Bejelentés



Mesék, történetek gyerekeknek

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.










Gani Zsuzsa: Az óvatlan őz

2022. 10. 08.

 

Egyszer volt, hol nem volt, talán a bükkös erdőben élt egyszer egy őzcsalád. Nagyon szerettek itt lenni, ahol nyugalom, béke és csend honolt. A sűrű árnyat adott, a tisztás pedig fényt. Ismerőseikkel, barátaikkal kószáltak erre, meg arra a varázslatos erdőben. Hol a gombát, hol a zuzmót, vagy a frissen lehullt terméseket majszolták, hol pedig jókat szippantottak az üde, friss levegőbe. Olykor még napoztak is a tisztáson. Most hogy egyre hűvösebbre fordult az idő, a nap is veszített melegéből, a falevelek színes ruhát öltöttek és lehulltak a földre. Az avar jó melegen betakarta az alváshoz készülődő állatokat, növényeket. Ősz volt. A mi kedves őzcsaládunk nesztelenül, békésen bóklászott a rengetegben a barátaikkal. Hallgatták, hogy mit csacsognak a kismadarak, mit súg a szél, miről beszélnek az öreg, bölcs fák. Sokat lehetett ám tanulni tőlük! A suták nyomában a két kis pettyes foltú őzike ugra- bugrált, a mi Gida Dollynk és a másik Gida Archibald. Egyszer csak egy patakhoz értek. Gondtalan lefetyelték a jóízű vizet, amikor a közeli bokor megzörrent. Ijedten emelték fel a fejüket, néztek erre, arra, de sehol egy teremtett lélek se volt. Tovább kortyolták a hűs vizet. Hirtelen gyerekek szaladtak elő a bokorból. - Gyertek gyorsan, itt van két őzike!- kiáltották boldogan és szaladtak is feléjük, hogy megsimogassák. - A gidák keservesen sírni és sipítani kezdtek és az anyukájukat keresték. Ijedten szökkentek erre, meg arra, jobbra és balra, de sehol se találták őket. Nagyon féltek. - Jaj, jaj, ne bántsatok! Félünk!- bőgték. A gyerekek is megijedtek és visszaszaladtak a szüleikhez. A kicsi őzek tovább keresték az anyukájukat riadtan, mígnem kiértek az útra. Rémülten vették észre, hogy Archibald anyukája ott fekszik az árokszélen mozdulatlanul. - Anya, édesanya! – kiáltotta a kisgida jajgatva, siránkozva és barátjával rohantak át az úton se jobbra, se balra se nézve. Valami szörnyű hang, valami fékcsikorgatás rémisztette meg őket még jobban, de már addigra szerencsésen átértek a túl oldalra. A hang egyre messzebbre távolodott, majd kisvártatva elült a zaj. Ekkor látták, hogy a suta élettelenül fekszik. Archibald szólítgatta: - Anya, édesanya kelj fel, miért nem mozdulsz? Miért fekszel itt?- de nem jött rá felelet és továbbra se moccant meg a suta. Ők meg ott álltak, lábuk meg szinte a földbe gyökerezett. - Elpusztult!- mondta lehorgasztott fejjel szomorúan Dolly. Biztosan őt is a gyerekek ijesztették meg és erre menekült, amikor elütötte egy autó. - Archibald tovább sírt, szívszaggató volt hallgatni. - Gyere, menjünk, nem tudunk mit tenni! - Nem, én nem mozdulok mellőle. Te indulj és keresd meg az anyukádat. - Biztosan? Ne maradjak melletted? Nem lesz baj? - Nem, menj csak! – Dolly sietősen hagyta el ezt a szörnyű helyet. Még mindig félt, reszketett, mint a nyárfalevél. - Vajon hol lehet az én anyukám? Ugye nem történt vele baj?- motyogta magában. Ahogy ugra- bugrált sietősen a sűrűben keresve anyukáját eszeveszetten, újra megjelent az egyik kisgyerek. - Itt a gida!- kiáltotta örömmel és már nyúlt is felé, hogy megsimogassa. - Ne nyúlj hozzá!- kiáltott rá az éppen odaérő édesapja. A fiú gyorsan visszahúzta a kezét. - Miért ne?- kérdezte csodálkozva. - Mert itt lehet a közelben az anyukája. Ha megérzi az idegen szagot, soha többé nem fog rá vigyázni, nem fogja óvni és akkor elpusztul. - Tényleg? Ezt nem tudtam- mondta, majd megfogta édesapja kezét és tovább sétáltak a buja erdőben. Dolly ekkor már árkon- bokron túl járt. Továbbra is kétségbeesve kiabált az anyukája után. Nagyon félt. Félt attól, hogy egyedül van a hatalmas rengetegben és félt attól, hogy az anyukáját végleg elveszíti. De képzeljétek! Egyszer csak ott állt mellette a suta. Boldogan bújtak és ölelték meg egymást. Dolly és az anyukája is lassacskán megnyugodott. Együtt folytatták útjukat a békés, tiszta erdőben. Így történt. Aki nem hiszi, járjon utána!


Gani Zsuzsa: Gomba Gizi kalandja

2022. 10. 08.

 

Gomba Gizi ugyancsak vidám gomba volt! Az egész kerekerdőben soha senki sem látta sírni, de még szomorkodni se. Mindig mosolygott, nevetett. Örült a havas, fogcsikorgató télnek, a rügyfakasztó langymeleg tavasznak, a perzselő nyárnak és a bőségtálat kínáló, hűs ősznek is, aki sebbel-lobbal, nagy sietve megérkezett. Fény fürdőzött a hulló aranyban, s szél kacarászott a rőt avarban. Meleg színekben tobzódott, Gomba Gizi szíve csak úgy ragyogott! Így teltek, múltak a napok. Egyik nap arra járt az őzgida. – Szervusz, Gizi! - Szervusz, kicsi bak- viszonozta a köszönést kedvesen. - De icipici és milyen szép a kalapod! – dicsérte az őzgida. - Köszönöm szépen – felelte Gizike. - Neked is szép, formás az a kis dudor a fejeden! - Köszönöm szépen – felelte vígan a kis őzbak gida. Elbúcsúztak egymástól. Másnap arra járt a kis béka. – Szervusz, Gizi! - Szervusz, kis béka- viszonozta a köszönést derűsen. - De csinos a kalapod! – dicsérte a kis béka. - Köszönöm szépen – felelte Gizike. - Neked is szép, érdekes a hangod! - Köszönöm szépen – felelte büszkén a kis béka, aztán odaállt a gomba mellé. - Ó, te milyen kicsi vagy! Sokkal nagyobb vagyok nálad!- mondta: brekeke. - Ha esni fog az eső, akkor én is megnövök! - felelte Gizi bohókásan. Elbúcsúztak egymástól. Ekkor elkezdett fújni az őszi szél: szszsz… sziszegett, majd eleredt az eső. Először csak szemerkélt, aztán egyre sűrűbb cseppek hulltak, s végül zuhogni kezdett. Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment az esős idő. Újból kisütött a nap. Az égen megjelent egy gyönyörű szivárvány. - Ó, de szép!- kiáltott fel a kis gomba. Ekkor ért oda a kis süni. - Szervusz, Gizi! - Szervusz, kicsi sün- viszonozta a köszönést kedvesen. - De szép a kalapod! – dicsérte a kis süni. - Köszönöm szépen – felelte Gizike.- Neked is aranyos a pofikád és különlegesek a tüskéid! - Köszönöm szépen – felelte hetykén a kis süni. Aztán odaállt a gomba mellé. - Ó, én pont akkora vagyok, mint te!- mondta a kis süni. - Igen, nőttem egy kicsit az esőtől. Elbúcsúztak egymástól. Ekkor újból elkezdett fújni az őszi szél: szszsz… sziszegett, majd eleredt az eső. Először csak csepegett, aztán egyre sűrűbb cseppek hulltak, s végül zuhogni kezdett. Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment az esős idő. Újból kisütött a nap. Ekkor ért oda a barna nyuszi. - Szervusz, Gizi! - Szervusz, kis nyuszi!- viszonozta a köszönést rózsás kedvvel. - De gyönyörű a kalapod! – dicsérte a kis nyuszi. - Köszönöm szépen – felelte Gizike. - Neked is szép, selymes a szőröd!- - Köszönöm szépen – felelte a kis nyuszi elégedetten, aztán gondolt egyet és odaállt a gomba mellé. - Ó, én kisebb vagyok, mint te!- állapította meg csüggedten a barna nyuszi. - Igen, mert megnőttem az esőben. Ne csüggedj, nem sokára te is nagy leszel. Gyorsan fut az idő. Vidáman, kacarászva búcsúztak el egymástól. Újra egyedül maradt Gomba Gizi, azaz mégse, mert mellette több icike- picike gomba született. Mindegyiknek más és más formájú volt a kalapja. Némelyiknek lapos, vagy domború, esetleg homorú, vagy akár harang alakú volt a kalapja. Ezeken kívül fellelhető volt a berekben igen sok féle. Jókat beszélgettek egymással az életteli, buja erdőben, olykor csatlakoztak hozzájuk dalos kismadarak, kis vadak, sőt még a szellő és a szél is. Ám egyik alkalommal a fellegek valahogy, valamiért összevesztek az égen. Dühösen villámlott tekintetük, mennydörgött a hangjuk. Ijedten húzódott fedezékbe mindenki, aki csak tudott. A gombák azonban nem tudtak. Arra jött a szélvész sebesen. Dúlt- fúlt. Tépte, csavarta a fa gyökérzetét, a törzsét, az ágakat, gallyakat és ó, jaj, még a gombákat se kímélte! Fogták is erősen a kalapjukat, hogy le ne fújja a szél. Nagyon megtetszett a szélvésznek Gizi kalapja. Gondolt egyet és egy hirtelen mozdulattal lekapta és vitte, vitte magával. Sírva kiáltott utána Gomba Gizi. - Légy szíves, hozd vissza a kalapom, ugyan minek kellene az neked? Úgyse vennéd hasznát! – kérlelte szép szóval. De az úgy tett, mintha meg se hallotta volna. Látták, s hallották ezt a fellegek. Hirtelen elkomorodtak. Ráébredtek arra, hogy nem jó dolog vitatkozni, veszekedni, mert abból jó sose származik. Így hát kibékültek és bocsánatot kértek egymástól. A szélvész is lecsillapodott és szánta- bánta már azt, amit tett. Lassan széllé, majd szellővé szelídült. Visszavitte a kalapot Gomba Gizinek, aki még mindig keservesen sírt utána. A kis gombák hiába próbálták vigasztalni, sehogy sem sikerült nekik. Pedig őket is kiforgatta a földből a dühös szél. Nehezen bírtak visszabújni, de a végén csak sikerült nekik. A szellő lágyan megcirógatta Gizikét miután visszaillesztette a kalapot a fejére. - Bocsánatot kérek, ne haragudj! Máskor gondolkodok, mielőtt cselekszem. Gomba Gizi elmosolyodott. - Semmi baj! Mindenki hibázhat. Látom beláttad a tetted következményét és az jó. - Igen, sajnálom!- mondta lehorgasztott fejjel a szellő. Még egyszer megsimogatta Gizi buksiját és továbbment. Gomba Gizi újra a régi kedves, mosolygós, vidám gomba lett, aki eddig is volt. Ekkor arra futott az őzike. - Szervusz, Gizike! - Szervusz, őzike- viszonozta a köszönést kedvesen. - De hatalmas lett és milyen csodaszép a kalapod! – dicsérte az őzike. - Köszönöm szépen – felelte Gizike. - Neked is nagyon szépek a pettyeid!- felelte. - Köszönöm szépen! – mondta. Aztán elbúcsúztak egymástól. Az őzike tovaszaladt. Ők pedig tovább éltek békésen az erdőben. Élvezték a lágy, simogató napsugarat, a szelíd szellőt. Magukba szívták a friss, erdei illatokat, hallgatták a madárkák énekét, élvezték a békét, csöndet, nyugalmat. Ha hiszed, ha nem, így történt.


Gani Zsuzsa: Eszmecserét folytatnak az őszi gyümölcsök

2022. 10. 09.

 

Bágyatag volt az ősz, fogai vacogtak. Ásítozott az erdő, a mező, a fák, bokrok, rozsdás levelei sajogtak. Hebehurgya volt a szél, zúgott, süvített, aztán villám csattogott, derűs felhőt dühített. Ködtáncát lejtette a rét, a berek, kopogó fagytól fájtak a sebek. Lám, lám, itt volt az aranyló ősz és kertjében sepregetett az öreg csősz. Még épp pitymallott, ő már víg dalt zengett. Az erdőben, mezőn nyugalom volt, béke és csengett a csend. Gereblye volt az agg ráncos kezében, egyre csak nőtt az avar, hisz apó vígan gereblyézett. Kész is lett hamar. Tűzifát gyűjtött, hisz jő a fagyos tél, spór melegedett, az ablakon süvített a szél. Bőségtálat rakott az ősz. Beérett az alma, a körte, a szilva, a szőlő. Peti és Palkó serényen szedegették a földre hullott gyümölcsöket, míg apó a fáról, s a tőkéről. - Hm… de finom, édes a szilva!- mondta jókedvűen Peti, amikor beleharapott. - A körte is jóízű, zamatos!- csacsogta Palkó vidáman. Darázs szállt feléjük duruzsolva, megdézsmálni az édes gyümölcsöket. Fullánkjával felszúrkálta az érett szőlőbogyók héját és szívni kezdte a bogyó édes levét. - Menj innen darázs! Ne tedd tönkre a finom termést!- kiáltott rá Peti, de az rá se hederített. - Eszemben sincs, éhes vagyok!- kiáltotta oda foghegyről. Tovább szívta a finomságot. Mikor jól lakott tovább repült. Miután tele lett minden fűzfa kosár friss gyümölccsel, bevitték anyókának, aki már ott sürgött- forgott a konyhában. Befőtteket és a lekvárokat készített, apó pedig a szőlőléből mustot. Peti és Palkó a kiürült kosarakkal igyekezett vissza, hisz még bőven volt mit szedni, mert idén bizony bőség volt a fákon, a tőkén. Ekkor furcsa dologra figyeltek fel. - Hallottad, hogy miként vélekedett rólam Peti? – mondta büszkén a szilva. - Igen, azt, hogy finom és édes vagy – felelte a körte. - Így van! – ujjongott a szilva. - Hallottad, hogy miként vélekedett rólam Palkó? – kérdezte hetykén a körte. - Igen, azt, hogy jóízű vagy és zamatos- felelte a szilva. - Így van!- örült, mint majom a farkának a körte. - Rólam bezzeg senki se mondott semmit!- mondta búsan az alma. - Ugyan, téged majd biztosan télen fognak dicsérni, mert te sokáig elállsz így is a hűvös pincében, mi pedig csak befőttként és lekvárként.- folytatta a körte és a szilva. - Igaz, ami igaz – jelentette ki az alma megnyugodva. - Bezzeg rólam se mondtak semmit, csak a darázs dézsmálgatott meg a fullánkjával. Juj, de fájt! – motyogta a szőlő. - Ugyan már! – Belőled mustot és bort készítenek, amit szinte minden felnőtt szeret és mazsolát aszalnak, amit a gyerekek is csemegéznek. Úgyhogy ne búsulj! – mondta a szilva. - Igazad van, én is fontos vagyok! – mondta immár öntelten a szőlő. - Minket még a kukacok is szeretnek!- mondta szinte egyszerre kacarászva a szilva, körte és az alma. - Engem meg a seregély, a rigó és a fácán. Sőt ha hiszitek, ha nem, még az őzike is!- dicsekedett tovább a szőlő! - Minket is szeret!- vágta rá a körte, a szilva és az alma is. - Tényleg? – nézett nagyot a szőlő. - Igen!- felelték a többiek mosolyogva. – Vajon miért? –tette fel a kérdést a szőlő. - Mert sok bennünk a vitamin. - Mi is azért szeretünk titeket, no meg azért, mert nagyon finomak vagytok!- kapcsolódott be a beszélgetésbe Peti és Palkó, aki épp akkor ért oda. Ekkor a gyümölcsök elnémultak és úgy tettek, mintha nem is ők tereferéltek volna az előbb. A fiúk pedig folytatták a megkezdett munkát, amíg el nem készültek. Miután mindent leszüreteltek, boldogan mentek fára mászni. Így történt. Ha nem hiszed, járj utána!


Gani Zsuzsa: Őszi termések

2022. 10. 09.

 

Gyönyörű a természet ősszel! Meseszép színekbe öltöznek a fák, a bokrok. Reggelente csodásan száll a pára. Avarillat keringőzik a levegőben. Színes faleveleket sepreget az őszi szél. Kedves kis madarak röppennek füttyögve az etetőkhöz, hogy éhségüket csillapítsák. Kincsekben bővelkedik az erdő, mező, a földre hullik a fákról. Platán gömb, Makk, Toboz, Vadgesztenye, Csipkebogyó, Galagonya, Dísztök, Kökény, Lampionvirág, Díszkukorica, Bükkfa- és Csörgőfatermés épp a nyirkos, nyálkás levelek közt hempergőzött. Jól érezték magukat ott, pont úgy, mint amikor ti hemperegtek a száraz napsütötte avarban. Lelküket simogatta a szépséges ősz. Épp felhőtlen volt az ég, alacsonyabban fénylett a nap, mint nyáron, de még sütött, cirógatta, akit csak ért. Jólesett ez az icike- picike terméseknek. Mosolyogtak, kuncogtak, kacagtak, olyan boldogok voltak. Csipkebogyó és Galagonya bele is pirult az önfeledt hancúrozásba. Miután kedvükre kihemperegték magukat, fogócskázni kezdtek, melybe az öreg őszi szél is bekapcsolódott. Ő volt a legügyesebb fogó! Minden termést sikerült megfognia. Sőt a három legkisebbet, Kökényt, Galagonyát és Csipkebogyót kénye-kedve szerint vitte, ahová akarta. – Állj meg! Tegyél le!- kiabálták a vén szélnek. De az talán meg se hallotta, fütyörészve görgette őket tovább. Amikor megunta, otthagyta a földön. Ej de bosszúsak voltak a kicsik! Futva mentek vissza a társaikhoz. Épp jókor, mert beborult az ég és a felhők esőt permeteztek rájuk. Sietősen bújtak be az avar alá, hogy meg ne ázzanak, meg ne fázzanak. Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment az eső a felhővel együtt és újra kisütött a nap. Előbújtak a termések: az arany, citromsárga, narancssárga, okkersárga, bordó, barna, bordó színű alól és élvezték, ahogy a lágy napsugár cirógatja őket. Hallgatták a madárkák fuvoláját, a szellő hegedűjét, csörgőfatermés pajtásuk zörgését. Olykor emberek jártak közöttük, messziről figyelték, hogy mit csinálnak társaikkal. Azok kosárkáikba először makkokat gyűjtögettek. - Makkvitézeket készítünk belőlük!- mutatott oda a magas. - Milyen jó makkliszt lesz belőlük!- mondta az egyik, a magasabb. - Nézzétek, ott, a távoli tölgyfa alatt őz és a kicsinye eszi a makkot!- mondta a másik, a legmagasabb. Volt, aki gesztenyéket gyűjtött fűzfa kosárba. - De vajon mit kezdünk vele? – kérdezte a kicsi. - Környezetbarát folyékony mosószert készítek belőle. – felelte a nagy. - Meg mosódiót is csinálunk. – válaszolta a legnagyobb. Amikor elmentek jöttek mások is. Hallgatták, hogy milyen szépen beszélnek az őszi erdőről, mezőről. Figyelték, hogy milyen óvatosan lépkednek az avarban, vigyázva mindenre. Gyönyörködtek páratlan szépségében. Aztán csipkebogyót kezdtek gyűjtögetni, amiből teát és lekvárt fognak készíteni. Ezután galagonyát, amiből szintén teát és lekvárt csinálnak majd. Végül kökényt kezdtek szedegetni, amiből teát, dzsemet, zselét, bort, likőrt és lekvárt fognak készíteni. Miután tele szedték kosarukat ők is elmentek. A parányi termések nagyot szippantottak a finom, friss levegőből és élvezték, ahogy a lágy napsugár cirógatja őket. Hallgatták a madárkák fuvoláját, a szellő hegedűjét, csörgőfatermés pajtásuk zörgését. Milyen boldogok is voltak! Talán nem is volt náluk boldogabb a kerek világon!


Gani Zsuzsa: A hiú papírsárkány

2022. 10. 09.

 

Csodaszép idő volt. Nyílt az őszirózsa, színes ruhát öltöttek magukra a növények. Nehezebb, sűrűbb párás illatok kergetőztek a levegőben. Rétegfelhő úszott az égen. Hűvösebb, nyirkosabb volt, mint a nyár. Magányosabb, csendesebb lett a vidék. Igen, megérkezett az ősz. Volt egyszer egy papírsárkány, aki igen sokat tartott magáról. Hiú volt és öntelt. Úgy vélte, hogy ő a legszebb, leggyorsabb, legcsinosabb a világon. S persze azt is, hogy ő már elég nagy ahhoz, hogy önálló legyen. Csenge és Kende, a testvérpár nagy gonddal, odafigyeléssel készítette. Két vékony kis botot: egy hosszút és egy rövidet keresztbe kötöztek madzaggal, majd bevonták színes vászonnal. Jól a botok széléhez rögzítették. Farkincájához hosszú zsineget csomóztak, arra pedig kis színes szalagokat kötöttek. A két oldalát pedig két aprócska pomponnal díszítették. Az arcára két nagy kék szempárt és egy mosolygós szájat ragasztottak. Nagyon díszes lett. Egy ideig gyönyörködtek benne, ahogy a papírsárkány is magában, majd kimentek a házuk mellé a rétre játszani vele. Varázsos idő volt. Gyengéden sütött a nap, kedves szél fújta a fákról az elszáradt leveleket a földre, s tova. Felkapta, megkavarta, majd leejtette. Meglátta a gyönyörű papírsárkányt és kergetni kezdte. A gyerekek felváltva szaladtak vele. Közben hatalmasokat, jóízűeket kacagtak. - Vigyázzatok, fogjatok jól!- kiáltotta oda a gyerekeknek. - Úgy teszünk!- felelték. - Látjátok, milyen szép vagyok?- dicsekedett a réten mindenkinek, akivel csak találkozott. - Igen, csodás!- felelte a gomba. - Látjátok, milyen szépen repülök?- dicsekedett tovább. - Igen, kecsesen!- felelte az épp aludni térő süni. - Igen, igézően!- felelte a szürke pillangó. - Igen, ragyogón!- felelte a cinege. - Igen, bűbájosan!- felelte az épp arra szökellő őzike. Megelégelte a dicsekvését az őszi szél, egy erős fújással kitépte a gyerekek kezéből a papírsárkányt és felkapta a hátára. Vitte és vitte egyre messzebb. A vörösáfonya bokor elé. A nyírfa mögé, majd a lombját megkerülve körbe- körbe. A papírsárkány először megijedt, de aztán úgy tett, mintha élvezné és direkt önállósította volna magát. - Látjátok, milyen szépen repülök?- dicsekedett a réten mindenkinek, akivel csak találkozott. - Igen, csodásan!- felelte a gomba. - Látjátok, milyen szépen repülök?- dicsekedett tovább. - Igen, kecsesen!- felelte az épp aludni térő süni. - Igen, igézően!- felelte a szürke pillangó. - Igen, ragyogón!- felelte a cinege. - Igen, bűbájosan!- felelte az épp arra szökellő őzike. Egyszer csak beleakadt az öreg fa repedésébe. Próbált onnan kievickélni, de sehogy se sikerült. Nagyon elbúsult a papírsárkány. Ott gubbasztott a farönkbe gabalyodva egy jó ideig. Nem dicsekedett immár senkinek, pedig ott volt alatta a gomba, mellette haladt el az épp aludni térő süni. Felette szállt el a szürke pillangó és nyomában a cinege. Szerencsére a gyerekek is szaladtak épp arra amerre a szél fújta a papírsárkányt, így hamarosan utolérték. Kiszabadították a repedésből, felváltva jó erősen megfogták és szaladtak vissza oda ahonnan jöttek. Lassan újból leszállt a köd, sötétedni is hamarabb kezdett, így a gyerekek hazamentek. A papírsárkányt szépen lefektették, óvatosan, vigyázva. Így történt. Aki nem hiszi, járjon utána!


Gani Zsuzsa: Mogyorós mókuska

2022. 10. 08.

 

Egy rozzant kis parasztházikó állt az öreg erdő szélén. Épp felújítás alatt volt. Ott laktam jómagam a testvéremmel és a szüleimmel. Dühöngött a szél, megtépázta a kunyhónkat óvón körbe ölelő berek bokrait, fáit. Hullottak is az elszáradt levelek egymás után. Aztán az ágak közé befurakodott a gyengéd napfény. A dühös szél is elvonult egy időre. Örömtáncot jártak a színes levelek. Egy kismókus falatozott épp a közeli tűlevelű fán. Nagyon aranyos volt, ahogy hátsó lábain ülve farkincáját a hátára csapta. Olyan volt, mint egy fejre állított kérdőjel. Fején két pici pompon fül meredt, nagy bogárszemeit pedig pont ránk meresztette. Aztán nem zavartatta magát, hogy nézzük, ágról-ágra, föl- le ugrálva, a fészkeibe hordta a finom eleséget. Több fészke is volt. - Jó lesz majd télen!- gondolta. Egyre csak gyűlt és gyűlt a toboz, a dió, a makk, a mogyoró, a bogyók is és még sorolhatnám, hogy mi minden finomság. Mikor már úgy felhalmozta, hogy alig fért tőle a családja egy kicsit megpihent. Mi is folytattuk a segítséget, mert apa és anya javában renoválta, javítgatta a mi kedves otthonunkat. Egyszer csak egy erős “kija kija kija kija”- vijjogó hangot hallottunk. Testvéremmel kiszaladtam a kertbe. Egy héját láttunk villámgyorsan repülni, aki sebesen megpróbálta megragadni a mi mogyorós mókuskánkat. Olyan tökfejű, mert túlságosan a fakorona szélére merészkedett. De ő is résen volt ám, egy fürge mozdulattal akkorát ugrott a másik fára, mintha repült volna! A héja pedig célt tévesztett és fejjel nekicsapódott a faágnak. “Kija kija kija kija” vijjogta, majd bosszúsan elröpült. A mi mogyorós mókuskánk pedig: „csekk- csekk” hangot hallatva jelezte megkönnyebbülését. Miután megnyugodott, még egyszer óvatosan körülnézett, és hihetetlen ügyességgel suhant haza, a biztonságot nyújtó fészkébe a fák koronái között. Mi is visszamentünk a házba és jókedvvel folytattuk a munkát. - Ó, ez meleg helyzet volt!- gondolta a mi mogyorós mókuskánk. - Legközelebb óvatosabb leszek! Ekkor kidugta a kis buksiját még három mókuska: egy nagy és két kicsi. - Gyertek fogócskázni!- Hívták a szüleiket a csöppségek. Nem kellett kétszer mondani, azok már mentek is. - Fogjatok meg! Fogjatok meg! – kiabálták a kicsik. A szüleik meg a kicsik is olyan fürgén ugráltak, nem is, inkább repkedtek ágról- ágra, hogy alig lehetett szemmel követni. Olykor még a nyuszt, a nyest, vagy a macska is bekapcsolódott a játékukba. A szülők nagyon vigyáztak az ifjakra, hogy bántódás ne érhesse őket. - Hm… de finom falat! Jó lesz a pocakomba, úgy is éhes vagyok! –gondolta a nyuszt. - Hm… de finom falat! Jó lesz a pocakomba, úgy is éhes vagyok! –gondolta a nyest. - Hm… de finom falat! Jó lesz a pocakomba, úgy is éhes vagyok! –gondolta a macska. Hatalmas sebes ugrásokkal vetették magukat a mókusok után. De sehogy se tudták őket utolérni. Olyan fürgén ugráltak, nem is, inkább repkedtek ágról ágra, hogy alig lehetett szemmel követni.

Aztán egyszer csak lehullott a hó, beköszöntött a tél. A fákon tűhegyes zúzmarák csüngtek, az ereszről pedig jégcsapok nőttek, s az egyik ablakunkon pedig gyönyörű jégvirágok nyíltak. - Brr de hideg volt! Ám jól felöltöztünk, úgy ahogy kellett: bundás csizmát, bélelt kapucnis kabátot, sapkát, sálat, kesztyűt vettünk még magunkra és kimentünk a kertbe mogyorós mókuska lesre. Nem kellett sokat várni, mert hamarosan megjelent. Rajta is jó vastag bunda volt. Vittünk ki magvakat, a tenyerünkbe tettük. Egyszer csak a ráugrott és elkezdett jóízűen falatozni. Ó de kedves volt! Nagyon boldog voltam! Miután elfogyasztotta, ráugrott a testvérem kesztyűjére és jóízűen megette onnan is. Aztán ahogy jött, úgy el is ment „csekk- csekk” hangot hallatva. Össze- vissza ugrabugrálva jutott el a jól bebélelt fészkébe. Farkával betakarta magát és újra álomba szenderült. Mi pedig etetőt készítettünk neki és itatót is hozzá. Tettünk bele magvakat és friss vizet is. Aztán játszani mentünk a friss, ropogós hóba. "Kár! Kár!"- károgta a holló felettünk elröpülve. Acsargott a tél, vicsorgott. Nagyon rövidek voltak a nappalok és hosszúak az éjszakák. Amikor a gyengéd napsugár kisütött, a melegével felolvasztotta a csillogó- villogó havat, s latyakos, sáros lett a föld. Aztán jött a fagyos, zord szél és újra megfagyott a föld. Csúszós, nagyon csúszós lett a világ. De mi így is nagyon szerettük a telet. Ha hiszed, ha nem, így volt.


Gani Zsuzsa: Vata vadász és a körte páva

2023. 01. 05.

 

Kanyargó vízesések, lélegzetelállító, buja erdők, hűs vízű, csillámló patakok, meleg vízű varázsos tavak közepében lakott Vata, az öreg vadász, hűséges vén kutyájával, Bende vizslával. Képes volt órákon keresztül futni, szaladni. Egy igazi energiabomba volt. Emellett hűséges, bújós, szeretetre éhes eb. Ősz volt, a száraz avar zizegett-zörgött a földön. A nap visszavonulót fújt, nyakra-főre esett az eső, fújt a hűvös szél. Unos-untalan hajnali köd szitált. Befejeződött a gyűjtögetés, megkezdődött a bekuckózás a vadon kis lakóinak. Épphogy elkezdődött a vadászati idény. - Hol vagy forró nyár? Hol vagy fénylő napsugár?- sóhajtoztak a vadak a rejtekhelyükről. - Gyere, Bende, nézzünk körül, hátha látunk egy foglyot a mezőn, vagy egy fácánt a nádasnál! Most éppen vadászhatunk rájuk, mert meg van engedve. - Jól van gazdi, menjünk! Úgyis futkározhatnékom van - és máris csóválni kezdte a farkát.

- Osonjunk, csak lassan óvatosan,

pihe-puhán, csöndben, bársonyosan.

Kússzunk laposan, állhatatosan,

úgyis lerohanjuk hamarosan - pusmogta alig hallhatóan, vígan Bende vizsla. - Közel a nádas, a sásos, a lápos. Itt lehetnek megbújva a fácánok. - De hogy néznek ki? - A kakasok nagyon színesek, akárcsak a hosszú farktolluk, a tojók fakóbbak. Nagy lármával, de jól repülnek. - Értem. Figyelni fogok!

- Haladjunk, csak lassan óvatosan,

pihe-puhán, csöndben, bársonyosan.

Kússzunk laposan, állhatatosan,

úgyis lerohanjuk hamarosan - skandálta alig hallhatóan, jókedvűen Bende vizsla. - Ó, már látok is egyet, meg ne mozdulj! - Vata vadász máris célzott és lőtt: dirr-durr! - hangzott messzire a hangja. A lövés célt tévesztett, s a fácánkakas ijedtében amilyen gyorsan csak tudott elrepült. - Belőlem ugyan nem eszel! - Pvitt-pvitt - kiáltotta kárörvendően. - Nem értem, hogy mi történhetett, még sose vétettem el egy lövést se! Lehet, hogy már nem olyan jó a szemem, tán elkélne egy szemüveg - dünnyögte magában. Bende már nagyon unta a lesben állást, azaz a mozdulatlan fekvést és egyre inkább fickándozni kezdett. - Gazdi, már nagyon viszketnek a lábaim, no meg bizseregnek is egy kis rohangászásért! - Hát jól van! Keressünk inkább egy foglyot a mezőn! Nem értem, hogy történhetett, még sose vétettem el egy lövést se! Neki már úgyis bottal üthetjük a nyomát - dünnyögött magában továbbra is. - Hogy néz ki a fogoly? - Hasonlít a tyúkhoz, de nagyobb. Rozsdás, szűrkés a tolla, a begye világos színű. - Értem. Figyelni fogok! - Ha-ha-ha, ha-ha-ha, itt vagyok! - Hahotázott jó hangosan körbe-körbe a fejük fölött az iménti fácánkakas. Bende hatalmas ugrásokkal próbálta elkapni, Vata vadász pedig újra töltötte a puskáját egy tölténnyel. Mire ismét célba vette, az megint eltűnt a nádasban. - He-he-he, he-he-he - hallatszott egy jó ideig. - Hm - ki kell találnom valamit, nem jó ez így! - Morfondírozott magában bosszúsan Vata vadász. - Nosza, haladjunk tovább!

- Lopóddzunk, csak lassan óvatosan,

pihe-puhán, csöndben, bársonyosan.

Kússzunk laposan, állhatatosan,

úgyis lerohanjuk hamarosan - suttogta, de már kevésbé lelkesen Bende vizsla. - Ó, már látok is egyet, meg ne mozdulj! - Vata vadász máris célzott és lőtt: dirr-durr! - hangzott messzire a lövés hangja, ami újfent célt tévesztett és a fogoly ijedtében amilyen gyorsan csak tudott elrepült. - Belőlem ugyan nem eszel! - Rikkantotta kárörvendően. Vissza se jött többé, hiába várták jó sokáig, nagy csöndben. - Nem értem, hogy hogy történhetett, még sose vétettem el egy lövést se és ez ma már nem az első, hanem a második! - Dünnyögött magában továbbra is. Na, menjünk, vadásszunk már valamit, mert kopog a szemem az éhségtől! - Kopog? Kopp-kopp - hm - nem hallom a kopogást - zsémbelt Bende vizsla. - Na, haladjunk! - Mondta erélyesen Vata vadász.

- Baktassunk, csak lassan óvatosan,

pihe-puhán, csöndben, bársonyosan.

Kússzunk laposan, állhatatosan,

úgyis lerohanjuk hamarosan - sutyorogta alig hallhatóan, kissé unottan Bende vizsla. Egyszer csak egy tisztásra értek. Tengernyi őszi kikerics pompázott. Pont annyi, mint fűszál a réten. Bende megszimatolta, majd valamiért hátra hőkölt és otthagyta a szépséges virágokat. Ekkor finom, édes illatokat érzett, ahogy beleszimatolt a levegőbe. - Gyere gazdi, valami illatokat érzek! - Azzal máris rohanni akart afelé, de a verseléshez nem volt kedve. - Várj! Már én is látom! Hm - talán egy fácánkakas - nagyon színes és az illata - az valami ismerős illat - de nem olyan, mint a fácáné és nem olyan, mint a túzoké - de ismerős. Viszont kinézete az inkább talán a pávára hasonlít. - Levadászhatjuk? - Nem, de már nagyon éhes vagyok! - Akárcsak én! Ám az aromája - nem olyan, mint a madaraké - pusmogta a vén eb. Annyira azért még jó a szaglásom! - Te annyit értesz hozzá, mint tyúk az ábécéhez! Nosza rajta, hisz alvó róka nem fog csirkét! - jelentette ki Vata vadász. Azzal máris célzott és lőtt: dirr-durr! - hangzott messzire a hangja. Ám nem történt semmi. - Hagyd rám gazdi, majd én elkapom! - Rendben! Próbáld meg! - Bende vizsla, nosza, futott az ismeretlen szag irányába lóhalálában. - Jól csinálom? Már mindjárt ott vagyok! - csaholta boldogan - 1, 2, 3… - Hi-hi-hi, hi-hi-hi - hahotázott, amennyire a torkából kifért, ahogy elszállt fölöttük körözve a fácánkakas. - Ha-ha-ha, ha-ha-ha - az nem is igazi! Az csak egy körte páva! - Hi-hi-hi, hi-hi-hi - hahotázott, aztán elszállt jó messzire, nem is látták többé. - Tényleg, csak egy körte páva? Akkor azért volt oly nagyon színes és édes az illata! Ó, én balga! Hogy tévedhettem ekkorát? - mondta fennhangon, mikor ő is odaért hozzá. - Ezt a körte pávát valaki, valamiért idetette, gyümölcsökből készítette. De milyen szép! Hagyjuk itt, ne bántsuk! - De korog a gyomrom! - dohogott Bende. - Igen, az enyém is. Ma sikertelen volt a vadászat, de tanulságos. Gyere, menjünk haza! Van még otthon a füstre akasztva egy szál kolbász. - Erre a vén eb nyaldosni kezdte a száját körbe-körbe, még a nyála is csorgott hozzá. Farkcsóválva igyekezett a gazdival hazafelé. Itt a vége, fuss el véle!


Gani Zsuzsa: A félénk kisegér

2023. 01. 08.

 

Incifinci, a kisegér a pincében lakott egy aprócska lyukban szüleivel és a testvéreivel. Nem ő volt a legkisebb, sem a legfiatalabb, mégis ő volt a legfélénkebb. Este, amikor már besötétedett, élelemszerzésre indultak. Incifinci is kidugta az aprócska fejét a lyukon, majd gyorsan vissza is húzta. - Juj, de sötét van! – már bújt is vissza az anyukájához sírva-ríva, aki megölelte, megpuszilta, megvigasztalta. Nem is próbálkozott újra! Így csak a testvérei mentek, ő maradt az anyukája ölében. Még az ujját is cumizta hozzá! Ám hamarosan megnyugodott. Kis idő elteltével megérkeztek a többiek, akik lótottak-futottak hazáig, hozták a sok finomságot. - Képzeljétek mennyi mindent találtunk! Itt van a finom sajt, borsó, zöldségek, gyümölcsök, magvak, no meg a gabonák: a búza, rizs és a kedvencünk a kukorica. De ügyesek voltatok! - dicsérte őket az anyukájuk. – Lesz mit enni egy hétig! Ma hétfő van, jövő hétfőn újra megyünk. - Telt-múlt az idő, elérkezett a várva-várt nap. Este, amikor már besötétedett, élelemszerzésre indultak. Incifinci is kidugta először az aprócska füleit, forgatta jobbra-balra, előre-hátra, de nem történt semmi. Kidugta a vékony, hosszú bajuszát, közben erősen fülelt, de most sem történt semmi. Aztán kidugta az icipici fejét a lyukon, ám gyorsan vissza is húzta. - Juj, de sötét van! – már bújt is vissza az anyukájához sírva-ríva, aki megölelte, megpuszilta, megvigasztalta. - Próbáljuk meg újra! - kérlelte az anyukája kedvesen. - Jó, rendben! – válaszolta alig hallhatóan. Most először a farkincáját dugta ki jobbra-balra lengetve, de nem történt semmi. Aztán a két hátsó lábát, közben erősen fülelt, de nem változott semmi. Megfordult és kidugta az aprócska mellső lábait, közben erősen fülelt, de most sem történt semmi. Ekkor Incifinci kidugta az icipici szemeit a lyukon, sebesen megforgatta körbe-körbe, majd fürgén visszahúzta a kis kobakját. - Juj, de sötét van! – már bújt is vissza, az anyukájához pityeregve, aki megölelte, megpuszilta, megvigasztalta. Nem is próbálkozott újra! Így megint csak a testvérei mentek, ő maradt az anyukája ölében. Még az ujját is cumizta hozzá! De hamarosan megnyugodott. Kis idő elteltével megérkeztek a többiek spurizva, vágtázva, de óvatosan, csöndben és hozták a sok finomságot. - Képzeljétek mennyi mindent találtunk! Fűmagokra, rovarokra leltünk. Miután teletömtük a bendőnket, úgy hogy az majd kipukkadt, megszedtük a kosarainkat is. Nézzétek! - De ügyesek voltatok! - dicsérte őket az anyukájuk. – Megint lesz ennivalónk. Ma hétfő van, jövő hétfőn újra megyünk. Telt- múlt az idő, eljött a nagy nap. Este, amikor már besötétedett, Incifinci is kidugta az icipici fejét a lyukon, majd gyorsan vissza is hőkölt. - Juj, de sötét van! – már bújt is volna vissza, sírva az anyukájához, aki ekkor azt mondta: - Gyere szorosan mögöttem, nem lesz semmi baj! Vigyázunk rád! – Erőt vett magán Incifinci, így hát nekivágtak az útnak. Óvatosan, de nagyon gyorsan futottak. Hamarosan meg is lelték az eleséget. Került a kosarukba árpa, cirok, köles, zab, rozs és még mindenféle finomság, ami a foguk alá való. Persze gyűjtögetés közben alaposan belakmároztak. Akkora lett a pocakjuk, hogy majd elgurultak! Örömmel indultak haza. Siettek, futottak hanyatt-homlok icike-picike lábaikon hazafelé. Útközben betolakodó fajtársak állták útjukat, nagyobbacska egerek, sőt többen is voltak, ám ők sikeresen megvédték a zsákmányt. Szerencsésen hazaértek. - Hm, tényleg nem történt semmi baj! Milyen jól éreztem magam! – lelkendezett Incifinci, aki még az ujjszopásról, a cumizásról is megfeledkezett. - Megígértem, hogy vigyázunk rád és az adott szavamat mindig betartom, mert így helyes! – mondta kedvesen, derűsen egérmama. Az elemózsiát betették a kamrába, mindent pontosan a helyére. - Édesanya, mikor lesz újra hétfő? - kérdezte már másnap, kedden. - Ahhoz még hatot kell aludni! - válaszolta. - Már nagyon várom, hogy újra mehessünk! Tudod, már cseppet se félek, még akkor se, ha sötét van és akkor se, ha minden ismeretlen a számomra! – mondta bátran, boldogan Incifinci. - Ennek nagyon örülök!- felelte egérmama.


Gani Zsuzsa: Csak álom volt?

2023. 01. 08.

 

A közeli erdőben jártam. Nagyon szép őszi délután volt. Sütött a nap, csillogtak az aranyló levelek, de a bordó és a narancsos-sárgás is gyönyörű volt, úgy, hogy nem bírtam betelni a látvánnyal. Kis kosaramba épp kincseket gyűjtöttem. Ekkor egy meseszép kobaltkék színű lepke röppent el előttem. Aztán egy őzike is feltűnt a közelben. Hirtelen futni kezdett, hogy megfogja, és megcsodálja. Azonban hiába ugrabugrált nem sikerült neki, mert a szépséges lepke elrepült. De, mire egyet pislogott, már ott ült a farkincáján: - Kedves őzike, miért akartál megfogni? - Mert gyönyörködni szerettem volna benned. Olyan szép vagy! - Köszönöm szépen, nagyon kedves vagy, hogy ezt mondod! - Köszönöm szépen kedves szavaid! - Akkor veled maradok egy picit. - Így is történt. Hirtelen egy megkapó szépségű gyurgyalag közelített feléjük. Ijedten röppent el a szép lepke. Szerencséje volt, mert még időben sikerült kereket oldania a színpompás méhészmadár elől. - Huhh, ez meleg helyzet volt!- Közben sietős léptekkel közelgett az este. Már lefekvéshez készülődött a nap, amikor a szürkés-barna aranysakál jött lóhalálában: - Bújtass el, kérlek! Amikor üldöztem a vörös rókát észrevett a szürke farkas és el akart kapni. Alig bírtam elmenekülni. Kérlek, segíts! - Kedves aranysakál, jó segítek! Bújj ide a boglyába! - Rendben van, köszönöm szépen! - Szívesen! – Abban a szempillantásban odaért az ordas farkas. - Szervusz, őzbak! Nem láttad a toportyánt errefelé? - Szervusz! Nem láttam, erre nem jött! - Biztosan nem? - Biztosan nem! - Jó, rendben! Akkor tovább megyek. - Tégy úgy! - Viszontlátásra! - Viszontlátásra! – Ekkor előbújt az aranysakál. Köszönöm, hogy segítettél! – Hm… nagyon éhes vagyok, ezért most téged eszlek meg! - Ha ló nincs, szamár is jó!- gondolta és már nyalta is körbe a szája szélét. Nagyon megijedt az őzike, reszketett, mint a nyárfalevél, de azért erőt vett magán és bátran mondta: - Ez a hála, azért amiért segítettem? Ez a köszönet?- Elszégyellte magát a toportyán. Leszegett fejjel, füllel kért bocsánatot. - Semmi baj, de máskor ne tégy ilyet! Ez nem volt szép tőled! - Bocsánatot kérek még egyszer, most tanultam a hibámból! - Akkor jó! Most tovább megyek. - Tégy úgy! - Viszontlátásra! - Viszontlátásra! – Még egy ideig ott álldogált az őzike a folyton-folyvást duzzadó avaron, hisz egyre több és egyre színesebb levelek hulltak le a fákról. Volt olyan fa, amelyik már szinte teljesen kopasz volt, és volt olyan is, amelyikről még alig hullt a levél. A bak elindult a sűrűbe. Hipp-hopp, egy pillanat múlva már nyoma sem volt neki. Egyedül maradtam a tisztáson. - Sietek haza, hogy mire teljesen besötétedik, már otthon legyek. Nagyon félek a sötétben. Főleg egyedül. Még jó hogy innen pár lépés a házunk. - Ekkor hirtelen ott termett egy forgószél. Váratlanul felkapta a kis kunyhót. Megforgatta a levegőben, felültette az egyik szürke fellegre és vitte-vitte. - Állj meg! Állj meg!- kiabálta, de az meg se hallotta. Ő meg szedte a lábát, futott utána, amilyen gyorsan csak bírt, de sajnos egyre inkább lemaradt. Fáradtan, elcsigázottan ült le egy korhadt farönkre. Akkor csörtetett el előtte egy vaddisznócsorda. - Szervusztok! Nem láttátok a kis kunyhót, amit felkapott a forgószél? Ott lakom. - Szervusz! Nem láttuk! – röfögték szinte egyszerre és tovább masíroztak. Akkor szökkent, nem is inkább szállt el előtte egy szarvas. - Szervusz! Nem láttad a kis kunyhót, amit felkapott a forgószél? - Szervusz! Nem láttam! - Merre mész? - Arra!- mutatott abba az irányba, amerre a szél fújta a szeretett otthonát. - Elvinnél egy darabon? - Persze! Ülj fel a hátamra és kapaszkodj meg jól, mert gyorsan megyünk! - Rendben, úgy lesz! – Valóban így is történt. A szarvas hátán ülve nagyon hamar utolérték a forgószelet, aki épp akkor szelídült báránnyá tette le a kis kunyhót. - Nézd, ott van a kalyibám! - Köszönöm, hogy elhoztál! - Nagyon szívesen! - Viszontlátásra! - Viszontlátásra! – Hipp-hopp, és a szarvas eltűnt a koromsötét éjszakába. Édesanya bejött a szobámba, óvatosan elhúzta a sötétítő függönyt, megcirógatott és felébredtem. Reggel volt és ott feküdtem az otthonomban a saját pihe-puha ágyamban. - Csak álom volt? – tettem fel a kérdést magamnak.

Frissítve: 2023. Május












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!