Egy távoli országban, amelynek nyugati partját az Atlanti-óceán, míg keleti partját az Indiai-óceán határolja, itt élt ebben a gyönyörű, meseszép országban egy csodálatos állat az Egyszarvú.

Ezen a földön a sziklákat vad hullámok ostromolták, homokos strandja elbűvölően szép volt. Hegyek, völgyek, dombok, varázslatos vízfüggönyök zúdultak le a mélybe, lentebb a Kalahári- sivatag ejtette ámulatba az odautazókat. Ez az állat igen különleges volt. Feje vörös és ló alakú, teste fehér és ló formájú, lába az őzéhez, farka az oroszlánéhoz hasonlított, homloka közepén egy egyenes, hatalmas, hegyes szarv állt ki, mely fegyveréül szolgált. De sose bántott senkit. Békésen élt az erdőben, vadon, ahol ezüstfák nőttek, harmattól csillámló, friss zöld füvet legelt minden hajnalban, hozzá, hűs, forrásvizet ivott. Élvezte, amikor szél fésülte selymes sörényét, Nap cirógatta lágyan bőrét. Önfeledten vágtázott, versenyt futott a futó felhőkkel. Barátai voltak a csipkés hegyek, a lágyan hullámzó folyók, a susogó fák, a virágos völgyek. - Örülj a szabadságnak! - mondták a napsugarak. - Örülj az üde, buja erdőnek, a csodaszép természetnek! Ekkor a szellő csókot lehelt a fákra, a felleg megkönnyezte. Az Egyszarvú csak száguldott, szelte a levegőt áhítattal. Szerette a színpompás madarakat. Gyakran csicseregtek, fütyörésztek neki. - Örülj nekünk! – mondták a madarak. - Örülj a frissen sarjadó magnak itt a szabad ég alatt! Izgalmas történeteket meséltek, hisz odafentről minden másképp látszik. Ha társaságra vágyott, beszélgetett az oroszlánnal, fehér és fekete orrszarvúval, az elefánttal, a kafferbivallyal, a leopárddal. Társalgott a zebrával, a hiénával, valamint a vízilóval. Nem volt magányos, boldog volt. Erről a gyönyörű és büszke teremtményről legendák keringtek szerte a Földön. Ezért a világ minden pontjáról érkeztek turisták, hátha egyszer, véletlenül megpillanthatják, de idáig senkinek sem sikerült csak rajzokat találtak a sziklafalakon. Egy messzi kontinensen, Amerikában élt egy igencsak tehetős ember, aki szívtelen volt és kőszívű. Idővel nagyon megbetegedett, az orvosok sem tudtak már rajta segíteni. Egyszer meghallotta, hogy mit beszélnek róla az emberek. - Keményszívű, gonosz ember! Ez a büntetése! - „Engem az élet igazol!” … Mért nem mondták, hogy rosszat teszek? Különben is nem tudok megváltozni és nem is akarok! – hajtogatta, de valójában már szánta, bánta tetteit. Ám büszkesége nem engedte, hogy ezt hangosan kimondja. Ez az ember hallott az Egyszarvúról és tudta azt is, hogy csodatévő ereje van. Szarvának pora minden betegség hatását közömbösíti. Ám az állatot csak úgy lehet elfogni, ha egy hajadon leányt ültetnek le útjába, az előtt letérdel, és ölébe hajtja a fejét. Arra gondolt, hogyha még egy esélyt kaphatna, jobb emberré válna. Döntött. Hívta a lányát. Leányom, te vagy az utolsó lehetőségem. Hallottál az Egyszarvú csodatévő erejéről? Menj, keresd föl és hozd el nekem, bármi áron. Adok melléd embereket. A leány nem nagy örömmel, de apja iránti szeretetből felkerekedett és elindult a hosszú, kalandos útra. Sok- sok nap után megérkeztek az idegen földre. Még a szája is tátva maradt amint megpillantotta a szárazföldet. A meredek ormokon szépséges, buja, zöld fák nyújtózkodtak az égig, liánok ölelték körbe. A látvány festői panorámát nyújtott a tenger türkiz kékjében. Veszélyes gránittűk, rohanó folyócskák és kanyargó gleccserek tündöklöttek. A völgyekben szebbnél-szebb kertek, bennük pompázatos virágok kacarásztak. A földet zátony és kristálytiszta, azúr színű lagúna ölelte. Egy nap különös eseményre lett figyelmes az Egyszarvú a fennsíkon. Elhatározza, hogy a végére jár a dolognak. Óvatosan, nesztelenül lépdelt, kíváncsi volt nagyon, mert ilyet még nem látott, s talán éppen ez miatt kissé óvatlan is. Emberek érkeztek. Az általuk keltett zajok felverték a táj nyugalmát. Nem tudta, hogy azért jöttek, hogy őt elfogják és elhurcolják. A lány egyszer csak megpillantotta az Egyszarvút és meglepetten felkiáltott. De bár ne tette volna! Az emberek is meglátták és üldözőbe vették lovaik hátán. Az Egyszarvú megrettent és félelemtől reszketve vágtázni kezdett. Az járt a fejében, csak el innen, minél messzebbre üldözői elől. Száguldott felfelé, fel a szirtre, keskeny, víz vájta kanyonokon keresztül. Lenyűgöző sziklaalakzatokat hagyott maga mögött. Az üldözői a nyomában, azonban lassacskán elmaradoztak, csak a lány volt végig mögötte. Amikor egész közel ért hozzá, azt kiabálta felé. - Azért jöttünk, hogy elvigyünk édesapámhoz, aki nagyon beteg. Úgy tudjuk, hogy te meg tudod gyógyítani. Számítunk rád, csak te segíthetsz! Ha nem segítesz, meghal. - Sírta el magát a lány. Viszont azt is tudom, ha elviszünk, soha többé nem jöhetsz vissza. Nem láthatod ezt a gyönyörű vadvidéket, nem lehetsz szabad! - A lány belelátott az Egyszarvú lelkébe, akárcsak a sajátjáéba. egyszarvú Az állat megérezte ezt a mérhetetlen szeretetet és lelassított. Most már beérte és leszállt a lováról. Odakötözte lovát egy ezüstfához. Leültek egymáshoz egészen közel. A leány ölébe hajtotta a fejét és simogatni kezdte selymes sörényét. Ekkorra az emberek is odaértek. Megkötözték jó szorosan, - hagyta magát. Ketrecbe zárták, hajóra tették és vitték Amerikába. A lány odament az Egyszarvúhoz és sírni kezdett, patakokban folyt a könnye. Amaz is nagyon szomorú volt, egész úton le volt horgasztva a feje. Gondolatban ott állt az erdőben, vadon, ahol ezüstfák nőttek és harmattól csillámló, friss zöld füvet legelt, hozzá, hűs, forrásvizet ivott. Érezte, hogy szél fésülte selymes sörényét, Nap cirógatta lágyan bőrét. Önfeledten vágtázott, versenyt futott a futó felhőkkel. Boldog és szabad volt. Csattogott a színpompás madarak éneke, csak úgy áradt csepp torkukból a gyönyörű dallam. Még a könnye is kicsordult, végigpergett az orcáján, ahogy hallgatta a szívfájdító trillát. Aztán egyszer csak kinyitotta a szemét és mit látott? Kikötött a hajó, körötte mindenhol beton dzsungel, fák, növények, szinte sehol. Nagyon szomorú volt, de szívében ott élt a segíteni akarás, az önfeláldozás. Hamarosan megérkeztek. Odavezette a lány a jómódú emberhez, aki már akkorra nagyon rosszul nézett ki, szinte csak hálni járt belé a lélek. Odament hozzá az Egyszarvú, odadörzsölte szarvát a beteghez. Hirtelen fényesség támadt, apró csillagporok hulltak a betegre. Egy szempillantásnyi idő múlva az ember felült az ágyán és elmosolyodott. Jól emlékezett utolsó fogadalmára. Hangosan megköszönte a segítséget az Egyszarvúnak, a leányának és a többi embernek. Akikkel eddig gonosz volt, azoktól bocsánatot kért. Az Egyszarvút pedig örömében visszaengedte a hazájába. Láttátok volna azt a boldogságot, amit akkor érzett! - Ahogy kísérték fel a hajóra, út közben a beteg emberekhez érintette a szarvát és csodák, csodája, mind meggyógyult! Ekkor a földhöz érintette. Érintése nyomán mindenhol káprázatos virágok nyíltak és égig érő, buja növények nőttek a kő dzsungel közé. Aztán beszállt a hajóba és visszatért a hazájába. Sugárzott a tekintete, amikor lábával újra érinthette az ismerős tájat, a szépséges vad vidéket. Újra vágtázni kezdett. Önfeledten ügetett, versenyt futott a futó felhőkkel. Száguldott felfelé, fel a szirtre, keskeny, víz vájta kanyonokon keresztül. Lenyűgöző sziklaalakzatokat hagyott maga mögött. Aztán megállt egy pillanatra lehunyta a szemét. Élvezte, ahogy szél fésülte selymes sörényét, Nap cirógatta lágyan bőrét.

Így volt mese volt, ha nem hiszed, járj utána.

Gani Zsuzsa: A hét testvér történetete /rövid változat/

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren túl, az Üveghegyen is túl, ott ahol a kurta farkú malac is túr, volt egy királyság. Ennek a királyságnak a neve Szeretet. Az ország trónján ült a király: Törődöm. Volt neki hét szépséges leánya: Becsület, Szépség, Jószív, Szerényke, Derűlátó, Együttérző és Bölcsesség. A palota kertjét a lányok tették tündérszéppé kezük munkájával. A parkban sok fűz volt madárfészkekkel és benne kis fiókákkal, akác és hárs a finom illatával, fenyő kismókusokkal, tölgy, oldalán kopácsoló harkállyal és még sorolhatnám. Az öreg, hatalmas fák árnyékot adtak a tűző napmeleg ellen. Becsület minden reggel virágos gumikesztyűjében összeszedte az elhullott szemeteket, kidobálta őket a megfelelő konténerbe. Szépség megöntözte a virágokat, a frissen ültetett facsemetéket. A madáretetőt megtöltötte friss magokkal, friss vízzel, még madárkalácsot is készített. Ekkor odasereglettek a szépséges kismadarak. Csicsergéssel köszönték meg a gondoskodást. Becsület kedvesen elmosolyodott. Jó, étvágyat kismadárkák! – mondta, majd tovább sétált. Szépség körülnézett a kertben. Ábrándos szemeivel kereste, kutatta azt a témát, amit ma szeretne lefesteni. Gondolkozott egy keveset, majd jókedvűen nekilátott a feladatnak. Közben dúdolászni kezdett. Jószív eközben, ahogy a kert távolabb eső szegletében sétálgatott észrevett egy madárfiókát a kövek között. Egy kakukk repült el mellette. Kieshetett a fészekből!- gondolta. Óvatosan felemelte, szemével megvizsgálta. Ó, de jó! Nem sérültél meg kismadárka! Visszateszlek a fészekbe! Szerényke és Derűlátó együtt sétálgattak a kertben. Együttérző és Bölcsesség az öreg mezei szil alatt, a kézzel faragott, díszes padon ülve beszélgettek. Együttérző egyszer csak azt mondta: Testvérem! Azt álmodtam, hogy egy távoli sziget királya megirigyelte a mi békés, gondtalan életünket és hadba indította népét ellenünk, élén a király fiaival. – Bölcsesség elszomorodott. Még jó, hogy csak álom volt! - majd elindultak sétálni a meseszép kertben. Örültek, hogy egy csodálatos országban élhetnek, melynek élén egy remek király van, mert tudták, hogy miatta ilyen jó élni ebben az birodalomban. Mellesleg annak is, hogy az ország feje az édesapjuk. Alighogy visszaérkeztek a leányok a palotába, hírnök érkezett, hogy Nemtörődöm, a király, háborút kezdeményez az országért. Összeültek a Szeretet ország bölcsei, tudósai. A tanácskozás három nap és három éjjel tartott, amikor Törődöm király kihirdette a népének, hogy elkerülhetetlen a háború. Bergengócia követe már- már elindult az üzenettel, amikor a hét leány bebocsájtást kért a királyhoz. Édesapám! Arra gondoltunk, hogy adj nekünk egy kis időt és mi megoldjuk ezt a problémát, mert hisszük, hogy van rá békés megoldás. Törődöm király rábólintott. A lányok álruhát öltöttek, majd útnak indultak. Hamarosan megérkeztek Bergengócia földjére. Döbbenetes látvány tárult szemük elé. Ahogy mentek az utcákon, rengeteg hulladék, törött üvegek hevertek a földön. Szikkadt földeket, kivágott fákat találtak. Madarak, kisállatok sehol. Ahogy beljebb értek a falvakba, az utcák, üzletek néptelenek, kihaltak voltak. A gyárak hatalmas, sötét füstöket okádtak ki magukból. Az állatfeldolgozóból szennyvíz zúdult a közeli patakba. Még fel sem ocsúdtak, amikor elérkeztek a fővároshoz, ahol a király is élt. A városban rohanó, tülekedő embertömeget láttak. Járművek száguldoztak, a sofőrök dudáltak. A falak összefirkálva, cigarettacsikkek mindenhol. Ahogy a leányok mentek, mendegéltek, egyszer csak elérkeztek a palotához, s szembe találták magukat a királlyal. Elmondták neki, hogy kik, s mik ők. Nemtörődöm király nagyon megörült, majd elmesélte, hogy a természet tündére megelégelte az uralkodó nemtörődömségét és elvarázsolta őt és a népét. Addig kellett a varázslat alatt élniük, amíg el nem jön az országába hét leány testvér: Becsület, Szépség, Jószív, Szerényke, Derűlátó, Együttérző és Bölcsesség, aki a saját személyiségével megváltoztatja a királyt. A lányok megkérték a királyt, hogy öltözzön álruhába néhány testőrével, hét fiával együtt és kövesse őket. Így is tettek. Végigjárták azt az utat, amelyen a leányok is végig mentek idefelé jövet, majd visszatértek a palotába. Mivel közben beesteledett nyugovóra tértek. Megbeszélték, hogy másnap reggeli után összeülnek tanácskozni. Így is történt, majd a leányok megkérték a királyt, fiait, s néhány testőrt hogy a palota körül kövesse őket. Közösen láttak hozzá, hogy a palota kertjét rendbe tegyék, letisztítsák a palota falát. Közben a szívüket egyre inkább melegség járta át. Mikor elkészültek, csak ámultak és bámultak munkájuk gyümölcsén. Ekkor Bölcsesség, a néphez szólt. Bergengócia népei! Mi a Szeretet ország követei vagyunk! Azért jöttünk, hogy segítsünk néktek abban, hogy ismét békében, szeretetben és jólétben élhessetek! Ha ezt ti is így szeretnétek, a segítségetekre is szükség lesz! Mit szóltok hozzá? Ekkor a nép éljenezni kezdett. Bölcsesség ekkor folytatta szónoklatát. Most a nőkhöz és a gyerekekhez szólok. Húzzatok gumikesztyűt, s az egész országban szedjétek össze az elhullott szemeteket, dobáljátok ki a megfelelő konténerbe. Némely hulladékot előtte becsületesen tisztítsatok le, csak úgy dobhatjátok ki. Komposztálót is készítünk. Ide a konyhai hulladékok kerüljenek. Öntözzétek meg a szomjas virágokat. A kivágott fák helyére ültessetek facsemetéket. Csalánlevélből permetet készítsetek a kártevők ellen. Készítsetek fából madáretetőket is. Töltsétek meg friss magokkal, friss vízzel, még madárkalácsot is készítsetek. Férfiak, most hozzátok szólok! A házaitokat meszeljétek, majd az ablakokat is. Utána tisztítsátok meg! A párkányra balkonládába virágokat helyezzetek. Építsetek az utak mellé, kerékpár utat is. Gyerekeknek építsetek játszótereket, sportlétesítményeket, művelődési házat, könyvtárakat. Városokba minél több parkot építsetek, ültessetek bele facsemetéket, a kivágott fákból padokat készítsetek az időseknek és minél több szemeteskukát is helyezzetek ki. Tisztítsátok meg a folyókat, patakokat. A szegényeknek adjatok nekik ételt, italt, ha van felesleges, többet is. Adjátok nekik a már kinőtt, kopottabb ruháitokat, gyermekeiknek megunt játékokat. A buszokat, autókat cseréljétek le környezetbarátra. Mikor ezzel készen vagytok, kicsit pihenjetek meg. Pihenésként vigyétek a családotokat kirándulni. Kerékpárral vagy gyalogosan a közeli erdőbe, vagy fel a hegyekbe. Beszélgessetek egymással sokat. Nevessetek minél többet! Tegyétek meg minden héten legalább egyszer. Egyelőre ezeket a feladatokat adom nektek. Mi most hazamegyünk a szülőföldünkre. , de hét esztendő múlva eljövünk ismét és megnézzük, hogy mire jutottatok. Jó lesz így? Miután elbúcsúztak, a lányok ismét felszálltak a hatalmas hajóra és hét nap múlva kikötöttek Szeretet ország partjainál. Ott már várták őket. Elmesélték édesapjuknak a történteket, akinek a szívét hatalmas büszkeség töltötte el a hallottak alapján. Telt az idő, múlt az idő. Hamar elröpült a hét év. A leányok ismét útra keltek, immár a király és néhány testőr kíséretében. Nemtörődöm király a fiaival már várta őket. Ahogy mentek, mendegéltek a fővároshoz vezető úton, nagyra nőtt jegenyefák, tölgyfák, akácfák szegélyezték az utat. Hét testvér Falvakban nyugodt, mosolygós emberek. Az utakon, kerékpárral, illetve gyalogosan közlekedtek az emberek. Mindenki kedves, udvarias, figyelmes volt a másikkal. A házak kéményén gólyák fészkeltek. Ahogy beértek a városba a járdák, utak, levegő sokkal tisztább volt. Leginkább kerékpárral, illetve környezetbarát autókkal közlekedtek az emberek. Nem volt zsúfoltság, nem tülekedett, idegeskedett senki. Játszótereken gyerekek játszadoztak önfeledten. A parkokban idősek ültek a padokon, beszélgettek, kártyáztak, sakkoztak egymással. Egy idős nénit, aki bottal csoszogott az éppen zöldre váltó lámpánál egy kisfiú segítette át a túloldalra. Egy másik kisleány a kutyapiszkot szedte össze, hisz pórázon sétáltatta a család kedvencét. A házak fala tiszta volt, az ablakpárkányokban virágok díszelegtek. Az egyik házból egy apuka a kisfiával épp lehozta a szemetet. Együtt tették bele a megfelelő konténerbe. Egy nagypapa, az unokájával épp a közeli halastóhoz igyekezett horgászni. Az árnyékot adó öreg fűz mellé telepedtek le. Nagyon jóleső érzés fogta el a leányokat. Az emberek megismerték őket és nem győztek hálálkodni. A királyfiak közben feleségül kérték a leányokat, mert nagyon megszerették őket. A két király pedig boldogan adta rájuk áldását. Végül a két országot egyesítették. A neve pedig Összefogás lett. Így volt, mese volt, füle, farka benne volt. Aki nem hiszi, járjon utána.

Gani Zsuzsa: Vica és a nagyapó története Persidák 2 Antológiában megjelent

De szép is volt abban az esztendőben a nyár! A virágokon döngicséltek a méhek, és a lábukon vitték az összegyűjtött virágport. Füttyögött a pacsirta, „kár- kár”- így a varjú, „klong- klong”- mondta a holló, s trilláztak az énekes madarak. Az erdő árnya, csendje felfrissülést, pihenést, nyugalmat kínált minden kirándulónak Az őzbak az öreg tölgy ágait csapdosta agancsával. Magányosan járt, kelt benne, melynek közelében laktak Vica nagyszülei. Szinte minden évszakban, a hétvégeket itt töltötte. Jól ismerte a fákat, növényeket, madarakat, néhánynak nevet is adott. Szívesen gondoskodott róluk télen-, nyáron. Az erdő mellett, a patak vizében megcsillant a napfény, s benne pisztrángok fickándoztak. Oda járt le az őz is vizet inni. Megérkezett az ősz, rozsdásak lettek a levelek, arany színekben pompázott az erdő. A szél egyre haragosabb lett, viharos leheletet fújt fölé, csak úgy kavarogtak a falevelek. Az erdő állatai készülődni kezdtek a télre. Vica is csodálattal figyelte a változást. Nagypapája, aki az erdész volt a fiatal fákat ápolta, nevelte. Készítettek egy új madáretetőt, hogy ha lehull, az első hó gondoskodni tudjon az éhes madarakról. A beteg vagy a kidőlt fákat kivágta, s az unokájával közösen ültettek a helyükre újakat. A fecskék, vadludak gyülekezni kezdtek. Hosszú útra indultak a gólyák is, azok is, amelyek a kéményükön fészkeltek. Zúgott, süvöltött a szél, az eső is csapkolódzni kezdett. A mókus, a pele, a sün is meleg vackot keresett magának és beköltözött. Éhes kismadarak kapkodták be a még röpködő legyeket. Hamarosan elcsendesült minden, beköszöntött a hideg, fogcsikorgató tél. Az erdei állatok vastag bundát öltöttek. Aztán lehullott az első hó. A fákra csipketerítőt varrt a csípős szél. A felhőkből hulltak alá. A föld fagyos volt, a félszegen sütő gyenge kis napsugarak megcsillogtatták. Álomszép volt a táj. Vajon milyen lehet a hó tündér palotája?- Gondolkodott Vica. Az erdőlakó madárkák a házuk közelébe húzódtak. A kislány gyorsan friss magokat szórt a madáretetőbe, még madárkalácsot is készített az éhes kis vendégeknek. Kis pohárba friss vizet is töltött nekik. Jó étvágyat! – Felelte. Fehér ruhába öltözött nyuszik ugrabugráltak a tükör sima jégen. Élvezték a gyengéd napsugarat. Az őzike is előmerészkedett rejtekéből. A fenyők tűleveleit rágcsálta. A kislány nagypapájával egy adag takarmányt, termést, magvakat halmozott fel az állatoknak, majd felmásztak a magas lesre, onnan figyelték őket. Egy idő után hazamentek, a kivágott tűzifákból jó meleget csináltak a búbos kemencében, majd a jó meleg szobából figyelték a mozgolódást. Így telt el a tél. Vica minden hétvégén az erdő lakóiról gondoskodott. A beteg állatokat gondozta papájával együtt, az éhezőket etette. Így volt ez mindig. Hamar elröpült a tél. Egyre hosszabbak lettek a nappalok, a nap is egyre jobban és jobban erőre kapott. Majd megjelentek az első fecskék, és hazajött a gólya is. Kikelet lett. A rovarok újra zsongtak, méhek szorgosan gyűjtögették a nektárt, a finom illatot árasztó tavaszi virágokról, orgonabokorról. Ismét életre kelt a természet. A napsugarak kicsalogatták a nemrég született kisgidákat. Vica messziről figyelte őket. De szerette volna megsimogatni, legalább az egyiket! De tudta, hogy ezt nem szabad, mert ha az anyukája megérzi az idegen szagot, sorsára hagyja a kicsinyét, s az biztosan elpusztulna. Így tehát a távcsövével figyelte az önfeledten ugrabugráló kisgidákat. Hallgatta, ahogy csengő madárdalt fuvolázott a rigó, galambok burukkoltak, etették éhes fiókáikat. Pacsirta szántotta az eget, keringőzött párjával a fodros felhők alatt. Boldogság költözött Vica szívébe. Így volt, mese volt. Aki nem hiszi, járjon utána!

Mindegyik történet megjelent a Kertváros Magazinban

Gani Zsuzsa: Április

Sietős léptekkel jött a délceg, derék legény, az április. Nem jött ám egyedül! Csendes esőt hozott magával. Nagyon várta már az erdő, a mező. Minden nap érte fohászkodott. Léptei nyomán kipattantak a rügyek a fákon, kikandikáltak a csírák a földből, színes virágkoronát tűztek fejükre a fák, illatos virágok nyíltak. Aztán tovább úszott az égen a felhő. - Sietek tovább, ahol szükség van rám! – mondta. Meghallotta ezt a Nap, előbújt a bongyor felhő mögül és megcirógatta aranyos bársonyból szőtt stólájával a földet, aranyport szórt rájuk mosolyával. Hirtelen nyüzsgő élettel telt meg a mező és a rét. Előbújtak a hangyák, a méhek és sebesen dolgozni kezdtek. Méhek gyűjtötték a virágnektárt, hangyák élelmet vittek a bolyba. A fényes napkorong előcsalta a madarakat a fészkükből. Madárkórus hangversenyre hangolt. Hamarosan csiviteléstől, trillától, füttyszótól volt hangos a berek, a liget. Hernyó araszolt a levélen, csiga csúszott a földön, bodobácsok tapadtak össze gondtalan. Az egyik kicsi felhő, aki épp akkor érkezett, üzenetet hozott. Egy fecske üzent neki, aki a tenger felől igyekezett. - Hamarosan megérkezek! Vidd a hírt kedves felhő, a hazámba! - kiáltotta fáradtan, mert nagy utat tett meg, ráadásul nem jól figyelte a csillagokat az égen és eltévedt. Az ereszalján a régi kedves fészke elmosolyodott. Már úgy vártam! – fakadt ki és fellélegzett. A kis hangyák sietve hozták a fűszálakat, varrták, szabták, javították a fészket, ahol az időjárás megkezdte. Mire megérkezett az eltévedt kis fecske, készen is lettek. Örömmel nézték, ahogy a megfáradt apróság megtalálja és birtokba veszi. Hálásan köszönte meg szorgos kis segítőinek a kedvességet, majd egy könnycseppet ejtett a szép, újjávarázsolt fészke láttán és bekuckózott lepihenni. Vidám lett az élet az erdőben és a réten, hisz végre megérkezett régen várt kis barátjuk. A pillangók táncra perdültek önfeledten, mert már látták a közeledő májust ki az aranyat érő esőt hozza magával. De erről majd máskor mesélek.

Gani Zsuzsa: Május

A falu végén állt egy réges régi parasztház. A belsejében tiszta szoba, kamra, konyha és hálószoba volt. A konyhában sparhelt állt, és ide nyílott a búbos kemence ajtaja is. A tető szalmából készült, a ház fala vályogból. A kertjében a saláta és a spenót épp beérett. A Hétpettyes katica hallotta, amikor a Spenót és a Saláta azon vitatkozott, hogy melyikük a szebb és a finomabb. -Engem a fényes Napsugár cirógatott, ezért én vagyok a szebb és a finomabb! - mondta a Spenót. -Engem az aranyat érő májusi eső mosdatott meg, ezért én vagyok a szebb és a finomabb! - feleselt a Saláta. A Hétpettyes egy ideig hallgatta a hencegésüket, majd erélyesen rájuk szólt! -Minden növény a Napnak, a csendes esőnek és a tápanyagot nyújtó talajnak köszönheti, hogy szép és finom, ezért nem érdemes ezen vitatkoznotok! A két perlekedő meglepetten nézett rá a Hétpettyesre, majd elszégyellték magukat. - Igazad van! - mondták. Összemosolyogtak és ekkor vették észre, hogy az árokparti zsenge fűben egy kis százszorszép épp bontogatja szirmait. Kedvesen cirógatta a Nap, akár a kert pompás virágait, s a kis virág szinte szemlátomást nőtt, szépült. – Ó, de szép! - felelték. Majd közösen hallgatták a magasban szálló fecskék ficsergését. Ekkor kijött a házból egy kislány fűzfából font kosarával, fején szép kis kendő volt. Gyorsan összeszedte a spenótot és a salátát. Annyi idejük sem maradt, hogy annyit mondjanak, hogy: Jaj! – máris a konyhaasztalon találták magukat. Kint a kertben a pünkösdi rózsák virultak, egyik szebb volt, mint a másik. A szép hangú madárkák körül táncolták, és azt énekelték: - Milyen szépek ezek a bordó virágok! És milyen finom az illatuk! Milyen bájos és bordó az új ruhájuk! A pünkösdi rózsáknak jól esett a dicséret, kimondhatatlanul boldogok voltak. Ekkor meglátták a sűrűn megnövekvő felhőzettel érkező júniust. De erről majd máskor mesélek.

Gani Zsuzsa: Június

A Gemenci erdőben feltámadt a gyenge szellő, birizgálta a leveleket, és az ösvényen az eső után lépten- nyomon vidáman csúszkáltak nyálkát hagyva maguk után a csigák. Vígan röpdösött a Hétpettyes katica, a Pávaszemes lepke, s előbújt a Szarvasbogár is. Hirtelen előbukkant a Nap, szétszórta arany sugarait az erdő fölött. Az erdőben már megnőtt minden állatfióka, elhagyta a biztonságos vackot és szüleitől tanulni kezdte az élelemgyűjtés fortélyait, s az óvatosságot. Megnőtt a Kakukkfióka is, aki az Erdei szürkebegy fészkében látta meg a napvilágot. Alighogy kikelt a fióka, mostohatestvéreit kilökte a fészekből és vígan énekelni kezdett: „kakukk- kakukk”. Rovarokat, hernyókat hozott neki mostohaanyja a közeli rétről. A madár tollazata világos színű volt, háta szürkéskék, szürkén csíkozott. Olyan gyorsan nőtt a Kakukk, hogy hamarosan nagyobb lett, mint az őt nevelő Szürkebegy. Hamarosan ki is repült a fészekből. Az erdész, aki felügyelte az erdő rendjét épp arra járt, finom gombákat keresett. Látta, az első szárnypróbálgatásait a Kakukknak. Vele volt Panka is, az unokája, aki segítségére volt a gyűjtésben. Ő is tátott szájjal nézte, hogy mi történik. Ó, de csodálatos! - kiáltott fel. Miután elröppent a madár, apó elmagyarázta Pankának, hogy melyik gomba ehető és melyik nem, sőt azt is amelyik mérgező. A kislány nagyon figyelt az apóka minden szavára. Eleinte gyönyörködött a szépségükben. Jó nagy kalapjuk volt már, hisz a májusi eső jól megöntözte. Teletöltötték a nagymamától kapott kosarat az út szélén talált Vargányával és az egyik legfinomabbal a Sárga rókagombával. Miután elegendő mennyiséget szedtek, hazavitték, odaadták nagyanyónak, aki örömmel tette el egy hűvös helyre. – Holnap, gombapörköltet készítek belőle- mondta. Aztán távolról dörgések hallatszottak, jelezve az újabb zápor jöttét. Sietve mentek be a házba és Panka örömmel mesélte mamájának frissen szerzett élményeit.

Gani Zsuzsa: Július

De szép is volt júliusban az erdő, a mező, a szántó! Sárgultak a búzatáblák, arany fényben ragyogott a kalász. Fűszálak fölött suhant el a pille, lágyan hullámzott az aranyló árvalányhaj a réteken. Mily szépen, könnyeden táncolt! A szél húrja zengett, citerált, bongyor felhőnyájat terelgette vígan fütyülve. Egyre inkább félhomályba borult a rét, a mező, s közben még hallható volt a szél meséje, ahogy suhant a rét fölött. Lassú táncot lejtett a pipacs, tücsök szerenádra. Gyík suhant úgy, mint a fürge patak vize. Pillangók keringőztek dalos madarak szerenádjára. A szél végigfutott a lebukó, álmos nap előtt, valamit súgott neki. Ekkor felfénylett az ezüstös hold a réten. A fák, a bokrok, a virágok bódító illatot ontottak, majd csend borult a sűrű erdőre. Kellemes volt az az éjszaka, a fűben szentjánosbogarak világítottak, mint megannyi zöldes, fényes, könnyed csillámpor. Röppentek a zöld lámpásukkal, s dúdoltak egy andalító dalt. Mély álomba szenderült az erdő, a mező. Egyszer csak messziről dörgés hallatszott, melyet villámlás követett, s a nyomán hatalmas zápor zúdult le a földekre. Az éjjeli állatok sietve kerestek valami menedéket az égi áldás elő. A sok eső következtében a frissen ültetett sok csemete elkezdett növekedni, s nem csak a fák nőttek sietősen, hanem a cserjék, fűszálak, a gombák és az erdei virágok is. Az erdészek ennek következtében nem győzték az erdőt ápolni. A sok üde növénynek köszönhetően finom, tiszta, ózondús lett a levegő. Egyszer csak huhogások és szárnysuhogások hallatszottak a magasból. Nesztenül lopódzott egy csillagszemű őzike, majd egy vaddisznócsalád csörtetett a bozótosban tovább. Néha megálltak, orrukkal ennivalót túrtak. Egy kicsit pihentek, összedörzsölték sörtéiket, egymást tisztogatták. Aztán felemelték a fejüket, néztek erre, néztek arra, hosszú agyaruk vészjóslón meredezett, majd tovább csörtettek. Az egyik még maradt egy kicsit dagonyázni, majd nagy zajjal csörtetett a csorda után. – Várjatok meg! – kiáltotta. Lassan narancsvörös csík tűnt fel a horizonton. Az erdei állatok aludni tértek.

Gani Zsuzsa: Augusztus

Leírhatatlan volta a mai napkelte. Narancs- vörösben úszott az égbolt. Volt benne élénk vörös és titokzatos halvány rózsaszín is. Karikás szemekkel, gyűrött arcocskával ébredt a természet. Arató-cséplő gép dübörgött végig a gabonaföldeken. Nyomán porfelhő kavargott a levegőben, s a földön ott maradt a tarló. A szalmát apróra zúzták, hogy majd szántáskor visszakerüljön tápanyagként, vitaminként a földbe. Miután megtelt a kombájn kiürítették a magtartályát. Pillanatok alatt pótkocsira került a friss árpa és a friss búzaszem. Régen a család együtt takarította be a búzát. Kézzel dolgoztak. Nem voltak még gépek. Férfiak arattak, a nők kévét kötöttek. Aztán a kévéket lovaskocsira rakták és úgy vitték el a falu határában levő cséplőgéphez a szemeket. Nehéz munka volt! Bizony! - Látjátok? Most a gépekkel sokkal könnyebb. A tarló fölött varjak keringtek élelem után kutatva. - „Kár- kár” - kiáltották boldogan! A közeli erdőben elcsendesedtek a dalos madarak, csak a vörösbegy és az ökörszem dalolt a fákon. A szarvasbikák agancsukat ékszerként viselték s a fák törzséhez dörzsölgetve tisztogatták. A tisztáson szinte vibrált a levegő a forróságtól. – De jó lenne egy kis eső! - mondta a bársonyos kakukkszegfű. – Úgy szomjazom! Már több hete nem láttam még egy ici pici felhőt sem! - mondta szomorúan a Vajszínű ördögszem és az Erdei csillaghúr is. Ekkor csilingelni kezdett a Harangvirág szirma. Mindenki felnézett az égre és örömmel vett észre egy aprócska felhőt, majd utána még egyet és egyre többet. Vágyakozva szóltak a fellegekhez. Hirtelen villámlás, majd dörgés verte fel a tisztás csendjét. S azon nyomban égi háború vette kezdetét. Amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is ment. Nyomán gyönyörű szivárvány jelent meg az égen, ahogy a verőfényes napban megcsillantak az esőcseppek. -Ó, de gyönyörű! - kiáltottak fel a növények, hangosan fellélegezve. Az eső nyomán hirtelen növekedésnek indultak a Pöffetegek, és a Fenyőtinorrú is. Közben éjszaka borult az erdőre. Felkapcsolták lámpásukat a Szentjánosbogarak. Az égen pedig gyönyörű látványt nyújtott a lehulló meteorraj. Meghatottan, tátott szájjal nézték az ébredező erdei állatok.

Gani Zsuzsa: Szeptember

Már magasan járt a Nap az égen. A konyhakertekben, a földeken bőségtől roskadoztak a fák. Beérett az alma, a körte, a szilva és a szőlő. A néne szorgosan dugdosta a jácint, a nárcisz és a tulipánhagymákat kis kertjében, hogy tavasszal gyönyörködhessen a színpompás virágokban. Segítségére volt unokája, Panka is. Nagyon szerették egymást. A kicsi lány amikor csak tehette meglátogatta nagyszüleit és örömmel sürgött- forgott a közelükben, mint most is. Külön ágyásokban elültették a retket, a metélőhagymát, és mivel csodaszép idő volt a madársalátát és a spenótot is. - A fűmagot majd holnap vetjük el! - mondta Néne, - egy kicsit elfáradtam, s törölgette homlokán a verejtékcseppeket. – De nagymama! - én még nem fáradtam el! - nyúzta a kicsi lány. Néne elmosolyodott, és azt mondta: -Menj, keresd meg Papót, hátha szüksége van egy kis segítségre! - Örömmel! - mosolyodott el Panka és már szaladt is. Papó éppen a talajt forgatta át jó alaposan a kártevő csigák ellen. A kislány gyorsan megkereste kicsi ásóját és buzgón segíteni kezdett, s közben dalra fakadt: „Csiga- biga told ki szarvadat”. Hamarosan elkészültek a munkával és a Nagypapa újba fogott bele. - Készítsük fel télre a kertünket és szedjünk össze minden faágat és levelet, jó leszt a komposztosba! – mondta. - Rendben! - kiáltotta a kicsi lány, s máris szaladt gereblyéket hozni, nagyot a Papónak, kicsit saját magának. Miután elkészültek, Nagyapó csalánlevéllel permetezni kezdte a fákat. Kicsi szórófejes flakonba Pankának is tett. Elmagyarázta, hogyan kell csinálni és a kislány örömmel segédkezett. Miután minden betervezett feladattal elkészültek, bementek a konyhába. Mamó épp az ebédhez terített. Panka gyorsan alaposan megmosakodott, tiszta ruhát vett fel és nagyszüleivel leült ebédelni. -Ó, de finom volt az ebéd! Hát még utána a túrós batyu! – miután degeszre ette magát, elment a mosdóba és készülődni kezdett a délutáni pihenéshez. Nem kellett noszogatni! Mamó odaült az ágya szélére és egy kedves mesébe kezdett. A mese után lágyan megcirógatta Pankát és a kislány mosolyogva álomba szenderült. Álma nagyon izgalmas volt. Nagyszüleivel szőlőt szüretelt. Csemege és borszőlőt takarítottak be a tőkékről, melyeket külön- külön puttonyokba gyűjtöttek. Titokban néha- néha be is kapott egy- egy szép, nagy szemet. – Ó, de finom! - gondolta mosolyogva. Miután minden szőlőfürtöt leszedtek, Papó mustot préselt ki belőle. – Megkóstolod? - kérdezte. – Igen! - és egyet kortyolt belőle Panka. Nagyon finom! – kiáltott fel a kislány. Egy adag szőlőt Mamó mazsolává szárított. Nagyon szeretem a mazsolát! - gondolta Panka. Ekkor Bodri tűnt fel a távolból. Farkát csóválva üdvözölte őket. Panka hirtelen kinyitotta a szemét és meglepetten látta a kutyust az ágya mellett. – Lehet, hogy mégsem álom volt? - és Bodrira nézve elmosolyodott.

Gani Zsuzsa: Október 2018. 04. 28.

Ősz volt. A fákon aranyszínekben csilingeltek a falevelek. Télre készülődött az erdő. Sárgult a nyárfa, a juhar és a gyertyán. A vadcseresznye levele is elpirult akárcsak a galagonya, vadrózsa és a vadkörte. Potyogott a földre a makk, a vadgesztenye, bőségtállal kínálta az erdei állatokat az erdő. Szorgosan gyűjtögették a finomságokat az ínségesebb időkre. Kacagva pörgött- forgott a juharfa termése is. Beérett a galagonya, kökény és csipkebogyó is. A vadak meleg bundát öltöttek magukra. Hosszú útra indultak a vonuló madarak is. Látta ezt Panka is, aki a kertben játszott testvéreivel: Jankával, Hannával, Annával és a nemrég született kisöccsével: Zozóval. Szerettek itt lenni a természetben a nagyszülők közelében. Itt mindig érdekes és újszerű dolgok történnek. Holnap reggel: Ökörszem- túrára megyünk Papóval!- mondta a kislány a testvéreinek. - De mi lesz Zozóval? – kérdezte csodálkozva Anna, hisz még járni is alig tud! - Mamó majd segít neki! - kacagott fel Hanna. Már alig várták a holnapot. Kellemes, kiránduló időre ébredtek. Gyorsan elkészültek a tisztálkodással, a reggelivel, majd felöltöztek az időjárásnak és az alkalomnak megfelelően. Segítettek egymásnak és öccsüknek is, így időben el tudtak indulni. Mamó mindenkinek a hátizsákjába teát, frissen leszedett piros almát, néhány szem előző nap a fáról levert diót és szalámis kenyeret csomagolt. Távcsövet és fényképezőgépet is vittek magukkal. Papó sétabotot készített. – Mindenki elkészült? - kérdezte. Igen! - vágták rá gyorsan! Az erdőben szorosan egymás mögött haladtak a kijelölt útvonalon, elől Papó, utána kor szerint a gyerekek, a sor végén haladt Mamó, kézen fogva Zozót. Egészen a vadmegfigyelőig mentek, ahol már várta őket Papó erdész barátja. Csendben, nesztelenül foglalták el helyüket. Egyszer csak apró Ökörszem madárkák repültek a közvetlen közelükbe. Lélegzetvisszafolytva figyelték őket. Farktollaikat felmeresztették, s rovarokat, pókokat keresgéltek. Hangjuk igencsak erőteljes volt és messzire elhallatszott. A fák ágain énekesmadarak ücsörögtek. Néha bársonyos dalba kezdtek. Az erdész sok érdekeset mesélt a gyerekeknek, akik tátott szájjal hallgatták s árgus szemekkel figyeltek. A rőt levelek között Anna makkot evő mókust pillantott meg. Folyamatosan kattogtatta a fényképezőgépet, annyi volt a látnivaló. Janka távcsővel figyelte. Panka nagytestű ragadozómadarakat pillantott meg. Az egyik épp lecsapott egy kis rágcsálóra és éles karmaiban már vitte is. Közben az erdésszel az élen túrára indultak a színes levelű fák között. A szél erőteljesen fújt, forgatta a levegőben a száradt faleveleket. Az avar recsegett, ropogott lábuk alatt. Néhány odúba bekukkantottak, hátha lakik bent valaki. A fák kérgeit megsimogatták, volt amelyik sima volt, volt amelyik érdes. Meglepetten vették észre a földön lépkedő, a fákhoz dörgölőző, és az üregeket ásó állatok nyomait, még rókavárat is láttak. Egy tisztáson kivágott farönkökre lepihentek és elfogyasztották, amit hoztak. Nagyon figyeltek az erdő tisztaságára. Nem szemeteltek. A sok kérdéstől, amit az erdész felé intéztek, az izgalmas élményektől és a friss ózondús levegőtől elfáradtak, és elcsigázottan tértek haza. Otthon már várták a szüleik. Örömmel mesélték nekik, hogy milyen jól érezték magukat.

Gani Zsuzsa: November 2018. 04. 28.

Nyirkos, esős, hűvös napra ébredt Panka és testvérei, kedvük is rossz volt, hiányoztak a nagyszüleik. Arra gondoltak milyen jó is volt velük lenni. Duzzogva mentek reggelizni. Anyukájuk bekapcsolt nekik egy természetfilmet reggeli közben, hogy jobb kedvre derítse őket. Egész délelőtt azt nézték, még át se kellett öltözniük. Pizsamában ültek a kanapén, meleg takaróba bújtak eközben. Néha kinéztek az ablakon, deres volt a föld, alig láttak valamit a ködtől. Visszaültek a képernyő elé, míg anyukájuk a másik szobában a számítógépén foglalatoskodott, apukájuk pedig korán elment dolgozni. Csapzott, maszatos bundájú őzek, szarvasok füvet kutattak a vizes avarban. Csend honolt az erdőben, s a tisztáson. Varjak és csókák kutattak hangos károgással élelem után, aztán elfogyasztottak mindent, amit éles csőrükkel feltörhettek, széttéphettek. Nem válogattak. Elfogyasztották aszalódó almát, diót, a földön hagyott krumplit, kukoricát is. Miután jól laktak, hangos károgással pihentek meg a közelben. Panka szinte érezte az ősz illatát. Délre megéheztek a gyerekek, addigra a futár is meghozta az ebédet. Anyukájuk szétosztotta az adagokat, még apának is tett egyet a hűtőbe. Evés után lepihentek. Zozót is sikerült anyának elsimogatnia. Miután felébredtek az eső is elállt. Panka kedvet érzett ahhoz, hogy sétálni menjen, de sajnos anyukájának nagyon sok dolga volt, így maradt a tévézés. Janka már nagyon unta ezért elment a laptopján játszani. Zozó elég nyűgösen ébredt, ami a testvéreket és anyát is zaklatottá tette. Nagy nehezen sikerült megnyugtatni. Panka játszani kezdett vele lovagoltatót, csiklandozót, ez jókedvre derítette a kisfiút. Utána már örömmel nézegette kedvenc képeskönyvét, majd várat épített fakockákból. Panka is elővette kedvenc könyvét azt olvasgatta. Csak Anna és Janka maradt a Tv előtt. A tévécsatornán épp a Gemenci erdő vad- és madárvilágát mutatták be, amit érdeklődéssel néztek. Vágyakozva nézték a békés gímszarvasokat, a vaddisznó családokat, a mocsárréten tartózkodó nagyvadat, s a keselyűket. Így telt el a nap. Már nagyon várták a gyerekek, hogy ismét találkozhassanak nagyszüleikkel.

Gani Zsuzsa: December 2018. 04. 28.

Másnap reggel lehullott a hó. Hófehér ruhába burkolózott a föld, a fák is fehér fátylat tűztek a fejükre, némelyiken tűhegyes zúzmara csillogott. Az ablakra jégvirágot rajzolt a fagy. Az ereszen hosszú, csilingelő jégcsapok csimpaszkodtak. Anya segített Zozót overallba és síkesztyűbe bugyolálni, a fejére kötött sapkát, nyakába sálat tett, míg a többiek önállóan öltözködtek. Megigazgatta a ruhájukat, szorosabbra tekerte a meleg, kötött sálat, még a kesztyűt is megcserélte Annán, mert fordítva vette fel. Ezen egy jót kacagtak. Miután anya is gyorsan felöltözött, kimentek a kertbe. Anna gyorsan belefeküdt a puha hóba, csinált egy hóangyalkát, Janka hóvárat épített, Panka pedig anyával hógolyózott. Zozó tenyerébe vett egy kevéske havat, majd gyorsan megnyalta. Anya észrevette, ölbekapta. - Zozó! - nem szabad nyalogatni a havat, mert hideg és megfájdul a torkod! - mondta mosolyogva, de nyomatékosan. Közben szállingózni kezdtek a kövér hópelyhek. Édesanya, építsünk hóembert! – kérte Panka, majd a többiek is ujjongani kezdtek. A konyhából gyorsan kerítettek egy kicsi seprűt, répát, szenet és egy régi, rossz, lyukas lábast. Mind az öten nekiálltak és egy kedvesen mosolygó hóembert építettek a házuk ablaka alá. Anna még a sálját is kölcsönadta neki. Körbeállták és dalra fakadtak: „Betemetett a nagy hó” …- énekelték. Aztán jókedvvel mentek ebédelni. Délután még kijöttek a kertbe hógolyózni, aztán este siettek lefeküdni. Előtte még nem felejtették el a csizmájukat kitisztítani. Csillogott- villogott, majd az ablakba tették egymás mellé és gyorsan álomba szenderültek. Reggel amikor kinyitották a szemüket és az ablakra pillantottak, örömmel vették észre a csizmájukban a csomagokat. Örömmel bontogatták. Volt benne alma, dió, mogyoró és még Mikuláscsoki is. Szaladtak az anyukájukhoz, hogy elújságolják a hírt. Azon a vasárnapon meggyújtották az első adventi gyertyát is a lilát, ami a hitet jelentette. Édesanya, elmeséled, hogy mit jelent az advent? És mi a jelentése és miért ilyen a gyertyák színe? Igen, elmesélem! - mondta- csak üljetek ide, mellém! – Aztán így is tett. A gyerekek érdeklődéssel hallgatták a történetet. Mesélt nekik Jézusról és karácsonyról is. Aztán minden következő vasárnap meggyújtottak egy-egy újabb gyertyát: a reményt, az örömet és a szeretet gyertyáját. Amikor az utolsót is meggyújtották, már ott állt a sarokban egy gyönyörű, sudár karácsonyfa. - Ó, de szép volt! – Milyen finom az illata! - kiáltott fel meglepetten Anna! Egyszer csak azt vették észre, hogy körbeállták a fát és énekelni kezdtek: „Ezüstfenyő szép sudár…Kiskarácsony, Nagykarácsony…” Közben elkészült az ünnepi vacsora. Miután jóllaktak visszatértek a nappaliba és a meglepetéstől felkiáltottak: - Édesanya, nézd! Ajándékok vannak a fa alatt! Közben édesapa is hazatért a munkából, a gyerekek boldogan ugrottak a nyakába, majd együtt kezdték bontogatni az ajándékokat. Miután jól kijátszották magukat, édesapjuk még elvitte őket szánkózni. Édesanya csak a hangos kacagásukat, önfeledt nevetésüket hallotta.

Gani Zsuzsa: Január 2018. 04. 28.

Ónos esőre, illetve hófúvásra figyelmeztetett a média. Édesapa óvatosan vezetett az úton, s nagyon figyelt. Bár nem volt hosszú az út a nagyszüleinkig, de a havazás és erős szél miatt fokozottan kellett figyelnie. Én és testvéreim a kocsi ablakából figyeltük az út mentén dülöngélő ágakat és a sűrűn hulló hószemcséket. Az út szinte üres volt, s a szélén se láttunk még egy madarat sem. Aztán hamarosan megérkeztünk. Papó várt minket jól beöltözve. Sietve tessékelt be a jó meleg lakásba. Boldogan ugrottunk nagyszüleink nyakába. – Jaj, de jó újra itt! – mondtam én, Panka. Úgy örülök, hogy itt lehetek! - mondta Janka. – Zozó, hogy te mennyit nőttél! - mondta vidáman Néne. Az elcsigázott vendégeket jó meleg, friss süteménnyel kínálta. – Ez a kedvencem! - mondta Anna. Úgy falták a finomságokat, mintha sose ettek volna! Azután egy kicsit beszélgettek mindenféléről. Másnapra elült a vihar, csend lett. Amíg édesanyám beszélgetett Mamóval, mi Papóval és édesapával elmentünk meglátogatni Erdész barátját, aki épp takarmányt tett a vadetetőbe, leginkább kukoricát és gabonát. - Ha fagyos a föld, a vad nehezebben jut táplálékhoz, mert nem tudja kitúrni! - mondta az Erdész - A szarvasnak, a vaddisznónak különösen fontos ilyenkor a víz is, még a dagonyázáshoz is. Ha a víz befagy, fel tudja törni. De a legfontosabb nekik a nyugalom, a táplálék és a víz. Próbáljuk a mezőgazdasági területtől minél távolabb kihelyezni az élelmet nekik, egy általuk megszokott helyre. Az esetleges vadászat miatt is fontos őket minél messzebb tartani - folytatta. Ekkor Anna nyomokat vett észre a hóban. Nagyon óvatosan ment a nyomok után. Az erdészbácsi figyelmeztette, hogy óvatosan menjen és ne menjen messzire, mert az a vaddisznó lábnyoma. Janka egy másik állat nyomát észlelte a közelben, az őzét. Én róka lábnyomot vettem észre. Nagyon érdekes és izgalmas is volt egyben a nyomkövetős játék. De nagyon óvatosak voltunk, nehogy megzavarjuk az állatok nyugalmát. Kicsit elbámészkodtam, hátha látok még valamit. Közben éreztem, hogy a csend és a nyugalom cirógatta az arcomat. Olyan jó volt! Jólesett a tiszta levegőn a barangolás az erdőben. Bár nem láttunk semmilyen állatot, mégis nagyon érdekes és izgalmas volt itt lenni. Kellemesen elfáradva értünk haza. Néne forró citromos teával várt minket.

Gani Zsuzsa: Február 2018. 04. 28.

Kemény hideg téli napok következtek. A közeli tó is tükörsimára fagyott. Panka és testvérei épp a nagyszülőknél töltötték a hétvégét. Papóval kimentek egy kicsit sétálni, amikor meglátták a tavacskát. A Napsugár kacarászva fürdőzött a tükrében. Pankának és testvéreinek kedve támadt siklani a jégen. Gyorsan felvették a korcsolyacipőt, Zozóra is rásegítették. Panka és Janka, akik már jól tudtak kötni, mindenkinek jól bekötötte a cipőjét. Az élvédőket Papónak adták és sietve mentek a jégre. – A szélén maradjatok, a közepe még veszélyes lehet! - kiáltott utánuk a nagypapa. De lehet, hogy már meg se hallották az intelmet! Ugrottak tripla axelt, pörögtek, forogtak, majd siklottak egy darabig boldogan, önfeledten a part mentén. Mikor jól elfáradtak hazamentek. A hóval fedett kertben egy barna szempárra és két hegyes tapsifülre lettek figyelmesek. Zozó oda akart szaladni, hogy megfogja, de a nyuszi szélsebesen elugra- bugrált. Zozó csalódottan ment be a házba Mamóhoz. A fán két vörös szőrű mókus fogócskázott egy rövid ideig, majd szélsebesen behúzódtak ágakból készített gömb alakú fészkükbe. Ó, de aranyosak! - kiáltott fel Anna. Kékcinegék sorakoztak összebújva a közeli faágon, búsan gubbasztottak, nem volt kedvük énekelni. Egy darabig figyelték őket, majd mivel jelzett a gyomruk, bementek a konyhába vacsorázni. Mamó finom forró kakaóval és jó puha meleg kaláccsal várta őket.

Gani Zsuzsa: Március 2018. 04. 28.

Nagy hó borította a nagyszülők kertjét és a közeli erdőt is. Papónak nagyon sok dolga akadt a berekben. Barátjával, egyben munkatársával az Erdésszel ritkították a fákat, hogy fény jusson a talajra, és fejlődni tudjanak a csemeték. Már a vadászok sem lőhették ki a túlszaporodott állatokat. Ilyenkor már ők is segítségére voltak az erdészeknek. Panka és testvérei épp Papóhoz indultak volna, amikor megpillantották a hóból kikandikáló hóvirágot. – Nézzétek, mennyi hóvirág! - kiáltotta testvéreinek. Mindannyian odanéztek és jól szemügyre vették a tavasz hírnökét. A Nap is kisütött az égen, bár még gyenge volt, mégis olvadni kezdett sugaraitól a hó. Az énekesmadarak is vidám dalra fakadtak a fák ágain. Alighogy elolvadt a hó, nyomán kisarjadt a fű és színes virágszőnyeg borította az erdőt, mezőt. Előbújt a Verőköltő bodobács, a Hétpettyes katica, a Pávaszemes lepke és a pillangók is. Megjavították fészkeiket, párt kerestek a kismadarak. Megérkezett régi fészkébe az első gólya is. Téli álmukból ébredeztek a sünök, máris ivóvizet kerestek. Panka gyorsan vitt nekik egy kis edényben, s testvéreivel együtt csodálattal nézte, hogy milyen aranyosak. Egy gida merészkedett ki az erdő szélére, úgy tűnt, hogy árva. Zozó szerette volna megsimogatni, behozni a kertbe és felnevelni, de Panka szelíden elmesélte neki, hogy: - a látszólag egyedül maradt kölykök valójában nem árvák, a közelükben van a mamájuk, ezért nem szabad megfogni, megsimogatni, mert úgy biztosan elpusztulnának! - Zozó úgy tűnt ennyiben is hagyja a dolgot. Bementek a házba és az ablakon figyeltek kifelé. S valóban nemsokára feltűnt a gida mamája a Suta és örömmel szaladt vele vissza a sűrűbe. Papó eközben már a kertben tüsténkedett. Odaszaladtak hozzá az unokák. - Papó, hadd segítsek! - kiáltották! – Rendben! Gyertek! - hangzott a válasz. – Gyümölcsfákat fogunk ültetni. Nézzétek, jó nagy gödröt ástam, ebbe állítom bele a növényeket! Segítsetek a kis ásóitokkal földet hordani rá! - Panka sietett a locsolókannáért, bő vízzel megöntözte a tövet, majd a ráhordott földet jól megtaposta és ismét meglocsolta a földet. Testvérei is így tettek. – Azért fontos alaposan megöntözni, mert folyamatos öntözés nélkül a csemeték nem gyökeresednének meg! - mondta Papó. – De érdekes! - mondta Anna, - ezt nem tudtam! Közben már Mamó is a kertben sürgött- forgott. Panka, Anna odaszaladt, hogy egy kicsit neki is segítsen. -Segíthetek? – kérdeztél. Igen! - felelte mosolyogva. - Gyertek ide! - mondta. Most zöldborsó, sárgarépa és petrezselyem magot szeretnék elszórni ide az ágyásokba. Jól hajoljatok le, pontosan szórjátok bele és figyeljetek a távolságra! – Így ni! - mutatta meg, ezután odaadta a pici tasakot a gyerekeknek. Miután elszórták a magokat, meglocsolták a kis kannájukkal, majd Mamó a kapával rásimította földet és ismét meglocsolták. - Holnap, a vöröshagyma dughagymáit és a fokhagyma gerezdjeit fogjuk elvetni. - Jaj, de jó! - mondták a lányok. Tudunk még valamit segíteni? – kérdezték. – Köszönöm, már semmit- felelte Mamó. Ekkor az összes gyerek boldogan, kacarászva szaladt játszani. Ki hintázni, ki homokvárat építeni, ki kincseket gyűjteni a földről kis vödörbe, Zozó pedig kis bottal firkálni kezdett a homokba.