Bejelentés



Mesék, történetek gyerekeknek

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.










Gani Zsuzsa: Óvodás leszek


Készen állok arra, hogy óvodás legyek Képzeljétek, nemrég volt a születésnapom, három éves lettem. Anyukám azt mondta, hogy nagyot nőttem. Készen állok arra, hogy óvodás legyek. De mit jelent az, hogy készen állok? – kérdeztem Őt. - Azt jelenti, hogy szeptembertől óvodába fogsz járni. Olyan ügyes és önálló lettél, hogy kis ideig nélkülem és apa, azaz a családod nélkül is feltalálod majd magad. Amíg te óvodában leszel, addig mi a munkahelyünkön fogunk dolgozni. - De mi az a munkahely? - Tudod kincsem, apa minden reggel korán kell, hogy autóval eljusson a munkahelyére. Ő szobafestő, ez a foglalkozása. Aki megrendeli ezt a munkát, annak szépen kifesti a lakását. Ahova megy, az a munkahelye. Nekem is lesz munkahelyem, pont ott, ahol születésed előtt dolgoztam. Oda megyek vissza, már várnak. Irodában fogok dolgozni számítógéppel. Könyvelni fogok, mert könyvelő a foglalkozásom. - Miért kell neked is dolgozni? Nem lehetünk továbbra is együtt? - Édes kincsem, ahhoz hogy legyen ruhánk, ennivalónk, fizetni tudjuk a számlákat, s mindent, ami szükséges, ami fontos meg tudjuk venni, ezért muszáj azért nekem is dolgozni. Munka után pedig érted megyünk és hazaviszünk. Az első héten, még nem fogsz bent aludni, hogy teljesen megismerd az óvodát, de később igen. Amikor már könnyen el tudunk válni egymástól, megismerted a gyerekeket is, akkortól. - Igen, így van, akkor már életrevaló leszek. - Ezen kuncogtunk egy kicsit. - Egyébként már most is az vagyok, mert fel- és le tudom venni a cipőm, bele tudok bújni a nadrágomba, a pólómba, le is tudom venni. Sőt össze is hajtogatom és a helyére is teszem. A múltkor a szomszéd néni, amikor ezt látta, nagyon megdicsért. - Igen, így volt és nagyon büszke voltam rád- mosolyodott el édesanyám. - Olyan talpraesett vagyok, hogy szólnod se kell és meglocsolom a virágokat a szobában, vagy a kertben a kis locsolómmal és sokszor segítek megteríteni és leszedni az asztalt. Ugye? - Igen, így van! - A drága nagypapám, amikor legutóbb meglátogatott azt mondta: Ez a gyermek a „jég hátán is megél”! - Milyen jót nevettünk! Olyan jó érzés volt a számomra. - Azt mondtad, hogy óvodába fogok járni? Jó, ha muszáj, akkor legyen így. De mi az, hogy óvoda? - Az óvoda az egy épület, sok- sok szobával, amiben ugyanúgy, mint itthon is, asztalok, székek, ágyak, szekrények, azaz bútorok vannak. Nem pont ugyanilyenek, kicsit mások, de nagyon szépek, vidám színűek, pici asztalokkal, székekkel. A polcokon rengeteg játék vár benneteket, a leendő óvodásokat. Te kiscsoportos leszel. A mosdóban is minden pici, pont a ti méretetek. Jeled is lesz. - Mi az a jel? Miért lesz jelem? - Napocska lesz a jeled. Minden ruhadarabodba, még a bebújós cipőidbe is belehímeztem egy mosolygós napocskát, látod? - hogy megismerd majd azokat. Az öltözőszekrényeden is ez a jel van, így könnyen megtalálod majd a felszerelésed. - Ki fog ránk vigyázni, ha te nem lehetsz ott? - Az óvó néni és a dadus néni. - Ők milyenek lesznek vajon? Mosolygósok, vagy búslakodók? - Kedvesek, mosolygósok lesznek. Már nagyon várnak benneteket. - Mi lesz ha, annyira fogtok hiányozni nekem, hogy sírva fakadok? Nem fognak haragudni? - Nem, dehogy! Olyankor megvigasztalnak majd. De lesznek majd barátaid, akikkel együtt fogsz játszani, és ha megszokod az óvodát, lehet még aznap, egy nap, vagy pár nap múlva, már nem is fogunk sokszor az eszedbe jutni. Meglátod, hogy milyen hamar elröpül majd az idő! - Mi lesz, ha véletlenül bepisilek? - Semmi, tényleg semmi. Átöltözöl a csere ruhádba, segítenek majd neked ebben is és utána folytathatod az abbahagyott játékodat. De azért figyelj oda! Hogyha érzed, hogy menned kell, szólj és kiengednek a mosdóba. Mindent úgy csinálj, ahogy megtanultad a nyáron: a köszönést, a megköszönést és az orrfújást is. - Rendben édesanya, így lesz.

 

Gani Zsuzsa: A Nagy nap

 

Hamar eltelt, eljött a nagy nap. Kicsit korábban keltünk a megszokottnál, hogy mindenre legyen idő. Gyorsan elkészültem a tisztálkodással, öltözködéssel, anyuci kicsit segített is, s közben beszélgettünk. Indulás előtt még megittam egy pohár teát és egy kis kekszet, hogy ne legyen üres a gyomrom. Felvettem a pulcsim. Segítettem anyukámnak a felszereléseket vinni, mert gyalog mentünk az óvodába. Nem volt messze. Pár sarok, aztán jobbra, meg balra és meg is érkeztünk. A nyáron már párszor sétáltunk erre és láttam, hogy milyen szép és izgalmas játékok vannak az udvaron. De jó! Ma kipróbálhatom őket!- gondoltam magamban. Útközben sokat beszélgettünk. Egyszer csak egy ajtó előtt álltunk. Nagyon szépen ki volt díszítve, tetszett. Anyukám kinyitotta az ajtót és beléptünk. Kicsit a háta mögé húzódtam, úgy mentünk a csoportszobáig. Ebben a pillanatban megjelent egy csillogó szemű, mosolygós néni, akinek bemutatkoztunk. Ő volt az óvónéni. Rám nézett és újra elmosolyodott: - Milyen szép hangosan köszöntél nekem!- mondta. Olyan jól esett, hogy egyszerre elszállt minden félelmem. Megmutatta, hogy hova tegyük le a felszerelést, majd a mosdót és a csoportszobát. Hát ugyancsak eltátottam a számat! Meseszép volt minden. Gyorsan átöltöztem. Nem engedtem anyukámnak, hogy segítsen. Az óvónéni a szeme sarkából figyelt továbbra is. A csoportban már több kisgyermek játszott, ezért rájuk is kellett figyelnie, azért ment vissza. Látta, hogy mennyire, de mennyire ügyes vagyok. A tekintete mindent elárult a számomra. Miután átöltöztem, bementem a mosdóba. Kezet mostam, majd megtörölköztem szárazra. Ott volt a dadus néni, megmutatta, hogy hova tegyem a törülközőmet. Ő is nagyon kedves volt. Anyának még adtam egy búcsúpuszit. - Ebéd után itt vagyok érted!- mondta. - Rendben! - majd sietve elment. Óvó néni ekkor kézen fogott, bevitt a csoportba és bemutatott a gyerekeknek. Ezután körül néztem a csoportban mivel játsszak elsőként és belemélyedtem a játékba.

 

Gani Zsuzsa: Délelőtt az óvodában

 

Nagyon szerettem az építőjátékokat. Most is azzal játszottam. Egyszer csak egy kisfiú odajött hozzám. Együtt folytattuk a játékot. Közben mindenféléről beszélgettünk. Észrevétlenül repültek a percek. Egyszer csak megszólalt a csengettyű. Mindenki pakolni kezdett. Azt, amivel játszott eltette a helyére. Így tettem én is. Utána leültünk a szőnyegre. Az óvó néni névsort olvasott, majd utána beszélgettünk egy csöppet. Próbáltuk egymást megismerni és a társaink jelével is ismerkedni. Ezt követően elmondta az óvó néni, hogy mit fogunk a mai délelőtt csinálni. Nagyon figyeltem. Ezután a sorakozás következett, majd elmentünk a mosdóba. Akinek szükséges volt valamilyen segítség, a dadus néni örömmel segített. Miután elkészültem, bementem a csoportba a reggelihez terített asztalhoz. Odavittem a tányéromat, a poharamat, a szalvétámat, ahogy a többiek is. Mindenkinek saját helye volt. Odaültem a helyemre. Miután kiosztották a felnőttek az enni és innivalót, az óvó néni jó étvágyat kívánt, mi pedig megköszöntük. Ezután a tányér fölé hajolva, csöndben elfogyasztottuk a reggelit. Egyszer csak Sziszi kiborította az innivalóját. Dadus néni felpattant, hogy feltakarítsa a kiömlött italt, de Sziszi gyorsabb volt. A törlő ronggyal már takarította is a romokat. Ezért inkább kiment a felmosóért és felmosta a földet, majd kicsit letörölgette a széket, és hangosan megdicsérte Sziszit, amiért feltalálta magát. - Ez bárkivel előfordulhat!- mondta kedvesen az óvó néni. De nagyon örülök annak, hogy Sziszi tudta, hogy ilyenkor mit kell csinálni- mondta a gyerekek felé fordulva derűsen. A kislány megkönnyebbült és elmosolyodott. Majd tovább folytatódott az étkezés, mintha mi se történt volna. Kicsit később még repetát is kapott az, aki jelentkezett. Reggeli után: ”Egészségetekre!”- kívánt az óvó néni, s mi ismét megköszöntük. Kihoztuk a tányérunkat, poharunkat, szalvétánkat és ismét kimentünk a mosdóba. A tisztálkodási teendők után leültünk az öltözőbe, amíg a dadus néni kitakarította a csoportot. Ez idő alatt az óvó néni egy helycserés játékot tanított nekünk. Nagyon jó volt. - Otthon megtanítom a szüleimnek!- gondoltam magamban. Ekkor szólt a dadus néni az óvó néninek, hogy bemehetünk. Így hát ezt tettük és leültünk a szőnyegre. Az óvó néni megkérdezte tőlünk, hogy ki mivel szeret otthon játszani és azt is, hogy kivel szokott. Így elmondtam én is, amikor sorra kerültem. Ezután újra játszani mentünk. Most rajzolni támadt kedvem. Hogy milyen szép, színes varázsceruzák voltak a tartóban!- Le is rajzoltam-, azaz firkáltam anyát és apát-, mert én még csak így tudtam rajzolni, és örömmel vittem ki a kincses dobozba, amikor elkészült. Hű, de fognak neki örülni!- gondoltam magamban. Közben megszomjaztam. A poharamból ittam is egy deci vizet, majd visszatettem a helyére. Nagyon sok játékkal és játszópajtással ismerkedtem meg ezen a délelőttön. Észrevétlenül repültek a percek. Újfent megszólalt a csilingelő csengettyű. Mindenki szó nélkül, sebesen pakolni kezdett. Amivel játszott, azt elrakta a helyére. Így tettem én is. Utána leültünk a szőnyegre. Óvó néni mindenkit megdicsért, kit ezért, kit azért, így engem is. Ekkor kimentünk az öltözőbe gyümölcsöt enni, amit a dadus néni mosott és hámozott meg nekünk. Miután befaltuk az utolsó cseppig, megint a mosdózás következett, mert az udvarra készülődtünk. Miután mindenki felvette a kinti ruháját, kinti cipőjét, helyére tette a bentit, meg tanultunk sorakozni. Az egyik társam kezét fogtam én is, ahogy mentünk ki az udvarra, szorosan, felzárkózva, halk beszélgetéssel. Az óvó néni elmondta a játszás szabályait, majd máris mehettünk. Uzsgyi!- szaladtam én is. A délelőtt folyamán minden játékot kipróbáltam. Nagyon jól éreztem magam és sok játszópajtásra is szert tettem. Észrevétlenül repültek a percek. Ekkor csilingelt a csengettyű. Mindenki elkezdett pakolni. Amivel játszott eltette a helyére. Így tettem én is. Utána ismét sorakoztunk. Bementünk a csoportba, átöltöztünk benti ruhába és mosdóztunk. A dadus néni és az óvó néni mindenben nagyon, de nagyon sokat segített. Miután elkészültem, bementem a csoportba a társaimmal együtt és az ebédhez terített asztalhoz odavittem a tányéromat, kanalamat, a poharamat, a szalvétámat, ahogy a többiek is. Mindenki a saját helyére ült. Miután kiosztották a felnőttek az enni és innivalót, az óvó néni jó étvágyat kívánt, mi pedig megköszöntük. Ezután a tányér fölé hajolva, csöndben elfogyasztottuk az ebédet. Kicsit később most is repetát is kapott az, aki jelentkezett. Ebéd után: ”Egészségetekre!”- kívánt az óvó néni, mi ismét megköszöntük. Kihoztuk a tányérunkat, kanalunkat, poharunkat, szalvétánkat, azaz az evőeszközeinket és ismét kimentünk a mosdóba. A tisztálkodási teendők után leültünk az öltözőbe, amíg a dadus néni kitakarította a csoportot. Ez idő alatt az óvó néni egy színfelismerő játékot tanított nekünk. Nagyon jó volt. Ebéd után van!- jutott eszembe. Mindjárt jönnek értem!- mosolyodtam el. Így is lett. Mire a gyerekek elindultak lefeküdni, már jött is értem anyukám. Mosolyogva ugrottam a nyakába. Nagyon jó volt az óvodában!- mondtam sugárzó tekintettel. Miután átöltöztem hazamenős ruhába, elköszöntünk az óvó nénitől. Köszönöm ezt a szép délelőttöt!- mondtam ezt is az óvó néninek. - Nagyon szívesen! Örülök, hogy jól érezted magad!- mosolyodott el az óvó néni, megcirógatta a fejemet és máris ment a csoportba a többiekhez, segíteni nekik a lefekvéshez való készülődésben. Mi pedig hazaindultunk. Egész úton a varázslatos délelőttről meséltem.

 

Gani Zsuzsa: A hétvége

 

Már egy ideje óvodába járok, de azt nem tudom pontosan, hogy hány napja. Apukám azt mondta, hogy öt napja. Még azt is mondta, hogy most két napig nem dolgoznak, mert hétvége lesz és újra egész nap együtt lehetünk. Ennek nagyon örülök, mert akkor apával együtt tudok kertészkedni a kertben, együtt tudjuk javítani a lakásban azt, ami elromlott és a kocsit is együtt fogjuk lemosni. Anyucinak meg tudok segíteni a takarításban. Van kis söprűm, lapátom, amit karácsonyra kaptam, azzal fogom kitakarítani a szobám, és még felmosószettem is van. Ha megengedi, Bolyhos ruháját is kimosom, igaz nem géppel, hanem kézzel és kiteregetem, pont úgy, ahogy tőle láttam. Szép rendet csinálok a játékaim között, mert eléggé kupis. Azért segítek a szüleimnek mindenben, amiben csak tudok, mert tudom, hogy nagyon fáradtak. Hogy miből gondolom? Az elmúlt hét nekem is nagyon fárasztó volt. Nehéz volt mindig figyelni, pontosan azt csinálni, amit kértek tőlem. Arra törekedtem, hogy jó legyek, mert ezt ígértem anyukámnak. Ráadásul akármilyen halkan beszélgettünk a pajtásaimmal, mégis nagyobb volt a zaj, mint otthon. Ez bizony fárasztó volt. Nem véletlen, hogy amikor hazamentünk az óvodából, nagyon hamar elaludtam Bolyhossal, aki már az ágyamban várt. Mire anyuci elmesélte az egyik kedvenc mesém, ráadásul cirógatott is közben, nagyon hamar elszundítottam pihe- puha, icipici plüsskutyámmal, akit nagyon szeretek. Még a Mikulás hozta nekem. Tudjátok, hogy mit gondolok? Nekem az óvoda a munkahelyem. Jól gondolom szerintetek? Szóval, hogy itt a hétvége egészen biztosan elmegyünk valahova a szüleimmel. Apukám azt mondta, hogy meglepetés lesz. Szeretem a meglepetéseket, mert az olyan izgalmas. Másnap, szombaton reggeli után anyukám elmondta, hogy meglátogatjuk a nagypapám és a nagymamám. Juj, de jó! Juj, de jó!- szinte ugráltam örömömben. Olyan régen találkoztunk és annyi, de annyi mindent szeretnék nekik elmesélni. Izgatottan csomagoltam a hátizsákomba ezt, azt, még Bolyhost is betettem, mert természetesen őt is magammal viszem. Amikor odaértünk, hatalmasat köszöntem nekik és átöleltük egymást. Annyi, de annyi puszit kaptam tőlük, hogy már teljesen beleszédültem, de jól esett. -Ó, de nagyot nőttél kisunokám, amióta nem láttalak!- kiáltott fel nagyi. Papus is csillogó, mosolygós tekintettel helyeselt. Miután bementünk, a szüleimmel mindenféléről beszélgettek. Egy ideig hallgattam, aztán kikéredzkedtem a kertbe. Pacsi farkcsóválással üdvözölt és örömmel vette, hogy játszani hívom. Később bementem a házba és beszélgetni kezdtem a nagyszüleimmel. Annyi mindent meséltem nekik! Elmondtam, hogy milyen az óvoda, az udvar, az óvó néni, a dadus néni, a gyerekek, azt is, hogy már barátaim is vannak és még sok- sok mindent. Nagypapám és nagymamám figyelmesen hallgatta és sok mindent kérdezett is. Mindenre válaszoltam. Hamar elrepült az idő, így elbúcsúztunk egymástól. Még egyszer átöleltük egymás mosolygó szemekkel, a kocsiból még egy utolsót integettünk, aztán hazautaztunk. Mielőtt hazaértünk volna, bementünk a boltba. Anyával listát írtunk arról, hogy mit szükséges megvenni. Sorba mentünk a leírtak, akarom mondani az általa leírtak és az én a firkáim szerint. Sajnos még így is sokat költöttünk. Anyukám csóválta is a fejét, de nem mondott semmit. De én éreztem, tudtam, hogy mire gondolt. Otthon elpakoltuk a vásárolt dolgokat, majd egy kis „Én-idő” után, következett a közös várva várt játék. Hogy mi az az „Én- idő”? Már jól tudtam, mert anyukám a múltkor elmondta, mert megkérdeztem tőle. Az, amikor mindenki elvonul egy kis időre és azt csinál, amit szeretne. Szóval először bújócskáztunk, azután pedig labdáztam a szüleimmel. Miután meguntam a játékot bementem a szobámba, mert újra kicsit egyedül szerettem volna lenni. A szüleim is így tettek. Másnap nem mentünk sehova, mert készültünk a következő hétre. Anyucival ruhát, ágyneműt és törölközőt mostunk, közben sütöttünk és főztünk. Én is dagasztottam és nyújtottam a tésztát, sőt formanyomóval lyukasztottam is. A tepsibe is én tehettem bele. Szóval majdnem mindent én csináltam. Vagyis, inkább mégis ketten. Apucival kocsit mostunk és bütyköltünk is és persze sokat pihentünk is. Este összeraktuk a jövő heti felszerelést, kikészítettük a másnapi ruháinkat, hogy ne reggel kelljen kapkodni, mert akkor egészen biztos, hogy valami itthon maradna. A szüleim még ennivalót is csomagoltak maguknak, mert így olcsóbb, mintha napközben rendelnének maguknak ételt. Még egy adag kávét is lefőztek maguknak. Aztán jött az este. A szokásos vacsora, zuhanyzás és fogmosás után lefeküdtem Bolyhost átölelve. Anyukám odaült az ágyam szélére, és mire elmesélte az egyik kedvenc mesém, ráadásul cirógatott is közben, nagyon hamar elszundítottam. Szinte még éreztem, hogy óvatosan megigazgatja a takaróm, leoltja a villanyt és kimegy a szobából.

 

Gani Zsuzsa:  Következő hét az óvodában

 

Már kezdtem megszokni, hogy korábban kelünk a megszokottnál, de így mindenre kellő idő jut. Gyorsan elkészültem a tisztálkodással, öltözködéssel, anyuci kicsit segített, s közben most is beszélgettünk. Indulás előtt még megittam egy pohár kakaót és egy kis pogácsát, hogy ne legyen üres a gyomrom. Felvettem a vékony kabátom. Anyuci begombolta. Segítettem neki a felszereléseket vinni, mert most is gyalog mentünk az óvodába. Nem volt messze. Pár sarok, aztán jobbra, meg balra és meg is érkeztünk. Útközben sokat beszélgettünk. Tudjátok, hogy miről? Az útszéli fákról, virágokról, a mellettünk elhaladó járművekről, az időjárásról és mindenről, ami csak az eszünkbe jutott. Szerettem anyukámmal beszélgetni. Sok mindent megtanultam tőle, hisz sokat foglalkozott velem. Kedvemre volt a tanulás. Jó érzéssel töltött el az is, hogy sokkal több mindent tudtam, mint néhány pajtásom. Éreztem, hogy az óvó néni is felfigyelt rám. Sokat dicsért. Persze azért én sem tudtam mindent. Anyukám sokszor mondta: „A jó pap holtig tanul!”. Ez egyébként tényleg így van, tapasztalatból tudom!- gondoltam magamban. Egyszer csak az ajtó előtt álltunk. Nagyon szépen ki volt díszítve. Kicsit másként, mint legutóbb, de most is nagyon tetszett. Anyukám kinyitotta az ajtót és beléptünk. Amikor az öltözőbe értünk, megjelent az óvó néni. Hangosan köszöntöttük, ő pedig viszonozta. Rám nézett és újra elmosolyodott: - Milyen szép hangosan köszöntél nekem!- mondta. Most is nagyon jól esett a dicséret. Gyorsan átöltöztem. Most sem engedtem anyukámnak, hogy segítsen. Az óvó néni a szeme sarkából figyelt. A csoportban már gyermekek játszottak, akikre figyelnie kellett, ezért visszament hozzájuk. Ez érthető is volt. Így is látta, sőt már tapasztalta is, hogy mennyire, de mennyire ügyes vagyok! A tekintete is mindent elárult a számomra. Miután átöltöztem, bementem szokás szerint a mosdóba. Kezet mostam, majd megtörölköztem szárazra. Ott volt a dadus néni, de nem kellett segítenie. Egyébként is Fifit tette tisztába, akin láttam, hogy milyen kényelmetlenül érzi magát a baleset miatt. Manci is ott toporgott mellette. Nem tudta kifújni az orrát, sőt bele is kente a ruhájába, ezért segítségre várt. Aztán még Mimit is át kellett öltöztetnie, mert összepacsálta a ruháit. Szegény dadus néni, ki se látszott a munkából, de most is nagyon kedves, és türelmes volt. Ám sajnos Miminek nem volt váltóruhája. Az a szerencse, hogy a figyelmes dadus néni tett el ruhadarabokat az év végén itt felejtettekből. Most azokból választott. Anyuci is látta ezt, de nem mondott semmit. Aztán még adtam neki egy utolsó búcsúpuszit és egy ölelést. - Uzsonna után itt vagyok érted!- mondta. - Igen, tudom édesanyám. Megbeszéltük, hogy mától bent fogok aludni, hisz te dolgozni fogsz a munkahelyeden. - Így van kincsem. De mihelyt végeztem sietek hozzád. Persze az is lehet, hogy apa ér ide előbb, ezt még ki kell, hogy tapasztaljuk. Ám mindenképpen jövünk érted délután, uzsonna után. - Rendben! - majd sietve elment. Óvó néni már nem fogott kézen, de figyelt, hogy mit csinálok, szükségem van- e a segítségére. De nem volt. Az ajtóban hangosan köszöntöttem a társaim, majd körülnéztem a csoportban, hogy mivel játsszak elsőként és belemélyedtem a játékba. A délelőtt folyamán valamikor megérkezett Manci néni is, akiknek a foglalkozása pedagógiai asszisztens volt. Ez így nem mondott nekem semmit. Viszont az óvó néni elmondta, hogy neki az a dolga, hogy segítse mindenben, amire megkéri, ráadásul miután ő elmegy, mert letelik a munkaideje, Manci néni fog minket altatni. Neki is ugyanúgy szót kell fogadnia mindenkinek, minden egyes nap, mindig. Tehát hasonlóképp történt ma is minden, mint az előző héten. Jó érzés volt, hogy már nagyjából tudtam mikor mi fog következni, s mikor mit fogunk csinálni. Ez biztonságot nyújtott a számomra. Otthon is volt napirendünk, hasonlóképp, mint az óvodában. Az ebéd utáni időszak viszont számomra és néhány kiscsoportos pajtásom számára is még új, szokatlan, ismeretlen volt. Az ismeretlentől pedig féltem, aggódtam, szorongtam. Szerintem ez mindenkivel így van. Vagy talán mégsem? Nem tudom. De velem igen. Szóval a tisztálkodási teendők után leültünk az öltözőbe, amíg a dadus néni és Manci néni kitakarította a csoportot. Ez idő alatt az óvó néni egy új játékot tanított nekünk. Kakukktojás volt a neve. Jó vicces volt a címe, kuncogtunk is páran ezen. De nagyon jó volt! Főként azért, mert én mindegyiket kitaláltam. Jó érzés volt. Különben ezt a játékot már ismertem. Sokat játszottam édesanyámmal. Közben elkészültek a takarítással, az ágyak lerakásával, így mi is elindultunk lefeküdni, Én a rongyocskámmal, ami a másik kedvencem volt. Édesanya belehímezte a napocska jelemet és így bent maradhatott az ágyamban, hiszen itt fogom megtalálni minden nap. Az óvó néni is velünk együtt bejött a csoportba és segített a lefekvéshez való készülődésben. A dadus néni és Manci néni ez idő alatt a kinti helyiségeket tette rendbe. Aki nem tudta egyedül, annak az óvó néni türelmesen tanította a nadrág levételét, összehajtogatását és azt is, hogy hogyan és hova tegye. A lányok hajából kivette a csatokat, a hajpántokat, hogy ne nyomja a fejüket alvás közben, sőt Zsizsiről a szemüveget is. Gondosan megtisztította és letette az asztalra. Mindenkit sorban betakart és megsimogatta a fejünket. Vica az öltözőben felejtette a kicsi plüssét és ezért sírdogálni kezdett. Amikor az óvó néni kiderítette, hogy mi a baja, gyorsan behozta neki, és odaadta. Vica szorosan magához szorította. Az óvó néni cirógatással nyugtatta meg. Miután behúzta az összes függönyt, leült egy székre hozzánk közel és mesét mondott. Utána a telefonján halk altató zenét játszott le. Óvatosan körülnéztem. Már voltak, akik szundikáltak, de néhány nagyobb pajtás és Én is, még hallgattuk a nyugtató zenét. Mire vége lett, már Én is elaludtam. Ámbár még szinte éreztem, ahogy az óvó néni a puha kezével megcirógatott. Egyszer csak arra ébredtem, hogy világos van a csoportban. Éreztem, ahogy a dadus néni megcirógat. Kinyitottam a szemem. Láttam, hogy többen már öltözködnek és a takarójukat, párnájukat igazgatják. Manci néni is segített a dadus néninek. Cirógatással, halk szavakkal ébresztette a gyerekeket. Figyeltem, hogy a többiek mit csinálnak és utánoztam őket. Néha még ásítottam egyet, egyet. Ekkor eszembe jutott az, amit anyukám szokott mondani, igaz viccből: „Mindjárt belerepül egy légy!”. Elmosolyodtam és eltakartam a szám, hisz tudtam, hogy így illik. A dadus néni elrakta az ágyakat a helyére. Nagyon óvatos volt, figyelt ránk, nehogy valaki megsérüljön öltözködés közben. Ezután kicsit tornáztunk, ugyanúgy, mint minden reggeli előtt az óvó nénivel is. Jól esett. Ráadásul játékos is volt minden feladat, mert közben különböző hangokat adtunk ki. Volt amikor a szél, volt amikor a kismadár, volt amikor az autó, vagy a mozdony hangját utánoztuk, mikor mit talált ki az óvó néni, illetve délután Manci néni. Mikor miről tanultunk azon a héten, mindig azzal kapcsolatban. Így volt ez a mondókázással, verseléssel, meséléssel, körjátékozással, énekléssel és még sok- sok mindennel kapcsolatban. Nagyon sokat tanultam az óvó nénitől. Számomra minden érdekes volt. Ezután sorakoztunk és kimentünk a mosdóba. A dadus néni az uzsonnához terített. Ez idő alatt Manci nénivel ellentét játékot játszottunk, mert ezt kérte az óvó néni. Már ezt is ismerem! Csillant fel a szemem, természetesen ezt is az anyukám tanította. Nagyon jó érzés volt. Amikor szólt a dadus néni, sorakoztunk, és ahogy a többiek, úgy én is odavittem a tányéromat, a poharamat, a szalvétámat, ahol meg volt terítve. Mivel kevesebben voltunk,- hisz több kispajtást, akinek nem dolgozott még az anyukája a munkahelyén, hazavittek ebéd után- így oda ülhettünk, ahova szerettünk volna. Ennek ellenére én a megszokott helyemre ültem. Miután kiosztották a felnőttek az enni és innivalót, Manci néni jó étvágyat kívánt, mi pedig megköszöntük. Ezután a tányér fölé hajolva, csöndben elfogyasztottuk az uzsonnát. Kicsit később még repetát is kapott az, aki jelentkezett. Uzsonna után: ”Egészségetekre!”- kívánt Manci néni, s mi ismét megköszöntük. Kihoztuk a tányérunkat, poharunkat, szalvétánkat és ismét kimentünk a mosdóba. A tisztálkodási teendők után leültünk az öltözőbe, amíg a dadus néni kitakarította a csoportot. - Mindjárt jönnek értem!- mosolyodtam el. Így is lett. Mire a gyerekek elindultak a csoportba játszani, már jött is értem anyukám. Mosolyogva ugrottam a nyakába. Nagyon jó volt az óvodában!- mondtam sugárzó tekintettel. Miután átöltöztem hazamenős ruhába, elköszöntünk Manci nénitől. Aztán hazaindultunk. Egész úton a varázslatos napról meséltem neki. Anyukám elmondta, hogy minden nap ő fog értem jönni, ugyanígy uzsonna után, pénteken pedig édesapa. Ő is ugyanígy uzsonna után. - Rendben!- válaszoltam vidáman.

 

Gani Zsuzsa:  Óvoda után - otthon

 

Amikor hazaértünk, természetesen átöltöztünk és megmosakodtunk. Majd egy röpke „Én-idő” következett, amihez az épp munkából hazaért édesapa is csatlakozott. Ezután következett a közös várva várt játék: beszélgetéssel, jó hangulatban. Szóval először bújócskáztunk, azután pedig labdáztam a kertben a szüleimmel, majd később dominóztunk és memóriáztunk. Miután meguntam a játékot bementem a szobámba, mert újra kicsit egyedül szerettem volna lenni. Anyukám pedig nekiállt a vacsorakészítéshez. Apukám a kertben tett, vett egy kicsit, én pedig csatlakoztam hozzá, hintáztam, csúszdáztam és mászókáztam. Amikor szólt édesanya, hogy kész a vacsora, bementünk, mosdóztunk és asztalhoz ültünk. Vacsora közben egy jót beszélgettünk még az aznap történtekről. Vacsora után segítettem anyukámnak leszedni az asztalt. Amíg apa zuhanyozott és a lefekvéshez készült, mi összehajtogattuk a megszáradt holmikat, eltettük a helyére és kikészítettük a holnapit. Ekkorra már apuci is kész lett, így én következtem. Anyuci segített. Tisztálkodás után lefeküdtem Bolyhost átölelve. Apukám „jó éjt” puszit adott és kiment a szobából. Nagyon hamar eltelt az este. Anyukám odaült az ágyam szélére, és mire elmesélte az egyik kedvenc mesém, ráadásul cirógatott is közben, nagyon hamar elszundítottam. Szinte még éreztem, hogy óvatosan megigazgatja a takaróm, leoltja a villanyt és kimegy a szobából. Még egyszer körülnézett a lakásban, hogy az utolsó szálig rendben van-e, minden, ki van-e készítve másnapra, majd ő is készülődött a lefekvéshez.

 

Gani Zsuzsa: Iskolás leszek – Zotya szemszögéből

2022. 08. 29.

 

Május végén nagycsoportos társaimmal együtt elballagtam az óvodából. Ott volt mama, papa, keri , a testvérem és a szüleim is. Nagyon jó volt a hangulat. Verseltünk, énekeltünk, még tarisznyát is kaptunk kincsekkel megrakva. Sőt, képzeljétek, még tortáztunk is. Az ünnepség után a szüleimmel fagyizni mentünk. Tetszett ez a különleges alkalom, bár megvallom őszintén nem igazán értettem, de különösebben nem is foglalkoztam vele. Mindig ezt hallottam, hogy: nagyra nőttem, a fogam is mozogni kezdett és olyan okos lettem, hogy már nem vagyok a kicsi óvodások közé való. Szeptembertől iskolás leszek. Jó, jó, de mikor van szeptember? Óvó nénitől megtanultuk sorban a hónapokat, heteket, napokat, napszakokat és még sok- sok mindent, de mégse tudtam evvel mit kezdeni. Na, mindegy, nem is foglalkozom most vele, mert itt a nyár, az óvodában is csak ügyelet van. Anyukám most otthon van a testvéremmel, így nekem se kell óvodába menni. Azt ígérte, hogy minden napra kitalál valami varázslatosat, valami meglepetést. Egyik nap otthon a kis medencében pacsáltunk, másik nap sétálni mentünk, harmadik nap a kertben tettünk- vettünk, negyedik nap a házi munkákban segítettünk, ötödik nap a játszótérre mentünk. Képzeljétek el, a legjobb óvodai barátaimmal találkoztam! De jó volt őket viszont látni! Épp az iskoláról beszélgettek. Az egyik megmutatta az új táskáját, tolltartóját, másik a füzeteit, az új cipőjét, ünneplő ruháját. és még sorolhatnám. Mi még semmit se vettünk. Miután jót beszélgettünk, és jót játszottunk hazamentünk. Megbeszéltük, hogy minden héten egyszer itt fogunk találkozni. Lesz miről beszélgetni, hisz szeptembertől, amikor elkezdenek színesedni a levelek és a vonuló madarak is elindulnak dél felé, kezdődik az iskola. Így is történt. Telt, múlt az idő. Augusztus lett. Nekem még csak az első fogam pottyant ki, de volt olyan pajtásom, akinek kettő, vagy négy. Volt, aki kisebb volt nálam és olyan is, aki picit magasabb. Az egyik szemüveget kapott, a másiknak megműtötték az orrmanduláját. Azért volt számára szükséges, mert kiderült, hogy az egyik fülére szinte nem is hall. Szóval sok változás történt a nyáron. Az egyik nap anyával és a testvéremmel elmentük a tanszereket, füzetcsomagot és mindent, amit kellett megvásárolni, mert megkaptuk a listát a leendő tanító nénitől. Egyébként mostanában egyre többször gondoltam az iskolára. Számomra és néhány pajtásom számára is még új, szokatlan, ismeretlen volt ez a szó. Az ismeretlentől pedig féltem, aggódtam, szorongtam. Szerintem ez mindenkivel így van. Vagy talán mégsem? Nem tudom. De velem igen. Egyik nap elsétáltunk oda anyukámmal és a testvéremmel, hogy megnézzük mi van kiírva a kapujára. Hatalmas volt az iskola, sok- sok ablakkal. A fala matt fehérre volt meszelve. Nekem kicsit komornak tűnt. Az udvara hatalmas volt. A focipálya, kosárpálya és a kis játszótér jókedvre derített. Ekkor jött velünk szembe az egyik barátom bátyja. - Szervusztok! Csókolom!- köszönt illemtudón. - Szervusz! - feleltük. - Ti is az évnyitó napját jöttetek megnézni? - Igen!- feleltem bátran. - Milyen az iskola? – szegeztem felé a kérdést kicsit félszegen. - Ha szeretnéd, elmondom, hogy általában hogyan telik el egy nap. - Rendben, köszönöm! - Ahogy az óvodába is, itt is ugyanabban az időben kell beérkezni. Az első napokban még a szüleid bekísérhetnek az osztályodig, de később a kapunál beljebb nem jöhetnek majd. Bent cipőt kell cseréni, és a kabátod fel kell akasztani a kijelölt helyre. Utána ki kell készíteni a táskából az első órára való felszerelést és amíg nem csöngetnek be lehet beszélgetni a teremben, vagy az udvaron a társakkal. Mindig azt kell csinálni, amit a tanító néni mond. Az óvodában is hasonlóképp volt, ugye? - Igen, kicsit. - Amikor becsöngetnek, le kell ülni a helyedre és csöndben várni a tanító nénit. Az iskolában nem napos van, hanem hetes. Különböző feladatai vannak. Mikor elkezdődik az óra nagyon csendben kell ülni. Az egész órán figyelni kell a tanító nénire, mert Ő lesz az, aki megtanít írni, olvasni, számolni és sok- sok minden mást is. Ha kérdez valamit jelentkezni kell és ha felszólít válaszolni. Ha jól válaszolsz megdícsér. Bekiabálni nem szabad. Óra végén elmondja mi lesz a házi feladat, amit a következő órára meg kell csinálni írásban és meg kell tanulni szóban. Ezeket vagy itt fogod elkészíteni, ha napközis leszel délután, vagy ha tanítás után hazamész, akkor otthon. Az iskolában a napközis tanító néni leellenőrzi, hogy kész van- e, otthon pedig az anyukád segít. Eleinte nem lesz egyszerű, nem lesz könnyű, de hidd, el hamar belejössz és megszokod. Ha jól csinálod meg a feladatot és megtanulod a leckét, megdicsér a tanító néni, ha nem akkor pedig: hm… hát megdorgál: - „ejnye- bejnye!”- mondja, vagy ki tudja. Mindig a tanító nénitől függ. Minden óra után van egy kis szünet. Ilyenkor megmondja a tanító néni, hogy mit lehet csinálni. Általában tízóraizni, beszélgetni a folyósón, vagy játszani az udvaron. - Napközis leszel? - Nem, az első időben tanítás után hazamegyek az anyukámmal. Viszont a későbbiekben igen. - Hidd el jó az iskola, meg fogod szokni. Más, mint az óvoda, de ha szót fogadsz a tanító néninek és jól fogsz tanulni, akkor nagyon megszereted majd. Egészen biztosan lesznek külön programok is. Délután sport, szolfézs, talán lehet hangszeren is tanulni és néha- néha osztálykirándulás is lesz. - Köszönöm, hogy elmondtad nekem ezeket. Most már sokkal jobban érzem magam. - Segítek majd én is mindenben, csak mindig szólj nekem, bármi van!- kérte az anyukám. - Rendben. - Akkor én megyek. Szervusztok! Csókolom!- köszönt illemtudón. - Szervusz! – feleltük, majd mi is elindultunk hazafelé. Nekem is sokkal jobb lett a kedvem és arra jöttem rá, hogy már nagyon várom az iskolát.

 

Gani Zsuzsa: Az új iskolában

 

Nagyon jól éreztem magam az új iskolában. Megnyugtatott, hogy majdnem ugyanolyan, mint az előző: az osztálytermek, a padok, a székek, a tábla, még a tornaterem is. Talán a falakat még szebb volt és még több gyerekmunka díszítette. A folyosókon szép virágok, szobrok álltak. A tanító néni már az első pillanattól kezdve nagyon rokonszenves volt. Sötétszőke haját feltűzve hordta, szemén fekete keretes szemüveget viselt. Határozott volt, már ami a fegyelmet és a tanulást illette, de ha beszélgettünk az osztályfőnöki órán, vagy a szünetben, akkor mindig együtt érző volt, kedves és segítőkész. Milyen volt még? Nagy tudású és nagyon csinos. Mindig ízlésesen öltözött. Hosszú fekete szempillája, simára fésült, fényes haja szinte tündökölt. Egyszerű volt, sose sminkelte magát. Felnéztem rá. Az osztályközösség is hasonló volt, mint az előző osztályban. Nagyon hamar akadt barátnőm is az új osztályban. Nagyon csinos volt. Vörös haja a válláig ért, az arcát apró szeplők tették még szebbé. Nagyon jól tanult. Büszke is volt az eredményeire. A fiúknak is nagyon tetszett. Mindig őt nézték az órákon, s a szünetekben. Legalábbis úgy véltem. Egyre inkább úgy éreztem, hogy engem valamiért észre se vesznek. Egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy azon aggodalmaskodom, hogy vajon mit gondolnak rólam mások. Egyre inkább magamba fordultam. Egy idő után úgy éreztem, hogy a barátnőm is elpártol tőlem. Azt láttam, hogy valakivel folyamatosan csetel. Többször a fejéhez is vágtam, így egyre gyakrabban kerekedett közöttünk vita. Lehet, hogy talán kicsit féltékeny voltam rá. Persze utána mindig bocsánatot kértem, mert nem akartam elveszíteni. Mi a baj velem? - aggodalmaskodtam. Aztán becsöngettek és folytatódott a tanítás. Mostanában otthon is lobbanékony és kiszámíthatatlan voltam. Szüleim mégis megértőnek bizonyultak. Testvéreim eleinte nem értették a viselkedésemet, de édesanya talán elmondta nekik, hogy miért vagyok ilyen. De jó lett volna, ha én is hallottam volna, hogy mit mond! Otthon mindenki elnéző volt velem. Lassacskán megnyugodtam és egyre bátrabban mentem édesanyámhoz a gondjaimmal. Szavai mindig megnyugtattak, hisz jó tanácsokkal látott el. Adtam rá, mert ő sokkal tapasztaltabb volt. Ha netán vehemensnek látott, akkor megpróbált úgy kezelni, mint ahogyan kisgyerekkoromban tette, amikor nyafogtam. Jólesett az odabújás is. Biztonságérzetet adott nekem, hogy anyu mindig ott volt, ha szükségem volt rá, hisz az is volt a dolga hogy segítsen. Mindig cirógatva, vagy átölelve nyugtatott. - A dolgok egyenesbe fognak jönni, hisz ennek így kell lenni, ez a természet rendje – mondta gyakorta. Ha örültem valaminek, akkor ő is velem együtt örült. Nagyon jó, még bizalmasabb lett a kapcsolat közöttük, talán még annál is jobban, mint eddig. Ez megnyugtatott. Aztán lassacskán újra a régi lettem és egyre többen keresték a társaságom is.

 

Gani Zsuzsa: Pár kedves szó

 

Már az első nap szorgosan, igyekezve, kíváncsian mentem az iskolába. Ámbár a lelkem mélyén kicsit szorongtam. Vajon milyen lesz a tanító néni? Vajon milyenek lesznek az osztálytársaim? Befogadnak engem, mint az új jövevényt? Reszketve, szinte lábujjhegyen közelítettem meg az osztályt. Az ajtóban egy pillanatra megtorpantam, de aztán nagy levegőt vettem és beléptem rajta. Hirtelen a földbe gyökerezett a lábam, torkomban dobogott a szívem, mert úgy éreztem, hogy mindenki engem nézett. Talán el is vörösödtem. A tanító néni kedvesen, mosolyogva hívott be, mondott néhány kedves szót, ami talán egy picit megnyugtatott. Bemutatott a társaimnak és megmutatta, hol lesz a helyem. Becsöngettek, elkezdődött az óra. A tananyag ismerős volt, mert az előző osztályban ezt már tanultam. Amikor a tanító néni kérdéseket tett fel mindig jelentkeztem, hisz tudtam a válaszokat. Ha felszólított , válaszadás után mindig megdicsért. Nagyon jól esett. Talán egy pici önbizalmat is adott a számomra. Úgy láttam, hogy talán közelebb is kerültem ezzel társaimhoz is. A szünetben többen is odajöttek hozzám, beszélgettek erről és arról. Hamar befogadtak. Nagyon jól éreztem magam. Mivel jól tanultam, a szüleim még külön sportra is beírattak. Sokszor jártam versenyekre az iskola után és gyakran még hétvégén is. Olyan jól szerepeltem, hogy előkelő, dobogós helyezéseket, érmeket is kaptam. Eleinte nagyon boldog voltam, Kicsit büszke, vagy esetleg öntelt lettem? Nem is tudom. Telt - múlt az idő. Egyre gyakrabban fájt a fejem. Ezért kellemetlenül éreztem magam. Nem értettem az okát. Azt sem értettem, hogy miért romlanak a jegyeim. A társaimmal is megromlott a kapcsolatom, eltávolodtak tőlem. Vagy én tőlük? Nem ápoltam a kapcsolatot, mert hisz időm se volt rá. Ráadásul úgy véltem, hogy néhány osztálytársam irigykedik rám. De vajon miért? Ezért egyre inkább magamba zárkóztam. Anyukám is szomorú, tanácstalan volt. Nagyon aggódott, mert nem meséltem el neki mi a baj. Gyakran említette, hogy mindig itt van nekem és bármit elmondhatok neki őszintén, biztosan tud segíteni rajta. Ne vívódjak magamban, mert rámehet az egészségem. Aztán egyik alkalommal megtört a jég. Iskola után, amikor kettesben maradtunk, kiöntöttem a szívem. Mindent elmondtam. Eközben édesanya az ölében cirógatott és türelmesen végighallgatott. Ezután egy ideig csönd volt. Végül Ő törte meg a csendet. Sajnos vannak olyan emberek, gyerekek is, akik nem veszik, vagy későn veszik észre a másikban a csodát. Vannak olyanok, akik irigylik másban azt, amire maguk képtelenek és ez persze fáj is nekik. Ám erősnek kell lenned és túl kell lépned rajta. Ezt meg kell tanulnod. Azon kívül úgy látom, hogy túlzásba vitted a sportot, én se gondoltam a következményekre. Szerintem egy ideig csökkentsd a különórákat, a versenyeket. Ha gondolod, beszélek az edzővel. Hosszasan elgondolkodtam azon, amit anyukám mondott, de egyet értettem vele. Kedves, együtt érző szavai sokat segítettek. Megkönnyebbültem. Mindent úgy tettem, ahogy javasolta. Aztán ahogy telt, múlt az idő a fejem is egyre kevesebbszer fájt, aztán egyszer csak teljesen elmúlt. Az osztályban egyre több barátom lett, de voltak, akikkel megtartottam a három lépés távolságot.

 

Gani Zsuzsa: Cili és Zotya oltást kap

 

Cili és Zotya vegyes érzésekkel indult iskolába, ami nem is volt csoda, hisz mindketten oltást fognak kapni. Ilyenkor szinte mindenkiben van egy kis félsz. Ám nagyon jól tudták, hogy miért is olyan fontosak ezek az oltások. A kötelező oltások olyan betegségek ellen védenek, amelyek egykor gyakoriak voltak és akár súlyos lefolyásuk lehetett. Ám amióta vannak a védőoltások, azoknak köszönhetően mára ez a veszély jelentősen lecsökkent. Az első szünetben az 1. osztály sorakozott és elindultak az egészségügyi szobába. Zotya ahogy körbenézett, észrevette, hogy néhány társa hófehér volt, mint a fal, néhánynak remegett a keze, néhány harsányan nevetgélt, láthatóan nem törődve a dologgal és néhányan pedig csöndben haladtak a folyósón. Amikor beérkeztek a szobába, köszöntötték a fehér köpenyes orvost. Névsor szerint haladtak. Leültek egy székre, felkarjukat szabaddá tették. Az orvos lefertőtlenítette a helyet, majd steril tűvel beadta az emlékeztető oltást. Ezután sebtapaszt tett rá. Pillanatok alatt történt. Mire valaki felszisszent volna, már kész is volt. Mosolyogva köszönték meg a doktornak. Most Cili volt soron. Ő is mindent ugyanúgy csinált. Őt is megszúrták. Talán olyan érzés volt, mint egy szúnyogcsípés. Miután túl volt rajta fellélegzett. - Hát ez tényleg semmiség volt! - gondolta magában. Megköszönte az orvosnak, majd további szép napot és jó munkát kívánt és elköszönt tőle kedvesen. Miután az egész osztályt beoltották, az osztályfőnök megköszönte a doktor munkáját és ő is elköszönt tőle. Mindenki tudta azt, hogy ez az oltóanyag olyan bajok ellen ad majd védettséget, ami régen nagyon komoly betegség volt. Az osztályteremben mindenki megkapta az oltási könyvét, amibe be volt írva, hogy beoltották, még a pecsét és az orvos aláírása is ott volt. Zotya gondosan eltette a táskájába. A következő szünetben Cili és osztálya készülődött, hasonlóképp, mint az 1. osztály. Minden szinte pontosan ugyanúgy történt, mint Zotyáéknál. A negyedikeseket a torokgyík és a szamárköhögés ellen oltották, mert ellenkező esetben súlyosan megbetegedhetnének. Ezen kívül egy bakteriális fertőzés ellen kaptak védőoltást, hogy elkerülhessék az agyhártyagyulladást. A következő szünetre már mindkét osztály elfelejtette az egészet, önfeledten társalogtak, kacarásztak a folyosón, illetve az udvaron. Így telt el a délelőtt. Iskola után hazafelé menet mindenki elmesélte egymásnak, hogy mi történt az iskolában. Amikor hazaértek, mert a héten Zotya engedélyt kapott, hogy Cilivel egyedül mehessen haza. De csak azért, mert nagyon közel volt az iskola és megígérték, hogy nagyon fognak vigyázni és figyelni az egész úton a saját biztonságukra. Így is történt. Figyeltek a járdán, az útkereszteződésnél, a zebrán, a jelzőlámpáknál is. Jól tudták a szabályokat és következetesen be is tartották. Amikor hazaértek megebédeltek, hisz már anya is dolgozott. Ott volt a hűtőben az ennivaló, csak meg kellett melegíteni az ételt, utána pedig maguk után elmosogatni és rendet csinálni. Nem volt gond, mert nagyon ügyeltek arra, hogy mindent úgy csináljanak, ahogy édesanyjuk kéri. Késő délutánra érkezett haza, nagyon fáradtan. Kende és Zotya épp akkorra fejezte be az írásbeli és a szóbeli házi feladatot. Már a táskát is bepakolták másnapra. Sietve mentek édesanyjuk elé köszönteni. Segítettek a nehéz szatyort elvenni tőle és kipakolni belőle a vásárolt árut. Mindent a helyére tett Cili.  Zotya pedig lesegítette a vékony kabátját, még fel is akasztotta. Egy kicsit leült a kanapéra megpihenni. Ez idő alatt mindenki elmondta mi történt a mai napon. Türelmesen kivárták, meghallgatták egymást. Cili azt is megemlítette, hogy elkezdett fájni az a karja, ahol megkapta az oltást és hányingere van. Édesanyja megnézte a helyét és hidegvizes borogatást készített. Maradjon rajtad, hátha jobb lesz és ülj egy kicsit itt a kanapén. Ez lehet az oltás természetes velejárója. Nyugtatta meg Cilit. Óvatosságból Zotyát is megkérdezte. - Veled minden rendben van? - Úgy érzem, hogy igen, bár kicsit gyengébbnek érzem magam. Édesanyja Zotya homlokára tette a kezét. Melegebbnek érezte. Elővette a lázmérőt és becsúsztatta a kanapén ülő csemetéje hónaljába. Egy kis idő múlva megnézte. Hőemelkedésed van. Semmi gond. Ha netán emelkedne még néhány fokot, akkor adok neked egy lázcsillapítót. Később, vacsora után még leellenőrizte édesanyjuk mindkét gyermeke homlokát és az oltás helyét, de már sehol se volt nyoma annak, hogy beoltották. Teljesen természetes dolog lett volna az, hogy még utána egy- két napig apróbb tünetek legyenek. Azonban így, hogy minden rendben volt, tusolás után nyugovóra tértek. Még olvastak egy kicsit, aztán álomba szenderültek, hisz másnap korán fognak kelni, mert várni fogja őket az iskola.

 

Gani Zsuzsa: Gézu búcsúzik az óvodától

 

2021. 05. 22.

 

A Csicseri csoportban a Ballagásra készülődtek. Verseket, dalokat tanultak a nagy napra. Közösen díszítették a csoportot. Színes papírvirágokból virágfüzéreket, tablót készítettek. Igazából még nem értették a NAGY NAP lényegét, csak azt tudták, hogy Gézu szeptembertől iskolába fog járni, már nem lesz velük egy csoportban. Gézu mondogatta is: - De jó! Szeptembertől én is iskolás leszek, úgy, mint a testvérem. Képzeljétek! Elől már két fogam is kipottyant. A fogtündér pedig egyszer ceruzát, egyszer pedig radírt hozott nekem. Alul is mozog két fogam. – Gézu ráadásul hatalmasat nőtt is az utóbbi időben, a súlya is kicsit több lett. Már a cipőfűzőjét is egyedül kötötte be, gombolt is csatolt is, cipzározott is, sőt kötött is egyedül, legutóbb öccse cipőfűzőjét. Az óvodában könnyen és gyorsan tanult, figyelni is egyre tovább sikerült. A foglalkozáson mindig jelentkezett, ha tudta a választ és kivárta, amíg az óvó néni felszólítja. Nagyon büszke volt, amikor jól válaszolt és ezért megdicsérték. A naposi munkában, az önkiszolgálásban is ügyes, önálló és gyors is volt. Ráadásul, ha hamar elkészült az öltözéssel, vetkőzéssel, kérés nélkül is szívesen segített a kisebbeknek. Mondta is gyakran az édesanyja: - Te fiam, még a jég hátán is meg fogsz élni! – Az óvó néni is gyakran bízta meg feladattal. Néha ő osztotta körbe a vitaminokat, a gyümölcsöket, zöldségeket a társainak, vagy ő hozott fel a konyháról a reggelihez repetát egy középsős korú társával. Sőt a virágokat is némelyszer ő locsolta. Tegnap egy fontos papírt vitt át a Malacka csoportba egy szóbeli üzenettel az óvó nénihez. Bizony! Ilyen okos, ügyes és megbízható lett Gézu. Az udvaron is nagyon szeretett levegőzni. Imádta a focit, a kidobóst, a versenyjátékokat a barátaival, főként, ha ő nyert. Ám akkor se keseredett el, ha vesztett, hisz nem az volt a lényeg, hanem az, hogy jól érezze magát és jókat játsszon a társaival. Imádta a magas- és a távolugrást is. Ma pont ez volt a tornafoglalkozás az udvaron. Büszke volt nagyon, mert ő lett a sorvezető. Nagyon örült annak, hogy több barátja egy osztályba fog vele járni, így nem lesz teljesen ismeretlen a társaság. Az iskolát már egyébként is jól ismerte, tudta hol a mosdó, a tanári, a tornaterem, hisz a testvére is odajárt. Elkövetkezett a Ballagás napja. Ünneplő ruhát vett föl, amit már az este kivasalt és kikészített neki édesanyja. Fekete alkalmi nadrágot és fehér inget vett magára. Nővérén az iskolában fehér blúz volt, a gallárját finom csipke díszítette. Kicsit még hosszú volt az ujja és a dereka, akárcsak a fekete rakott szoknyájának az alja, de így legalább jó lesz még egy darabig. Ma volt az Évzáró. A szoknya alját még tavaly szépen felszegte tűvel és fekete cérnával az édesanyja. Most pedig az ujját tűrte fel csinosan, a derekát pedig betűrte a szoknyájába. Még belenézett egyszer a tükörbe, illegette-billegette magát egy kicsit, firgett- forgott, pörgött a szép szoknyájában. Reggeli után felvették a kabátjukat és elindultak együtt. Az óvó néni szokás szerint mosolyogva várta Gézut, akárcsak Edit és Zsike néni. Aztán elkezdődött a ballagás. Miután a kicsik, majd a középsősök és a nagyok is elmondták a közös verset, most Gézu verse következett.

 

Búcsúznunk kell

 

Első nap az óvodában

könnybe lábadt a szemem,

édesanyám búcsút intett,

s ott hagyott egy keveset.

Óvó néni kézen fogott,

rám mosolygott kedvesen,

körülnéztem ámulattal:

- mindenhol játék terem!

 

 

Már régóta idejárok,

és nemrég nagyot nőttem,

most már sajnos búcsúznom kell,

ma utoljára jöttem!

 

Kulcsot kaptam a kezembe,

ládám tudással tömve,

fér még bele sok-sok minden,

tanítóktól gyűjtöm össze.

 

Néha azért be-benézek,

kedves óvodás társak,

óvó nénik, dadus nénik,

most indulok vidáman!

 

Ó, de szép és milyen jó érzés volt a ballagás. Ráadásul minden nagy tarisznyát kapott, benne mindenféle kinccsel megpakolva. És képzeljétek el, hogy Gézunak kisöccse adta át. Ó, de boldog volt, hogy csak úgy sugárzott az örömtől a tekintete. Az ünnep után, ma igen korán megérkezett az édesanyjuk és elmentek együtt az Incifinci cukrászdába. Mindenki fagyi kelyhet kapott, tetején hatalmas tejszínhabbal. Akkora volt, hogy alig bírták megenni. Így lett feledhetetlen Gézu számára a NAGY NAP. Másnap az udvaron gyülekeztek és sokkal kevesebben voltak. A nagyok közül csak Tapsi és Hapsi jött, így egész délelőtt hármasban játszottak. Kicsit más volt ez a nap és az azt követő többi is, mert az egész délelőtt kizárólag szabad játékkal telt, de ennek ellenére jól érezték magukat, mert kint lehettek a jó levegőn. Ámbár titokban alig várták, hogy hazavigyék őket a biztonságot nyújtó otthonukba a szüleik közelében.

 

Gani Zsuzsa: Utolsó nyár az óvodában

A nyári élet első napjaiban

2021. 05. 22.


 

Egész hétvégén esett az eső. Édesanya mondta is: „a májusi eső aranyat ér” így bár éjszaka a hirtelen támadt szél valamennyire megszárította a földet, mégis kicsit nyirkos volt. Ennek ellenére a gyerekek az udvaron gyülekeztek. Később mindenki átment a saját udvarára, így a Csicseri csoport udvarára ment Gézu, Tapsi és Hapsi és még néhány csoporttársuk is az óvó nénivel. Akik gumicsizmában jöttek és megfelelő ruházatban, azok egy kicsit ismerkedhettek a pocsolyákkal. Gézu, Tapsi és Hapsi a három jóbarát a tócsák átugrását gyakorolták páros lábbal. Néha nem sikerült, ilyenkor jókat fröccsent a sáros víz. Nagyokat kuncogtak rajta, persze a szemük sarkából az óvó nénire pislantottak, de semmi negatív reakció nem volt, így folytatták a játékot. Ezt követte a fél lábon átugrálás oda és vissza, majd a pocsolyák közti szlalomozás. Jól elfáradtak. Így amikor az óvó néni a reggelihez sorakoztatta a lurkókat, különösebb szájhúzogatás nélkül álltak sorba. Reggeli után ismét az udvarra mentek. Jönmegy óvó néni vitt egy plédet a hóna alatt, kosarat a kezében. Amikor kiértek egy napsütötte részre leterítette, így aki kedvet érzett hozzá piknikezhetett. Elég sok tevékenységet felajánlott a délelőttre így bőven lehetett belőle válogatni. A kosárból előkerültek a jellel ellátott csavaros tetejű, vízzel telt üdítős flakonok, amit otthonról hoztak. Ezt otthon minden reggel feltöltötték friss vízzel. A kis asztalra tette az aranyos Jönmegy óvó néni, a vitamintál, a nedves kéztörlő és a papírzsebkendő mellé. Gézu, Tapsi és Hapsi először homokvárat épített, hozzá várárkot és mivel jól formázható volt a homok, gombócokból bástyákat. Jönmegy óvó néni kérésükre a várárkot vízzel töltötte fel. Ó, de jó volt sarazni egy kicsit! Miután megunták a játékot, lemosták a kiskúton vízzel a kezüket, megtörölték, majd leültek a vitamintál elé és jól belakmároztak belőle. Már futottak is labdázni. Amikor megszomjaztak, a flakonjukból vizet ittak, majd visszacsavarták az üveg tetejét. Muszáj volt, hiszen ha feldől kiborulhatott volna. Most tekézni támadt kedvük. Nagyon jó játék volt egészen addig, amíg a kisebbek is be nem csatlakoztak. Akkor már olyan hosszú volt a libasor, hogy a végét se lehetett látni. Ekkor úgy döntött Gézu, Tapsi és Hapsi, hogy motorozni megy. Aztán futóbiciklizni, rollerezni, sőt gólyalábazni is elbattyogtak. Kis idő elteltével Jönmegy óvó néni buborékújót adott minden Csicseri csoportba járó csemetének. Szappanból és vízből készítette. Gézu, Tapsi és Hapsi versenyeztek, hogy ki tud nagyobbat fújni. Közben kacaráztak szivárványszínén, mert nagyon tetszett nekik, na meg az, amikor kipukkadt. Mielőtt bementek volna délben az óvó nénivel, aki kedvet érzett hozzá szélforgót készített, amit haza is lehetett vinni. Jól érezték magukat egész délelőtt, ennek ellenére, amikor az óvó néni az ebédhez sorakoztatta a lurkókat különösebb szájhúzogatás nélkül álltak sorba. Ebéd után többekért jöttek, így Gézu is hazament, s vele kisöccse is. Közben becsatlakozott hozzájuk az iskolából hazafelé igyekvő nővérük.  A kicsik egész úton az élményeiket mesélték. Hasonlóképp teltek el az elkövetkezendő napok is.

 

 

 

 

 


Frissítve: 2023. Május












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!