Bejelentés



Mesék, történetek gyerekeknek

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.










 

Gani Zsuzsa: Bohócdoktor

2024. 05. 10.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisgalamb. Családja, rokonai és barátai között boldogan, gondtalanul élte mindennapjait. Meg tanult szállni a felhőkig, versenyzett a jámbor szellővel, aztán jókedvűen burukkolt a faágakon. Élelmet csipegetett a földről, emberek közt járt- kelt.

Egyszer csak észrevette, hogy az utóbbi napokban sokkal fáradtabb, gyengébb, mint szokott lenni. Egy csomót is kitapintott a nyakán. Épp arra járt az Alföldi dudoros.

- Szervusz, kisgalamb! Rég láttalak, nagyon lefogytál azóta! Valami baj van?

- Szervusz! Hát nem is tudom, fájnak a csontjaim, nincs étvágyam, és egy dudor is nőtt a nyakamon!

- Dudor nekem is van, a csőrömön. Látod?

- Igen, látom!

- Szerintem menj el anyukáddal az orvoshoz!

- Jól van! – Miután elbúcsúztak a kisgalamb hazarepült. Anyukája egy ideje gyanakodva figyelte őt, most azonban rákérdezett:

- Kicsim! Mondd, fáj valamid? Olyan rosszul nézel ki! Mutasd magad! Mi ez a csomó a nyakadon? Ráadásul fogytál is, mostanában alig eszel valamit!

- Már a csontjaim is fájnak! – Nincs mese, máris repülünk Bagoly doktorhoz. A doktor bácsi alaposan megvizsgálta, kikérdezte a kis beteget, majd így szólt:

- Édesanya! Be kell menniük a kórházba, a kisgalambnak egy alapos kivizsgálásra van szüksége. A kórházban kedvesen fogadták. Ismét megvizsgálták jó alaposan, kikérdezték, majd így szólt Bagoly doktor néni:

- Édesanya! Kisgalambnak be kell feküdni a kórházba, mert súlyos beteg.

- Vele lehetek? Igen, van rá lehetőség, de egy másik szobában. A kórházban a kisgalamb ilyen- olyan kezelést, néha infúziót és gyógyszereket kapott. Anyukája sokat volt vele. Beszélgettek, játszottak, sokszor mesélt neki.

Egyik alkalommal Bohócdoktor látogatott el a kórházba. Vidám programokkal kedveskedett a beteg gyerekeknek. A kisgalamb épp rosszkedvű volt, sírdogált. Senki se tudta megvigasztalni. Amikor meglátta a Bohócdoktor piros orrát, amit valahogy az orrára varázsolt, hirtelen elfelejtette minden búját-, baját, már nem fájt semmije. Annyit tréfálkozott, olyan vicces volt, hogy mosolyt csalt a legyengült, beteg kisgalamb arcára.

Egy másik alkalommal születésnapja alkalmából köszöntötte fel, de most egy néni jött hozzá.

- Szervusz, kisgalamb!

- Szervusz, Bohócdoktor néni! De jó, hogy jöttél! – mosolyodott el.

- Hogy vagy?

- Az előbb még nem valami jól voltam, de most valamiért igen.

- Nézd, hajtogatok neked egy kiskutyát lufiból.

- Köszönöm! – mondta derűsen a kicsi. – Énekelek neked egy dalt és gitározom hozzá. Dalolt és dalolt vidáman, viccesen a betegségről, közben pengette a húrt. Sikerült felvidítania a kisgalambot.

- Nézd, adok neked egy kis ajándékot!

- Köszönöm szépen! – fogadta el.

- Sajnos mennem kell tovább, még mások is várnak! – búcsúzott a Bohócdoktor néni.

- Ugye, még látlak? - kérdezte a beteg.

- Igen, mindenképpen. – A kisgalamb pedig napról- napra jobban lett, visszatért az étvágya, az ereje. Megszűntek a fájdalmai, még a csomó is eltűnt a nyakáról. Egyre kevesebb kezelést kapott, egyre többet sétálhatott, lehetett kint a szabadban. Anyukája mindig vele volt. Hamarosan teljesen meggyógyult és hazamehetett a kórházból. Egyik alkalommal, amikor a fán ücsörgött, ismét arra járt az Alföldi dudoros.

- Szervusz, kisgalamb! Rég láttalak, de jól nézel ki, és meghíztál az óta! Meggyógyultál?

- Szervusz! Igen, teljesen jól vagyok! – még egy kicsit beszélgettek a fa ágán, aztán elbúcsúztak. Egyik röppent jobbra, a másik balra.

A kisgalamb nagyon boldog volt, hogy meggyógyult és azóta is burukkol az utcán, ligetben, mezőn, ha jól figyelsz, te is meghallhatod a hangját.

 

 

Gani Zsuzsa: Császi, a császármadár

2022. 12. 01.

Volt egyszer egy szép kis falu a hegyek között, amelyet Aggteleknek hívtak. Lakói boldogan és békésen éltek.

Azonban egy napon, egy parlagi sas, Parla szállt le közéjük, és képzeljétek el, hogy minden ok, minden előjel nélkül támadásra készült. Az volt a terve, hogy elpusztítsa a falu lakóit: az ürgéket, a hörcsögöket, a mezei nyulakat, a mezei pockokat, a fácánt, a galambot, a varjút, a túzokot és még a sünit is.

- Rossz kedvem van, ezért na, most mindenkit felfalok! - Sírtak, jajveszékeltek az ártatlan kis lakók. Rémülten, - jaj, jaj, jaj!- jajongva keresett menedéket mindenki. – Hova fussak? – Merre fussak? – jajveszékeltek. Ettől kezdve rettegés volt az életük.

Azt hitték, hogy sehogy sincs módja annak, hogy megállítsák őt és visszatérjen szeretett otthonukba a béke, hiszen Parla hatalmas volt és erős. Akkora szárnnyal rendelkezett, mint egy lepedő, olyan éles karommal, mint a kés, csőre pedig olyan erős volt, mint a bika, vagy mint a medve. Nem véletlen, hogy annyira féltek tőle.

Azonban egy fiatal császármadár, Császi, úgy döntött, hogy megpróbálja megmenteni a falu lakóit.

Nagyon okos és bátor volt, és úgy gondolta, hogy biztosan van annak módja, hogy megoldást találjon a kialakult helyzetre.

Elindult a hegyekbe, hogy kigondoljon egy tervet, amivel legyőzheti a dühödt, bosszús, zaklatott sast. Három nap és három éjjel sétálgatott fel, s alá, közben erősen törte a fejét.

Harmadik nap séta közben talált egy varázslatos jáde, vagy talán lazurit kristályt. Pontosan nem is tudta, hogy melyik lehet. Felemelte a földről, megfogta és azonnal érezte benne a mágikus erőt. Ráébredt arra, hogy ezt a kristály tökéletes lehet arra, hogy megállítsa Parlát. Hazavitte, megmutatta a falu népének és elmondta, hogy mire jutott. Véleményt kért tőlük, hiszen mindenkit érintett a probléma. Örömmel fogadták kitűnő ötletét.

Császi bátran indult Parla felé a mágikus kővel a kezében. A zabos madár támadó állást vett fel, nekiveselkedett és megindult, - jaj, egyre közelebb ért hozzá!  Hipp-hopp! - egy szempillantásra utolérte, már- már rárontott, amikor Császi villámgyorsan a magasba emelte a kristályt. Parla visszahőkölt. A mágikus kő mély, mormoló hangot adott ki teli torokból, valami olyasmit, hogy: bub-bub-bub, bub-bub-bub, bub-bub-bub, miközben tündöklő fénysugarakat bocsátott ki magából és elkezdett szélsebesen forogni.

Parla úgy megijedt, hogy menekülőre fogta, miközben rémülten sikoltozott: - Jaj, szegény fejemnek! Jaj, jaj, jaj!- alighogy eltávolodott a megrémült bestia, a szerencsehozó kristály abban a pillanatban abbahagyta a szédítő forgást, fénycsóvákat se lövellt többet és olyan lett, mint volt.

Aggtelek lakói fellélegeztek. Nagyon boldogok voltak, hogy megmenekültek a parlagi sastól, és hálásak voltak Császinak a bátorságáért és a találékonyságáért.

Azóta Aggtelek faluja ismét virágzó hely lett, és lakói boldog életet éltek.

Mindig tisztelettel emlékeztek Császira, aki megmentette őket a Parlától, és azóta ők is megtanulták, hogy a higgadtság, a bátorság és a találékonyság segíthet megoldani a legnehezebb problémákat.

Parla pedig azt, hogy a gyűlöletet barátsággá lehet fordítani. Az akadályt, a gondot és a keserűséget nem háborúval, veszekedéssel kell megoldani. Szívébe beköltözött a lelki béke és őszintén bocsánatot kért mindenkitől, akiknek bánatot, fájdalmat okozott. Csász és Parla még paroláztak is egymással!

Így volt, mese volt, füle, farka benne volt.

 

Gani Zsuzsa: Szörny és Mumus

2024. 05. 06.

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, élt egyszer Szörny és Mumus.

Nem voltak testvérek, még csak rokonok sem, hanem szomszédok voltak, sőt igazi huncut, csibész jóbarátok. Az volt a legkedvesebb időtöltésük, hogy akit csak tudtak megtréfáltak, és utána jót nevettek rajta. Hát ez nem volt szép tőlük, ugyebár?

Egy hétfői napon egy aranyos icipici kismókus ugrabugrált el a házaik előtt. Szörny meglátta.

- Hova mész? – kérdezte nyájasan. –  A gyógyvizes kúthoz megyek, mert a szüleim megkértek arra, hogy hozzak egy palackkal. Ők most nem tudnak elmenni.

- Tudod, hogy merre van?

- Pontosan nem, de rajzoltam egy térképet hozzá.

- Elmondjam?

- Igen, az jó lenne!- mosolyodott el a kismókus.

- Menj, egyenesen dél felé. Amikor odaérsz egy nagy dombra, lesz ott egy nagy tölgyfa. A tölgyfán lesz egy ezüstpálca. Avval a pálcával érintsd meg a fát és akkor meglátod a kutat.

- Tényleg? – csodálkozott el a kis mókus. – A szüleim nem ezt mondták – gondolta. – Sebaj, megyek arra amerre Szörny mutatta. Végül is miért akarna nekem rosszat? – Így hát elindult. Ment, mendegélt, hamarosan odaérkezett a tölgyfához. A tölgyfán valóban ott volt az ezüstpálca. A pálcával megérintette a fát és a fa mögül hirtelen előugrott Mumus. –Váá- váá- kiáltott rá. – Jaj! – kiáltotta a szegény kismókus, aki úgy megijedt, hogy felállt a hátán a szőr, sőt még a szívverése is megállt. Ijedten ugrabugrált hazafelé. Szedte a lábát, ahogy csak tudta. Mumus pedig hanyatt fekve a hasát fogta nevettében. Még a lábaival is dobogott hozzá. Az aranyos icipici kis mókus, amikor megnyugodott elővette a térképet és annak segítségével megtalálta a kutat és hazavitte a gyógyvizet.

Egy keddi napon egy aranyos icipici kisnyuszi ugrabugrált el a házaik előtt. Mumus meglátta.

- Hova mész? – kérdezte nyájasan. –  A répaföldre megyek, mert a szüleim megkértek rá, hogy hozzak a levesbe. Ők most nem tudnak elmenni.

- Tudod, hogy merre van?

- Pontosan nem, de rajzoltam egy térképet hozzá.

- Elmondjam?

- Igen, az jó lenne!- mosolyodott el a kisnyuszi.

- Menj, egyenesen dél felé. Amikor odaérsz egy nagy dombra, lesz ott egy nagy tölgyfa. A tölgyfán lesz egy ezüstpálca. Avval a pálcával érintsd meg a fát és akkor meglátod a répaföldet.

- Tényleg? – csodálkozott el a kisnyuszi. – A szüleim nem ezt mondták – gondolta. – Sebaj, megyek arra, amerre Mumus mutatta. Végül is miért akarna nekem rosszat? – Így hát elindult. Ment, mendegélt hamarosan odaérkezett a tölgyfához. A tölgyfán valóban ott volt az ezüstpálca. A pálcával megérintette a fát és a fa mögül hirtelen előugrott Szörny. –Váá- váá- kiáltott rá. – Jaj! – kiáltotta a szegény kisnyuszi, aki úgy megijedt, hogy felállt a hátán a szőr, sőt még a szívverése is megállt. Ijedten ugrabugrált hazafelé. Szedte a lábát, ahogy csak tudta. Mumus pedig a hasát fogta nevettében. Az aranyos icipici kis nyuszi, amikor megnyugodott elővette a térképet és annak segítségével megtalálta a répaföldet és hazavitte a répákat a levesbe.

Egy szerdai napon egy aranyos icipici süni ugrabugrált el a házaik előtt. Szörny meglátta.

- Hova mész? – kérdezte nyájasan. –  A postára megyek, mert a szüleim megkértek arra, hogy vigyek el egy levelet. Ők most nem tudnak elmenni.

- Tudod, hogy merre van?

- Pontosan nem, de rajzoltam egy térképet hozzá.

- Elmondjam?

- Igen, az jó lenne!- mosolyodott el a süni.

- Menj, egyenesen dél felé. Amikor odaérsz egy nagy dombra, lesz ott egy nagy tölgyfa. A tölgyfán lesz egy ezüstpálca. Avval a pálcával érintsd meg a fát és akkor meglátod a postát.

- Tényleg? – csodálkozott el a süni. – A szüleim nem ezt mondták – gondolta. – Sebaj, megyek arra, amerre Szörny mutatta. Végül is miért akarna nekem rosszat? – Így hát elindult. Ment, mendegélt, hamarosan odaérkezett a tölgyfához. A tölgyfán valóban ott volt az ezüstpálca. A pálcával megérintette a fát és a fa mögül hirtelen előugrott Mumus. –Váá- váá- kiáltott rá. – Jaj! – kiáltotta a szegény süni, aki úgy megijedt, hogy felállt a hátán a szőr, sőt még a szívverése is megállt. Ijedten futott hazafelé. Szedte a lábát, ahogy csak tudta. Mumus pedig hanyatt fekve a hasát fogta nevettében. Még a lábaival is dobogott hozzá. Az aranyos icipici süni, amikor megnyugodott, elővette a térképet és annak segítségével megtalálta a postát, feladta a levelet és hazament.

- Így történt csütörtökön, amikor egy kispockot tréfáltak meg, pénteken egy kicsi ürgét, szombaton egy vakondot.

Vasárnap összetalálkozott a kismókus, a kisnyuszi, a süni, a kispocok, a kicsi ürge és a vakond. Elmesélték a kicsi borznak, aki épp arra sétált, hogy megtréfálta őket egy szörny és egy mumus.

- De vajon kik lehettek?- tette fel a kérdést a mókus.

- Miért ilyen csibészek?- kérdezte a nyuszi.

- Hogyan lehetne őket megváltoztatni úgy, hogy jók legyenek? – így a süni.

- Derítsük ki!- vágta rá a kispocok, az ürge és a vakond.

- Rendben! – felelték mindannyian. Összedugták a fejüket.

Tanakodtak reggel, délelőtt, délben és délután. Akkor odaosontak Szörny és Mumus házához. Elbújtak egy fa mögé. Hát látják ám, amint leveszik magukról a jelmezüket. Tátva maradt a szájuk az apróságoknak.  Tudjátok miért? Tudjátok kik voltak ők? Nem fogjátok kitalálni! Két vörös bundás, lompos farkú, hegyes orrú, hegyes fülű ravaszdi, igen, a róka.

- Nahát, jól megtréfált minket ez a két haszontalan! – mondta a mókus.

- Kölcsönkenyér visszajár!- felelte a nyuszi.

- Azt hittem, hogy igaziból is vannak szörnyek, rémek és mumusok, pedig valójában nincsenek is!- válaszolta a kis sün.

Nem volt kérdés, hogy mit csináljanak. Gyorsan elszaladtak a jelmezkölcsönzőbe. Estére odaértek a rókák házához.  Azok éppen vadászni indultak. Amikor odaértek a nagy tölgyfához, hirtelen előugrott az óriás, a varázsló, a boszorkány, a hétfejű sárkány, a zombi, a szellem és a dzsinn. Szőrnyű hangon morogtak, vicsorogtak, sipákoltak, vijjogtak és még ki tudja milyen hangon rémisztgették a két rókát, akik úgy megijedtek, hogy hazáig szaladtak. A szörnyek meg utánuk! Azt se tudták, hogy félemükben hová bújjanak. Egyszer csak elült a zaj, csend lett. Az aranyos icipici kismókus, az icipici kisnyuszi, az icipici süni, a kispocok, a kicsi ürge, a kicsi borz és a vakond levette a jelmezét, a kezébe fogta és úgy álltak a bejárat előtt. Lassacskán a két vörösbundás kópé is előmerészkedett. Hát látják ám, hogy jól megtréfálták őket. Azonban, most senki se nevetett.

Kijöttek a házukból, megálltak az icipici kismókus, az icipici kisnyuszi, az icipici süni, a kispocok, a kicsi ürge és a vakond előtt és bocsánatot kértek tőle. Természetesen megbocsátottak nekik.

Soha többé nem ijesztettek meg senkit. Rendes, szófogadó rókák lettek belőlük.

 

Gani Zsuzsa: A szelfiző kormorán

2024. 05. 06.

Halakban gazdag tóban kereste a finomabbnál finomabb falatokat a falánk kárókatona.

A nyaka vékony, hosszú, a feje kicsi, a csőre kampós, az arca egyik fele pedig csupasz volt. Fényes feketészöld színű hátáról, barna szárnyáról, a fekete farok- és evezőtollairól könnyen felismerhetitek. A szeme tengerzöld volt, csőre és lába fekete. Épp hosszan nyújtott nyakkal és felfelé tartott csőrrel úszkált a tóban.  Kellemes, nyugodt volt a víz. Jól érezte magát.

Aztán felröppent a tóban egy szirtre. Elővette a szelfibotot, s a mobiltelefonját, hogy szelfit készítsen. Nagyon szeretett fényképezni.  Kényelmesen elhelyezkedett, kiváló pózban.  Épp kattintani készült, amikor kíváncsian egy hal ugrott ki mellette a tóból. A kormorán odanézett, elvesztette az egyensúlyát és beesett a vízbe. Csurom vizes lett. Dühösen kászálódott ki belőle.

A napsugarak a szirten hamar megszárították a tollait és végül a fotó is elkészült.

 

Gani Zsuzsa: A síző, a korcsolyázó, és a szánkózó mókusok

2024. 05. 06.

Kemény, hideg tél volt, a lehullott hó vastagon takarta be a fázó földet. A csípős szél megfagyasztotta, zúzmarát lehet a fákra, bokrokra.

Az álmos nap óvatosan dugta ki egyik sugarát a felhők mögül, megcsillantva a fagyos földet. Kíváncsian bújt elő Mogyorós Mókuska a jó meleg odúból.

- Jé, hogy csillog- villog a föld! Gyertek elő testvérkéim!

- Jujj, de fázik az orrom! Hű, de hideg van! – dugta ki a fejét Makkos Mókuska és Diós Mókuska. Ám a fénylő jég és a hófehér táj kicsábította őket.

- Hű, de szép! – ámultak- bámultak.

- Nézzétek, hogy csúszik! – örvendezett Mogyorós Mókuska. Egyszer csak hupsz, fenékre elesett.  De nem szólt semmit, pedig biztosan fájhatott neki, mégis feltérdelt, majd az egyik térdét felemelve, rátámaszkodva mindkét mancsára, könnyedén felállt és folytatta tovább. Láthatóan nagyon élvezte. Testvérei is követték. Csúsztak, szökkentek, majd amikor már nagyon jól tudtak egyensúlyozni, forogtak is, mint a szél.

- Jujj, de jó! – sikkangattak örömükben. Egyszer csak a messze távolban dombról lesikló kisnyuszikat láttak. Odamentek hozzájuk.

- Szervusztok! Mit csináltok? – kérdezték egyszerre.

- Sielünk! – válaszolták a nyuszik.

- Mi is kipróbálhatjuk?

- Igen, egészen nyugodtan. - A három kismókus felvette a sícipőt, a sílécet és kezükbe a botot, majd először lassan, óvatosan, majd egyre gyorsabban siklottak a dombról le a völgybe, a lejtőn. Az emelkedőn nem volt könnyű felmenni, de nem bánták! Élvezték a száguldást, a sebességet.

- Jujj, de jó! – Sikkangattak örömükben. Amikor elfáradtak, megláttak valami mást.

- Nézd, Diós Mókuska! – szólt Makkos Mókuska.

- Igen?

- Ott a túloldalon, a dombtetőn vörösbundások szánkóznak. Hű, de kipróbálnám!

- Menjünk oda és beszéljünk velük!  Te mit gondolsz Mogyorós Mókuska?

- Menjünk! Bátraké a szerencse! – Így hát odamentek.

- Kedves Vörös bundás! Szánkózhatunk egy kicsit? – kérdezte bátran Mogyorós Mókuska.

- Igen, egészen nyugodtan! – hangzott a felelet. A három kismókus ráült a szánkóra egymás mögé, majd először lassan, óvatosan, majd egyre gyorsabban siklottak a dombról le a völgybe a lejtőn. Az emelkedőn nem volt könnyű felhúzni a szánkót, együtt húzták és húzták, egyre fáradtabban, de nem bánták! Élveszték a suhanást. Versenyeztek a széllel.

- Jujj, de jó! – Sikkangattak örömükben. Amikor már vagy háromszor csúsztak le a dombról leszálltak a szánkóról, visszaadták és megköszönték a Vörös bundásnak.

- Szívesen máskor is! – A három kicsi mókus már olyan fáradt volt, mint a lenyugvó nap, így hazamentek.A jó meleg odúban ringatás nélkül is elaludtak.

Így volt, mese volt, ha nem hiszed, járj utána!

 

Gani Zsuzsa: Bibi meghízott

2024. 05. 14.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisegér, akit Bibinek hívtak.

Nagyon jó dolga volt. Békében, gondtalanul élt, éldegélt a kamra egyik zugában. A polc telis tele volt finom falatokkal, annyit ehetett, amennyi csak akart. Nem volt válogatós. Szinte egész álló nap csak evett és evett. A végén úgy meghízott, hogy nem fért be a kamra sarkán levő lyukba. Próbálta ugyan betuszkolni magát, de a dici- duci pocakja sehogy se fért bele, pedig erőlködött erről is, arról is, de hiába. – Sebaj, akkor itt maradok az éléstárban, ez is tökéletesen megfelel!- Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó. Még mielőtt az asszonyka belépett volna, Mirci cica jelent meg az ajtóban, éles karmait hegyezve. – „Cin-cin-cin- cin”- cincogta a félelemtől reszketve a kisegér. Próbálta magát betuszkolni a lyukon, de a dici- duci pocakja sehogy se fért be, pedig nyomkodta erről is, arról is, de hiába. Ekkor gyorsan, mintha puskából lőtték volna ki, elviharzott a másik irányba, Mirci meg utána. Befutott a nappaliba, a cica utána. Beszaladt a konyhába, Mirci utána. Befutott a hálószobába, a fürdőszobába, a mellékhelyiségbe, a mosókonyhába, de a cica üldözte tovább. Egyre közelebb ért hozzá, már- már elérte, már majd belekapott a farkincájába, amikor Bibi észrevette, hogy a pocakja már nem is olyan digi- dagi. A kamra felé vette az irányt, és épp hogy befutott a zugába, a lyukba, még mielőtt Mirci elkaphatta volna. A kisegér megkönnyebbült. – Hű, majdnem pórul jártam! Nagy bajba sodort a torkosságom! – legközelebb óvatosabb leszek. –gondolta.

Így volt, mese volt, ha nem hiszed, járj utána!

Gani Zsuzsa: A bátor kispocok

2024. 05. 17.

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy kispocok, aki a réten lakott népes családjával egy föld alatti üregben.

Testvérei nagyon falánkak voltak. Amit találtak, mindent megettek. Nem néztek se jobbra, se balra csak mentek az orruk után. – Testvérkéim! Vigyázzatok, legyetek óvatosak, ki tudja, nem leselkedik- e ránk a közelben az ellenség! – Ugyan, dehogy! Ha így lenne, azt kiszimatolnánk és meg is látnánk! – mondta gúnyosan a legidősebb. Azzal se szó se beszéd tovább dézsmálták a gabonákat, a kukoricaszárat, a gyökereket, a füvet, a leveleket, amit csak találtak. Nem néztek se jobbra, se balra. – Testvérkéim! Vigyázzatok, legyetek óvatosak, ki tudja, nem leselkedik- e ránk a közelben az ellenség!   – Milyen gyáva vagy te, kispocok!  Ha így lenne, azt kiszimatolnánk és meg is látnánk! –

Egyszer csak a kispocok észrevette, hogy a messzi távolban egy menyét figyelte őket, egyszer csak óvatosan lopakodni kezd. - Testvérkéim! Vigyázzatok, közeleg az ellenség!  - Ugyan, dehogy! Ha így lenne, azt kiszimatolnánk és meg is látnánk! –  A kispocok a fejét csóválta, aztán szélsebesen beszaladt a föld alatti üregbe. – Milyen gyáva! – kiáltotta a legidősebb. A menyét pedig már vészesen közel járt. Hatalmas ugrásokkal közelített a pockok felé. Ekkor már a legnagyobb is észrevette. – Jaj, jaj, jaj! Testvérkéim, meneküljünk, itt az ellenség! – kiabálta félelmében a legidősebb, amikor észrevette a bajt.  A kispockok vadul kalapáló szívvel menekültek a szélrózsa minden irányába. – Fussunk, szaladjunk, nehogy karma között ragadjunk! – kiabálta a legidősebb.

A menyét azt se tudta melyiket kapja el. Kapott ide is, oda is, de valahogy a pockoknak mindig sikerült egérutat nyerniük. Hosszas üldözés után a menyét feladta és elment. A kispockok pedig fellélegeztek.  Miután kifújták magukat, hazamentek a föld alatti üregbe. Soha többé nem mondta senki a legkisebbnek, hogy gyáva, csakis azt, hogy bátor. Erre pedig a kispocok nagyon büszke volt.

Így volt, mese volt, talán igaz se volt, ki tudja!


Gani Zsuzsa: Az elszabadult csónak

2022. 12. 01.

Volt egyszer egy gyönyörű vidék Észak-Magyarországon, melynek közepén terült el a Hámori-tó.

Csodálatos látványt nyújtott a látogatóknak. Hegyek, sűrű, zöld lombú fák ölelték át. Mellette, magasból zúdult le a fenséges, titokzatos vízesés. Minden arra járó megcsodálta. Voltak, akik leültek a padokra, voltak, akik álltak és onnan gyönyörködtek benne. A víz nyugodt volt, a szél se fújt. A tó közepén egy házaspár ült az egyik csónakban, a férfi evezett. Mögöttük vadkacsák úszkáltak boldogan. Lassan feljött a hold, a csillagok, leszállt az éj. Csend borult a tóra.

Azonban képzeljétek el, hogy valami titokzatos dolog történt az éjszaka! Az egyik csónak hogy hogynem, elszabadult. Vitte, sodorta a víz, beljebb, egyre beljebb. – Jaj, jaj! Nem tudok úszni! Mi lesz így velem? – siránkozott Egérke, aki ott ült a hajóban.  – De jó van egy csónakom! – hallatta valaki a hangját. – Ki vagy Te? – kérdezte a sírdogáló Egérke. – Sikló vagyok. – Te toltad el a csónakot? – kérdezte pityeregve.  Nem!- Hát akkor vajon ki volt? – Nem tudom! – Lassan elnyomta az álom Egérkét és Siklót.

Reggel lett. Hétágra sütött a nap. Arra ébredtek, hogy a csónakban dudorászik Béka. – Kinek énekelsz? – kérdezte Egérke. – Csak úgy magamnak. Jó kedvem van. Szépen süt a nap, szép a táj, hát ezért. – Háp, háp, háp! – hápogta Vadkacsa és leszállt a hajóra. – Utazhatok veletek? Kicsit elfáradtam. – Persze! – mondta Sikló. – Szeretnék visszajutni a partra! – siránkozott Egérke. – Toljatok ki, legyetek szívesek!- Jó, rendben! – mondták a többiek. Sikló, Kacsa és Béka vidáman, dudorászva tolta a csónakot egészen addig, amig ki nem értek a partra. Egérke kikászálódott belőle és megköszönte a segítséget. Miután elbúcsúztak, ő is épp indulni készült, amikor meghallotta. - Hát, itt vagy te, csavargó! Hogy tudtál elszabadulni? Látom már, leoldódott a kötél. Jó erősen a cölöphöz rögzítelek. Így ni! Most már nem tud elsodorni a víz!- mondta kedvesen valaki. – Már tudom a választ! – mosolyodott el Egérke.

Így volt mese volt, füle, farka benne volt!

Gani Zsuzsa: Hód Heni és a fogkefe

2022. 10. 08.

 

Volt egyszer egy kis hód, akit Hód Heninek hívtak.

Hód Heni mindig figyelt az egészségére, és rendszeresen mosakodott a folyóban. Azonban egy napon rájött, hogy fogait nem ápolja eléggé, pedig nagy szüksége van rájuk, ezért elhatározta, hogy beszerez egy fogkefét.

Elindult a faluba, hogy vásároljon egyet. A boltban sokféle fogkefe volt. Kicsik, nagyok, puha és kemény sörtékkel, de Hód Heni nem tudta, hogy melyiket válassza. Végül az eladó azt javasolta neki, hogy - válaszd a piros fogkefét, mert az a legjobb a te fogaid ápolásához.

Hód Heni örömmel ment haza, és rögtön ki is próbálta. Azonban hamar rájött, hogy nem olyan könnyű a fogmosás, mint ahogy gondolta. Először túl sok fogkrémet használt, majd túl keveset. Először gyengén mosta a fogait, aztán keményen dörzsölte, végül eltört a fogkefe.

Hód Heni nagyon szomorú volt, hogy tönkretette az új fogkefét. Nem tudta, hogyan fogja ápolni ezek után a fogait. Az erdőben sok barátja volt, akik mindig segítettek neki, akikre mindig számíthatott, ha szükséges volt.

Ott élt a bölcs bagoly, aki nagyon sokat tudott az egészségről. Hód Heni elmesélte neki, hogy mi történt a fogkefével. Bölcs bagoly azt tanácsolta neki, - először is, vegyél egy újat, majd próbáld megpuhítani a fogkefét, és csak enyhén dörzsöld vele a fogaid. A sorrend se mindegy. Először mosd az alsó fogsorod külső felszínét balról jobbra haladva, aztán a felső fogsorod külső felszínét jobbról balra haladva. Megjegyezted? – Igen! – Folytatom. Ezt követi az alsó fogsor belső felszíne, balról jobbra felé, majd a felső fogsor belső felszíne, jobbról balra. Ha ezzel megvagy, jöhet az alsó fogsor rágó felszíne, balról jobbra, és legvégül a felső fogsor rágó felszíne, jobbról balra. – Most mondd el nekem újra!- kérte Bagoly. Hód Heni pedig pontosan elmondta, hogy mi a helyes sorrend. – Hű, ez igen! Nagyon okos vagy! Jól figyeltél!- dicsérte Bagoly. – Köszönöm! – pirult el.  Miután elbúcsúztak sietve ment a boltba, még mielőtt záróra lett volna és megvette az új, piros fogkefét.

Hód Heni nagyon boldog volt, mert Bagoly tanácsa könnyebbé tette a fogainak ápolását. Azóta minden nap rendszeresen mossa egy nap kétszer, reggel és este. Barátai nem győzik dicsérni hófehér fogsorát és a ragyogó mosolyát.

Hód Heni még ma is él, ha meg nem halt.

Gani Zsuzsa: Melitta, a kikelet tündére

2022. 12. 01.

Mikor az első zöld hajtások előbújtak a földből, és az első virágok megjelentek a mezőn, egy aprócska, aranyos tündér szállt alá az égből. Ő volt a tavasz tündére. Az ő feladata volt elhozni a kikeletet minden élő számára.

A tündér egy hófehér ruhát viselt, amely tiritarka virágokkal volt ékesítve. Hosszú, arany fürtje csillogott a nap sugaraiban, kék szemében boldogság ragyogott. Volt neki egy varázspálcája, amelynek segítségével elűzte a hideget, előcsalta a meleget, felébresztette az alvó növényeket, és kihímezte az erdőt, mezőt. Rózsás virágokat varrt a fákra, fehéreket a bokrokra.

Szállása a kertek és a mezők fölött volt. Itt is, ott is élt, éldegélt, és figyelte, ahogy a növények előbújnak a földből, a madarak énekelni kezdenek, és az állatok boldogan ugrabugrálnak az erdőben. Ő vigyázott rájuk. A legtöbb élő számára láthatatlan volt, de azok, akik hittek benne, érezhették jelenlétét.

Melitta, a tündér perdült- fordult pörgős tüllruhájában, varázspálcájával rásuhintott azokra, akik még az édes álmukat aludták. – Ébresztő, hétalvó! Itt a tavasz! Hasadra süt a nap! – cirógatta meg féltőn a még szundikálót. – Ááááá, de jót aludtam! Jé, kikelet van! – ébredt fel mosolyogva. Melitta tündérszárnyával fellibbent a virágzó fák fölé, csing- ling- ling – szólt varázspálcája. Ripsz- ropsz pirosra érlelte a cseresznyét, az epret, a kertekben beérett a saláta, a zöldborsó, az újhagyma és még sorolhatnám.  Melitta tündérszárnyával fellibbent a fák fölé, csing- ling- ling – szólt varázspálcája. Ripsz- ropsz megrepedtek a fészkekben a tojáshéjak: csip- csip, csip- csirip – köszöntek a kismadarak. – Ó, megbetegedtél, szép virágszál? – kérdezte aggódón. – Meggyógyítalak! - csing- ling- ling – szólt varázspálcája és bimbót bontott a rózsa szirma. – Milyen finom az illatod, bódító! – mosolygott a tündér. Így volt ez minden nap, egész tavasszal. Mindenki, aki érzékelte a tavasz tündérének jelenlétét, köszöntötte, és üdvözölte a növekedés és a megújulás hírnökét. Ő pedig boldogan mosolygott rájuk. –Érezzétek ti is a természetben rejlő csodákat, ápoljátok és védjétek azokat!-

Melitta szabadon szállt az égen, és soha nem tartózkodott sokáig egy helyen. Mindig akkor jelent meg, amikor szükséges volt. Ti láttátok már?

 

Itt a vége, fuss el véle!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Frissítve: 2023. Május












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!