Gani Zsuzsa: A varjú és a csacsi

A csacsi ott élt a tanyán az istállóban. Nem volt válogatós, de nehéz volt a természete. Társaival gyakran összeveszett. Ráadásul irigy is volt. A közeli fán élt egy varjú, aki gyakran megdézsmálta az ennivalóját, majd nagy károgások közepette elrepült. Nagyon bosszantotta ez a szamarat, mert hiába próbálta elkapni a madarat, az mindig elrepült. Na most megtréfállak! - gondolta a csacsi. – Ó, de szép a hangod! - Kezdte. – De a madár rá se hederített. - Gyere ide! Most érik a cseresznye, adok neked belőle, és beletett egy szem cseresznyét egy gödörbe. Arra gondolt, hogy a varjú beleesik, eltörik a szárnya és nem fog tudni elröpülni. - Gyere, vedd el! – mondta, aztán arrébb ment tovább legelni. Fél szemmel pedig figyelte a madarat. A varjú gondolt egyet, keresett egy botot, a csőrébe vette és odaröppent a gödör széléhez. Egyetlen mozdulattal kipiszkálta a cseresznyét, a botot elejtette, csőrébe kapta a gyümölcsöt, és huss felrepült a fára. - Mire a csacsi odaért a gödörhöz, a madár már a fán jóízűen csemegézett.

Gani Zsuzsa: Az arany sakál és a szürke farkas

Tolna megye erdeiben élt az arany sakál és a szürke farkas. Nem voltak barátok, nem szerették egymást. Hogy miért, azt ők maguk se tudták. Talán azért neheztelt a farkas, mert az arany sakálnak arany szőre volt, a sakál meg azért, mert neki a szürke bunda jobban tetszett. A sakál kicsit tartott is a farkastól mert az nagyobb is volt és erősebb is. Ezért ő beérte a kisebb zsákmánnyal, vagy amit a farkas meghagyott. Telt az idő, múlt az idő, az arany sakált nagyon zavarta ez a helyzet és szeretett volna változtatni ezen. Ezért egyik alkalommal, amikor sikerült elejtenie egy kisebb vadat a tisztáson, bevonszolta az erdőbe. Odahívta üvöltő hangján a szürke farkast is, aki épp az erdő másik részén vadászott. Hamarosan odaért hozzá és kérdőn nézett rá. A sakál elmondta, hogy épp most vadászta a csemegét és szívesen osztozik rajta. Jólesett ez a gesztus a szürke farkasna. Jóízűen belakmároztak a finom falatokból. Ettől kezdve jó barátok lettek.

Gani Zsuzsa: A farkas és a kutya

A Zempléni- hegységben élt történetünk hőse a hím öreg farkas. Egy időben ő volt a falkavezér. – Milyen boldog voltam abban az időben! – mondta. Szép voltam, erős és fiatal. Nem lesből rohantam le a prédát, hanem hosszasan űztem, hisz kitartóan tudtam futni. Most meg itt vagyok, gyengén és öregen- gondolta búsan. Közben eszébe jutott az utolsó küzdelme, amin alulmaradt egy fiatal hímmel szemben. Könnybe lábadt a szeme. Ahogy kóborolt magányosan az erdőben, szembe találkozott egy kutyával. Ott szaladgált gondtalanul, önfeledten. Meglátott egy nyulat s vidáman kergetni kezdte. Örömében néha vakkantott egyet. A farkas bánatosan nézte. Egyszer csak észrevette őt a kutya. Odaszaladt hozzá, farkát csóválva, s megkérdezte tőle. - Miért vagy ilyen lehangolt? Eszembe jutottak a régi emlékek! - mondta. - Gyere, fogócskázzunk! - csaholta a kutya, s szaladni kezdett. A farkas egy darabig eltűnődve nézte, majd vállat vont és szaladni kezdett utána. Addig maradunk fiatalok, amíg tudunk változni, tudunk nevetni és felhőtlenül játszani. Gani Zsuzsanna: A hörcsög és a görény A hörcsög épp az üregéből bújt elő, hogy ennivalót kutasson a szántóföldön, amikor egy görénnyel találta magát szemben. Ijedtében felágaskodott, nagyokat fújt, és bátran szembenézett támadójával. Erre az meglepődött és megtorpant. Gyorsan kihasználta a helyzetet, visszabújt az üregbe és egy másik kijáraton surrant ki ismét. Pofazacskóját jó sok maggal, gyökerekkel és egy rovarral tömte tele, majd visszatért a lakásába. Csak várta és csak várta, ám hiába várta a másik bejáratnál őt a görény.

Gani Zsuzsa: Az éti csiga és a csupasz csiga

A közeli mezőn egy kiadós nyári zápor után összetalálkozott az éti csiga és a csupasz csiga. Beszélgetni kezdtek. - Hol hagytad a házad? – kérdezte az éti csiga. - Nekem nincs, sose volt! - felelte. - De így nem szárad ki a tested? - Nem, mert nedves, hűvös helyen élek, földüregekben húzom meg magam, és csak esőben, hidegben merészkedek elő. - Értem! - felelte. - És te? - Én is szeretem a meleg, nedves helyeket, de ha nagy a forróság, vagy fogcsikorgató a hideg, akkor bezárkózom a házamba, még az ajtóm is bezárom - mondta. - Értem. Aztán elbúcsúztak egymástól és mindenki ment a maga útján.

Gani Zsuzsa: Egér és a patkány

Vendégségbe érkezett egérkéhez unokatestvére a patkány. Már korán reggel sürgött- forgott az egérke, hogy mire megérkezik kedves vendége, - aki még eddig sose járt nála, - a friss gabonaszemek tálalva legyenek. Jó sokat terített, hisz kedves volt, és jószívű. Még szedett egy csokor mezei virágot is a mezőről, amit vázában a terített asztalra tett. Hamarosan elérkezett az ebédidő, megérkezett a várva várt vendég. A csengetésre már sietett is mosolyogva az ajtót nyitni ám addigra a patkány átrágta magát az ajtó alatt, ahol ettől egy csúnya lyuk keletkezett. - Hát így várod a vendéget? – mordult rá az egérkére, aki szóhoz se jutott a döbbenettől. Aztán meglátta a terített asztalt és se szó, se beszéd leült a székre és mindent megrágcsált, behabzsolt az utolsó falatig. – Nincs több? – vetette oda foghegyről. Hozz még nekem tüstént, vagy beléd harapok! - folytatta. Nagyon szomorú lett Incifinci. Törte a fejét, hogy most mit tegyen?  Közben besietett a kamrába és kihozott még egy adagot, majd egy adagot szépen becsomagolt. A patkány azt is befalta. Mielőtt még szóra nyitotta volna száját, az egérke megszólalt: Kedves rokon! Csomagoltam neked még a hosszú útra is egy kis elemózsiát. Köszönöm, hogy meglátogattál és már nyitotta is az ajtót: a patkány pedig se szó se beszéd kikapta a kezéből a csomagot és elsietett. Egérke még sokáig eltűnődve nézett utána.

Az erdei pacsirta a bokrosabb erdőben magokat, rovarokat keresgélt, amit jóízűen elfogyasztott, majd felszállt egy ágra és gyönyörűen trillázni kezdett. Meghallotta ezt a mezei pacsirta. Odarepült hozzá és azt mondta: -De szépen dalolsz! - köszönöm! – felelte amaz. Na megyek keresek magamnak hernyót és gilisztát, mert nagyon éhes vagyok! – Talált is jócskán. Jóízűen elfogyasztotta, majd az erdei pacsirta mellett ő is zengő hangon dalolni kezdett. - Ne énekelj, mert láttam a közelben egy kígyász sólymot és ha meghallja a hangod elragad a karmával! - mondta az erdei pacsirta, mikor meghallotta a csodaszép trillát. - Ekkor ért oda a szarka, aki félvállról vetette oda: - A sólyom most lakott jól egy siklóval, már biztosan nem éhes! - énekelj csak nyugodtan! - mondta nevetve, majd elrepült.

Gani Zsuzsa: A molnár fecske, veréb és a füsti fecske

Nyár vége volt. Már megnőttek, megerősödtek a fiókák. Lassan csomagolni kezdtek a hosszú útra. Nagy csapatokban készülődtek, közben még néhány repülő rovart is elkaptak, hogy ne éhesen keljenek útra. Nagyon szomorú volt a kis molnár fecske, hogy el kell hagynia barátját a kis verebet. Rokona a füsti fecske, aki már elkészült a csomagolással odarepült hozzá. Ő is nagyon bánatos volt, hisz neki is el kell hagynia kedves fészkelőhelyét, hazáját egy időre. Hisz itt télen nem találnak elegendő élelmet. -Tavasszal majd újra találkoztok, újra visszatérünk majd ide és újra minden a régi lesz. - mondta - azzal huss, a fecskék egyszerre felszálltak és elindultak dél felé. Egy időre még az ég is beborult, ahogy eltakarták a kedves kis madarak az égboltot. A kis veréb bánatosan nézett utánuk: - Szerencsés utat! Visszavárunk! - kiálltotta utánuk.

Gani Zsuzsa: Az elhagyott cipő története

Kora reggel már ott kukorékolt a kakas a szemétdombon a baromfiudvarban, amíg a tyúk kapirgált. Egyszer csak talált egy fél pár cipőt. - Jó lesz a tojásaimnak! - gondolta. Gyorsan ráült kotlani, s hamarosan tojt is egy tojást. Megtetszett a cipő a többi tyúknak is, ők is szerettek volna tojást rakni bele, de a tyúk elkergette. – Csak az enyém! - kotkodácsolta és tovább ült rajta késő estig.

Gani Zsuzsa: A baromfiudvar lakói

Nemrég keltek ki a csibék a tojásból. Az egyik amelyiken a legtöbbet ült tyúkanyó, az fekete lett, amelyik a leghamarabb bújt ki az pedig kopasz nyakú. Nemrég bújtak ki a tojásból a kiskacsák és a kislibák is, közülük az egyik nagyon félénk volt. A kislibák nagyon gyorsan nőttek. Az egyik nagyon harcias volt, gyakran elzavarta testvéreit az etetőtől. Korholta is érte a tojó eleget! – De mindhiába! – Már minden testvére félt a közelében lenni, mert akit tudott megcsípett éles csőrével. Buksi, a házőrző megelégelte a dolgot, s mert dolgozott benne a vadászösztön, erőteljesen ráugatott: - Elég volt! Nem veszed észre, hogy mindenki fél tőled és már senki sincs szívesen a közeledben? - A liba csodálkozva nézett a kutyára, hisz eddig úgy gondolta, hogy ez a természetes. A legelsőnek kibújt kiskacsa nagyon jó úszó volt. Úszóhártyás lábaival csak úgy szelte a vizet! Élvezte, hogy sosem ő a sereghajtó és élvezte, ahogy a víz összecsapott a feje fölött, persze gyorsan ki is bukkant. Ám a többieknek nem tetszett, hogy minduntalan tele fröcskölte a szemüket vízzel. Ő ezt nem vette észre, vagy nem törődött vele, nem tudom és úszott, lubickolt gondtalan. A kopasz nyakú tyúk is megnőtt már, a taraja egész különlegesre sikeredett. Nagyon büszke volt rá és a kopasz nyakára is. Mindig hencegett vele. Eleinte békésen tűrték, nem szóltak érte testvérei, de utána a kis fekete mégiscsak rászólt. - Nézd, testvérem! Én is különleges vagyok, más, mint a többi mégsem dicsekszem vele. A kopasz nyakú erre elszégyellte magát.

Gani Zsuzsa: Pizsamaparti a réten

A tücsök meghívókat osztogatott ki a közeli réten a szöcskének és a sáskának. -Meghívlak benneteket az első pizsama partymra! – mondta örömmel. – Mit vigyünk neki meglepetésnek? - suttogott a sáska a szöcskéhez. – Én hozok neki pitypangot! - mondta a szöcske. – Te pedig hozz tyúkhúrt! - annak biztosan örülni fog! – De szereti? – kérdezte a sáska. – Igen, nagyon! - mondta a tücsök, majd folytatta: Ciripelni és hegedülni is fogok, hogy jó legyen a hangulat! Te pedig táncolj hozzá! – Rendben! - válaszolt a sáska.

Gani Zsuzsa: Kaland a játszótéren

Az óriás keresztespók kimondottan jó erős hálót szőtt a játszótér egyik tölgyfáján. - Ez jó lesz! - gondolta. Innen nem fog elszökni, a finom csemege! - mondta mosolyogva, majd elbújt a lombon. Egy kis kék lepke jelent meg az orra előtt, vidáman táncolt, keringőzött önfeledten, még a Nap is megcirógatta bársonyos sugarával. -Ó, de mi történt? Egyszer csak beleragadt hártyás kis szárnya az erős hálóba. Hiába ficánkolt, erőlködött, nem sikerült szabadulnia. Arra tévedt a karéjos keresztespók. Meglátta a kék lepkét. Sietett, hogy elfogyassza az ingyen csemegét, már csöpögött a nyála is, amikor megjelent az óriás keresztespók és kijelentette: -Ez csak az enyém! Én dolgoztam meg érte! Nem adom neked! A karéjos keresztespók legörbült csáprágóval ment tovább. Az óriás keresztespók pedig még sokáig gyönyörködött a kék lepkében, hisz már előtte jól lakott néhány szitakötővel.

Gani Zsuzsa: Koncert az erdőben

Gyönyörű tavaszi nap volt, magasan szórta arany sugarait a Nap, bárányfelhők úsztak az égen. Jókedvű volt az erdő. Vidáman susogtak az üde zöld falevelek, trilláztak a madarak. Hangversenyt adott a vörösbegy, a fülemüle és az énekes rigó. De szépen énekel a fülemüle! - suttogták az erdei virágok. – De szépen dalol az énekes rigó! - suttogták a fák, a bokrok. Elszomorodott a vörösbegy, mert az ő nevét nem emlegette senki, pedig neki is oly szép, lágy a hangja. Ezért megkérte a pacsirtát, hogy énekeljen helyette. – Most már az én hangom is szép? – kérdezte. – Igen, szép! - mondták a többiek. De nem nyugodott meg a vörösbegy, a lelkiismerete nem engedte, hisz becsapta a többieket.

Gani Zsuzsa: Születésnap az erdőben

Születésnapját ünnepelte egy kora őszi este a mezei nyúl. Vendégségbe érkeztek az erdő állatai: sün, mókus, őz, szarvas, vaddisznó, róka és a farkas. Mindegyik hozott valami finomságot. Az egyik répát, a másik káposztát volt, aki kukoricát, burgonyát, volt ki lóherét és lucernát hozott. Jókedvvel indult az ünnepség, ettek, ittak, beszélgettek, mulatoztak, amikor hirtelen a nyúl hegyezni kezdte a fülét. Kifinomult szaglóérzéke jelezte a veszélyt. Ekkorra a többiek is megérezték a bajt, sietve megköszönték a vendéglátást, majd elfutottak, ki erre, ki arra. Hirtelen, - hisz több helyen befogócsapdákat állítottak a vadászok - erőteljes bőgés, vonyítás, röfögés verte fel az erdő csendjét. Öblös hangján szarvas kiáltott segítségért. Aztán motorok éktelen hangja dübörgött egy ideig, majd néma csönd lett ismét. A mezei nyúl kivételével mindenkit elfogtak és ketrecbe zártak.

Gani Zsuzsa: Sirályok bálja

Ott kint a búzakék színű víz fölött az első báljára készült egy sereg sirály. Olyan jó kedvük volt, hogy egész délután csak kacagtak és csinosították hófehér tollaikat. Eljött a bál ideje éppen napszálltakor. Az ég arany színű volt, s a felhők pedig pirosak és kékek, kibontott vitorláikkal úsztak az égen. De nem foglalkoztak ők most ezzel! Csak keringőztek gondtalan az immár sötét színű Duna fölött. Néha lebuktak a víz alá halat fogni. Ám hirtelen kezdetét vette az égi háború, dörgött, villámlott. A legszebb sirály azonnal fülsértően vijjogni kezdett, így értesítette a többieket a közelgő veszélyről. Mindenki gyorsan menedéket keresett. Onnan figyelték, hogy egyre magasabb hullámok tornyosulnak, és koromsötét viharfelhők terítetik be az eget, majd eleredt az eső is. Először csak nagy cseppekben, majd hirtelen lezúdult az égi áldás. Aztán amilyen gyorsan jött, ugyanolyan hamar el is ült a vihar. Előbújt a bársonyos nap, s bégetni kezdtek az újszülött felhőbárányok az égen.

Gani Zsuzsa: Sólymok vitája

Egy magas fa tetején lévő varjúfészekben lakott a kaba sólyom. Lusta volt magának építeni. Épp teletömött beggyel, jóllakottan pihent benne. Unokatestvére az erdei sólyom épp arra járt. – De szép, takaros kis fészket építettél! - dicsérte meg. – Ugye? - válaszol rá. - Olyan éhes vagyok, úgy korog a begyem- mondta. De jó lenne egy finom kis molnár fecske vagy füsti fecske! - De hiszen az előbb láttam, hogy egy kis verebet téptél szét! - nézett rá csodálkozva! A kaba sólyom elvörösödött szégyenében. - Ha már elkezdtél gurulni a hazugság lejtőjén, akkor már nehéz lesz megállnod és visszafordulnod!

Gani Zsuzsa: Vércse és a sólyom

Egy kellemes nyári napon összetalálkozott a vércse és a sólyom, illedelmesen köszöntötték egymást, majd beszélgetni kezdtek. Egy ideje folyt a társalkodás, amikor a vércse játékba invitálta a sólymot. – Aki előbb elkapja a zsákmányt, azé lesz! - mutatott a földön futkározó rágcsálóra. – Rendben, felelte a sólyom. Elkezdték a számolást: elkészülni, 1, 2. 3, rajt! A vércse sebesen, siklórepüléssel zuhant az áldozatra, míg a sólyom villámgyorsan csapott le az áldozatra. Szinte teljesen egyszerre értek oda, amikor a sólyom hangosan vijjogni kezdett. A vércse meglepetten megtorpant, így a sólyom ezt kihasználva, kapta el éles karmaival az áldozatát. – Elfelezzük a zsákmányt? - kérdezte a sólyom a búsuló vércsétől vidáman. – Igen, felezzük! - kiáltotta örömmel a vércse.

Gani Zsuzsa: Halászsas kalandja

A halászsas behajlott karmaival készült a vadászatra. Büszke volt, méltóságteljes ragadozó. Erős lábaival épp megragadott egy csukát. Szorítása olyan erős volt, hogy lehetősége sem volt a csukának a menekülésre. Gondos szülő volt, már vitte is fiókáinak a fészekbe. Ahogy nőttek a kis sasok tüzetesen megtanított nekik mindent amire szükségük volt az életben maradáshoz. Az egyik kis sas élete első vadászatára készült. Magasból leste ki a prédát. Tüzetesen átgondolt mindent amire tanították szülei. Hegyes, kampós karmaival csapott le áldozatára…. azaz csak majdnem, mert csak megsebesítette a halat és a keszeg elúszott. Látva ezt a másik fiatal sas, kárörvendőn kigúnyolta. Még mielőtt megbántották volna a szavak, erőt vett magán és ismét felrepült a magasba. Miután észrevett egy kétéltűt, zuhanórepülésben, pontosan csapott le áldozatára. Most sikerült neki. A szülei nagyon megdicsérték. Már a fiatal sas sem csúfolta ki.

Gani Zsuzsa: Vágómadarak vitája

Tisza mellett az erdőben élt Kánya, Ölyv, Keselyű, Héja és Sas. Jó barátok voltak. Együtt vadásztak élelemre, sokszor megosztoztak a zsákmányon is. Kánya társaságkedvelő volt akárcsak Keselyű, viszont Sas, Ölyv, és Héja azt nem szerette. Kánya és Keselyű születésnapjukat készültek megünnepelni. Meghívták barátaikat és az összes rokonukat. Sas és Ölyv megkérdezte az ünnepelteket, hogy miért hívnak meg mindenkit, hisz szűk baráti körben jobb ünnepelni. Kánya és Keselyű azt felelte: - Oly ritkán látjuk egymást, ritkán beszélgetünk, most erre itt a jó alkalom! Jól fogjuk magunkat érezni erről gondoskodom! – cirógatta meg kedvesen mosolyogva barátai fejét. - Rendben! - adta be a derekát Ölyv. Sas viszont nem mondott semmit az ünnepelteknek, segített nekik az előkészületekben, mintha örülne az alkalomnak. Amikor hármasban maradt Sassal és Ölyvvel, nem tudta türtőztetni magát és kifakadt: Hogy lehet ilyen Kánya és Keselyű! Idecsődíti az erdő összes lakóját, pedig mi vagyunk a legjobb barátai. Én ezt nem is értem! - mondta szomorúan, majd elbúcsúztak egymástól és mindenki ment a maga útjára.

Gani Zsuzsa: A pórul járt Csuka

Csendes nyári nap volt. Két Béka: Kreke és Breke épp napozott a tavi rózsán. A víz tisztaságában gyönyörködtek, mely tiszta volt, égszínkék, amikor meglátták, hogy Csuka épp portyázni indult. Sebesen úszott, majd gyorsan rácsapott egy küszre, aztán még egyre és még egyre, és ahogy mindig egy újabb és újabb küszre rácsapott az előzők sebesen elúsztak. A békák hasukat fogták nevettükben. Bosszantotta is ez Csukát! Végül egyet, a legnagyobbat mégis sikerült elkapnia és hogy biztosan ne meneküljön meg egészben akarta lenyelni, de megakadt a torkán és fuldoklani kezdett. Látva ezt a két béka: Kreke és Breke, gyorsan beugrottak a vízbe és kihúzták Küszt Csuka szájából. Csuka leszegett fejjel köszönte meg a segítséget.

Gani Zsuzsa: Csetepaté

Két kóbor macska: Csacska és Macska nyáron összetalálkozott a mezőn. Jó barátok lettek. Együtt kergették a pillangókat, együtt vadásztak verebekre és egerekre, megosztoztak rajta mindig igazságosan. Történt egyszer, hogy egy hűvös reggelen Csacska egy másik kóbor macskával, Kacskával is összetalálkozott, aki épp két verebet majszolt. Csacska megkérdezte: - Nekem adod az egyiket? – Persze, tied lehet! – felelte Kacska és evett tovább békésen. Miután jól belakmároztak lepihentek egy fa alá. Ekkor érkezett oda Macska is, egy frissen fogott egérrel. – Csacska, hoztam egy egeret, gyere felezzük el! - Én már jól laktam, kaptam egy verebet Kacskától vetette oda foghegyről, majd henyélt tovább. A legmelegebb nap is végződhet fagyos széllel, jégesővel.

Gani Zsuzsa: Készülődés a nagy útra

Ősz volt, hűvös és erősen hullani kezdtek az elszáradt, színes levelek. Csomagolt Gólya, Fecske, Daru, Bölömbika, Búbos banka, és Vadlúd is. Nagyon izgatottak voltak, ezernyi kérdés kavargott a fejükben. - Vajon nem fogunk eltévedni? Vajon nem hullunk el, mint az őszi legyek? Számtalan veszély les majd ránk, szembe kell néznünk az éhezéssel is, hiszen jóformán semmit sem eszünk az utazás alatt- tették fel sorra magukban ezt a kérdést. Aztán eljött a nagy nap, felszállt a madársereg. Egy kis időre eltakarták a Napot is, annyian voltak. Mint a magasból lezúduló vízesés morajló hangja, mint a haragos, hullámokat felkorbácsoló tenger, úgy hömpölyögnek végig éjszakákon és nappalokon át számtalan veszélynek kitéve ezek a kedves madarak. Megpihentek útjuk során árbócon, sziklaszirten, zátonyon, mire elérkeztek a biztonságba, ahol nem fáztak és volt elegendő élelem is. Most kicsit megnyugodhattak. Egy idő után aztán újra felszálltak a madarak, hasították a levegőt reményekkel telve, hazaszeretettől fűtve haza felé. Alig várták már, hogy visszatérhessenek régi fészükre. Már gondolatban tervezték a jövőt. De lelkükben még ott motoszkáltak a kétségek. Néhányat közülük lesbe álló orvvadászok lőttek le, néhányan elhulltak, mert nem bírták a hosszú utat. Akik megérkeztek azokon látszott, hogy nagyon el vannak fáradva, de szerencsére épségben visszataláltak fészkelőhelyükre.

Gani Zsuzsa: Az üres fészek

Tél volt, kemény, hideg, fogcsikorgató. Fázott az erdő, reszkettek az itthon maradt madarak. Néhány fészek azonban üres volt, magányos, elhagyatott. Azóta volt egyedül az a kis fecskefészek, mióta beállt az ősz, hullani kezdtek a rőt levelek. - Akkor hagyott itt a kedves kis fecskecsalád- gondolta búsan. - Csak az eresz ölel át, emberek jönnek- mennek alattam. A kopasz fák sem dajkálnak! - búsult tovább. Aztán elköszönt a tél, kibújt a hóvirág és félszegen a Nap. Reménytől és izgalomtól fűtött vágy költözött az üresen hagyott fészek szívébe. Aztán ahogy búcsúzott a tél, egyre másra érkeztek haza a megfáradt vándorok. Egyik este hazatért az elcsigázott fecskecsalád is. Hangosan ficseregve jelezték: -megérkeztem!

Gani Zsuzsa: A békés Balaton

Mily szépség van odalenn a mélyben, ugye, elnémultál, kis madár? – kérdezte a tó. Ábrándozó tekintettel nézem a ringó, végtelen, szép határt! – felelte a madár. Hold világánál, a víz tükrében csillan képe ezer csillagnak, mint júniusban úton-útfélen, szentjánosbogár szárnyainak. Szellő gyorsan bontja vitorláit, szilaj vihar dalát hallgatom. Tombol a hullám, a csillagpázsit már rég eltűnt villámszárnyakon. – folytatta a madárka. Amuri kagyló könnye patakzik, hallod, hogy sír, szenved a nádas? Gyógyítsd meg őket úgy pirkadatig, hallod, hogy könyörög, hisz lázas! Hoppá, hirtelen elült a szélvész, több csavarhínár kacarászik. Gyönyörű, tükörsima felszínén, vígan kérészraj vitorlázik. Megtépázott fodrain fürdőzik Nap sugara, simítja hittel. Túlcsordul szívem, kinccsel töltődik, ahogy nézlek, s szinte újjászületek- mondta ámulattal a madárka.

Gani Zsuzsa: Első nap az óvodában

Breke béka óvónéni már nagyon várta a porontyokat a kicsoportba. Szépen kicsinosította a nádast, széles mosolyra nyitotta a száját, a sás és a gyékényes kellemes dalt dúdolt. Izgatottan mentek a csemeték édesanyjuk kíséretében az óvodába. Ezernyi kérdés forgott a fejükben úgy, mint a vízi malom kereke. - Vajon milyen lesz az óvoda? Milyen lesz az óvónéni? Lesz vajon sok- sok játék? Nagyon nyugtalanok voltak. Egyszer csak megérkeztek. Ámultak- bámultak, hogy milyen gyönyörű helyre jöttek és mennyi érdekesnek ígérkező játék volt a nádasban és milyen kedves, mosolygós az óvónéni! Miután elbúcsúztak édesanyjuktól, mindegyik lurkót mosolyogva, barátságosan kísért be a nádasba.

Gani Zsuzsa: Húsvét a Margit- szigeten

Gyönyörű volt a Margit- sziget, árnyas tölgyek, színes virágok, zöld dombok ölelték körbe. Hát még a Japánkertje, többszáz éves fák, örökzöldek, különleges növények mosolyogtak. Tyúkanyó sebesen tojta a tojásokat, hisz húsvét közelgett. Alighogy tojt egyet sietett Tapsi, hogy kihímezze. Mégegyet tojt, már is odaugrált Muszi, hogy megfesse. Sok- sok testvére segített, hisz rövid volt az idő. Már alkonyodott mire elkészültek. Egyik szebb volt, mint a másik! Gyorsan eldugdosták a szigeten a Japánkertbe, a tiszta tó köré, melynek felszínén récék úszkáltak, benne aranyhalak kergetőztek, még a zenélő kút köré, a romokhoz és a víztorony közelébe is tettek. Jól el is fáradtak. Közben Muszi félszegen odasettenkedett Tapsihoz és kérlelni kezdte: - Tapsikám, látom egy csodaszép hímes tojás ott maradt a kosaradban. Úgy tetszik! - nekem adod? – Hát persze! - felelte mosolyogva és átnyújtotta Muszinak a gyönyörűen megfestett tojást. - Köszönöm! - kiáltott fel boldogan testvére. – Szívesen! - felelte Tapsi.

Gani Zsuzsa: Karácsony az erdőben

Karácsonyhoz készülődtek az erdő lakói. Kinéztek egy gyönyörű, magas, sudár fenyőt. – Ez jó lesz! - mondta Vaddisznó. A télire felhalmozott készletből hozott tobozokat Őz és Szarvas. Mogyorót, makkot hozott Üregi Nyúl. A többiek megterítették az asztalt finomságokkal. Ebben segített Borz, Sün, Farkas, Róka, Hiúz, Medve és Bagoly. A kismadarak lágy zenéhez hangoltak. Az ajándékok csomagolásával már rég végeztek. Az ajándékozás úgy történt, hogy mindenki húzott egy nevet a kalapból és akinek a neve a papíron szerepelt azt a pajtását lephette meg valami aprósággal. Közben felgyúlt az égen az első csillag, beállt az ünnep. A kismadarak most kivételesen este adtak kellemes szerenádot. A jó pajtások táncra perdültek. Pörögtek, forogtak, keringtek önfeledten. Közben nagy pelyhekben a hó is hullani kezdett, de ez nem szegte kedvüket. Sőt, még jobb hangulatba kerültek. A csillámló, hófehér pelyhek szőnyegként terült el a földön, megvilágítva az erdőt. Vidáman társalogtak egymással a kis barátok, ettek, ittak, jól érezték magukat, néha- néha jóízűt kacagtak. Egy idő múlva Üregi és Menyét megkocogtatta az üvegpoharat és hirtelen csend lett. Mindenki rájuk figyelt. - Most jöhet a pezsgőbontás! - kiáltotta ünnepélyesen Üregi. Miután jókívánságok közepette emelték poharaikat, Mezei megszólalt: - most mindenki adja át az ajándékot annak, akit húzott! Lett nagy izgalom és öröm, amikor átnyújtották meglepetésüket barátjuknak. Miután kibontották, megnézték és megköszönték az ajándékokat, folytatódott az ünnep egészen pirkadatig.

Gani Zsuzsa: Hol késel már Mikulás?

Gyönyörű hely Aggtelek. Növényvilága igen változatos, karsztfennsíkok, lejtők, varázslatos barlangok, mély szurdokvölgyek, védett erdők ölelik körbe. Itt élt Rézi, a rézsikló és Zizi, a zöld gyík. Jó barátok voltak. Vagy mégsem? Tél volt, a földet hófehér, csillámló, pihe- puha takaró fedte. Mindketten nagy lázban voltak, egész délelőtt suvickolták csizmájukat, jó fényesre, hisz - ma éjszaka jön a Mikulás! - kiáltotta izgatottan Zizi. Miután kitették az ablakba a csillogó- villogó csizmájukat még elmentek játszani egy jót. Hógolyóztak, szánkóztak önfeledten, majd egy kiadós vacsora után, amit anyukájuk készített, ágyba bújtak és hamarosan el is aludtak. Az ám! De valójában csak Zizi aludt el, mert Rézi- mikor barátja már jó mélyen aludt- felkelt és kicsempészte az ablakból Zizi csizmáját. Eldugta az ágy alá, majd lefeküdt és kaján mosollyal elaludt. Másnap reggel mikor a halovány Nap előbújt a felhők mögül, mindketten gyorsan kiugrottak az ágyból és az ablakhoz szaladtak. De mit láttak? Semmit! Rézi elképedten bámulta az üres párkányt. Ott állt a csizmája üresen, Zizié meg eltűnt. Mindketten keserves sírásra fakadtak. Aztán véletlenül Zizi meglátta a csizmáját az ágy alatt. – Hát ez, hogy került ide? - töprengett. Közben előhúzta és meglepetten látta benne az ajándékcsomagot. Tele volt csupa- csupa finomsággal. Volt benne sok- sok ízeltlábú és rovar, hű, de örült neki! Csak Rézi maradt szomorú, hisz nem kapott semmit.

Gani Zsuzsa: Gyíkok, kígyók, békák az óvodában

Ünnepség volt az állatóvodában. A gyíkok, kígyók, békák kicsinosították magukat az alkalomhoz méltón és így vitte be őket anyukájuk, apukájuk. Nagyon izgatottak voltak. Hát, még mikor meglátták a tündöklő karácsonyfát a csoport sarkában! - Ó, de gyönyörű! - mondták a gyíkok. - De csodaszép! - mondták a kígyók. Meseszép! - kiáltottak fel a békák. - Hát még, amikor meglátták, hogy mennyi ajándék hever a fa alatt, szépen becsomagolva és mindenkinek rajta volt a jele. Boldogan szaladtak oda és sebesen bontogatták ki a kis csomagokat. Mindenki nagyon örült, csak Szisza kígyó szívét mardosta az irigység, mert a többiek rágcsálót, cickányt kaptak, ő pedig csak egy tojást. Csalódottan kiáltott fel: - Ez csak egy tojás! - Mindenki elképedten nézett rá, arcukról lefagyott a mosoly. - Nem szereted? - kérdezték a békák. - De, igen! - felelte egykedvűen. - Akkor mi a baj? Inkább örülj, hogy ajándékot kaptál! Ahogy örülünk mi is!- mondták a gyíkok.

Gani Zsuzsa: A Tengerszem- tó gőtéje

A zafírkéken csillogó víztükörben gyönyörködött Foltos és Tarajos. Aztán gondolt egyet és úszni kezdett a csillogó vízben. Foltos csak egy cseppet, mert félt a víztől, úgy érezte, hogy nem úszik elég jól, ezért gyorsan kievickélt a partra. Onnan nézte barátját, aki igen jól érezte magát, bár néha kiült a szirtre sütkérezni.  Aztán nézte, nézte a tengerszem fölé magasodó, fákkal benőtt, meredek hegyoldalt. A szalamandra azt gondolta magában: - Milyen gyenge vagyok és milyen bizonytalan! Gőte barátom meg milyen magabiztos. Mit tegyek, mit tegyek? - szomorkodott magában. Aztán gondolt egyet: - Erőt gyűjtök magamon, összeszedem magam, veszek egy nagy levegőt és irány a víz! Ha neki megy, nekem miért ne menne? - Így is tett. Lassan, nehézkesen úszott, de úszott! - Látod, hogy te is tudsz úszni? - mondta Tarajos. - Ügyes vagy! - mosolyodott el. Foltos nagyon megörült ennek és nagyon büszke volt! - Érdekes, mikor megszülettünk, még milyen jól tudtunk úszni! - mondta Tarajos. – Igen, de most szívesebben vagyunk a százazföldön - kacagott Foltos.

Gani Zsuzsa: A csuka és a fogas

A fiatal Fogas úgy döntött megvicceli jóbarátját az öreg Csukát. Gondolkodott egy darabig, majd kitalálta: - Figyelj ide, barátom! - Látod ott azt a szirtet? Ússzunk el odáig, kerüljük meg, majd ússzunk ide vissza. Aki elsőnek ér be a célba az lesz a győztes. Aki pedig veszít, az vendégeli meg a másikat. Jó lesz? - Jó lesz! - hajlott rá Csuka. Magában azt gondolta: - Úgyis én vagyok a gyorsabb! Fogas meg azt gondolta. - Igaz, hogy ő a gyorsabb, de öreg és nem lát jól a víz pedig tele van hínárral. – Kezdhetjük? - Igen! válaszolta Csuka. Közelben Béka, aki a tavirózsán ülve figyelt elkezdte: -Elkészülni, vigyázz, rajt! - kiáltotta. Fürgén, sebesen indultak, de Csuka minduntalan belegabalyodott a hínárba. Fogas mivel kicsi volt, ügyesen manőverezett a tekergő növények között. Megkerülte a szirtet és elsőnek ért be a célba. - Jót játszottunk! - mondták mindketten. Ígéretéhez híven Csuka megvendégelte Fogast és Békát is.

Gani Zsuzsa: Farsang az óvodában

Nagy volt az izgalom az óvodában. Farsangra készülődtek az állatkölykök. A legjobb barátok egymás fülébe sugdosták a légféltettebb titkaikat. Vakond azt súgta a cickánynak: - Én Jéghercegnő leszek! Mókus pusmogta az ürgének: - én Superman leszek! Denevér azt súgta a sünnek: - Én Batman leszek! - Ugye tudjátok, hogy bárki mondhat egy verset a jelmezéhez, ha megtanulta? Sőt még a szerepét is eljátszhatja az, aki kedvet érez hozzá! - mondta fennhangon a mókus. - Hát persze! - kiáltották bátran. Csak a kis sün maradt csöndben. A kis sün magában tett-vett, díszítgette a csoportot a többiekkel együtt, de nem szólt egy szót sem. Fel is tűnt a többieknek. Sün barátom! - szólt hozzá a vakond. – Te miért vagy csöndben? Valami baj van? Nem érzed jól magad? - kérdezte. - De jól vagyok! - felelte. – Miért titkolózol? Elárulod? Súgd a fülembe, hogy mi leszel a farsangon! - Nem lehet! - mondta. - De miért? - akadékoskodott a vakond. - Mert én hiába bújok abba a jelmezbe úgysem tudnám bemutatni! - De hát nem is muszáj! - Ekkor már mindenki őket figyelte. – Úgysem tudom eljátszani a szerepem. - Azzal könnyeket hullatva elviharzott. Utána sietett a cickány. - Mi leszel? - mondd meg légy szíves, hátha tudok segíteni! - kérlelte. Végül csak kibökte: - Földgömb leszek! - Elmosolyodott erre barátja és azt kérdezte: - Tudod, hogy mozog a Föld? - Igen! - felelte. - Akkor jó! - Utánozd! - Jó, rendben! - bátorodott fel Sün. - Köszönöm neked! - válaszolta. – Szívesen! - mosolyodott el a cickány. A kis sün mindent úgy csinált, ahogy megbeszélték, ráadásul ő volt a legügyesebb. Nagyon, de nagyon boldog volt.

Gani Zsuzsa: Pünkösd a mezőn

Válasszunk pünkösdi királyfit és pünkösdi királylányt- ciripelte Tücsök a réten. Én hegedülök! – Mi táncolunk! - mondták a hangyák. A katicák az ünnepi terítésben és az étel, ital osztásban segített. De ki legyen a királylány és ki legyen a királyfi? – ciripelte Tücsök. Nekem van egy ötletem! - mondta Pillangó. Rendezzünk versenyt. Aki győz az lesz a király és a királylány. Ez az ötlet mindenkinek tetszett. Rajthoz álltak az állatok: Üregi, Pillangó, Csiga, Bodobács, Pók, Sáska és az Egér. – Elkészülni, vigyázz, rajt! - kiáltotta Tücsök. Azonnal elstartoltak, utánuk csak úgy porzott az út! Elsőként érkezett meg Üregi Üdvöske, másodiknak pedig Egér Elemér. Így nem volt vitás ki lesz a pünkösdi királyfi és a pünkösdi királylány. Örömükben táncra perdültek a réten, Tücsök hegedült hozzá a szél fújt hárfán, majd ettek, ittak, jól mulattak egészen addig míg fel nem jött az égre az első csillag.

Gani Zsuzsa: Rejtelem a tölgyesben

Kora ősz volt, sárgulni, száradni kezdtek a fákon a levelek, a szél is egyre haragosabban fújt. A vörösbegy, poszáta, pinty és a zöldike egyre inkább fázott, így muszáj volt vastagabb ruhát ölteniük. Ahogy hulltak a levelek, az erdő lombja nem nyújtott számukra többé elegendő biztonságot. Ahogy keresgélték a földön az eleséget egyszer csak lecsapott az égből a barna rétihéja. Ijedten rebbentek szét a kismadarak. Reszkettek a félelemtől. Szerencsére a héja elvétette a célt és dühösen szállt el jó messzire. A kismadarak fellélegeztek.

Gani Zsuzsa: Fenyőerdő lakói

Örökzöld lombjukkal méltóságteljesen álltak a fenyők az erdőben, gyantaillat keringőzött a levegőben. A lombkoronák alatt, mohával, zuzmókkal, gombákkal benőtt fatörzsek nyújtózkodtak, sűrű volt a vegetáció. A fenyőerdő lakói, a csíkos Mókus, Cinege, Harkály, foltos Bagoly, Nyúl, fekete Medve, Szarvas, a fehérfejű Rétisas és Futrinka jó barátságban éltek egymással. Vidám volt az erdő hangulata. Őszinték, becsületesek voltak, nem voltak titkaik sohasem egymással. Egyszer csak a Futrinka hernyókat látott meg a fűben. Még sose látott eddig ilyet. s miután egyedül vadászott épp a környéken úgy döntött gyorsan felfalja őket. Így is tett, de a sok finom falattól nagyon megfájdult a hasa, és nehezen bírt a korhadó fája alá bebújni. Ki se jött egy jó darabig. Barátai keresték, már tűvé tették érte az egész erdőt. Medve egyszer csak jajgatásokat hallott a fa alól. Akkorra ért oda Mókus, Cinege, Harkály és Bagoly is. – Mi történt? – kérdezték egyszerre. Egy darabig meglapult Futrinka, de olyan fájdalmai voltak, hogy már nem bírta tovább és a lelkiismerete se hagyta nyugodni. Kibújt a fa alól. -Találtam a fűben jó sok kövér hernyót. Olyan éhes voltam, hogy mind befaltam! - mondta szemét lesütve. – Mind egyedül? – kérdezte Nyúl, Sas és Szarvas is egyszerre. – Igen! - felelte. – Ó, te szegény! - felelték, -akkor neked bizony gyomorrontásod van! Nyúl elugrabugrált gyógyfüvekért, Medve és Bagoly főzetet készített belőle. Mókus pedig aprókat kortyolva megitatta barátját. Futrinka ennyi jóság láttán nagyon szégyellte magát.

Gani Zsuzsa: Félelem a barlangban

A pelék kirándulni mentek. Pele óvónénik és a dadusok kísérték. a Mecsek leghosszabb, patakos barlangjába mentek külön busszal. Nagyon izgatottak voltak a kis pelék. Ahogy beérkeztek a barlangba, páratlan szépségű különféle színű és formájú cseppkőképződményeket, és ahogy felnéztek, fejjel lefelé csüngő denevéreket láttak. Több kis pele meg is ijedt és rémülten bújt el kísérőik mögé. - Nem kell félni, nem bántanak, ők éjszakai állatok, csak maradjatok csendben! Ők apró rovarokat esznek! - nyugtatta meg a reszkesztőket Pele óvónéni. Miután eleget gyönyörködtek a barlang páratlan szépségeiben felfedezőútra indultak a közeli arborétumba is.

Gani Zsuzsa: Évzáró a Kamara erdei óvodában

Évzáróra készülődtek a kis állatóvisok. Boldogan, nagy szorgalommal ismételték a verseket, dalokat, körjétékokat, mesét, hogy amikor eljönnek a szüleik megnézni a műsort, büszkék lehessenek rájuk. A medve és a róka egy cseppet se izgult. - Minek is izgulnánk, hisz tudunk mindent, már rég megtanultuk. Most egy kicsit átismételjük és minden menni fog, úgy, mint a karikacsapás. -mondták. – Én nagyon izgulok - mondta vékony, kis cingár hangján a kis egér. - De miért? - néztek rá csodálkozva. – Azért, mert mi lesz, ha eltévesztem, ha rosszul mondom a szöveget? - folytatta. – Csinálj úgy mintha mi sem történt volna, úgysem veszi észre senki! - mondta a medve. -Igazán, ennyi az egész? - cincogta a kis egér. Hát persze! - nevetett fel a róka.

Gani Zsuzsa: Ballagás a János hegyi óvodában

Büszén álltak a sorban a kis fecskék a Fecske óviban, hisz már nagycsoportosok lettek, ősszel az iskola vár majd rájuk. Azért kicsit szomorkodtak is, fájt nekik a búcsú szeretett óvodájuktól, kedves kis pajtásaiktól. - Néha azért meglátogatunk benneteket és mesélünk majd sokat az iskoláról, és ti is elmondtatjátok élményeiteket majd nekünk- mondták könnyes szemmel majd elindult a ballagó menet, végig a folyosón, termeken, a kedves udvarokon keresztül.

Gani Zsuzsa: Vidámparkban

Medve, Róka és Nyúl elmentek a Vidámparkba. - Hű, de magas ez az óriáskerék, és hogy forog! – ámuldoztak. – Nézzétek, itt a hullámvasút! - kiáltotta Medve. – Üljünk fel rá! - mondta Róka. -Rendben! - felelte Medve. -Én inkább itt megvárlak benneteket - suttogta halkan Nyúl.

Gani Zsuzsa: Márton- napi lakoma

Márton napján libapecsenyét készült feltálalni Róka koma asszonyság, ezért meghívta vendégségbe a környék libáit. -Gyertek, gyertek! - Finom étellel és itallal várlak benneteket! - folytatta. – Lesz tánc, zene és mulatság is, ígérem nem bánjátok meg! - folytatta. A libák ennek a meghívásnak már nem tudtak ellenállni, de Liba, hangosan rájuk szólt! -Álljatok meg, de dőljetek be a ravasznak, mert a végén mi leszünk majd a felkínált pecsenye! A libák visszahőköltek és megfordultak. -Igazad van! Nem hihetünk a róka szavának! - Azzal hazatotyogtak nagy gá- gá- gágogások közepette.

Gani Zsuzsa: Anyák napja Gemencen

A ragyogó kékeszöld hátú Jégmadár anyák napját ünnepelt Gemencen. Odahívta mamáját a tópartra, ahol már szépen meg volt terítve. Tücskök és a szél halk zenét dúdolt, a fényes Nap kedvesen mosolygott, amikor Jégmadár sietősen kitakarította, gondosan rendbetette a mama fészkét, majd hirtelen a tóra lecsapott, csőrének éles káváival elkapta a pisztrángot, lerázta magáról a vizet és vitte madármamához a legkedvesebb ételét. Ezzel köszönte meg a gondoskodást, majd jóízűen hozzáláttak a lakomához.

Gani Zsuzsa: Apák napja a Fertő- tónál

Bíbic a Fertő- tónál élt. Zöldesen, s néhol bíboran és kéken csillogott a tolla, szép madár volt. Sokat gondolkozott azon, hogy mivel lephetné meg, mivel szerezhetne örömet apukájának, különösen ma Apák napján. Gondolt egyet. Kimért léptekkel, komótosan haladt az alacsony vízben és a fűben, közben rövid, hegyes csőrével sorra kapkodta el a rovarokat. Miután jó sokat elfogott odavitte apukájához és letette elé. Apukája meglepetten nézett rá: - Sok szeretettel Édesapám- mondta örömmel. - köszönöm! - felelte mosolyogva.