Élt a közeli tanyán az akolban egy bárány és egy birka. Egyszer csak nagyon megéheztek. Beeeee- bégettek egyszerre. Beeee- Beeee. Békésen legelték a füvet, de nem vetették meg a szénát, szalmát, kevés répát, s az abrakot sem. Miután elfogyasztották: nyim- nyám, a füvet visszaöklendezték, majd újra elfogyasztották. Találtak aztán egy búzakalászt. A kis bárány le is legelte: nyim- nyám, de a búzakalász egyszer csak megakadt a torkán. Kiáltja a bárány: - Jaj, jaj, mindjárt megfúlok, menj gyorsan kedves birkám, hozz egy kis vizet, menj rögvest. - Rendben!- bégette. Szalad a birka a kúthoz. - Jó napot!- Ó, kedves kutam, adjál légy szíves vizet, vizet viszem báránykámnak, mert különben mindjárt megfullad a búzakalásztól. - Nem adok vizet - mondja a kút -, míg nem hozol nekem vödröt a gazdasszonytól. Elment aztán a birka a gazdasszonyhoz. - Jó napot gazdasszony! Légy szíves adjál nekem vödröt, mert fuldokol a báránykám a búzakalásztól. - Nem kapsz, mondja a gazdasszony -, amíg nem hozol kukoricát a szántóról. Főtt kukoricát szeretnék készíteni. Elment a birka a szántóra is. - Jó napot! - Szántó, adjál légy szíves kukoricát, kukoricát viszem a gazdasszonyhoz, gazdasszony ad nekem vödröt, vödröt viszem a kúthoz, kút ad vizet, vizet viszem báránykámnak, mert különben megfullad a búzakalásztól. - Addig nem adok kukoricát a gazdasszonynak - mondja a szántó -, míg nem hozol madárijesztőt a szomszédból. Elment a birka a szomszédba. - Jó napot!- Szomszéd, adjál légy szíves madárijesztőt. Madárijesztőt viszem a szántónak, szántó ad kukoricát. Kukoricát viszem a gazdasszonynak, gazdasszony ad nekem vödröt, vödröt viszem a kúthoz, kút ad vizet, vizet viszem báránykámnak, mert fuldoklik a búzakalásztól. - Addig nem adok madárijesztőt, amíg a boltba nem mész kaszáért. Elment a szomszéd a boltba: - Jó napot!- Bolt, adjál légy szíves kaszát, kaszát viszem a szomszédnak , ő ad madárijesztőt. Madárijesztőt viszem a szántónak, szántó ad kukoricát. Kukoricát viszem agazdasszonynak, gazdasszony ad nekem vödröt, vödröt viszem a kúthoz, kút ád vizet, vizet viszem báránykámnak, mert megfullad a búzakalásztól. A bolt megsajnálta a birkát. Adott kaszát, azt a birka gyorsan megköszönte. Aztán szaladt, szaladt, vitte a kaszát a szomszédnak , ő adott madárijesztőt. Madárijesztőt vitte a szántónak, szántó adott kukoricát. Kukoricát vitte a gazdasszonynak, gazdasszony adott neki vödröt, vödröt vitte a kúthoz, kút adott vizet, vizet vitte báránykának, mert addigra már levegőért kapkodott, hiszen majd megfulladt a búzakalásztól. Ha a kis bárány megfulladt volna a búzakalásztól, az én mesém is tovább tartott volna.
Gani Zsuzsa: Mókuska
2024. 04. 16.
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, meg az üveghegyeken is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egyszer egy mókuska.
Ez a mókuska a tölgyfa ágán ugrabugrált. – Nézd, anyukám, egy makkot találtam! – De jó! A makk nagyon finom, hozd fel az odúba. Milyen jó lenne, ha még többet találnál! – Nézd, anyukám, még többet találtam! – Ügyes vagy kicsinyem! – Nem fér egyszerre a pofikámba! – Sebaj, akkor hagyd ott! –
Ha nem így történt volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Gani Zsuzsa: Nyuszi
2024. 04. 16.
Élt egyszer, éldegélt, hetedhét országon is túl, meg az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer egy nyulacska.
Ez a nyuszi a kertben, a répa körül ugrabugrált. - Nézd édesapa, itt egy sárgarépa, sőt több is! – Mutasd! – Igen, mennyi- mennyi répa! – Megehetek egyet? Nem, hagyd ott!
Később a nyuszi a kertben, a zeller körül futkározott. - Nézd édesapa, itt egy finom zeller, sőt több is! – Mutasd! – Igen, mennyi- mennyi zeller! – Ehetek belőle? Nem, hagyd ott!
Később a nyuszi a kertben, a cukkini körül sétálgatott. - Nézd édesapa, itt egy finom cukkini, sőt több is! – Mutasd! – Igen, mennyi- mennyi cukkini! – Megkóstolhatok egyet? Nem, hagyd ott!
Szomorúan battyogott a nyuszi a kertben, a cukkini körül. - Nézd édesapa, itt egy finom cukkini, sőt több is! – Mutasd! – Igen, mennyi- mennyi cukkini! – Csipegethetek belőle? Nem, hagyd ott! –
Ha nem így történt volna, az én mesém is tovább tartott volna.
Gani Zsuzsa: Marci, a bátor kispocok
2024. 04. 16.
Marci egy bátor kispocok volt. Sok helyen élt. Tavasszal a mezőn egy üregben, nyáron egy odúban, a kertben, ősszel egy lyukban az erdő szélén, télen egy üregben a tóparton.
Nagyon jó barátságban volt a borzzal, a róka pedig félt tőle. Akárhányszor meglátta, hogy közelít, a nyaka közé szedte a lábát és elszaladt. Egyszer majdnem elkapta, de valahogy mégiscsak kereket oldott a ravaszdi. Kínjában a haját tépkedte. Amikor pedig olyan éhes volt, mint a farkas, megevett egy vadmacskát, máskor meg megnyúzott egy hermelint. Amikor hideg volt, azzal a szép bundával betakarta magát, hogy ne fázzon.
Egyik nap, amikor épp élelmet gyűjtögetett magának, meglátott egy ölyvet. Prédát kutatott kigúvadt szemeivel egy magas oszlopon. A bátor kispocok gyorsan felmászott rá, de az észrevette és elrepült. Úgy ám! De a kispocok utána röppent és elkapta. – Ne félj, te ölyv! Először egyél lucernát, kukoricát, répát és burgonyát. Tedd vele tele a begyedet, lakj jól! Utána pedig én lakom jól veled! – Ne egyél meg kispocok, inkább hozzád megyek feleségül! – Jó, házasodjunk össze! – Így is tettek. Teltek, múltak a napok. Elfogyott a kispocok éléskamrájából az élelem, elküldte hát az ölyvet: - Menj, hozzál nekem ennivalót! – Máris repülök! – Ez idő alatt a kispocok vékony és vastag fákat hozott. Elkezdte összerakni. De jaj, az egyik fadarab visszapattant és jól fejbe kólintotta. Elterült, mint a naspolyabokor. Feje fölött körjátékot játszott a sok apró csillag.
Amikor magához tért óriási nagy púp éktelenkedett a fején, mégis folytatta a munkát. - A papírt lazán összegyűröm, a gyújtósra való, vékonyabb, száraz fadarabokat lazán ráfektetem. Teszek rá pár vastagabb darabot is. Ha lángra kapott teszek rá még pár nagyobb darabot is. Amikor meggyújtotta a gyufát: - Aúúúú, az ujjam jól megégettem! - A fájdalomtól egy hirtelen mozdulattal hátra dobta a még égő gyufát, az meg lángra lobbant. Gyorsan kapta a kannát és sebtében eloltotta a tüzet. Hát, ha láttátok volna! Közben úgy szökdécselt, mint a szöcske! – Amikor meg véletlenül a zsarátra hágott, úgy ugra- bugrált, mint a nyúl. Amikor megnyugodott, látta, hogy nem csinált galibát, mintha mi se történt volna, folytatta a tűzrakást. - Figyelem, amíg minden át nem veszi a lángot. Ha ez megtörtént, hagyom, hadd égjen, ha elég erős a tűz, akkor a nagyobb darab fák is mehetnek rá. De jó, már van kellő mennyiségű parázs! Lassan hazaér az ölyv is, akkor elkezdhetünk sütni. –
Azonban az ölyv eltévesztette az irányt. Egy óperenciás tenger keresztezte az útját. – De hatalmas! Ezt átrepülni nem tudom, inkább átúszom. Úszott, úszott, aztán lépett egyet, lépett kettőt a víz tetején, mígnem nagyon elfáradt. Egyszer csak kerékpáron, egy ember jött vele szemben. Megszólította. – Fogadjisten, földi! Hová? Hová? – Munkából tartok hazafelé. – Elvinne egy darabon? – Hát persze! Nagyon szívesen! – A földi azonban pont az ellenkező irányban kerekezett, így az ölyv visszajutott oda, ahonnan elindult. Megköszönte a földi segítségét, majd üres kézzel hazaballagott. – Hol van az élelem? – kérdezte a korgó gyomorú kispocok. – Az ölyv elmondta, hogy történt, mint történt. A kispocok dühbe gurult és mérgében szőröstül- bőröstül felfalta az ölyvet. Az ölyv pedig ijedtében elröpült.
