nap, ott hempergett vígan a fűben, vagy kergetőzött a vidám gyerekekkel a mezőn. Még a sárkányeregetést is élvezte. Amikor a szellő magasabbra fújta a papírsárkányt, farkcsóválva ugatta meg. Szerette szimatolni a tiri-tarka virágok szirmait.

- Hű, de finom az illata! – mondta bódultan. Egyik nap, amikor Muki a réten sétálgatott, meglátott egy csapat kisegérkét, akik szomorkodva üldögéltek az árnyas fűben.

- Szervusztok! Micsoda szomorú arcokat látok!- mondta nekik Muki. - "Miért vagytok ennyire bánatosak?"

Az egyik kisegér, Bajszi, megszólalt:

- Szervusz, Muki, azért, mert nagyon félünk a macskáktól.

- Milyen macskáktól? – kérdezte Muki.

- Hát akik itt élnek a környéken: Cirmostól, Hógolyótól, aki fehér, mint a hó és Kormitól, aki fekete, mint a holló.

- Ó, tudom, kikről beszélsz! De hát ők olyan aranyosak! Csak még játékosak, hiszen kölyökmacskák. Nem sokkal nagyobbak, mint ti.

- Igaz, de attól még szeretik az egereket. Mi vagyunk az egyik kedvenc eledelük.

- Ebben igazad van! - Muki megértette a kisegérkék aggodalmát.

- Nekem is voltak félelmeim, sőt vannak is és szerintem mindig is lesznek, de megtanultam, hogyan legyen bátor, hogyan tudjam kezelni ezt az érzést. Nem volt egyszerű, kitartónak kellett lennem, de nem adtam fel.

- Te? Komolyan? Mitől féltél?

- Ó, sok mindentől! Rettegtem a sötéttől, az árnyéktól. De rájöttem, hogy sem a sötét, sem az árnyék nem bánt. Mindennek és mindenkinek van árnya. Még nekem is, nektek is.

- Nekünk is?

- Hát persze!

- Hogyhogy? Például ha süt a nap az égen, mindig követ. A folyó tükrében szálló madárkának is van árnyéka. A víz partján álló fáknak a víz tükrében látható. A benne úszkáló kacsáknak is van, és még sorolhatnám. Este, pedig ha valahol, valami vagy valaki közelében fény van, akkor árnyék vetül ki. De van, amikor csak félárny. Az se biztos, hogy mögé. Lehet, hogy elé, vagy mellé, majd figyeld meg!

- Köszönöm, hogy ezt elmondtad!

- Nagyon szívesen!

- Mitől félsz még? – kérdezte Bajszi.

- Feláll a szőr a hátamon, ha valaki sokkal nagyobb nálam, még ha kutya is az. A furcsa, idegen dologtól. Sőt akkor is, ha ijesztő hangokat, durranásokat hallok.

- Olyankor mit csinálsz?

- Régebben odafutottam az anyukámhoz, de egy ideje a gazdimhoz, vagy a házamba. Akkor megnyugszom.

- Hű, te aztán igazán bátor vagy, sőt hős!

- Dehogy! – mosolyodott el Muki. De köszönöm, jól esik, ha így gondolod!

- Köszönöm, hogy ezt is elmondtad nekünk.

- Nagyon szívesen!- felelte Bajszi.

- Akkor mi is megtanuljuk megtalálni a bátorságukat, hogy élvezhessük a nyár minden pillanatát.

- Tegyétek azt! - Muki megtanította a kisegérkéknek, hogyan kell rejtőzni a bokrok között, hogy észrevétlenek maradjanak. Megmutatta nekik, hogyan figyeljék meg a környezetüket, hogy időben észrevegyék a veszélyt. Azt is megtanította nekik, hogyan mozogjanak gyorsan és ügyesen, hogy megússzák a macskák karmait.

- Ó, ezt a szüleink is így mutatták!

- Hát, hallgassatok rájuk és tanuljatok tőlük. Ők nagyon tapasztaltak.

- Így teszünk, ígérjük!

- Nagy előnyötök, hogy fürgék vagytok. Ráadásul akármilyen pici lyukban el tudtok bújni.

- Ez igaz! – ezen aztán jót kuncogtak az egérkék. A kisegérkék megfogadták Muki tanácsait, és

megtanulták tőle a bátorságot. Szüleik tanácsaira is hallgattak. Minden nap egyre jobban bíztak magukban, és egyre kevésbé féltek a macskáktól. Egyre jobban nőtt az önbizalmuk, és egyre több kalandot vállaltak. Azért az óvatosságról se feledkeztek meg.

Egy nyári nap, Muki és a kisegérkék úgy döntöttek, hogy felfedezik a falu melletti erdőt. Az erdőben vidám madárdal töltötte be a levegőt, és a napfény suhintása átszűrődött a lombkoronák között. Az állatok ugrándoztak, futkároztak, és boldogan élvezték a nyár adta szabadságot. Muki és a kisegérkék belevetették magukat a kalandokba. Felfedezték az erdő titkait, meglátogatták a tópartot, és megmászták a legmagasabb fát. Együtt szaladgáltak a réten, és ugráltak a virágok között. Boldogan teltek napjaik.

 

Gani Zsuzsa: Csipke

2023. 06. 04.

 

Egyszer volt, hol nem volt, egy varázslatos, gyönyörű virágos rét. Itt mindenki vidáman, gondtalanul élt. Mosolyogva, kedvesen beszélgettek egymással és mindennek, még a legapróbb dolgoknak is nagyon örültek. Ragyogott a sok-sok szarkaláb, a madársisak, a tűzpiros pipacs, a nadálytő, a búzavirág, az ökörfarkkóró, a napsárga koronafürt, a szellőrózsa, az imola, a pitypang és még sorolhatnám. Nyüzsgő rovaroktól, csúszó-mászóktól, aprócska emlősöktől és énekesmadaraktól zsongott a rét. Ez a hely maga volt a paradicsom. Itt élt egy kismadár, Csipke. Minden nyáron fürdőzött a virágos réten, a napfényben. Ez tette őt boldoggá. Egyik nap éppen dalolva repült a réten, amikor meglátott egy kis bogarat, Barnabást, aki szomorúan gubbasztott egy levél alatt. Leszállt mellé.

- Miért vagy olyan szomorú, Barnabás?- kérdezte Csipke aggódva. - Hiszen a rét tele van élettel és szépséggel.

Barnabás szomorkásan sóhajtott fel. - Csipke, nekem nem jut részem a rét szépségéből. Nem tudok repülni magasra, mint te, és félek, hogy elveszek a hatalmas virágok között. Így nem sokat látok belőle.

Csipke elmosolyodott, és megnyugtatta Barnabást: - Ne aggódj, Barnabás! Minden állatnak megvan a maga fontossága, erőssége, egyedisége és a rét adta ajándékok. - Ezekre a szavakra Barnabás szíve megtelt reménnyel, és újra előbújt a levél alól. – Mire gondolsz? – Gyere velem, mutatok valamit! – A rét egyik csücskében, ahol kevesebb volt a növény rengeteg kis bogár, pillangó és méhecske sürgött-forgott a virágok között. A mező tele volt élettel. Barnabás tátott szájjal nézte. Szíve csordultig telt örömmel.

Csipke megmutatta Barnabásnak, hogy a rét látványát nemcsak repülve lehet élvezni, hanem a virágok között sétálva is. Megismertette vele az illatok világát, és megmutatta, hogyan gyönyörködhet a virágok színeiben és formáiban. Barnabás egyre inkább elbűvölve nézte a rét pompáját.

Egyszer csak egy hatalmas pillangó szállt el mellettük. Barnabás elámult a szépségétől és a könnyed repülésétől. Egyszer csak leszállt közéjük. Csipke mosolyogva szólalt meg: - Látod, Barnabás, mindannyian különlegesek vagyunk a magunk módján. Neked a talpad alatt van a rét szépsége, nekünk a szárnyainkban. De mindenkinek van helye és szerepe ebben a csodás nyári világban.

 

 

Gani Zsuzsa: Járt utat a járatlanért


Egyszer volt, hol nem volt, valahol a Velencei-tó délnyugati részén, volt egyszer egy hatalmas nádas.

Annak a közepén élt a tó tündére egy borostyán szőtte palotában, melynek nádból volt a teteje. Ő volt az, aki vigyázott mindenre és mindenkire a rezervátumban. Ügyelt arra, hogy rend, tisztaság és béke legyen. Nemrég arattatta le, gyérítette a bozótossá vált nádast, elszállíttatta a hulladékot, s kijelölt egy útvonalat a turisták számára. A kihelyezett padokra, lócákra gyakran ültek le a megfáradt vándorok. Amíg pihentek, gyönyörködtek a festői tájban. A tó tündére kilátót, s hozzá madármegfigyelőt is építtetett. Sok turistát csalogatott oda az érintetlen természet. Ragadozómadár ritkán járt arra. - De szép volt minden! Gondtalan szálldosott a tó fölött számtalan kisebb és nagyobb madár. Szellő szárnyán, messze-messze szállt vidám hangjuk.

Láttatok már úszó nádszigetet? Ha nem, feltétlenül nézzétek meg! Higgyétek el, hogy meseszép! Nekem megdobogtatta a szívem. Néhány helyen olyan sekély volt a víz, hogy le lehetett látni a tó fenekére, az iszaphoz. Az egyik ilyen szigeten fészkelt Kalánka, a kanalasgém, s egy másik úszólápon barátja, Koki, a nagy kócsag. Együtt nőttek fel, ragaszkodtak egymáshoz. Közösen ismerkedtek széles-e világgal, azaz a nádassal. Olyan jó életük volt, hogy mondhatni, tejben-vajban fürödtek. - De szép idefönt! Minden csupa zöld, a tó pedig szépségesen szép kék! - állapította meg Kalánka.- Milyen nyugodt, békés minden! Egy csepp felhő sincs az égen! – mondta Koki.- Vajon mi lehet a nádason túl? – tűnődött Kalánka.- Nem tudom, de én itt tölteném legszívesebben az egész életem! – válaszolta Koki.- Nem jössz velem? Szívesen körül néznék a nádason túl is, ahol az a nagy víz és a strand van. Arra még sohasem jártam.- Ne haragudj, de nem. Itt biztonságos! – felelte Koki.- Hát jó, én megyek! Isten veled!- Isten áldjon meg! Aztán ha visszatértél, meséld el, hogy mit láttál!- Jó, rendben! - Azzal nekiveselkedett és elrepült. Kecsesen, vígan szállt fel az égig, közben egyrekisebb és kisebb lett, végül eltűnt. Koki ámulattal nézte, majd vadászni indult. A vízben sok-sok halacska úszkált. Lubickoltak, fogócskáztak, olykor-olykor kiugráltak a nádasból, s ilyenkor nagyot csobbant körülöttük a víz. Felettük szitakötők repkedtek. Hangos madárdal kísérte őket. Az egyik bokorból csalogány zengett teli torokból. Aki hallotta, ámult-bámult a gyönyörűségtől! Az egyik halacska kíváncsian dugta ki a fejét a vízből.- Hallod-e? – kezdte épp mondani a társának, amikor Koki villámgyorsan lecsapott rá. Sárgás, hosszú csőrével halászta ki onnan.- Haj, haj! Állj meg, hé! Engedj el! - kiáltott a kis hal – most mit csináljak? - Hej, akkor látta csak meg igazán, hogy mi történik, hogy itt a vég.  Épp akkor ért oda két másik nagy kócsag is. Ők is élelmet kerestek a nádasban. Hátranyújtott lábakkal és nyakkal, kissé érdes hanggal csaptak le egy-egy kishalra. Hiába fickándoztak, nem volt menekvés a számukra, aztán már vitték is a fészekbe. Koki miután jól lakott, visszarepült a biztonságot nyújtó nádrengetegbe. Néha-néha a hosszúra nyújtott nyakával nézelődött hol erre, hol arra. A nádas szegélyében fészkelő kékbegy szinte kitündökölt a környezetéből. A kedves kis barkóscinege meg szinte folyamatosan ott csilingelt a közelben.- Ó, de csodálatos az élet! Milyen szép a világ! – elmélkedett Koki. – Vajon merre járhat Kalánka? – jutott az eszébe. Éppen arra járt a kis vöcsök.- Adjon, Isten! – köszöntötte.- Adjon, Isten! – válaszolta.- Nem láttad véletlenül Kalánkát?- Én nem!  - felelte, majd halászni kezdett.  Arra szállt a nyári lúd.- Adjon, Isten! – köszöntötte Koki.- Adjon, Isten! – válaszolta.- Nem láttad véletlenül Kalánkát?- Én nem!  - felelte, majd odébb állt. Arra repült a vetési lúd.- Adjon, Isten! – köszöntötte Koki.- Adjon, Isten! – viszonozta a köszönést.- Nem láttad véletlenül Kalánkát?- Én nem!  Sajnos nem - felelte, majd tovább szállt. Magára maradt Koki. Hamarosan unatkozni kezdett. Ekkor jutott eszébe, hogy régen járt a Pákozdi Arborétumnál. – Emlékszem, hogy van ott egy kis tó. Hej, de sokszor jártam arra Kalánkával! Megnézem. - Így is tett. - Ó, milyen gyönyörű volt most is! - A tóban tőkés réce és bütykös hattyú úszkált. Körötte a réten tölgy és kőris nyújtott árnyékot. A fűben kökörcsin és nőszirom pompázott. Mikor kellőképpen megcsodálta, tovább repült. Vitorlázott a vadaspark fölött, a Dinnyési-fertő fölött, ahol egy kicsit megpihent a nádasban, majd hazafelé vette az irányt. Már alkonyodott. Az égbolt színaranyban tündökölt. A felhők tűzpirosak voltak, narancsvörösek, meg ibolyakékek, lubickoltak, úsztak a magasban. Egyszer csak lebukott a nap, sötét lett. Felkúszott az égre a sápadt képű hold és a tündöklő csillagok. Ekkor már Koki az igazak álmát aludta. No de, ne feledkezzünk meg a kis barátjáról, aki úgy döntött, hogy egyedül vág neki a nagyvilágnak.

Kalánka boldog volt, hogy megismerheti az ismeretlent. Már réges rég elhagyta a nádast. A nyílt tó fölött repült. Lent hajók, vitorlások szelték a vizet. A part közelében vígan fürdőztek az emberek. Mindent megbámult, mindent megcsodált, hiszen minden új volt a számára. Szélcsendes időben, még a nap is ragyogott. Olyan volt, mint talán a napraforgó virág, csak aranyosabb, s oly melegen tűzött rá, hogy szinte megperzselte a tollát. Tágra nyílt szemekkel, hüledezve nézte, hogy kicsit arrébb a víz tetején, halak lebegnek mozdulatlanul.- No, itt mi történhetett? – tűnődött. Egy sirály épp mellette bukdácsolt az égen, szárnya lógott, fejét is épphogy tartotta, látszott rajta, hogy beteg.- Valami bajod van? Segíthetek? - De nem jött válasz felőle, s repült tovább nehézkesen.  Kalánka még mindig a nyílt víz fölött szárnyalt, amikor észrevette, hogy kenyérdarabkákat kínálnak egy hattyú társának, az pedig elfogadja.- Ne edd meg! Beteg leszel! – kiáltotta oda, de hiába. Lehet, hogy nem is hallotta. Pár fiú kövekkel dobálta meg a hófehér, pompás hattyút, az meg ijedten rebbent el. Közben ő is odaért a partra. Amikor észrevették a különleges, fehér tollú, kanalas csőrű madarat, a gyerekek ujjongani kezdtek. Riadtan fordult vissza. Sebes szárnycsapásokkal haladt. A nádas szélén nem bírta tovább, leszállt megpihenni. A félelemtől még mindig reszketett a szárnya, a lába, s könnyek potyogtak a szeméből. Ekkor csörtetett arra egy vaddisznó. A gondolataiba mélyedt Kalánka nem vette észre, de talán nem is tudta, hogy veszély fenyegeti. Ám a tó tündére résen volt! Varázspálcájával a vadkan felé suhintott. - Hallod-e, jól vigyázz! – ne bántsd őt!  Az állat rémülten hőkölt vissza. Miután Kalánka megpihent, tovább folytatta az útját. Estére megérkezett békés fészkéhez, az úszólápra.Másnap virradóra felkereste barátját Kokit. A nap már magasan járt az égen, hétágra sütött. Vígan lubickoltak a halak: a kárász, a ponty, a csuka és a süllő. A felszínen sikló tekergőzött, kecskebéka kórus adott szerenádot az ott lakóknak.- Adjon, Isten! – köszöntötte Kalánka.- Adjon, Isten! – válaszolta barátja. Ezután mindent részletesen elmesélt. Koki döbbenten, csendben hallgatta.- Milyen jó, hogy itt nyugalomban, békességben élhetünk, mert megóv minket a tó tündére. – tűnődött Kalánka.- "Járt utat a járatlanért el ne hagyj"- felelte bölcsen Koki.- Milyen igazad van! – válaszolta Kalánka.- No, ne búsulj, van kedved meglátogatni a Dinnyési- fertőt? Arra jártam tegnap és nagyon szép hely, egy madárparadicsom. Ott nem fenyeget semmilyen veszély! Mit gondolsz? Na, gyere!- Hát jól van, nem bánom! Szívesen megyek! Úgy emlékszem, hogy régebben már jártunk ott.- Jól emlékszel! –  Hirtelen, huss! felrepültek. Szálltak a levegőben, szálltak feljebb, mint a szél, mint a gondolat! Hipp-hopp, egyszer csak megérkeztek, leereszkedtek a nádasban. A nádas rejtekében csilingelt a csalogány, a kakukk is fújta, s aranyosan dalolt a barkóscinege. - Hej, istenem! – sóhajtották – milyen gyönyörű a hangjuk! - Sokáig hallgatták őket. A tavon, a ringó nád ölén önfeledten lubickoltak a vízi botpoloskák, szitakötőlárvák és még a csibor is. Egy barna rétihéja szállt el fölöttük, de a nádas most is menedéket nyújtott. Egy vidracsalád lakott a közelben. Éjszaka vadásztak. Most békésen pihent mindenki a vackában. Vagy nem? Mégsem? Nini! Az egyik kicsi épp Koki és Kalánka felé úszott, talán csak kíváncsiságból. Az ám! De a tó tündére résen volt! Varázspálcájával a kicsi vidra felé suhintott. - Hallod-e, jól vigyázz! Neked most pihenned kell, erőt gyűjteni, az éjszakai vadászathoz! –Eredj, menj! - A vidracsemete rémülten hőkölt vissza a családjához. - No – mondta Kalánka, ideje visszaindulni, mert alkonyodik. S valóban. Az égbolt aranyos színben tündökölt. A felhők szinte lángoltak, narancsvörösben izzottak, majd ibolyakékben lubickoltak, úsztak a magasban. Ám még mintha hallani vélték volna a fülemüle énekét. Mindenki, aki hallotta, lelkében megfiatalodott. Útközben leszálltak megpihenni, amikor szimatot fogott egy vörösbundás. Óvatosan, nesztelen lopakodott feljük. Mire észrevették a szürkületben, addigra a tó tündére varázspálcájával a róka felé suhintott. -           Hallod-e, jól vigyázz! – ne bántsd őket! -  A ravaszdi rémülten váltott irányt. Mire hazaértek, lebukott a nap, sötét lett. Felkúszott az égre a sápadt képű hold és a tündöklő csillagok. Mindketten édes álomba szenderültek. Békés álmukat a tó tündére vigyázta.

Koki és Kalánka a két jó barát pedig talán még ma is él, ha meg nem halt.

Gani Zsuzsa: Szorgos Jóska


Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy szegény ember, s annak egy óvodás fia, úgy hívták, hogy Szorgos Jóska.

No, nem is hiába hívták szorgosnak ezt a fiút, mert csupa jóság volt minden

cselekedete. Szinte égett a keze alatt a munka. Szülei nagyon boldogok és büszkék voltak arra, hogy a fiuk ennyire engedelmes és gondoskodó. Egyik nap kora reggel azt mondja neki az édesanyja:

- Eredj, kisfiam, locsold meg a kerti virágokat, mert oly nagy lesz a meleg, hogy ha nem öntözzük meg, akkor mind elszárad!

- Rendben van édesanyám, sietek! - Fogta magát, és a kannát Jóska, kiment a kertbe. Volt ott egy hordó, telve esővízzel és sorba megöntözte a virágok tövét. Eközben még meg is kérdezte őket szépen sorba: - Szomjas vagy, szép rózsa? Megöntözlek, mert napok óta szárazság van. Nem kedvez neked sajnos ez az idő. Ebben a tartósan meleg időben, könnyebben, jobban megtelepedhetnek rajtad a kártevők. Azt nem szeretném. - De miért nem?- Hogy miért nem? Azért, mert szívogatná a leveleidet és a bimbóidat a tetű. Ha ezt tenné, akkor lelassulna a növekedésed, a virágzásod, sőt akár meg is állna. Ez nem lenne jó!- Hát nem! Köszönöm, hogy így gondoskodsz rólam! Nagyon jól esik. Bizony már nagyon szomjas voltam. Köszönöm szépen!- Nagyon szívesen!- felelte kedvesen, de határozottan.- Téged is megöntözlek bordó rózsa. Hű, de finom az illatod! Jól megszimatollak jobbról és balról is. Hm. Ez igen! Ó, de mit látok?- Sajnos a ragacsos, mézharmat az, ami fénylik rajtam. – mondta búsan a bordó rózsa.- Segítek rajtad, várj egy csöppet!- Rendben, így teszek! – Szorgos Jóska elsietett. Háziszappanos vizet töltött egy szórófejes flakonba, jól felrázta, azzal visszament a jóillatú rózsához.- Itt is vagyok! Mielőtt még nagyobb baj lenne, megpermetezem ezzel a bimbóidat és a leveleidet.- De jó, köszönöm! De miért pont ezzel?- Azért, mert ettől a folyadéktól a katicák és a fátyolkák nem pusztulnak el, viszont a levéltetvek igen.- Jaj de jó! Jaj de jó! – ujjongott a bordó rózsa.- Így ni! Már kész is van!- Köszönöm szépen a gondoskodást!- Nagyon szívesen! – mondta a kisfiú és tovább folytatta az öntözést. Fél szemmel megpillantotta, hogy egy hétpettyes röpdös a közelben. Gondolt egyet és ráröppent Jóska kézfejére.- De aranyos vagy! – sóhajtott föl a kisfiú.- Köszönöm a bókot! – s már szállt is tova. A gyermek egészen addig figyelte az aprócska bogarat, amíg az el nem tűnt. A közeli növendék káposzta fölött egy szép fehér lepke keringőzött önfeledten. Fekete volt a csápja, a két szárnyszéle, és azt két- két fekete pötty díszítette. Jóska nem sokáig gyönyörködhetett benne, mert a cseresznyefán ücsörgő fekete sapkás cinege észrevette. Hipp-hopp, ott termett és azon nyomban felfalta. Aztán édes dalt fújva tovább röppent.- Hát te ki vagy? Hogy kerülsz ide? – csóválta a fejét Jóska.- Széncinege vagyok. Eleséget keresek, mert éhes vagyok! - vetette oda az csak úgy, foghegyről. A káposzta levelén egy aprócska hernyó araszolt. Nem is egy, kettő, sőt három. Ó, jaj, az élesszemű széncinege is észrevette, hipp-hopp, ott termett és befalta!- Hm…,de finom! – mosolyodott el. - Nagyon szeretem őket! Most már nem teszi tönkre a káposztát se a hernyó, se a káposztalepke - kacagott jóízűen a kismadár.- Köszönöm szépen!- mondta Jóska.- Nagyon szívesen!- felelte a cinege, majd tovaszállt.- Milyen aranyos volt ez a kismadár! Ó, ha nekem is lenne egy, de jó lenne! Pihe-puha, aprócska, meleg testű, kerek fekete szemű és icipici csőrű, elbűvölő madárka, - hm…. tudnám szeretni! Aztán arra gondoltam, hogy vajon milyen érzés lehet neki így egyedül, bezárva egy kalitkába? Lehet, hogy nagyon magányos lenne, hisz az ember nem pótolhatja a társait, barátait, a családját. Nem, mégse szeretnék, hiszen a kertünk összes madara az enyém! Itt élik az életüket előttem. Nap, mint nap látom őket, gyönyörködöm bennük, hallgatom édes kis hangjukat. Hát kell ennél több? Nem! Na, folytassuk a munkát. Paradicsomok, ti következtek. - Jóska zsineg és olló segítségével magasabban is felkötözte a karókhoz a szárakat.- Így ni! Ha jön a szél, nem fognak letörni az ágaitok és a paradicsom is jobban fog fejlődni!- mondta a fiú vidáman.- Ohó, vajon a te leveleid miért száradtak el? – mélyedt a gondolataiba Jóska. – Leszedem őket. Lehet, hogy nem figyeltem oda eléggé és az alsó leveleidet is meglocsoltam? Remélem nem nagy a baj! – nézett körül a fiú. – Nem, szerencsére nem. A többi tőke látszólag rendben van.- Bocsánat, ne haragudj, hogy figyelmetlen voltam. Ígérem, hogy meggyógyítalak.- Rendben, köszönöm szépen!- Ugyan, szóra se érdemes! Ez elsősorban a mi érdekünk! – felelte komolyan a szorgos gyermek. Miután az összes paradicsom tövét meglocsolta, a paprikák, majd a sárgarépák következtek.- Hű, de besűrűsödtetek, ez nem lesz így jó, kicsit megritkítlak!- Rendben! Amiket kiszedsz, azokat légy szíves add oda a nyuszinak! Nézd, ott szalad! – Jóska odanézett. Valóban ott ugrabugrált egy aprócska, pihe-puha bundás, selymes szőrű, pompon farkú nyulacska. Olykor-olykor megállt, hegyezte tapsi fülét, nézett erre-arra, aztán tovább szökkent ennivalót keresve. Olyan aranyos volt, legszívesebben odaszaladtam volna hozzá, hogy megsimogassam, de mégse tettem!- A nyuszik nagyon kevés répát ehetnek, sőt káposztát is csak épphogy.- Komolyan? Hogyhogy? Ezt nem tudtam!- Nem egészséges nekik az a sok cukor, amit tartalmaz, ahogy az embereknek sem. Ha sokat esznek belőle, megfájdulhat a gyomruk.- Akkor mit adhatunk nekik?- Szénát, kevés friss zöldséget, nyúltápot és friss ivóvizet.- Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekem!- Szívesen! – válaszolta a kisfiú. - Mostanában olyan forróak, tikkasztóak a nappalok.- esett gondolkodóba. - Az éjszakák se sokkal hűvösebbek.  Még a szél se fúj, de még egy csepp szellő se. Nem mozdul a levegő.  Eső nem esett, még egy csöppnyi se napok, hetek óta. A nap ragyog, szinte izzik az égen, és a természet összes szépsége a szemük előtt tárulkozik. - Ekkor egy pindurka méhecske szállt le nektárt gyűjteni a kék színű mezei zsálya szirmára, halk zümmögéssel. Parányi kosárkáját töltögette. Serényen dolgozott.- Szervusz, kicsi méh!- köszöntötte Jóska. – De örülök neked!- Szervusz! – felelte a méhecske.  – Dolgozni jöttem, nektárt gyűjtök. Tudod, abból készítem majd a kaptárban a mézet!- Igen, tudom!- Te is szereted? – kérdezte tőle.- Igen, nagyon, mert finom, édes és egészséges!- Igazad van! De megyek tovább, sietek, mert közeleg az ősz, feladat meg még van bőven, ráadásul kevesen vagyunk!- Menj csak, végezd a dolgod! Köszönöm, hogy itt jártál a kertünkben!- Örömmel voltam és majd még jövök!- Várni foglak! – Azzal a méhecske már el is tűnt. Jóska lassacskán befejezte a munkát. A nap már egy ideje felkúszott az égre. Még egyszer körülnézett a kertben, van e még valami tennivaló, amit esetleg kifelejtett, de nem, nem volt. A helyére tette a kerti eszközöket és jókedvűen bement a házba.- Kész vagyok édesanyám!- Nagyon ügyes vagy kincsem, köszönöm szépen. Sokat segítettél.- Szívesen tettem!- felelte a kisfiú. – Én vagyok a kertünk fő kertésze! – jelentette ki büszkén, fülig érő mosollyal. Édesanyja megsimogatta az arcát és átölelte.- Igen, te vagy a kertünk fő kertésze, Szorgos Jóska! – Így történt.

Ha nem hiszed, járj utána!

 

 

 

 

 












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!