Bejelentés



Mesék, történetek gyerekeknek

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.










Gani Zsuzsa: Szamár Füles csacsiskodik

 

/Tréfás mese/

2022. 10. 10.

 

Egyszer volt, hol nem volt, nem tudom, hogy merre volt, de valahol mégis csak volt, volt egyszer egy szamár. Fülesnek hívták. Régebben a trágyát és a vizet hordta, de mostanság igazán jó dolga volt a gazdaságban. Szinte az egész napot a legelőn töltötte, a friss, jóízű levegőn. Mondhatni aranyélete volt. Ma is egész nap a füvet legelte, de szerette a szénát, szalmát, a répát, sőt még a körtét is. Épp jóllakottan pihent a zöld fűben, amikor rászállt egy légy. Nagyon zavarta őt, mert csiklandozta a farát, így a farkával odacsapott egy jó nagyot. – Aú!- ordította, mert fájt a feneke az ütéstől. A légy elrepült, de kisvártatva vissza is jött. Most a hátsó, jobb oldali combjára szállt. Most is zavarta őt, mert csiklandozta, viszketett is nagyon, így a farkával odasózott egy jó nagyot. – Aú!- bömbölte, mert nagyon nyilallt neki. Egyre dühösebb lett a szamár. A légy elrepült, de kisvártatva vissza is jött. Most a jobb oldali fülére szállt. Most is odavert egy nagyot. – Aú!- ordította, mert sajgott neki. Úgy iázott, hogy kilométerekre is elhallatszott a hangja. Minduntalan megpróbálta agyoncsapni a szemtelen legyet, de sehogy se sikerült neki. Csak saját magát ütötte, verte hol itt, hol ott. Aztán a légy egyszer tényleg elröpült. Megkönnyebbülten sóhajtott fel Szamár Füles: végre, most már nyugtom lehet tőle! Ekkor eszébe jutott, hogy a fülén van egy jókora folt. Talán elfelejtettem reggel megmosni?- tűnődött magában. Hatalmas fülei voltak, amik segítették őt abban, hogy nagyon jól halljon. Így hát elkezdte a jobb mellső lába és a nyelve segítségével lemosni. Nyalta, nyalta és dörzsölte, de sehogy se akart lejönni a folt. Súrolta, sikálta, amennyire az erejéből tellett, de semmi eredmény. A paca ott maradt. Újból nekigyürkőzött hát, mert megmakacsolta magát. Nyalta, súrolta, csiszolta, de semmi. Közben egyre jobban bőgött a fájdalomtól. Még csak halványabb se lett, csak a szenvedése erősödött. Arra repült ismét az a szemtelen légy. Látva Szamár Füles kínlódását, éktelen kacagásban tört ki. - Miért nevetsz ki te légy? – kérdezte tőle. - Miért akarod eltűntetni a foltodat? Az a sajátod, sose fog eltűnni akármit is csinálsz!- Hátul hordja az eszét, mint szamár a kötényét!- vetette oda foghegyről. Azzal nagy vihorászással tovább repült. A szamár egy ideig búslakodott, szomorkodott, de aztán megéhezett. Legelni kezdte a füvet és közben elfeledkezett a dologról. Hogyha nem feledkezett volna el a dologról, az én mesém is tovább tartott volna.


Gani Zsuzsa: Ébredezik a tavasz

2023. 01. 08.

 

Reggel, amikor felébredtem, már világos volt. Így könnyebben keltem, vidáman, dudorászva. Odakintről édes madárdal szűrődött be. De szép!- sóhajtottam. – Ha én így tudnék énekelni! – gondoltam magamban. Igyekeztem, hogy minél hamarabb kiérjek a természetbe. Ott volt a házunktól pár lépésnyire az erdő és a tisztás. Jól tudtam, hogy mit szabad és mit nem. Ismertem a növényeket, a gyógynövényeket, az erdei állatokat, még a viselkedésüket is. Szüleim megtanítottak rá. Ráadásul a közelből láttam és megtapasztaltam azokat. Apukám már dolgozott, nagyon korán kelt. Akkor én még aludtam. Bár éreztem a pusziját a homlokomon. Sose ment el anélkül, hogy ne adott volna egy leheletnyit. Édesanyám otthon sürgött-forgott, a kertben és a lakásban. Mindig akadt teendője. Sokszor segítettem neki, még akkor is, ha nem kérte. Láttam, hogy elkél a segítség, így tettem a dolgomat. Viszont most nem volt rá szükség. Miután engedélyt kaptam rá, kimentem a kertbe. A nap gyengéden cirógatta az arcomat, ami nagyon jól esett. Ekkor dalra fakadtam. Szerettem énekelni. A szüleim mindig azt mondták, hogy úgy énekelek, mint egy csalogány! Egyszer csak észrevettem valamit. Odamentem, leguggoltam hozzá. - Szervusz! Ébredezel hóvirág? Látom, már a testvéreid is ocsúdnak! - mosolyodtam el. - Áááááá – ásított egy nagyot nyújtózkodva a hófehér szirmú szépség.- Szervusz! Jót aludtam! - Mi is! Mi is! – kürtölték világgá a többiek is. - Tavasz van? – kérdezte az első. - Igen, zsendül! – válaszolta Berkenye, mert így hívták a kislányt. - Érzed a melegedő időt? - Igen, érzem, de finom! Simogatja a lelkem. Szinte mosolyog a kikelet! - Szervusz, kicsi hangya! Szervusz, hétpettyes! Szervusz, méhecske! Szervusz, pók apó! Ti is felébredtetek? Előcsalogatott a napsugár? – nézett rájuk kérdőn Berkenye. - Szervusz! Igen, és még milyen jól tettük, hisz csodaszép az idő! A pók máris szőni kezdte sebesen a hálóját. - Hm, milyen jó lesz, ha beleragad majd egy-két kövér légy, vagy egy dunyog-szúnyog! – gondolta, már is nyalta a száját körbe-körbe. Ekkor ért oda hozzájuk a süni, a mezei nyúl és néhány dalos madár is vidáman fütyörészve: Itt a tavasz végre, úgy vártuk már fényed! Tündökölj az égen, legyen e Föld éden! - Ez nagyon szép volt! - mondta ámulattal a gyermek. - Köszönjük szépen! - felelték a kismadarak: a rigó, a cinke, a seregély, a mezei pacsirta, a tengelice, a zöldike és a sármány, majd vígan, csicseregve tovaröppentek. Itt a tavasz végre, úgy vártuk már fényed! Tündökölj az égen, legyen e Föld éden! - Te hova mész méhecske? - Elkezdem a munkát, a finom, ízes nektár begyűjtését a kaptárba, amiből mézet készítek majd. Te is kaphatsz belőle! - De jó! Szeretem a mézet. Köszönöm szépen. - Szívesen! - azzal: huss, tovaröppent. Közben a hangya és a katica is elindult. - Ti hova készültök? - Megyek élelmet gyűjteni a bolyba!- felelte a hangya és sietett tova. - Megyek petét rakni!- kiáltotta vidáman a hétpettyes és röppent tova. Ó, de kár! Elmentek. Persze megértem őket, hisz ők is csak a dolgukat teszik. - Kedves süni, drága nyuszi! Ti hova mentek? Mit fogtok csinálni? - Megyek fogócskázni a lepkével! – muszogta a nyuszi. - Megfogom a nyulat! – puffogta a süni. - Engem akarsz megfogni? – Ha-ha-ha, ha-ha-ha, hahotázott hangosan a nyuszi. - Igen! - Hiszem, ha látom! - Fogadjunk? - Fogadjunk! De miben? - Abban, hogy aki nyer, azzal játszanak, fogócskáznak a többiek: Berkenye, Én és Te, nyuszi. - Jó, rendben, áll az alku. Még paroláztak egyet, aztán megbeszélték, hogy mi legyen a cél. - Aki előbb elér a varázsmogyoróig, az lesz a győztes! - Rendben. A süni egy cselt eszelt ki természetesen, hisz tudta ő, hogy a nélkül sose nyerhetne, ám meg akarta leckéztetni a hencegő nyulat. - Erre, a közelben levő pallóra, aminek a közepén, alul egy nagy kő van, futás közben a túloldalára odadobok egy akkora követ, amekkorát még elbírok és ráfutok a palló innenső oldalára. A nagy kő abban segít majd, hogy elhajít jó messzire. – Kuncogott alig halhatóan. - Vigyázz!- Kész! Rajt! - kiáltotta Berkenye, akit megkértek erre. A mezei nyuszi nyakába szedte hatalmas ugrólábait és futott, futott amilyen gyorsan csak bírt. A süni pedig véghez vitte, amit kitervelt. A mezei nyuszi már nagyon közel járt a győzelemhez. Már majdnem célba ért. Na, még egy kicsi, na, még egy, hú, mindjárt ott van az aranyfánál, mikor a süni, mintha az égből pottyant volna - sitty- sutty, máris ott volt a célban. Mivel a nyuszi hátra se nézett, nem vette észre a cselt, csak Berkenye, aki a fejét csóválta és szúrósan nézett a szemével. - Éljen! Győztem! – ujjongott a süni. - Nem tudom, hogy ez hogy történhetett!- motyogta nagy búsan lekókadt fülekkel a nyuszi. - Tudod, hogy? Elmondjam? - Igen, kérlek! Ekkor elmesélt mindent töviről hegyire. A tapsifüles csöndben hallgatta. Azért eszéltem ki ezt a tréfát, mert az imént, még hencegtél. Látod? A győzelmemhez csak egy cselre volt szükségem. - De ez nem volt becsületes, azt ugye tudod? - Igen, tudom! Ne haragudj érte! Bocsánatot kérek! - Semmi baj, megértem, hogy meg akartál leckéztetni, de máskor ne csinálj ilyet! - Nem fogok! - Ezt hallva már Berkenye is jókedvűen kapcsolódott be a tereferébe. Itt a tavasz végre, úgy vártuk már fényed! Tündökölj az égen, legyen e Föld éden! - füttyögte a kis rigó, aki épp ott röppent el fölöttük. - No, akkor játsszunk? Fogócskázunk? - Igen! - vágták rá mindketten. - Persze! Mindenképpen! – nevettek jóízűen. Miután kijátszották magukat, elbúcsúztak egymástól és mindenki ment a dolgára. Berkenye is hazament. Útközben dalra fakadt. - Úgy énekelsz, mint egy csalogány! - csicseregték a fölötte röppenő kismadarak. - Köszönöm szépen!- kacagott vidáman. Így történt, ha hiszed, ha nem.


Gani Zsuzsa: Kinek szebb a hangja?

2023. 01. 06.

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy özvegyasszony, annak egy kiskutyája és egy kismacskája. Telt-múlt az idő. A két kis állat úgy szerette egymást, mintha testvérek lettek volna. Azért néha ők is hajba kaptak, összeakasztották a bajuszukat, de utána mindig kibékültek. Gyönyörű tavaszi reggel volt, a nap már felbukkant a látóhatáron. Kakas Karcsi erőteljes, hangos kukorékolással jelezte: – Jó reggelt! – Bajusz cica akkora ásítással ébredt, hogy majd bekapta Galuskát, a kutyát. – De jót aludtam! – fordult volna a másik oldalára, de Kakas Karcsi folytatta: – Kukurikú! – Jól van! Kelek már! Nem nagy kedvvel ugyan, de felkelt a cica, és megkezdte a szokásos mosakodást. Galuska már javában reggelizett, később Bajusz is csatlakozott. Miután befejezték, már mosolygott a délelőtt, cirógatta hátukat a nap, a madarak is vígan énekeltek. – Szerintetek ki énekel a legszebben? – kérdezte a rigó. – Rendezzünk egy dalversenyt! – felelte a cinege. – Rendben, rendezzünk! De jó! De jó! – lelkesedtek a kert lakói. – Mi is versenyezhetünk? – kérdezte Bajusz és Galuska. – Hát persze! De kik legyenek a zsűritagok? – kérdezték szinte egyszerre. – Leszek az egyik! – felelte a mezei nyuszi. – A másik én! – mondta a hétpettyes katica. – Szívesen vállalom! – így a sündisznó. Zsűritag lett még a vakond, a pocok, a bodobács és a lepke is. – Hány zsűritag jelentkezett? – kérdezte a cica. – Számláljuk meg! – így a kutya. – 1, 2, 3…7! Nagyon jó! – kiáltották. Nem teketóriáztak sokat, hamarosan el is kezdték a versenyt. A rigó azt füttyögte, hogy “csakk-akk-akk-akk…”. Nagyon tetszett a dala mindenkinek, mert bátran, hangosan, érthetően adta elő, megfoghatatlan szépség áradt belőle, ezért mindenki megtapsolta. Megkapta rá a maximális pontszámot. A cinege következett. Azt dalolta, hogy: “szisziszi”. Szép volt az ő dala is, mert lágyan, kedvesen adta elő, szinte belefacsarodtak a szívek. Ugyanannyi pontot kapott, mint a rigó. A kis veréb következett. Nagyon izgult, pici szárnya, vékony lába remegett. De azért rákezdte: “csuri-csuri-csuri, tett-ett-ett-ett, csvit-csvit-csvit”. – Látod? Nagyon szépen énekeltél te is, kár volt ennyire izgulnod! – mondta a zsűri. Őt is megtapsolták. Természetesen ő is megkapta a tíz pontot. Nagyon, de nagyon örült neki. – Köszönöm! Köszönöm szépen! – rebegte. Bajusz cica következett. Bátran rákezdte: ”Miaú-miaú-miaú”. Nagyon kitett magáért. Ugyan a hangja nem olyan volt, mint a madárkáké, de bájos és kedves, ezért társai tapssal jutalmazták. Maximális pontszámot kapott. Persze Galuska se akart kimaradni, így ő is rákezdte: „Vaú- vaú-vaú”. Az ő előadása is mindenkinek tetszett, annak ellenére, hogy nagyon hangos volt, mert bátran, önfeledten adta elő, ezért mindenki megtapsolta. Megkapta rá a legtöbb pontot. – Hű, mindenki tíz pontot kapott! Most vajon ki lesz a győztes? – suttogták egymás között a versenyzők. Ekkor a csalogány röppent oda közéjük, és rákezdte. Hű, de gyönyörűen zengett a hangja! Mindenki, aki épp arra járt, földbe gyökerezett lábbal, tátott szájjal hallgatta. Lelküket simogatta a dala. Hogy miről énekelt? Arról, amit épp érzett, amiről álmodott. – De szépen énekel! – sóhajtottak. – Ő a győztes! – kiáltotta egyhangúan a bírálóbizottság. Mindenki ujjongott. – Igen, az ő hangja a legszebb! – mondták ámulattal a versenyzők is. Még egy darabig ott álltak, mert a csodálatos, lágy dallam elvarázsolta őket, békét hozott a szívükbe. Aztán mindenki ment csöndben, boldogan a dolgára.


Gani Zsuzsa: A kurta farkú nyuszi

/Tréfás láncmese/

2023. 01. 08.

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kurta farkú nyuszi. Vidáman legelészett a virágos mezőn. Nem volt válogatós, szinte minden növényt megevett. Elfogyasztotta a lóherét, cickafarkat, pásztortáskát, százszorszépet, pitypangot és a füvet is. Miután degeszre tömte a bendőjét, leheveredett a fűbe a hátára. Tarkója alá tette két kis mancsát és az eget fürkészte jólesően. Ámulva nézte a virágba borult fákat, a bárányfelhőket, érezte a bőrén a kellemes napsugarat. Amikor neszezést hallott, kihegyezte két tapsi fülét és hallgatódzni kezdett. Arra csúszott-mászott a csigabiga. - Szervusz, csigabiga! Hova mégy, csigabiga? - Szervusz, nyuszi! Megyek világot látni. - Én is megyek, menjünk együtt. Mennek, mendegélnek, összetalálkoznak a sündisznóval. - Szervusz, sündisznó! Hova mégy, sündisznó? - Szervusz, csigabiga! Megyek világot látni. - Én is megyek, menjünk együtt. Mennek, mendegélnek, összetalálkoznak a vakonddal. - Szervusz, vakond! Hova mégy, vakond? - Szervusz, sündisznó! Megyek világot látni. - Én is megyek, menjünk együtt. Mennek, mendegélnek, összetalálkoznak a pocokkal. - Szervusz, pocok! Hova mégy, pocok? - Szervusz, sündisznó! Megyek világot látni. - Én is megyek, menjünk együtt. Mennek, mendegélnek, összetalálkoznak a pókkal. - Szervusz, pók! Hova mégy, pók? - Szervusz, pocok! Megyek világot látni. - Én is megyek, menjünk együtt. Billegtek-ballagtak, egyszer csak összetalálkoztak a méhecskével, a verébbel, lepkével, majd a tücsökkel. Már tízen voltak. Battyogtak-bandukoltak tovább. Előre, meg hátra, bukfencezve, meg kézen állva lépkedtek. Lábon járva, talán fejen állva is vándoroltak. Jobbra, meg balra, nyitott szemmel, meg csukott szemmel is, sőt lejtőn gurulva, emelkedőn meg baktatva kutyagoltak. Fel és le, körbe-körbe, no meg hegyen-völgyön át is kolbászoltak, amíg oda nem értek egy takaros házikóhoz. Illendően bekopogtak. Senki se felelt. Erre benyitottak és mivel üres volt, bementek. Számtalan finom falattal megrakott, terített asztal fogadta őket. Mivel már éhesek voltak, mint a disznó, aki makkal álmodott, ezért leültek és addig ettek-ittak, amíg el nem fogyott minden az utolsó morzsáig. Úgy jól laktak, hogy elálmosodtak. Lefeküdtek hát aludni. Nyuszi lepihent a friss szalmába. Csigabiga elcsúszott-mászott az ajtóig, majd attól jobbra lepihent a sutba. Süni a csigabiga mögött és a nyuszi előtt pihent le jól összegömbölyödve. A sut melletti szék lába alatt volt egy pici üreg, a pocok abba feküdt bele. A vakond a lapátra feküdt. A pók az ajtótól balra a sarokban vetette meg pókhálóból a pihe-puha ágyát. A méhecske fent a falon aludt. A kisveréb a jobb oldali polcon aludta az igazak álmát. Lepke az ajtó fölött szunnyadt. A tücsök pedig a bal oldali polcon héderezett. Sötét árnyék közelített feléjük, miközben felkúszott az égre a hold és a sok-sok fénylő csillag. Mindenki álomba merült. Se szó, se hang, semmi se mozdult, csönd volt, néma csönd. Egyszer csak éppen arra sompolygott a róka. Megérezte a nyuszi finom szagát. Már össze is szaladt a nyál a szájában. - Hm, de finom a nyuszi húsa, bendőm meg korog, mert üres, csillag helyett téged kutat a szemem, nézd meg mily tüzes! – motyogta magában és se szó, se beszéd, berontott a takaros házba. Felriadt a tücsök legszebb álmából, és már ugrott is a fortélyos koma nyakába, aki igencsak meglepődött. - Jaj-jaj-jaj! – Ki volt ez, mi volt ez, aki nyakon csapott? De azon nyomban felriadt a lepke is és ijedten repdesett a farkas pofája előtt, még jól meg is csiklandozta. - Jaj-jaj-jaj! – Ki volt ez, mi volt ez, - ha-ha-ha, ha-ha-ha, hahotázott kínjában – aki megcsiklandozott? Azonnal jöjjön elő! De semmi se történt, azaz, hogy a kisveréb is felébredt a legszebb álmából. Hirtelen felröppent nagy surrogással-burrogással és vaktában belecsípett egy jó nagyot a csavaros eszű orrába. - Jaj-jaj-jaj! – Ki volt ez, mi volt ez, aki a cuki-muki, gimbi-gömbi orromba belecsípett? - Közben megtántorodott a fifikás róka, de úgy, mint aki részeg és nekiesett a falnak. De azon nyomban felriadt az icipici méhecske is, aki a falon szundikált nyálát csorgatva és ijedtében „z-z-z-z” zümmögve, jól megbikedte-böködte, majd beleszúrt egy jó nagyot a ravasz róka farába. - Jaj-jaj-jaj! – Ki volt ez, mi volt ez, aki megbökdösött, aki a fenekembe szúrt? - megborzongott, eközben megszédült és a pók csapdájába esett. - „Pf-pf-pf” – köpködte kifelé, szedegette le magáról a hálót. - Jaj-jaj-jaj! – Ki volt ez, mi volt ez, aki odaragasztott a falhoz? - Ahogy lépett tolatva hátrafelé, a sötétben rálépett a lapát nyelére, ami azon nyomban meglendült és szegény bóbiskoló kisvakondot a sunyi képébe repítette. Annak még meglepődni se volt ideje, mert a rafinált róka óbégatni kezdett. - Jaj-jaj-jaj! – Ki volt ez, mi volt ez, aki fejbe kólintott? Rémülten tántorgott egyet, kettőt a szék felé. Szinte azonnal felriadt az incifinci kispocok a legszebb álmából, és fürgén, sebesen felrobogott a koma füléig és egy jó nagyot beleharapott, úgy istenesen. - Jaj-jaj-jaj! Jaj-jaj-jaj – Ki volt ez, mi volt ez, aki beleharapott a fülembe? Közben a szőr is felállt a hátán. Reszketett, mint a nyárfalevél. De hiába nézett riadtan erre-arra, nem látott semmit és senkit, hisz koromsötét volt. Keresztül-kasul ugrabugrált a házban, majd megbotlott a lábtörlőben, elvesztette az egyensúlyát és elvágódott. Hatalmasat esett. Aztán meg valaki vagy valami meglökte és gurulni kezdett. Gurult- gurult, miközben sajgott a háta, a négy lába, a két füle, a farka, a feje fölött meg csillagokat látott, úgy beütötte. Ekkorra már elment a kedve a nyuszi evéstől és szeretett volna minél előbb elmenekülni erről a rémisztő helyről. Épphogy felkászálódott, amikor megbotlott a süniben, aki a hegyes tüskéivel jól összeszurkálta. - Jaj-jaj-jaj! – Mikor lesz már ennek vége? Ki volt ez, mi volt ez, aki megszurkált a sok-sok tűvel? – Már könnyek potyogtak a szeméből, akkora volt a fájdalma, ám ekkor a csigabiga nyálkájában hasalt el és csúszott, - mintha a jégen korcsolyázna, - el egészen az ajtóig. Abba meg jól beverte az üstökét, de úgy hogy az egy jókorát nyekkent. Szegény ravaszdi! Nagy üggyel-bajjal kijutott a házból, nem nézte merre, csak szedte a lábát, húzta a csíkot, el innen, minél messzebb. Vissza se jött soha többé. A nyuszi pedig aludt tovább békésen, csak másnap tudta meg a többiektől, hogy mi történt az elmúlt éjjel. Így volt mese volt, ha nem hiszed, járj utána!


Gani Zsuzsa: Az epertolvajok

2023. 02. 02.

 

Volt egyszer egy nagy szemű piros eper, aki a kertben élt. Barátja az apróbb szamóca a szomszédságában, a vadonban, a földön, és fekete eper, a harmadik pedig a fán. Nagyon jó pajtások voltak. Sokat beszélgettek egymással. - De jó, hogy már tavasz van! - Cirógat a napsugár, fésülget a szellő. - Nézzétek! Egészen felélénkült az élet. Felébredtek téli álmukból. - Valóban. Előbújtak a rovarok, a bogarak, a hétpettyes katica, a bodobács, a lepke. - Halljátok, hogy milyen szépen énekelnek az icipici dalosmadarak, a légykapó, a rigó, a vörösbegy, a pinty és a cinege is? Melengetik a szívemet. - Igen, csodálatra méltóak! - Látjátok? Virágba borultak a növények, nyílnak a nárciszok, a jácintok, a tulipánok. - Igen és kizöldültek az erdők és a mezők. - Odanézzetek! Fészkükhöz visszatértek a kedves vonuló madarak. - Kikre gondolsz? - Hát a gólyára, a fecskére, és a sárga billegetetőre. - De többen is vannak! Ideért a poszáta, a pacsirta, a vércse és a haris. Igen, nagyon sokan vannak. - Így beszélgettek egymással nap, mint nap. Pafi és Pufi a két kistestvér gondozta őket. - Kapáljuk meg a földet körülöttük. - Szórjunk komposztot a földre. - Az elhalt leveleket rendszeresen távolítsuk el róla. - Locsoljuk meg szükség szerint. - Egyik nap hófehér virágszirom nőtt Szamócán és Eperkén. Ébenke szomorkodott egy ideig, mert nála semmi változás nem történt. Ám pár héttel később rajta is hófehér virágszirom nőtt. Nagyon boldog volt, nagyon örült, vele együtt örültek a barátai is. Telt-múlt az idő. Egyre, s másra történtek a változások. Szamóca, Eperke sápadt arcocskája egyre inkább irult-pirult. Ébenke egyre sötétebb lett. Pafi és Pufi a két kistestvér nagy gonddal, szeretettel gondozta őket. Száraz időszakban rendszeresen öntözték, de csak a tövét. - Gyere, gazoljuk meg! - Irtsuk ki a gyomot rendszeresen! – Egyszer csak arra járt Csiga Csegő, Süni Szemus és a fehér szövőlepke hernyó, akik nagyon éhesek voltak. Meglátták a piros érett gyümölcsöket. - Csiga Csegő amilyen gyorsan csak tudott csúszott-mászott Szamócához, hogy befalja, Süni Szemus futott és szaladt icike-picike lábacskáin Eperkéhez, már a nyálát csorgatta. A fehér szövőlepke hernyó, akinek már ugyancsak korgott a gyomra Ébenkéhez araszolt. Nagyon megijedtek. Reszkettek, mint a nyárfalevél. Azok meg egyre közelebb értek hozzájuk. Már majdnem odaértek. Még egy lépés, na, még egy és még egy… már nyitották is a szájukat jó nagyra, amikor odaért Pafi és Pufi a két kistestvér. Egyik felkapta a hernyót, a másik felkapta Csiga Csegőt, Süni Szemus pedig ijedtében hanyatt-homlok menekült, dugába dőlt a bátorsága. A hernyót és a csigát tisztes távolságra vitték az ízes eprektől, akik végre fellélegezhettek. - Így történt. Aki nem hiszi, járjon utána!


Gani Zsuzsa: Ikerpár Badacsonyban

2023. 03. 03.

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy testvérpár, akik nagyon különlegesek voltak. Hogy miért? Azért, mert ikrek voltak. Nagyon hasonlítottak egymásra. Olyanok voltak, mint két tojás… azaz majdnem. Az egyik, Pali, picit alacsonyabb volt, mint a másik fiú , vékonyabb is volt egy icurka-picurkát a bátyjánál, Petinél, de ezen kívül külsőre nem volt más különbség köztük. Szép sötétszőke, rövid hajuk és barátságos barna szemük volt, pont olyan, mint az őzikének. Az óvodában egy csoportba jártak. A ruhásszekrényük ugyan távol volt egymástól, az asztalnál se egymás mellett ültek, csak játszani szoktak együtt. Pali szinte mindig a testvére közelében tevékenykedett. Nem vette szívesen, ha másik kispajtás is közeledni szeretet volna hozzá. Ilyenkor odament Petihez és valamivel elvonta a figyelmét. Mindketten nagyon okosak, ügyesek voltak, nem győzték őket dicsérni, hol ezért, hol azért. Mindig teljesen megegyezett a felsőjük, a kabátjuk, a cipőjük és a sapkájuk, néha még a nadrágjuk is. Eleinte nehéz volt őket megkülönböztetni, de ahogy telt, múlt az idő már nem. Közben nagycsoportosok lettek. Sok- sok barátjuk volt, szívesen játszottak velük a társaik. Peti szívesen tanult, odafigyelt, ha mondtak neki valamit, Pali nem mindig, de nagyon igyekezett. Ezt pedig nagyon értékelte az óvónéni és a szülei is. Nagyon szeretett beszélni, csicseregni, még akkor is, amikor nem kellett volna. Az ikertestvérek között nagyon szoros volt a kapcsolat. Talán még egymás gondolataiban is tudtak olvasni. Néha azért ők is hajba kaptak, de hamarosan ki is békültek. Szombat lett, hétvége, gyönyörűen sütött a nap, az égen világoskék bárányfelhők úsztak. A parkokban, mezőkön, réteken, sőt az erdőkben is nyílt a hóvirág, a krókusz. Bimbót bontott a barka, rügy fakadt, szelíd szellő cirógatta őket. Vidám madárcsicsergéstől volt hangos a táj. Az ikrek szüleikkel Badacsony északi partjára utaztak, a telkükre. Nagyon szerettek itt lenni. Gyakorta látogatták meg őket a nyulak, őzek és a szarvasok. Éjszaka még a rókák és a vaddisznók is megjelentek a birtokon, bár ők akkor már aludtak. Biztonságos volt a terület, a birtok, így megbeszélt feltételek mellett szabadon játszhattak a gyerekek. Javában fogócskáztak a szőlőtőkék között, jókat kacarásztak eközben jókedvükben. Annyira belemerültek a játékba, hogy csak az utolsó pillanatban vették észre, hogy két aprócska kislány közeledik feléjük. Pali vette észre őket elsőként. - Nézd, ők is pont olyanok, mint mi, teljesen egyformák! Ők is egészen biztos, hogy ikrek. - Ekkor értek oda hozzájuk. Illendőképp köszöntötték egymást. Csodaszép volt a két kislány. Az egyiknek hosszú, fonott aranyhaja volt, hatalmas rózsaszín masnikkal és két nagy égszínkék szeme. Pali alig bírta levenni a tekintetét róla. A másik kislánynak hosszú, fonott vörös haja volt, hatalmas sötétkék masnikkal és két nagy égszínkék szeme. Peti tátott szájjal nézte. Anna, az aranyhajú és Hanna a barna hajú kedvesen beszédbe elegyedett velük. - Ez a ti birtokotok? - Igen, a miénk. - A miénk pedig az! - mutatott a szomszéd telekre, amelyen szintén nagyon sok szőlőtőke volt. - Ti ott laktok? – kérdezte már felbátorodva Pali. - Nem, csak a hétvégére jöttünk le! - felelte Anna. - Mi is! - kiáltott fel Peti. - De jó! Van kedvetek velünk játszani? – kérdezték a fiúk. - Igen, persze! - Mit játsszunk? - Mi eddig fogócskáztunk, úgyhogy inkább bújócskázzunk! – Így is tettek. Sokáig játszottak. Élvezték a jó levegőt, a cirógató napsugarakat, a finom virágillatot, a kedves madárcsicsergést és persze a jó társaságot. Egyszer csak Hanna meglátott egy nyuszit és a nyomába eredt. Futott, szaladt, de a nyuszi gyorsabb volt, sehogy se tudta utolérni. Viszont messzire került a többiektől és ettől úgy megijedt, hogy sírva fakadt. Próbált visszamenni a többiekhez, de ez nem volt olyan egyszerű. Ugyanis, nem tudta, hogy merre menjen, hiszen a nyuszi össze-vissza, ugrabugrált. Annának, valahogy hirtelen rossz érzése támadt. Nem tudta mi az, de úgy érezte, mintha valami baj történt volna. Közben a fiúk is előkerültek. - Nem láttátok Hannát? – kérdezte tőlük. - Nem láttuk! - Akkor keressük meg! - Jó, rendben! - Hanna! Hanna! Hol vagy? – szólongatták olyan hangosan, ahogy csak tudták, de nem jött felelet. Egyre inkább eltávolodtak a biztonságot nyújtó házuktól. A Nap is lemenőben volt. A szülők is aggódni kezdtek, mert nem látták a gyerekeket és keresni kezdték. A fiúkat napkelte felől, a lányokat pedig napnyugta felől. Szólították őket: - Fiúk! Hol vagytok? Gyertek haza! Megy le a nap! – de nem jött válasz. - Lányok! Hol vagytok? Gyertek haza! Megy le a nap! – de nem jött válasz. Közben Hanna, ahogy sírva-ríva, már fáradtan kereste a hazavezető utat, egyszer csak megbotlott, elesett és beütötte a térdét. Nagyon fájt neki, még egy kicsit vérzett is. Már zokogott, de úgy, hogy a könnye lecsorgott a szép arcocskáján, rá a fidres-fodros pörgős ruhácskájára. Eközben meghallotta az ikerfiúk és Anna hangját: - Hanna! Hanna! Hol vagy? – szólongatták. - Itt vagyok! – kiáltotta zokogva. A fiúk hamarosan odaértek hozzá. Mindenki megkönnyebbült. - Mi történt? Hogy kerültél ide?- kérdezte Anna. - Megláttam egy kis nyuszit. Olyan icipici volt és olyan aranyos, hogy meg akartam fogni. De a nyuszi gyorsabb volt és elszaladt, én pedig eltévedtem. - Mi történt a térdeddel? - Ahogy próbáltam hazatalálni megbotlottam, elestem és beütöttem a térdem. - Mutasd, hadd nézzem!- mondta Anna komoly képpel. - Semmi baj, csak egy aprócska seb. Hazamegyünk, lefertőtlenítjük és sebtapaszt teszünk rá. - Rendben! - Hüppögte a barna hajú lány. - De induljunk haza, mert lassan besötétedik! A szüleink már biztosan aggódnak. A két ikerpár sietősen indult hazafelé. Amikor a birtokhatárhoz értek megbeszélték, hogy másnap is találkoznak, ha a szüleik megengedik. Illendőképpen elbúcsúztak egymástól és mindenki hazafelé vette az irányt. Útközben összetalálkoztak a szülőkkel, akik már nagyon aggódtak. Hazaúton aprólékosan elmesélték, hogy mi történt velük a délután. Mindent, de mindent megbeszéltek. Természetesen mindkét ikerpárnak megengedték, hogy vasárnap is találkozzanak és játsszanak, de ők is szerettek volna megismerkedni a másik családdal. Közben narancs-vörösbe borult a látóhatár. Gyönyörű volt. Tátott szájjal nézték a teraszról, ahogy csodaszép színekben alábukott a nap. Kellemes volt a tavaszi alkony. Így történt. Aki nem hiszi, járjon utána.

 

Gani Zsuzsa: A hóvirág

2024. 04. 03.

Tél vége volt, ám hűvös, csípős szél fújt a Kerek berekben. Vastag hó borított mindent. Együtt járt- kelt a róka meg a farkas. -       De dermesztő ez a tél! - sopánkodott a róka. – Korog a gyomrom, éhes vagyok! -       Nekem is ehetnékem van! Olyan éhes vagyok, hogy a patkószöget is megenném – sóhajtozott a farkas. – Így bandukoltak, kujtorogtak, kullogtak, korgó gyomorral.

Egyszer csak egy varjú közeledett feléjük, a hóból kikandikáló hóvirágokban gyönyörködött. -       Van egy ötletem! – szólalt meg a róka. – Állj le beszélgetni a varjúval, tereld el a figyelmét, én meg ez alatt elkapom!

Úgy is tett a farkas. Leállt beszélgetni a varjúval, hogy elterelje a figyelmét. A róka addig meglapult egy zúzmarás fa mögött.

Odaért a farkas, s úgy történt minden, ahogy a ravasz róka mondta. Az ordas leállt beszélgetni a varjúval. – Szervusz, varjú! Mit csinálsz? – Szervusz, farkas! – Gyönyörködök a hóból kikandikáló hóvirágokban. – Tényleg nagyon szépek! – áradozott az ordas. – Hamarosan itt a tavasz! – károgta a varjú. Ekkor a róka előugrott a zúzmarás fa mögül, s neki iramodott.

Az ám! A varjút se ejtették ám a fejére! Egy hirtelen mozdulattal, huss!- felrepült a fára. – Kár! Kár! Kár!- azt hitted rászedhetsz ravasz róka! – Ha-ha- ha- ha!- kacagott, aztán tovaszállt.

 

Bánatosan nézték korgó gyomorral, amíg el nem tűnt a szemük elől.

 

Gani Zsuzsanna: Lelle, a lepke álma

2023. 01. 03.

Lelle, egy olyan icurka- picurka lepke volt, aki minden áldott éjszaka pazar álmot látott. Olyan csodálatos helyeken járt, amelyeket még sosem látott a valóságban. Egyszer egy virágmező fölött repült, ahol a virágok olyan magasak voltak, mint egy ház. Másszor, egy varázslatos erdőben repült, ahol égkék színű patak folyt a kavicsos mederben. A fák mintha énekeltek volna, miközben a levelek suhogása a szélben olyan volt, mint egy zenei hangverseny. Teljesen tiszta, finom volt a levegő.

Harmadszor, amikor Lelle este lepihent egy szép rózsaszínű mezei virágra, amelyet a legmagasabb fű között talált, annak is az egyik szirmára az icurka- picurkára, amely puha ágyként szolgált a számára, álomra hajtotta a fejét. Ekkor szőtte az egyik legcsodálatosabb álmát, amelyben sosem volt része az ébrenléte során. Kismadarak keltették lágy fuvolaszóval, mosdatták harmatos vízzel, törölgették napsugárral, fésülték szelíd szellővel. Minden kívánságát lesték. Éjfél körül felriadt. Utána egy jó ideig nem is tudott elaludni. Mélázott, merengett, ám a tündérpillék álomport szórtak a szemébe és valahogy mégiscsak visszaaludt. Látomásában kismadarak keltették lágy fuvolaszóval, mosdatták harmatos vízzel, törölgették napsugárral, fésülték szelíd szellővel. Minden kívánságát lesték. Egyszer csak vijjogva csapott le rá a sólyom.  – Jaj, jaj, jaj!- kiáltotta és felriadt.  Nézett körül, erre- arra. De mindenütt csend honolt. - Ó, csak álom volt! De milyen szörnyű álom! – lassacskán megnyugodott. A tündérpillék ismét álomport szórtak a szemébe és hamarosan édesen szunyókált a szép rózsaszínű virág másik icurka- picurka szirmán. Hajnalban icike- picike dalosmadarak trilláztak a fülébe édes- kedves, lágy, bársonyos dallamot. Nem bántották. Reggel, amikor a Nap szép aranyszárnyakkal repült át a rét felett, Lelle felébredt. Nagyot nyújtózott, elmosolyodott. A legszebb, legédesebb álmára gondolt. Meglibbentette szárnyait, és huss, felröppent. Csodálatos tájakon, csillogó folyókon, hűs vízű patakokon röppent keresztül a délelőtt folyamán.  Délben pillekönnyű pörgős szoknyájával táncikált a réten, mezőn, a rengeteg gyönyörű virág fölött. Délután megkóstolta mindegyik kehely édes nektárját, megnyalta az ajkait, majd este dalolva boldogan repült tova.

Így volt, mese volt. Ha nem hiszed, járj utána!

Gani Zsuzsanna: A rosszcsont felhő

2023. 01. 03.

Volt egyszer egy iciri- piciri rosszcsont felhő, aki gyakorta csibészkedett az égen.

Az iciri- piciri felhőnek ugyan jó érzés volt látni az emberek arcán, hogy élvezik a napfényt, ám azt még jobban, amikor az esős idő miatt, búsan húzódnak be a házaikba. Az iciri- piciri rosszcsont felhő úgy döntött, hogy huncutkodik egy kicsit: - Na, ma elrontom az emberek napját!- motyogta magában széles vigyorral.

A fényes nap, és a többi felhő próbálta meggyőzni, hogy ez nem jó ötlet, hagyja abba a rosszalkodást. Mostanában már nagyon sok eső esett. A föld már nem tud többet elnyelni, de ő nem hallgatott senkire.

Jó nagy levegőt vett, amitől hatalmasra dagadt a pocakja, aztán amennyire csak tudta, fújta- fújta kifelé, és esőt hullajtott a földre. Először csendeset, aztán záport, majd zivatart, sőt jégesőt is. A kertekben, a parkokban, a veteményeken egyre több belvíz, az utcákon, utakon hatalmas árvíz hömpölygött.  Sőt, jég verte el a mezőgazdasági ültetvényeket. Az iciri- piciri rosszcsont felhő most túl messzire ment. Rengeteg esőt zúdított a földre. Nem elég hogy az utcát, kerteket, parkokat elárasztotta, lassan némely házba is betört a temérdek égi áldás. – Jaj, jaj, égi felhő! Elég volt már a sok esőből! – A lehullott csapadékot a talaj már nem tudja befogadni! – A folyókon komoly árhullám indult el! - Az Alföldön egyre nagyobb területeken jelenik meg a belvíz a földeken! – A kultúrnövények gyökérzete egyre jobban károsodik! – jajgattak az emberek, fohászkodtak az iciri- piciri rosszcsont felhőhöz. – Mi az a kultúrnövény? – töprengett el egy pillanatra.

Á, megvan! A búza, a rozs, a tönköly, az árpa, a zab, a cukorrépa, a takarmányrépa, a repce, a komló, ezek takarmánynövények. Sebaj! Azért is megöntözöm őket még egy kis záporral- zivatarral. – Jaj, jaj, égi felhő! Elég volt már a sok esőből! – Elég volt már a hirtelen lezúduló villámárvizekből! A víz és a hordalék lemossa, lehordja a talajt! - Kárt okoz az épületekben! – Kérlek, iciri- piciri rosszcsont felhő, ne küldj a földre több esőt! – Borzasztó ez az időjárás! Hol hatalmas esőzések vannak, hol meg aszály, vízhiány, amikor teljesen kiszárad a föld. – Mi lesz így velünk? – siránkoztak az emberek kétségbeesve, kezüket tördelve. – Gombásak lesznek a növényeink! – Ki fognak rohadni! – Tönkremennek! – törölgették a sírástól vörös szemeiket. Látva ezt, az iciri- piciri felhő továbbra is hasát fogta a nevetéstől, úgy viháncolt.

Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy valahol egy aprócska gyermek sírdogál.  Ott állt az ablakban és könnyes szemmel nézte a hatalmas pusztítást. – Miért sírsz aprócska gyermek? – kérdezte csodálkozva. – Azért, mert nem tudok kint játszani. Azért, mert hamarosan nem lesz ennivalónk, mert te mindent tönkreteszel. - Rosszcsont felhő elszégyellte magát, arcáról lehervadt a széles vigyor. Rádöbbent arra, hogy mekkora kárt okozott, milyen nagy bánatot okozott. – Jaj, mit tettem? – nézett a gyermek szomorú szemébe. – Helyre kell hoznom valahogy a veszteséget. – Így is tett.

Elállt az eső. Előhívta a fényes napot, aki az egyik felhő mögé bújt bánatában. Megkérte, hogy szárítsa fel a földet. – Örömmel! - Így is tett. Boldogan szórta aranyló sugarait szerteszét.  Táncolt, perdült- fordult, majd kibújt a bőréből. Sok- sok napba telt, mire mindent kellőképpen felszárított. – Köszönöm neked, hogy elállítottad az esőt és napsütést küldtél le ránk. – Köszönöm neked is, fényes Nap! Remélem, hogy még megmenthető a termés legalább egy része. Végre játszhatok a szabadban, a jó levegőn! – Az iciri- piciri rosszcsont felhő megígérte, hogy megjavul, és az óta minden nap azt az időt hozza, amire éppen szükség van.

 

Megtanulta, megértette, hogy nem jó, ha gézengúz, és azt is, hogy jobb dolga is van az égen, mint hogy elrontsa az emberek napját.

 

Gani Zsuzsa: Lilik bálja

2024. 04. 03.

Sokáig pihent, hosszasan nyújtózkodott, nagyot ásított a nap az égen, majd kinyitotta a szemét. – Mekkora a csend és milyen jól esik ezt hallgatni!- gondolta magában. Egyszer csak csicseregni, röpködni kezdtek a kismadarak. – Mily elbűvölő a daluk, milyen kedves! –

Milyen szépen süt a nap,

de jó, végre tavasz van! – füttyögték.

Kíváncsian bújtak ki az első virágok a földből, majd a többi is egymás után. A liliom is érdeklődve dugta ki a kis fejét.

Milyen szép lett az idő,

kicsi Lili, bújj elő! – mondogatta magában. – Gyertek elő testvéreim, nyújtózkodjatok, nőjetek nagyra, bontsátok ki szirmaitokat!

Milyen szépen süt a nap,

de jó, végre tavasz van! – dúdolta, amit megtanult a kismadaraktól. Hamarosan, már az egész kert is ezt a dalt dalolta. –  Aztán egy másikba kezdett. -

Gyertek, gyertek testvéreim,

táncoljunk, most tavaszi bál van!

Mosolyogva a Nap ránk tekint,

minden egyes virágszálra. –  Táncoltak és vigadtak a kertben egész álló nap.

 

Így köszöntötték a kikeletet, s ilyen volt a lilik bálja.

 

Gani Zsuzsa: Lassú, mint a csiga

2024. 04. 03.

- Lassú, vagy, mint a csiga! – csúfolta Csicsi Tekit, a barátját. – Te is az vagy, mégse bántottalak

meg soha! – Ne haragudj, igazad van! Tudod mit? Versenyezzünk! Ki ér előbb a mélységesen mély varázstóhoz?- Várj! Miért hívják mélységesen mély varázstónak? – kérdezte Teki. - Azért mert néha furcsa dolgok történnek meg benne. Leggyakrabban erős örvény. – Örvény? – Igen! Olyankor nem szabad erőlködni, rúgkapálni, takarékoskodni kell a levegővel és akkor az örvény egyszer csak elenged. Úgy tudom, ezért varázsos.- Hű, de érdekes! – Rendben, versenyezzünk! - Állt rá, Teki. – Sziti, a szitakötő, máris rajthoz állította a versenyzőket.

– Vigyázz! Kész! Rajt! – kiáltotta.

Nekiveselkedett Csicsi és Teki. Fej- fej mellett haladtak. Csicsi amilyen gyorsan csak tőle telt, csúszott előre. Teki sebesen szedte a lábacskáit a tó felé, de nehéz volt a házát a hátán cipelnie, ezért nem úgy haladt, ahogyan szerette volna, de mégis, mintha leelőzte volna Csicsit.  Igencsak jókedve kerekedett. – Figyeld Sziti, mindjárt megnyerem a versenyt! – Mégis csak igazam volt, ő az, aki lassú, mint a csiga! – Abban a pillanatban belecsúszott a mélységesen mély varázstóba, amely elnyelte. Volt néhány buborék utána, aztán semmi, azaz kavarogni kezdett a víz. Rémülten nézte az éppen célba érő Csicsi, hogy mi történt a barátjával. Döbbenten nézték a szélsebesen forgó tölcsért rajzoló vizet. – Mit tegyek? Mit tegyek? – tördelte a lezét Csicsi. – Hogyan tudnék segíteni? Teki jó úszó, még a víz alatt is, nem értem, hogy mi történhetett! –Mélységesen mély varázstó, add ki légy szíves Tekit, a barátomat! – tovább forgott, kavargott, örvénylett a víz. - Mélységesen mély varázstó, add ki légy szíves Tekit, a barátomat! – Most se történt másként, de nem adta fel. - Mélységesen mély varázstó, add ki légy szíves Tekit, a barátomat! – csobbant egy nagyot a tó és Teki könnyedén szállt fel a tenger mélyéből, mint egy buborék. Kiúszott a patra. Megkönnyebbülten, hálás szívvel ölelte át Csicsit, a barátját. Nem kellettek ide szavak!

Mindenki tudta, hogy mi miért történt.

Gani Zsuzsa: A mandulafa

2023. 01. 03.

Egy aprócska mandulamag szállt a széllel, és messzire repült. Egészen be, az erdő közepébe. Leesett a földre, az eső belemosta.

A kicsi mag kicsírázott, gyökeret, törzset hajtott, ágakat, gallyakat, leveleket, közben nőtt, növögetett, majd rügyezni kezdett, s virágba borult. Gyönyörű virágokat hozott, amelyek illatosak voltak, és sok- sok szárnyas rovart vonzottak.

Mindenki szerette, mert lombja árnyékot nyújtott, és termése finom mandulaillattal töltötte be a levegőt. - Jé, itt egy mandulafa! – örült meg Muci mókus, aki éppen otthont keresett magának. – Ez pont jó lesz nekem, ideköltözöm. Van itt egy takaros odú is, sőt a közelben diófa és mogyoróbokor. Lesz élelmem bőven! – mosolyodott el.

Az egyik tavasszal azonban baj történt. – De szép ez a mandula!- kiáltott fel a mandula magdarázs. Leteszem ide a petéimet.- Az ám!  Nyár végére a kikelő lárvák elfogyasztották a mag belsejét. Lassacskán a mandulák lepotyogtak a fáról.  – Aú- aú, aú- aú- juj, de fáj!- fogták a fejüket a kicsi mandulaszemek.

De még hogy szavamat el ne felejtsem, más baj is történt.

– De szépek ezek a levelek!- sóhajtott fel az aprócska levéltetű is. – Azt hiszem, hogy ideköltözöm. Petéimnek kitűnő hely, jó lesz itt nekik. De megéheztem! Hogy korog a gyomrom! Azt hiszem, szívogatok egy kis nedvet. Hű, de finom! Nyam- nyam, nyam- nyam… De jól laktam! Ürítek egy kis mézharmatot. – Lassacskán megtelepedett a korompenész a mandula hajtásain, ezért lelassult a fejlődése, majd elsatnyultak a levelei.  –Elköltözöm!- jelentette ki az aprócska levéltetű. Így is tett, egy másik növényre repült.

– Mi történik itt? – Nézett körül csodálkozva Muci mókus, amikor valamiért lemászott a fáról. Vajon miért esett le ez a sok mandula?- Azért, mert megettük a belsejét!- felelték a lárvák. – Szomorú lett Muci mókus. – Most mit tegyek?- törte a fejét. Aztán eszébe jutott valami. - Gyorsan kihelyezek a fa különböző részeire sárga színű színcsapdákat. Tudom, jobb lett volna a bajt megelőzni, de talán még nem késő. Talán még meg tudom menteni a mandula egy részét. Ha ezt előbb láttam volna!   Talán ez a csapda eredményesen csökkentheti a mandula magdarázs okozta kártételt és gyűjthetek még a mandulából télire.- Ekkor vette észre, hogy a levelek is elsatnyultak. – Ó, jaj! Itt meg mi történt? – Nézte csodálkozva Muci mókus a ványadt, aszott leveleket. - Azt hiszem attól lett ilyen, hogy szívogattam a nedveit és mézharmatot ürítettem.- mondta az aprócska levéltetű, aki meghallotta a másik fáról. – Szomorú lett Muci mókus. – Most mit tegyek?- törte a fejét.

Aztán eszébe jutott valami. Fürgén elszaladt valahová, de pár pillanat múlva már újra itt volt. Paraffinolajos lemosó készítményt hozott magával. – Ez jó lesz a levéltetvek áttelelő tojásai ellen. A kifejlett tetvek ellen pedig az ecet, a szódabikarbóna vagy a fokhagyma a legjobb, vagy talán egy kiadós nyári zápor.

 

Jövőre pedig jó korán megteszem a lépéseket a kár megelőzése érdekében, - jelentette ki magában Muci mókus.



Frissítve: 2023. Május












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!