Zizi első nap lelkesen, kitörő örömmel ment az iskolába, annak ellenére lelke mélyén kicsit aggodalmaskodott. – Vajon milyen lesz a tanító néni? Vajon milyenek lesznek az osztálytársaim? Befogadnak engem, mint egy új jövevényt? – Lassan, óvatosan, szinte lábujjhegyen közelítette meg az első osztályt. Az ajtóban egy pillanatra megtorpant, de aztán belépett rajta, de megállt, szinte földbe gyökerezett a lába, torkában dobogott a szíve, ahogy hirtelen mindenki ránézett. Talán el is vörösödött. Ilona néni kedvesen, mosolyogva hívta be, majd bemutatta az osztálytársaknak és megmutatta, hol lesz a helye. Zizi hamarosan megnyugodott. Aztán elkezdődött az óra. A tananyag ismerős volt, mert az előző osztályban már tanulták. Amikor Ilona néni kérdéseket tett fel mindig jelentkezett, hisz tudta a válaszokat. A tanító néni felszólította és megdicsérte. Nagyon jól esett neki és úgy látta, hogy talán közelebb került ezzel társaihoz is. A szünetben többen is odajöttek hozzá, beszélgettek erről és arról. Hamar befogadták őt. Nagyon jól érezte magát. Örömmel mesélte frissen szerzett élményeit a szüleinek is, akik még különórára is beíratták. Szeretett focizni, ráadásul tehetséges is volt benne. Gyakran kapott a versenyek után érmeket is. Telt - múlt az idő. Zizinek egyre gyakrabban fájt a feje. Ezért kellemetlenül érezte magát. Ráadásul ő se értette az okát. Azt sem értette, hogy miért romlanak a jegyei. Talán az is közrejátszhatott ebben, hogy az egyik szünetben véletlenül kapott egy üzenetet, amiben gúnyolják. Eminensnek titulálták. Ez nagyon rosszul esett neki, de nem szólt semmit. Úgy vélte, hogy néhány osztálytársa irigykedik rá. De vajon miért? Talán azért mert nagyon jól tanul, érmei vannak és tán a tanító néni is nagyon kedveli. Ezért egyre inkább magába zárkózott. Anyukája is szomorú, tanácstalan volt, nagyon aggódott, mert Zizi nem mesélte el neki mi a baj. Gyakran említette, hogy mindig ott van neki és bármit elmondhat őszintén, biztosan tud segíteni. Ne halogassa a kérdéseit, ne vívódjon magában, mert az nem jó dolog és rámehet az egészségére. Lehet, hogy a feje is azért fáj mostanában. Aztán egyik alkalommal megtört a jég. Iskola után, amikor kettesben maradtak, Zizi kiöntötte a szívét. Mindent elmondott. Mindent, amin csak tiprongott, ami bántotta. Eközben édesanyja az ölében cirógatta és türelmesen végighallgatta. Ezután egy ideig csönd volt. Végül édesanyja törte meg a csendet. Eszembe jutott egy történet. Hasonló korú voltam, mint te. Elmesélhetem? – Igen! - felelte Zizi. Édesanyja belekezdett és csak mondta és mondta. Miután befejezte így szólt: - Sajnos vannak olyanok, akik nem veszik, vagy későn veszik észre a másikban a csodát. Látod, ahogy meséltem neked, velem is előfordult és az óta is, nem is egyszer, hogy megbántottak valamivel. Volt aki szándékosan, de volt aki véletlen. Vannak olyanok, akik irigylik másban azt, amire maguk képtelenek és ez persze fáj is nekik. Ám erősnek kell lenni és túl kell lépni rajta. Ezt kell megtanulni. Zizi elgondolkodott azon, amit anyukája mondott. Lassacskán megkönnyebbült és hamarosan újra a régi lett. A feje is egyre kevesebbszer fájt, aztán egyszer csak teljesen elmúlt. Az osztályban egyre több barátra lelt, de voltak, akikkel megtartotta a három lépés távolságot.
Gani Zsuzsa: Bogi nagyon fáradt
2021. 04. 12.
Bogi egyre többször érezte magát nagyon fáradtnak. Szinte kattogott a feje a sok gondolattól úgy, mint az ingaóra: tik- tak, tik- tak. Ezt hallotta a fejében. Vajon mi lehet ez már megint? – töprengett. Ahogy nézegette magát a tükörben, észrevette, hogy egyre inkább változik a teste, kívül is, belül is. – Vajon mi lehet ez? Talán beteg vagyok? Este elolvasom a könyvet, amit édesanyám vett nekem a múlt héten. - Másnap észrevette, hogy Liza is megváltozott. Kezdett úgy kinézni, mint egy felnőtt. A szünetben arról beszélgettek, hogy Palkónak kezd serkenni a bajusza, Zsombinak meg fura lett a hangja. Hol mély, hol magas. Ilyenkor pedig mindig elvörösödik. De érdekes! Néhányan láthatóan kuncogtak rajta. Ez nem szép dolog. Más baján gúnyolódni, hisz nem tehet róla. Aztán jött a biológia óra. Márti nénivel a testről, testrészekről tanultak. Tátott szájjal hallgatta az egész osztály. Utána persze síri csend volt, a kérdések helyett. Senki sem mert kérdezni. Inkább csak vörösödtek helyette. Látva ezt Márti néni tovább beszélt. Érdekes, pont azokról, amikről a szünetekben pusmogtak. Lassan kezdett a fejük kitisztulni. Ekkor következett az osztályfőnöki óra. Tudjátok, hogy miről szólt? Hát mi másról, mint a testi változásokról és a felnőtté válásról. Mindenki nagyon figyelt, hisz időszerű volt a téma, mindenkit egyformán érintett. Bogi este az ágyban fekve elővette az édesanyától kapott könyvet és buzgón belekezdett. Mint kiderült már Liza is olvassa. Közben, ha kérdése volt valamelyiküknek, cseten megvitatták. Csináltak egy közös csoportot és ebbe bekapcsolódtak még néhányan az osztályból. Bogi egy idő után elköszönt és kilépett onnan, mert jobban érdekelték a könyvben írottak. Ő egyébként sem szerette a csetelést, de más közösségi hálózatot sem. Jobban kedvelt inkább élőben társalogni. Ráadásul jól tudta, hogy annak veszélyei is vannak. Már
többször is hallott olyat ismerősöktől, hogy a másik hazudott magáról, vagy pimasz hangnemben írt. Olyan esetről is tud, hogy a magán dolgokat, tovább küldtek másoknak, vagy fotót, sőt más oldalakra kiposztolták. A kéretlen üzenetek is bosszantóak tudnak lenni. Bogi ezért nem szerette és ritkán is használta. Nagyon vigyázott arra is, hogy mit ír, még Lizának is. Ahogy telt, múlt az idő Boglárka is megszokta és elfogadta magán a változásokat. Tudta, hogy ez a természet rendje. Ha valamit nem tudott, vagy nem értett utána olvasott, beszélt róla Lizával, persze fordítva is így történt. Azt sem felejtette el, szem előtt tartotta, hogy édesanyja mindig ott van neki és bármit elmondhat őszintén. Mindig fog neki segíteni, mert ez így természetes.
Gani Zsuzsa: Bogi segít a bajbajutottaknak
2020. 08.01.
Boglárkát nagyon érdekelte az orvostudomány, ezért gyakran olvasott ebben a témában könyveket. Szeretett olvasni és minden nap szakított rá időt. Legtöbbször este nyolckor, lefekvéskor olvasott egy órácskát. Utána könnyebben ment az alvás is. Mostanában az elsősegélynyújtás érdekelte. Arra gondolt, hogy ki tudja, hogy mikor veszi hasznát tudásának. Pénteken osztálykirándulásra mentek a Tatai Öreg- tóhoz. Gyönyörű idő volt. Sütött a nap hétágra. Amikor megérkeztek, sétára indultak. A tatai vár megnézésével kezdtek, ahova be is tértek. Jázmin néni volt az idegenvezető. Nagyon sok érdekeset mesélt a helyről. Mivel nagyon jól, lebilincselően adta elő, mindenki tátott szájjal figyelt. Amikor kijöttek onnan, egyszer csak Zolka nagyon furcsán kezdett el viselkedni: csámcsogott, matatott, majd összeesett és rángatózni kezdett, de csak pár pillanatig. Bogi azonnal ugrott. Óvatosan az oldalára fektette, meggyőződött arról, hogy szabadon lélegzik. Feje alá az imént levetett pulóverét hajtogatta, ruháját meglazította és odaguggolt mellé. Úgy figyelte. Ez idő alatt a többiek a tanító nénihez kiabáltak segítségért, annyira megijedtek. Bogi folyamatosan beszélt hozzá, Zolka pedig bár kicsit nehézkesen, de válaszolgatott a kérdéseire, nem volt zavart. Szerencsére csak kisebb epilepsziásroham volt. Mire Jázmin néni odaért Zolka már jobban lett. Márti néni, aki egyben önkéntes mentős is, meggyőződött róla, hogy már nincs veszély, minden rendben van. Jázmin néni nagyon megdicsérte Boglárkát, ahogy Márta néni is és egy fertály óra elteltével folytatták a sétát. Hamarosan el is felejtették az egészet. Nagyon jó volt a hangulat. Épp az Eszterházy kastély kertjében sétáltak, gyönyörködve a színpompás virágokban, illatában, amikor Bia verejtékezni kezdett. Arca elsápadt, remegett, lüktetett a feje, szédült, szapora lett a pulzusa. Nagyon rosszul érezte magát, hányingere lett. Gyorsan elkezdett kotorászni a táskájában, de már le kellett ülnie, mert fogyott az ereje. Bogi odapattant, talált Bia táskájában szőlőcukrot és egy injekciót. Szájába tette óvatosan a szőlőcukrot, majd Bia az ujjával mutatta, hogy az injekciót a hasa melyik oldalába szúrja Boglárka. Ekkor már a tanító nénik is ott voltak. Egy kis ideig még ott álltak hárman, figyelve Biát, akinek már egyre jobban visszatért az eredeti arcszíne. Lassacskán mindenki megkönnyebbült. – Bogi a nap hőse! – kiáltották egyszerre az osztálytársak és megtapsolták. – Boginak jól esett a dicséret. – Lám, lám, milyen jól jött, hogy jól megtanultam a könyvből az elsősegélynyújtást!- gondolta magában és elmosolyodott. Egy kicsit még pihent a kis csapat. Többen a közeli játszótéren hancúroztak, volt, aki ennivalóját fogyasztotta, mert megéhezett. Ismét visszatért a jókedv és folytatták a tanulmányi sétát. Szerencsére több baj, már nem történt. Miután kigyönyörködték magukat a környéken, sőt ismereteket is szereztek, felmentek a Kálvária - dombra, majd a kilátótoronyba. Elsétáltak a geológiai parkba. Kellemesen elfáradtak a végére. Felszálltak a buszra és hazamentek. Útközben még csacsogtak, csevegtek, sőt énekeltek is. Aztán megérkeztek. Összeszedték hátizsákjukat. Figyeltek arra, hogy szemét ne maradjon utánuk, majd leszálltak a buszról. Egyszer csak pont Bogi előtt, Zotya hirtelen odakapott a szívéhez, arca eltorzult a fájdalomtól és összeesett. Boglárka egy pillanat alatt óvatosan a hátára fektette, egyenes testtartásba. Ellenőrizte, hogy lélegzik- e. Nagyon megörült, hogy igen. Szerencsére akkor már egyenletesen lélegzett. Bogi nem tágított mellőle, aggódón figyelte és beszélt hozzá, hogy megnyugtassa. Ekkor már ott volt Márti néni is, mert a gyerekek rémülten kiabáltak. Megvizsgálta Zotyát és a biztonság kedvéért értesítette a mentőket. Jázmin néni közben a többi gyereket nyugtatta és adta haza, mivel már elég sok szülő megérkezett. Figyelt arra, hogy ne alakuljon ki pánikhangulat, ne tömörüljenek Zotya köré. Elmondta nekik, hogy szerencsére nincs komoly baj, menjenek nyugodtan haza. Így is történt. Bogit ismét megdicsérte a tanító néni, kilátásba helyezve egy igazgatói dicséretet és egy életmentő oklevelet is. Elköszöntek egymástól és Boglárka hazament. Még látta, hogy megérkezik a mentő, óvatosan beteszik Zotyát és beszáll aggódó édesanyja is, aki épp akkor ért oda. Bogi, amikor hazaért elmesélte milyen volt az osztálykirándulás. A szülei nagyon büszkék voltak rá, akár csak a testvérei. – A mi lányunk egy hős!- mondta édesapja. Édesanyja a kedvencével, Madártejjel kínálta.
Gani Zsuzsa: Mimi fél
2021. 02. 28.
Mimi szombat este sehogy se bírt aludni. Árnyékot vetett a telihold a szobájában, még rezegett is, ahogy a függöny mozgott. Persze ő ezt nem tudta, hogy a miatt volt a villódzó árnyék és megijedt. Óvatosan lábujjhegyen beosont a szüleinek a szobájába és elbújt. - Olyan jó itt a közelükben! Ilyenkor nem félek – gondolta. Épp tévét néztek, egy felnőtt filmet. Kíváncsian figyelni kezdte. Ebben a felnőtt filmben olyan dolgokat látott, ami még nem volt nekivaló. Volt benne lövöldözés, emberrablás, még betörés és rablás is, sőt még zombik is. Úgy elbújt a fotel mögé, hogy a szülei későn vették észre, hogy ott van. Azt hitték, hogy már réges- régen alszik, hisz mint ahogy eddig is, volt mese, altatódal és simogatás is. Anyukája miután észrevette, hogy ott kukucskál, sőt tévét néz, felkelt az ágyból és visszakísérte a szobájába. Addig el se jött mellőle, amíg úgy vélte, hogy egészen biztosan alszik. Cirógatta, simogatta közben. Még adott a kobakjára egy utolsó gyöngéd puszit és óvatosan, nesztelen visszament tévét nézni. De már nem sokáig, mert elálmosodott, ahogy édesapja is. Kikapcsolták és hamarosan mély álomba szenderültek. Egy idő után kiabálás, sikoltozás hallatszott a gyerekszobából. Anyuja pillanatok alatt ott termett. - Mit gondoltok ki sírt? - valóban Mimi. - Mi a baj kincsem? – kérdezte az anyukája. - Rosszat álmodtam. - Mit álmodtál? - Azt álmodtam, hogy betörtek hozzánk és elvitték a plüss nyuszimat. - Látod? Itt a nyuszid. Ez csak egy rossz álom volt. Próbálj meg újra elaludni. - Édesanyja cirógatta, simogatta egy jó ideig. Még adott a kobakjára egy puszit és elindult az ajtó felé. Lekapcsolta a villanyt. Ekkor hirtelen felült és megszólalt Mimi: - Felkapcsolva maradhatna a villany éjszakára? - Persze! Égve hagyom. De most már aludj!- mosolyodott el anyukája. Adott még egy repetát a pusziból és kiment a szobából. Már majdnem ismét álomba szenderült az anyuka, amikor újra sírás-rívás hallatszott a gyerekszobából. Panka és Manka is felébredt. Anyuci pillanatok alatt ott termett. - Mi a baj kincsem? – kérdezte az anyukája. - Rosszat álmodtam. - Mit álmodtál? - Azt álmodtam, hogy egy rabló betört hozzánk, fegyver volt nála és el akart rabolni engem és a nyuszi plüssöm. - Ez megint csak egy rossz álom volt. Látod, a sírásoddal felébresztetted a testvéreidet is. Olyan filmet láttál, amit nem kellett volna, mert nem neked való. Kicsi vagy még a felnőtt filmekhez. Ezek a filmek is mesék, felnőtt mesék, kitalálták ugyanúgy, mint a gyermekmeséket, amik viszont nektek valók. Próbálj meg újra elaludni. Édesanya cirógatta, simogatta, adott neki egy ici - pici puszit és elindult az ajtó felé. A többiekkel is így tett. Újból le akarta kapcsolni a villanyt, de megint megszólalt Mimi: - felkapcsolva maradhatna a villany éjszakára? - Persze! Égve hagyom. De most már aludj!- mosolyodott el anyukája és kiment a szobából. - Anyuci, nem tudok így aludni, ha ég a lámpa! - mondta Panka. Anya fáradtan, álmosan visszament és álomba simogatta Pankát is. Már majdnem újból aludt az anyuka, amikor újfent sírás-rívás hallatszott a gyerekszobából. Pillanatok alatt ott termett. Már megint Mimi sírdogált. - Mi a baj? – kérdezte az anyukája. - Rosszat álmodtam. - Most mit álmodtál? - Azt, hogy egy zombi bántani akarta a nyuszi plüssöm. Olyan csúnya volt és félelmetes. Megijedtem. - Ez csak egy rossz álom volt. Zombik nem léteznek, úgy ahogy nincsenek törpék, óriások és tündérek sem, csak a mesékben. Próbálj meg újra elaludni. - De maradj itt mellettem, amíg el nem alszom! - Rendben! - Édesanyja cirógatta, simogatta, amíg azt nem látta, hogy már tényleg szundikál. Még adott neki egy puszit, lekapcsolta a villanyt és kiment a szobából. Az éjszaka hátralevő része nyugodt volt és békés. Csak a szellő susogott, de az is odakint.
Gani Zsuzsa: Bogi és a csokoládé
2021. 04. 13.
Boglárka hétvégeken gyakran találkozott évfolyamtársával, Jankóval. Úgy tűnt egy románc volt kibontakozóban. Képes volt órákig csinosítani magát, tükör előtt álldogálni, felpróbálta szinte az egész ruhatárát, mire sikerült kiválasztania egyet. Gyakorta a pattanásait számlálta. Olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna fogatni vele. Olyan édesek voltak, amikor kéz a kézben sétáltak hazafelé az iskolából. Még balettra és hipp- hoppra is beiratkozott, mert nagyon szeretett táncolni. Versenyekre is járt. Szinte minden héten volt egy verseny. Nagyon nagy volt a hajtás és a stressz. Hisz a versenyek miatt nem szerette volna háttérbe szorítani sem a tanulást, sem Jankót. Egyre többször volt feszült. Ezt a feszültséget egyszer csak és egyre többször csokoládéevéssel próbálta csillapítani, persze titokban. Ott lapult az éjjeli szekrénye fiókjában. Teltek, múltak a napok és Bogi nagyon megváltozott. Minden egyes alkalommal mikor édességet habzsolt, utána komoly lelkiismeretfurdalást érzett. Ráadásul jócskán hízott is tőle. Zavarta is rettentően. Így az emiatt érzett dühét további evéssel vezette le. Ezért haragudott magára és még többet evett. Aztán Jankóval is egyre többet veszekedett és végül szakítottak. Teljesen magába fordult. Egyik alkalommal tanulás után édesanyja odament hozzá és rákérdezett tőle: - Mi bánt téged? Mi történt veled? - Ekkor bevallotta Bogi, hogy a szobájában rejtegeti a sok csokit, amit a kapott zsebpénzéből vett, és dugiban eszi. - De miért? - Magam sem tudom. - Nem lehet, hogy azért mert túl sokat vállaltál magadra? Nem muszáj ennyi mindent csinálnod! Lehet, hogy unatkozol? Esetleg hiányozik Jankó? Bánt, hogy szakítottatok? Ha édességet eszel, akkor megnyugszol, és nem gondolkodsz ezen? Talán nem mered felvállalni az érzéseidet, és kerülöd a nézeteltéréseket? Aztán pedig megbánod, hogy nem álltál ki magadért? Ilyenkor újra édesség után nyúlsz? Gondold át, hogy mi lehet a baj. - Igen, lehet, hogy a túl sok sport, mert úgy érzem akkor kezdődött minden. - Akkor hagyd el az egyiket, vagy mindkettőt. Legalább egy kis időre. - Rendben. Akkor a balettet hagyom abba. A hipp- hoppot jobban szeretem. - Ahogy gondolod. Így is történt. Bogi abbahagyta a balettet és sokkal több szabad ideje maradt. Aztán új fiú is a képbe került. Mazsi is évfolyamtársa volt. Boglárka úgy érezte, újra szerelmes. Sikerült a csokoládét is elhagynia. Kis idő elteltével sikerült fogynia is. Végre újra csinosnak, szépnek látta magát a tükörben. A lelki egyensúlya is helyreállt.
Gani Zsuzsa: Bati és a rovarok
Bati a kertben ugra- bugrált testéreivel és Fricivel, a 6. osztályból. Egyszer csak megunta és elment kincset keresni. Először csak apró kavicsokat gyűjtött a vödrében, amikor megátta a bodobácsokat. Egy ideig nézegette őket, figyelte, hogy mit csinálnak, aztán észrevett egyet, amelyik egy hasonlóval összetapadt. Tudta, hogy épp párosodnak és nemsokára sok pici bodobács fog előbújni. Apukája mesélte, talán pont tegnap. Ma lám jól meg is figyelhette. - Holnap hátha előbújnak a kicsik- gondolta. Aztán tovább keresgélte a szebbnél- szebb kavicsokat. Egyszer csak meglátott egy másik bogarat, ami hasonlított a hétpettyes katicára, amiről olyan sok dalt tudott. De ez mégis más volt. Odaszaladt vele apukájához, és megkérdezte tőle a nevét. - Ez harlekin katica, egy nagyon falánk és hatékony ragadozó. Ugyan ő is pusztítja a levéltetveket, ám tönkreteszi a szőlőt, mert keserű testnedveket bocsát ki. Kiszorítja, elűzi hazánkból a kedves hétpettyesünket, ráadásul még a hétpettyes tojásait, lárváit is felfalja. Gyorsan szaporodik, mert itt nálunk nincs természetes ellensége. Pont ugyanúgy került hozzánk, mint a krumplibogár. Mindkettő káros a növényeinkre, viszont emellett nagyon sok káros rovart fal fel. - Értem- mondta komoly képpel Bati és elviharzott. - Nézd, Frici, ez harlekinkatica, az meg ott a krumplibogár – mutatott a krumpli levelét falatozó csíkos hátú bogárra. Aztán elmesélte, amit édesapja mondott neki. Miután mindent elmondott a testvére osztálytársának tovább keresgélték a kincseket a kertben. Aztán gondolt egyet Frici, odament a burgonyabogárhoz, a kezébe vette, nézegette egy darabig, majd ledobta a földre és rátaposott. Majd keresett többet is, sőt harlekint is és őket is egyre- másra taposta össze. Bati amikor ezt a pusztítást észrevette rászólt Fricire, hogy ne bántsa őket. Nem tehetnek róla, hogy itt vannak és ráadásul hasznuk is van, hisz édesapja azt mondta. - A Földünk a rovarok bolygója - mondta a tanító néni. Szinte mindenhol találunk rovarokat, ráadásul sokat. Nagyon fontosak. Fontosak, mert megporozzák a növényeket. - Nézd ott azt a méhecskét a virág szirmában. Pont azt teszi. A méhek termelik nekünk a mézet. - Közben apukája is odaérkezett. Kicsit kapált a kertben, mert nemrég esett az eső. Ilyenkor gyorsabban nő a gaz. Hallotta és látta is, hogy mi történt, aztán egyszer csak mesélni kezdett. - Nagyon sok állat rovarokkal táplálkozik. Ilyen például a legtöbb énekesmadár, a denevér, a gyík és a béka. Igaz az is, hogy a legtöbb rovart más rovar és pók fogyaszt el. Ezen kívül leginkább a bogarak és a legyek rágcsálják az elpusztult állatokat, még az elfonnyadt, elhalt növényeket, sőt a kidőlt fákat is. - Tényleg? – Néztek rá kérdőn. - Hát akkor nagyon hasznos mindegyik - mondta Frici – ráadásul érdekesek, sőt szépek is – folytatta. Soha többé nem fogom őket bántani. - Nem is szabad! – mondta Bati apukája – még akkor sem, ha a rovarok nem mindig a barátaink. - Hogyhogy? – nézett rá kérdőn Bati. - A legtöbb rovar növényevő és pont emiatt károsítják a konyhakerti növényeinket, sőt a kamra polcain tárolt élelmiszerünket is. Ráadásul embert és a háziállatokat sem kíméli jónéhány. Gondoljunk csak a szúnyogra, bögölyre, tetűre, bolhára, kullancsra. Nem beszélve arról, hogy ezek súlyos betegségeket is terjeszthetnek – mesélte tovább édesapja. - Pont a hétvén csípett meg egy szúnyog- mondta Bati. - Nekem meg tavaly nyáron kullancs ment a bőrömbe. Szerencsére azonnal észrevettük, és kullancskanállal kiszedte édesapám a bőrömből, így nem lett semmi bajom - mondta Frici. - Ha már ennyire belemerültünk a rovarok világába, elmondom nektek még azt is, hogy mi a különbség a bogár és a rovar között. Vannak olyan rovarok, amelyek egyik szárnypárja kemény kitinből van. Na, ezeket a rovarokat hívjuk bogaraknak. Minden rovarnak van csápja a fején, a testén, azaz a torán, nézzétek, ezen a katicán 3- 3, összesen 6 láb van, és mivel ő repül, azaz szárnyas, egy- egy pár szárny is. Itt van ez a hétpettyes. Látjátok mit eszik? Levéltetveket. Ugye milyen érdekes? - Igen az! – Kiáltották szinte egyszerre a lurkók. - Vagy nézzétek itt egy fürkészdarázs, itt meg egy fürkészlégy. Ők figyelnek arra, hogy ne boruljon fel az egyensúly a rovarvilágban. - Hú, mennyi mindent tanultunk! Sokkal többet, mint az iskolában! – kacagtak föl a nagyok, a kicsi háta mögött, mert ők is hallottak mindent. - Száz szónak is egy a vége- mondta édesapjuk, ne bántsuk az élőket. Mindnek meg van a szerepe, a fontossága. Meg kell tanulni együtt élni velük. - Igen, így teszünk!- kiáltották egyszerre, majd szétszaladtak játszani a szélrózsa minden irányába. Frici is elköszönt Batitól, és hazament. Hát egyedül folytatta a kincskeresést. Egyszer csak meglátott egy gyönyörű kék színű lepkét az egyik virágon. Egy ideig nézte, nézegette, aztán kergetni kezdte. Futott, futott, de nem bírta utolérni. Akkor leült a fűbe és gyönyörködni kezdett a pitypangokban. Nézte, ahogy szállította a szellő a magjait, mert az így szaporodik. – Ó, de érdekes! - nézte sokáig eltűnődve Bati.
Gani Zsuzsa: Verocskát baleset éri
2021. 05. 09.
Verocska az Ámulok-bámulok csalitosban sétált a családjával. Gyönyörködött a pompás lepkékben, a nektárt gyűjtő méhekben, az előtte vonuló süncsaládban. Apró botokból ugróiskolát készítettek és egy jót játszottak. Aztán sorra megsimogattak minden útjukba kerülő fakérget. A vékony kis magoncokat még át is ölelték. Jókat szippantottak a virágszirmok illatából. Egyszer csak Verocska egy hatalmasat tüsszentett tőle: hapccci, hapccci, hapccci. - Egészségedre!- mondták a többiek. - Köszönöm!- felelte. - Egyszer csak egy sün család közeledett feléjük jókedvűen, dalolászva, lá- lá- lá- lá…... - Jó napot kívánok Sün Samu bácsi! – köszöntötte hangosan a családfőt. - Szervusz, Verocska! – köszöntötte vissza sün apó. - Hova, hova mennek? – nézett kérdőn rájuk. - Sétálgatunk az üde, friss illatú erdőben – felelte apó. - Hát érezzék magukat jól! Viszontlátásra!- búcsúzott a sün család és lépegettek tovább a kijelölt úton komótosan libasorban apró lábaikon továbbra is vidáman, nótázva, lá- lá- lá- lá…... - Viszontlátásra! - búcsúzott a Lárifári család is. Ahogy mentek, mendegéltek, jobbra tőlük egy nemrég született erdei siklót, Sikló Sanyót pillantották meg. Világos színű volt a hosszú teste. A hátát és a hasát barnás sötét foltok díszítették. - Szervusz Sanyó! Hol vannak a szüleid? Miért vagy egyedül? Nem félsz? – kérdezte Verocska. - Sssszervusssssz! Mióta kibújtam a tojásssszból, azóta egyedül vagyok. Most épp vadássszni tanulok. Madárfiókát, vagy kissszmadártojásssszt keresssszek. Tudod, nagyon éhessssz vagyok. Úgyhogy mosssszt búcsúzom! Sssszervusssz! - Szervusz!- felelte Verocska, aki még hosszasan nézett az egyre távolodó sikló után. - Milyen bátor! – gondolta magában. Egyszer csak egy nyest ugrott elő a bokorból. Egyenest Sikló Sanyó felé iramodott. Sanyó észrevette és megérezvén a veszélyt siklott és siklott amilyen gyorsan csak tudott. - Sssszegítssszég! Ssszegítsssszég! – kiabálta. Épp időben ért el egy vadgesztenyefához. Gyorsan elkezdett rajta tekergőzni, egyre feljebb és feljebb. - Sssszegítssszég! Ssszegítsssszég! – kiabálta. Ekkor ért oda Nyest Nyék. Pillanatok alatt ugrott utána, egyre feljebb és feljebb, ahogy Sanyó is egyre feljebb és feljebb. Már a vékonyka gallyakon siklott. Nyék oda, már nem mert utána menni, mert félt, hogy letörik alatta az ág és megüti magát. Inkább odébb állt. - Ez meleg helyzet volt! – gondolta Sanyó. – Jujj, de féltem! De már elmúlt a veszély. Ha már itt vagyok, legalább kifosztok egy madárfészket. - Így is történt. A fészekben pont nem volt anyamadár. Öt aprócska tojás lapult benne. Sanyó nyújtogatta villás nyelvét. - Nyami, nyami, milyen finom falatok. Gyorssszan meg is essszem, mielőtt visszaérkezne a tojó. Észrevette ezt Verocska. Hogy megmentse a tojásokat, gondolt egyet és elkezdett a fára mászni. Sanyó messziről figyelte mi fog történni. Esetleg féljen, vagy ne féljen. Szuszimuszi pedig egyszer csak rosszul lépett és hupsz leesett a fáról. Keservesen sírva fakadt. Sanyó pedig megkönnyebbült és nekilátott a tojásoknak. Sorra felfalta, mind az ötöt. Miután teletömte a bendőjét, sebesen elsiklott, jó messzire. Verocskának nagyon fájt a bal hátsó ugrólába, mert arra esett rá. Ráadásul egy eldobott, üres üdítős dobozba meg pont belelépett. Jól megvágta vele a lábát. Sírt, jajgatott, pedig jót akart. - -Jajj, jajj, jajj! - Az anyukája megnézegette a lábát jobbról, és balról, elölről és hátulról. - Orvoshoz kell vinnünk. Meg kell röntgeneztetni a lábad, hogy nem- e tört el- mondta édesanyja. Ráadásul az a fémdoboz már rozsdásodni kezdett. - Majd én elviszem! Apukája ölbe kapta és sietett vele a kórházba. A többiek még anyával maradtak egy kicsit. A doktorbácsi megröntgenezte Verocska lábát. - Szerencsére nincs eltörve. Viszont muszáj egy tetanuszt adnom, nehogy a rozsdás üdítős doboz miatt, esetleg vérmérgezést kapj. - Szuszimuszi nagyon megijedt a hatalmas injekciós tű láttán és még jobban sírni kezdett. - Nem szeretném! Nem szeretném! – kiáltotta sírva. Édesapja megfogta kezét. Ekkor Verocska abbahagyta a sírást és ránézett. Ebben a pillanatban megszólalt az orvos: - kész is vagyunk! - Verocska szeme elkerekedett. - De hát nem éreztem semmit! – kiáltott fel örömmel. A doktor elmosolyodott. Még bekötözöm neked a sebet - mondta. - Köszönöm szépen! - mondta a kicsi boldogan. - Szívesen! De máskor légy óvatosabb! - Az leszek! - felelte. Miután elköszöntek egymástól Verocska még mindig az apukája ölében hazafelé tartott. - Menjünk vissza az Ámulok-bámulok csalitosba! – kérlelte apukáját. - Rendben, de csak ha a saját lábadon fogsz jönni. - Igen, úgy lesz! - Jó akkor menjünk! - Épp odaértek, amikor édesanyja és testvére jött velük szembe, mindenféle finomsággal megrakott kosárkákkal. Még egy kicsit sétálgattak a finom, friss levegőn, gyönyörködtek a kismadarak dalában, a rigók füttyögésében, a pompás, nyíló vadvirágokban, aztán lassacskán hazasétáltak.
Gani Zsuzsa: Kunkorka és Fürtöske gyomlál
Egyik reggel a májusi napsugár összetalálkozott a kis bárányfelhővel, a szelíd szellővel és halkan beszélgetni kezdtek a tápanyagdús földdel. Kunkorka és Fürtöske épp gyomlált a saját kis konyhakertjében, amikor halk beszélgetésre lettek figyelmesek. Hegyezni kezdték a fülüket. - Sugaraimmal megcirógatom a földet és meleget, energiát juttatok a benne sarjadó magoknak, a szundikáló növényeknek. - Megduzzadt bárányfelhőmből igazgyöngy esőcseppjeimet a földre hullajtom, ezzel tápanyagokat és ásványi sókat szabadítok fel a talajban. - Szelíd szellőmmel segítem a növények párologtatását, valamint a beporzását. - Bennem megkapaszkodhatnak gyökereikkel a növények, és ahogy az eső is említette, belőlem ásványi sókat lakmározhatnak, hogy zamatosak és egészségesek legyenek. - De jaj, a múlt héten egyik rokonom a vihar jött dérrel-dúrral. Csavargatta a fákat, kicsiket, s nagyokat, jobbra-balra, előre- hátra, erre- arra. Másik a villám belecsapott, kettétörte és felgyújtotta az egyik kedves, fiatal fát. Teljesen szénné égett. Harmadik a jégeső, elverte a gyümölcsfákon a virágszirmokat: - csihi- puhi – csihi- puhi. Kippent- koppant a növényeken. Szegények szeppentek- nyekkentek, jajgattak, annyira fájt nekik. Oly nagyon süvített a szél, hogy hallani is félelmetes volt: sssss- ssss- ssssz- ssssz- mondta. A fagy pedig még meg is dermesztette őket - suttogta a kicsi szellő. - Igen, emlékszem. Másnap hiába ontottam a meleget egyre- másra nem tudtam őket feléleszteni. Lehullottak a hófehér, sőt a rózsaszín szirmok is a földre – válaszolta az éltető nap. Kunkorka ekkor megszólalt. - A mi nádtetőnket is megbontotta, egy helyen be is esett az eső. Az volt a szerencse, hogy amilyen hamar jött, olyan gyorsan el is ment a vihar, árkon- bokron át. Mára se híre, se hamva. Édesapával pedig megjavítottuk. Az a szerencse, hogy Kelep fészke nem sérült meg és Ficserié se. - Emlékszel, hogy Tacsi mennyire félt?- kérdezte Fürtöske. - Igen. Annyira nyüszített, hogy apa beengedte az előszobába. - Két teljes napig takarítottuk a kertet és gyógyítottuk a sarjadó palántáinkat, a frissen ültetett facsemetéinket. - Letörte még a bimbókat is a rózsáinkról – suttogta szomorúan Kunkorka. - Nektek nagyon örülünk májusi napsugár, kis bárányfelhő, szelíd szellő és tápanyagdús föld. Nélkületek biztosan nem lenne olyan finom, édes ropogós a cseresznye sem, mint amilyen tavaly volt. - A répa és a káposzta se lenne olyan ízletes és édes, mint a cukor. Köszönjük a munkátokat! - Mi is köszönjük nektek a kedves szavakat és örülünk annak, hogy így gondoljátok. Valóban fontosak és nélkülözhetetlenek vagyunk a növények számára. - Most már búcsúzunk – mondta a bongyor felhő és a szelíd szellő. Még sok dolgunk van másfele is. - Viszontlátásra! - Viszontlátásra! – felelte Kunkorka és Fürtöske. Még egy ideig gyomláltak a kis konyhakertjükben, aztán egyszer csak azt vették észre, hogy a fényes nap is nyugovóra tér. - Ideje lesz nekünk is bemenni. Édesanya már biztosan elkészítette a vacsorát - mondta Kunkorka. - Igazad van! Fejezzük be a munkát mára – felelte Fürtöske. Így is tettek. Édesanyjuk forró kakaóval és friss, foszlós vajas kaláccsal várta a szorgos- dolgos csemetéit.
Gani Zsuzsa: Harmatka és a fogszabályzó
2023. 01. 03.
Volt egyszer egy kislány, aki Harmatkának hívták. Harmatka kedves, mosolygós kislány volt. Kacajától tavasszal kipattantak a rügyek, szirmot bontottak a virágok. Nyáron a fényes nap két kézzel szórta a földre a sugarait. Ősszel táncra perdültek a színes levelek, télen pedig mindenkit, aki szomorú volt, jókedvre derített a mosolya. Mivel mindig jókedvű volt, szívesen barátkoztak, játszottak vele a társai. Azonban amikor nagycsoportos lett, elkezdtek kihullani a tejfogai és a helyükre, új fogak nőttek. Az ám! De ezek a fogak csámpásan nőttek. Csimpi-csámpi fogacskák sorakoztak hamarosan Harmatka szájában. Egyik nap a fogorvos azt mondta neki, hogy szüksége van fogszabályzóra, mert az segíts rendbe hozni a fogait. Harmatka ezt nagyon izgalmasnak találta, mert sosem viselt fogszabályzót, és kíváncsi volt, hogy hogyan fog kinézni az új fogsora. Legalább újra tud majd, mer majd mosolyogni. Bizony az utóbbi időben ezt nem tette. Pedig senki se csúfolta érte! A következő héten Harmatka ellátogatott édesanyjával a fogorvosi rendelőbe, ahol csináltak neki egy fogszabályzót. Oda is illesztették a fogsorára. Kicsit furcsa volt, szokatlan, de nem fájt és hamarosan úgy beszélt, evett vele, mintha mindig is ott lett volna. Hamar megszokta. Újra mert mosolyogni. Kacajától tavasszal kipattantak a rügyek, szirmot bontottak a virágok. Nyáron a fényes nap is két kézzel szórta a földre a sugarait. Ősszel táncra perdültek a színes levelek, télen pedig mindenkit, aki szomorú volt, jókedvre derített a mosolya. Észrevette, hogy több osztálytársának, sőt a legjobb barátnőjének is van fogszabályzója. Neki pedig hamarosan levették, mert olyan szép lett a fogsora, mint egy kláris. Öröm és büszkeség töltötte el Harmatka kicsi szívét. Továbbra is kedvesen mosolygott mindenkire, akivel csak szembe találkozott, ezzel tette szebbé a napjaikat. Ingyen volt, nem került semmibe, mégis beragyogta vele az emberek szívét.
Gani Zsuzsa: Hanna lelkiismerete
2021. 07. 07.
Hanna otthon felejtette a tornafelszerelését, ezért elhatározta, hogy nem megy be a Pagony iskolába. De hogy ki ne derüljön, kiosont a Nekeresd tisztásra. Elfogyasztotta a tízórais csomagját, majd a táskáját letette a padra és játszani kezdett. Először lepkét, aztán falevelet kergetett, majd botokból tornyot épített. Farönköket, virágokat ugrált át vigyázva rájuk és magára és még sok – sok mindent. Már késő volt, talán vége is volt a tanításnak. Épp arra gondolt, hogy talán most már haza is mehetne, amikor Sün Szilviusz jött vele szembe. Ártatlan tekintettel nézett rá. S minthogy Hanna a táskát tartotta a kezében, Szilviusz nyomban megértette, miről van szó. Úgy döntött, hogy megtréfálja. – Mindjárt ideér a tanító – mondta szigorúan. – Mit fogsz neki mondani? Mi lesz, ha megtudják a szüleid? – Én egész egyszerűen az iskolába indultam. Aztán eszembe jutott, hogy otthon felejtettem a tornafelszerelésem. Ekkor határoztam el, hogy nem megyek iskolába. - Sün Szilviusz Hanna őszinte tekintetét látva nem tehetett mást, abbahagyta a tréfálkozást. - Egyébként a tanító másfelé lakik – mondta. Hanna megkönnyebbült. Miután elbúcsúztak egymástól, Sün Szilviusz jobbra, ő pedig balra folytatta útját hazafelé. Hanna magába roskadva ment. Nagyon szégyellte magát. Egyszer csak eltörött a mécses és sírni kezdett. Úgy fájt a szíve a könyörtelen lelkiismeretfurdalástól. Aztán hazaért. Szülei csodálkozó tekintetét látva őszintén elmondta a történteket. Nem haragudtak rá, mert becsületes volt, ezért megbocsájtottak neki. Nagy kő esett le a szívéről.
Gani Zsuzsa: Bucika a becsületes
2021. 07. 07.
Bucika egyik nap az iskolából hazajövet, félúton, leült a padra. Tankönyvét olvasgatta, láthatóan ott készült fel másnapra. Tanult és memorizált, majd felmondta magában. Észre se vette, hogy elröpült az idő. Kezdett szürkülni és lemenni a Nap. Bucika tétován, tanácstalanul nézett körül. Nagyon el volt keseredve. - Most mit tegyek? - Vancsi megígérte, hogy hamar visszahozza a füzetemet, amiben még holnapra meg kell írnom a házi feladatot. Kölcsönkérte, hogy bepótolja a hiányzásakor írtakat. - De sehol sincs. Vajon mi történhetett? Miért nem jön? Most mi lesz? - Búsult, csüggetegen és magába roskadva várakozott. - Lehet, hogy az anyukám is keres. Azt se tudja, hogy hol vagyok. Nem szoktam csak úgy elmaradozni. Nem gondoltam, hogy ennyit kell majd várnom – gondolta magában. Egyszer csak megszólalt épp fölötte a fán a bagoly: hu- hú- hu, hu- hú- hu, hu- hú- hu. - Jaj, de késő van. Mit tegyek? – tördelte a kezét kétségbeesetten. Ekkor a távolban feltűnt édesapja és Cicabogár. Bucika mikor meglátta őket, sírva fakadt. - Mi történt Bucika? – néztek a magába roskadt Bucikára. Elmesélte hát, hogy mi történt. Apukája leült mellé és türelmesen végighallgatta. Aztán egy ideig néma csend volt. - Vancsi elfeledkezhetett rólad- törte meg a csendet édesapja. - De én megígértem, hogy itt fogom várni, amíg visszajön- erősködött. - Hidd el, ma már nem fog visszajönni, majd holnap az iskolában visszaadja a füzetedet. - De így hogy fogom beleírni a leckét? – és újra sírva fakadt. - Megírod egy lapra és majd bemásolod. – Bucika lassacskán megnyugodott és kézen fogva, együtt mentek haza. Már nagyon korgott a gyomra – mintha békák kuruttyoltak volna benne, olyan hangok jöttek ki belőle: kvá- kvá- kvá - ezen aztán jót kuncogtak, majd megvacsoráztak. Bucika még megírta a leckét, majd aludni tért. Sokáig hánykolódott az ágyában. Másnap reggel az iskolában Vancsi, mint ha mi se történt volna, odaadta a füzetet. - Köszönöm szépen, bemásoltam- mondta mosolyogva. - Szívesen- felelte Bucika.
Gani Zsuzsa: Strandon
2024. 04. 13.
Gyönyörű nyári idő volt. Odafent nyaldosta izzó lángcsóváit az óriási sárga gömb, lent törölgették verejtékes homlokukat a strandon napozók.
Volt, aki a vízben keresett egy csepp lehűlést.
Így tett Babuci is, aki barátnőjével tanítás után felkereste kedvenc fürdőjét. – Ó, de kellemes a víz és mindjárt kezdődik a hullámzás is. Bemegyek egy kicsit beljebb, hisz jól tudok úszni! – Így is tett. Barátnője követte.
Ment beljebb, egyre beljebb. Már a csípőjéig ért. Itt megállt. – Itt jó lesz! – Ekkor elkezdődött a hullámzás. Mindenki örömmel és lelkesen ugrotta át a hullámokat, amelyek fokozatosan, egyre nagyobbak lettek. – Hű, de nagyok a hullámok! – nézett oldalra barátnője felé, amikor az egyik hullám telibe találta. Tele lett az orra, szája vízzel. Aztán jött a második hullám, az is telibe találta! Krákogott, köhögött, szinte már fuldoklott. – Hű, ennek fele se tréfa! – Az előtte állók vállába, hajába csimpaszkodva oldalazott a medence széle felé. Fogytán fogyott az ereje, a lélekállapota is gyengült, de sikeresen elérte a szélét és amennyire csak tudott megkapaszkodott. Közben a szívéhez kapott, mintha csak úgy elmúlna ez az állapot.
Folyton folyvást figyelte a vizet, a hullámokat és ugrott, amikor jött és amekkorát csak bírt, különben a magasra csapódó hullámok beterítették volna újra, meg újra. Ki tudja, hogy mennyi idő telt el a kezdet óta! Babuci egyszer csak azt vette észre, hogy gyengülnek a hullámok, majd újra sima lesz a víztükör. Szemével barátnőjét kereste. Amikor megpillantották odamentek egymáshoz. – Láttad mi történt? – kérdezte Babuci. – Nem! Mi történt? – Babuci mindent elmesélt töviről hegyire, miközben kimentek a medencéből és lepihentek a törölközőre napozni.
Az egész strandon arany színben tündöklött a nap, de Babuci lelkében ez az eset örök nyomot hagyott. Ámde, kedvét nem vette el a további strandolástól, mert a következő héten újra ott lubickolt a medencében. Azonban a hullámfürdőben ezek után sokkal óvatosabb volt.
Hiába tudott jól úszni, mindig a partközelben maradt.
Gani Zsuzsa: Balaton
2024. 04. 13.
Hatalmas volt a tó, titokzatos kék csoda. Mint a mágnes, úgy vonzotta magára a tekinteteket.
Milki a Balatonnál nyaralt a szüleivel, akik beengedték a bójáig egy kis fürdőzésre. Milki imádott úszni, ugyan senki se tanította. – Lelke a vizet látva olyan volt, mint a hatalmas tiszta égbolt.
Néhány külföldi kisgyerek csatlakozott hozzá és ettől kezdve együtt játszottak. Milki meg tanult bukfencezni, sőt a végén triplázni a víz alatt. A lányok közelsége biztonságot adott.
Egyszer, amikor újra bement, körülnézett, de a gyerekek már nem voltak ott. – Nem baj! Egyedül is tudok úszni. – Így is tett. Úszott a hasán be a bójáig, majd vissza a part széléig, amig el nem fáradt, megállás nélkül. Aztán megpihent a hátán sokáig, hosszú- hosszú percekig. Élvezte a lebegést a víz tetején. Még a szemét is lehunyta hozzá. Aztán újra visszaúszott a partra. – Dehogy ment ki a vízből! Most gyalogolni volt kedve. A víz ereje nagy volt, így nem volt egyszerű a haladás, de Milkit ez cseppet se zavarta.
Egyszer csak hirtelen a feje fölött összecsaptak a hullámok, elmerült a vízben. Nagyon megrémült, de már jött is az újabb lépés és kint volt a gödörből. Megállt egy kicsit. – Hú, de megijedtem! Ez mi volt? Hogy került gödör a víz aljára? – tette fel a kérdéseket magában, de nem tudta a válaszokat. Miután megnyugodott úgy döntött, hogy inkább úszik. Így is tett. Egészen a bójáig úszott. Abban megkapaszkodott. Nézett erre és arra, figyelte az embereket, a mosolygós arcukat, aztán ismét visszaúszott a partig.
Milki ekkor egy másik csapat idegen nyelven beszélő gyerekekhez csapódott, akik strandlabdával játszottak. Ő is kedvet kapott hozzá. Nagyon jól érezte magát, jó volt labdázni.
Amikor újból egyedül maradt ismét gyalogolni kezdett befelé. Ekkor valami nagyon furcsa valamibe gabalyodott bele. Sehogy se bírt kiszabadulni a fogságából. – Mi vagy te, miért nem engedsz, miért szorítasz, te haszontalan valami? – De semmi változás. Mit volt mit tenni, nagy levegőt vett, befogta az orrát és csukott szemmel lebukott a víz alá. Tapogatta, fogdosta. - Mi lehet ez a valami? - Hát tudjátok, hogy mi volt? Ha hiszitek, ha nem, egy hatalmas pléd. Feljött a víz fölé, majd újra nagy levegőt vett, befogta az orrát és csukott szemmel lebukott a víz alá. Kezével amilyen gyorsan csak tudta, kiszabadította magát a takaró fogságából, és feljött a víz fölé. – Nem értem.
Mit keres a vízben egy pléd? – csodálkozott magában. Aztán úgy döntött egy kicsit kimegy a vízből. Így is tett. Leült egy kis időre a szülei mellé a törölközőjére. Ujjat nézegette: - Milyen ráncosak!- mosolygott magában.
Hamar megszáradt, mert szikrázott az égbolt, fülledt, meleg idő volt kint.
Gani Zsuzsa: Mackó iskolába megy
2025. 02. 18.
Szeptember lett. Mackót Brumi néni iskolába kísérte.
-Milyen az iskola? Milyen az osztály? Milyen a tanító néni? Sokat fogunk játszani? Ott lesznek az óvodás barátaim? Jó lesz ott nekem? – brumma- brumma- brummadza.
-Hatalmas az iskola, sok-sok tanteremmel, tornateremmel, díszes folyósóval, tanári szobával. A tanító néni szigorú, de kedves lesz, ne tarts tőle, mert szeretni fog téged, ugyanúgy, mint a többieket is. Fogadj szót és tanulj, figyelj az órán, ahogy kéri. A szünetben lehet tízóraizni, beszélgetni az osztálytársaiddal, akik között lehet majd ismerős is. Jó lesz ott neked, egészen biztosan.-
-Szervusztok, én vagyok a tanító néni! Elmondom nektek, hogy milyen az iskola, mire számítsatok, azt is, hogy mit fogunk itt csinálni.
Most vegyétek elő a füzetet, és a ceruzát. Felírom a táblára az első betűt, amit megtanultok leírni: a.
-Hogy kell kiejteni ezt a hangot? Mondjuk együtt:
-a, brumma- brumma- brummadza.- brummogta a bolyhos bundás kicsi mackó, a többiekkel együtt.
-Nagyon jó! Ügyesek vagytok.-dicsérte őket a tanító néni.
-Nem nehéz az iskola,
brumma- brumma- brummadza.
Sok kis mackó jár oda,
brumma- brumma- brummadza.
Megtanulunk betűt írni,
brumma- brumma- brummadza,
számolni és olvasni,
brumma- brumma- brummadza.
Ide jár a Brumi, Vackor,
brumma- brumma- brummadza.
Másikba meg Balu, Füles,
brumma- brumma- brummadza.
Sokat játszunk a szünetben,
brumma- brumma- brummadza.
Eszünk mézet, iszunk szörpöt,
brumma- brumma- brummadza.
Szeretem a zenét, tornát,
brumma- brumma- brummadza,
Puszi maci társaságát,
brumma- brumma- brummadza.
Teltek-múltak a napok. A bolyhos bundás kicsi mackó nagyon jól érezte magát az iskolában. Szót fogadott a tanító néninek, sokat jelentkezett és jól tanult. Kedvessége, jósága miatt sok barátja lett, de legjobban Puszi maci társaságát szerette.
